Új Szó, 2021. augusztus (74. évfolyam, 176-201. szám)

2021-08-07 / 181. szám

RÉGIÓ 4 I 2021. augusztus 7. | www.ujszo.com Külföldiek helyett hazai turisták üdülnek a dunaszerdahelyi fürdőben KISS BARTALOS ÉVA Egyelőre nem közelíti meg a pandémia előtti szintet a dunaszerdahelyi Thermalpark látogatóinak száma. A határ­átlépés szigorítása miatt elmaradt külföldi turisták helyére hazaiak jelentkeznek. DUNASZERDAHELY Június és július ugyan jó eredmé­nyeket hozott, az idei látogatottság azonban még mindig elmarad a vi­lágjárvány kitörése előtti szinttől. „Ha összehasonlítjuk a 2019-es idő­szakkal, akkor a látogatók számában 30-40%-os Visszaesés tapasztalható. A vendégek egy részét a járvánnyal kapcsolatos aggodalmak egyértel­műen távol tartják” - mondta Somo-Valamivel többen váltanak jegyet a fürdőbe, mint tavaly, de a pandémia előtti rekordlátogatottságot nem tudják megközelíteni (A szerző archív felvétele) gyi Gábor, a fürdő igazgatója. Hiába bővelkedett száraz, meleg napokban a június és a július, egyelőre nem si­került megközelíteni a korábbi évek rekordlátogatottságát. Naponta át­lagosan háromezer-ötszázán láto­gattak ki a fürdőbe, többen, mint ta­valy, így a 2020-as eredményekhez viszonyítva kisebb visszaesést könyvelhetnek el. A számok alapján elmondható, hogy a hazai vendégek átveszik a külföldi turisták helyét. A határon túli érdeklődők egy részét ugyanis távol tartják a vírus elleni intézkedések. Több foglalást visszamondták, és a kempingben is megcsappant a vendégek száma. „A szálláskapacitásunkról egyértel­műen elmondható, hogy a kiesett külföldi foglalásokat jórészt betöl­tötték a hazai vendégek” - jelentette ki Somogyi Gábor. A vendégek számának alakulása ugyan biztató, a koronavírus második hulláma alatti öt hónapos kényszer­­szünet azonban behozhatatlan káro­kat okozott, amiket nem kompenzál­nak az eddigi eredmények. A hely­zetet bonyolítja, hogy nem tudni, mi­vel szembesülnek majd a fürdők au­gusztusban és a következő hónapok­ban. Az igazgató felhívta a figyelmet arra, hogy egy újabb bezárás komoly anyagi következményekkel járna, ami tovább késleltetheti a tervezett fejlesztéseket. A gazdasági problé­mák mellett személyzeti gondokkal is szembesülnek az ország nyugati ré­szén. A tapasztalt munkatársak távo­zása az idegenforgalmi szektorból Somogyi szerint még hangsúlyosabb problémát okozhat, pedig már most is komoly és rendszerszintű gondot je­lent a régióban. Nincs katasztrófa, állítják a szakemberek KISS BARTALOS ÉVA Nem okozott katasztrofális károkat a Duna vízszintjének csökkentése a Szlovák Természetvédelem szerint. A hónap végén rákok és kagylók ezrei főhettek meg élve a Körtvélyesi-tárózénál, az állami intézmény azt írta, hogy nem őshonos fajok pusztultak el a Körtvélyesi­­víztározé környékén. A DennikE hírportál számolt be arról a héten, hogy a bősi zsilipkam­ra tesztelése miatt lecsökkentett víz­szint nemcsak sekély területeket, hanem rákok, kagylók és halak te­temeit is hátrahagyta. A Vízépítő Vállalat (W) jelezte, hogy a tesz­telés miatt jelentősen csökken majd a folyó vízszintje, kérdés azonban, hogy minden illetékes szervhez eljutott-e az információ. A Szlovák Környezetvédelmi Felügyelőség a hét elején kapott be­jelentést a hal- és rákpusztulásról. Az Állami Környezetvédelem szakem­berei a pozsonyi Comenius Egye­tem Természettudományi Karának tudományos munkatársával együtt a helyszínen vizsgálták meg a vízszint csökkenésének következményeit. „Az elérhető fotódokumentáción és a helyszínen is nem őshonos, inva­­zívan viselkedő rákfajtákat azonosí­tottak, mint például a ciffarák vagy a A zsilipkamra tesztelése okozta a rákpusztulást (Somogyi Tibor illusztrációs felvétele) vándorkagyló. Az, hogy az őshonos és védett kecskerákok is elpusztul­tak volna, a helyszínen sem nyert bi­zonyosságot, és a fotók alapján sem bizonyított” - tájékoztatta lapunkat Kristina Bocková, az Állami Kör­nyezetvédelem szóvivője. A kör­nyezetvédők nem regisztrálták vé­dett rákfélék vagy más élőlények pusztulását, ezért a természet szem­pontjából nem tulajdonítanak nagy jelentőséget a történteknek. A szóvivő azt is megjegyezte, hogy a Körtvélyesi-víztározó a Du­na művileg kialakított felvízcsator­nájának része, és nem tartozik a fo­lyó természetes ágához. A terület madárvédelmi körzet, madárpusz­tulást azonban nem jelentettek a víz­­szintcsökkenés miatt. Rangos szakmai konferencia a huszadik gasztrofesztiválon SZÁZ ILDIKÓ Első alkalommal rendezték meg a Régiók ízei konferenciát a fennállásának huszadik év­fordulóját ünneplő Nemzetkö­zi Gasztronómiai Fesztiválon. KAMOCSA Az Interreg V-A Szlovákia-Ma­­gyarország Együttműködési Prog­ram keretében, az Európai Regioná­lis Fejlesztési Alap támogatásával megvalósuló konferenciát a fesztivál pénteki nyitónapján tartották. A két évtizede alapított gasztronó­miai fesztivál részeként 2017-től va­lósítják meg a Régiók ízei társren­dezvényt. Kezdetben húsz, 2019-ben már közel ötven település önkor­mányzata, helyi szervezete mutatko­zott be hagyományos ételekkel és kulturális programokkal. Lukács Ti­bor, az Oázis kemping vezetője, a fesztivál főszervezője az Oáza Ka­­mocsa Polgári Társulás vezetőjeként vett részt a sajtótájékoztatón. „Nem könnyű időszakot élünk, két héttel ezelőtt még nem tudtuk, lesz-e ren­dezvény, mert július közepéig a ré­giónk a sárga besorolásban volt. Ne­héz volt a koronavírus-helyzet miatt leszervezni a fesztivál előadóit és a bedolgozókat. Ez egy nagy családi piknik. Rendszerint 15-20 ezer láto­gatót szoktunk fogadni a nemzetközi fozőversenyen, most más a helyzet. Halászi község önkormányzatában aktív partnerre leltünk, közös erőkkel dolgozunk azon, hogy népszerűsítsük a Szigetköz és a Vág-parti régió tu­rizmusát” - mondta Lukács Tibor. A szervezőknek szívből gratulált Csen­­ger Tibor, Nyitra megye alelnöke. Kiemelte Vasi Emmának, a Rába-Duna-Vág Európai Területi Társulás igazgatójának és Csókás Judit pro­jektmenedzsernek a munkáját és igyekezetét. Csenger Tibor hangsú­lyozta, hogy Nyitra megye települé­sei 65 sikeres projektet tudhatnak a magukénak. „A magyarországi, mintegy háromezer lakosú Halászi községben élők megkönnyebbültek, amikor kiderült, hogy szabadon ta­lálkozhatnak a barátaikkal, és láto­gathatják a rendezvényeket. Ha a ví­rushelyzet rosszabbra fordulna, ismét életbe lépnek a korlátozások. Egyre többen kíváncsiak a régió gasztro­­értékeire, várják az ilyen rendezvé­nyeket, szívesen látjuk majd vendé­gül a kamocsai Oázis kemping láto­gatóit a mi rendezvényeinken” - mondta Ponácz György Márk, az Ek­­ron Consulting Kft. ügyvezetője. Csókás Judit bemutatta az Interreg kisprojekt pályázatot, melyet az Oá­zis Polgári Társulás valósít meg. Ki­váló programokat szerveznek, emel­lett kömyezettudatosságra intik a vendégeket. Hulladékgyűjtő szige­teket alakítanak ki, ahol a kommuná­lis hulladék osztályozására biztatják a látogatókat. „Az Oáza Kamocsa Polgári Társulás és Halászi önkor­mányzatának a közös pályázata a gasztronómiai és kulturális együtt­működésről szól, és bevontuk a Gútai Magyar Tannyelvű Magán Szakkö­zépiskolát is a projektbe, hogy a diá­kok szakmai tapasztalatot szerezze­nek. A gasztronómiai jellegű rendez­vények a régiók hagyományos ételei mellett propagálják az egészséges ételeket és az egészséges életmódot” -hangsúlyozta Csókás Judit. Bób Já­nos, Szűnő polgármestere is a turiz­mus fejlesztéséről, a régióbeli sikeres programokról számolt be a konferen­cia résztvevőinek. A konferenciát látványfözéssel zárták. Szlovákiai, magyarországi és csehországi vendégek kóstolták meg a Vojto Artz mesterszakács mediter­rán konyhájában -készült remek­műveket. Szombaton délután Bede Róbert magyarországi mesterszakács főz a Régiók ízei látványkonyhájá­ban, és várják a látogatókat a főző­versenyre, valamint az ezt követő koncertekre az ország legnagyobb családi piknikjén. A konferencia sajtótájékoztatóján részt vett Csókás Judit projektmenedzser, Lukács Tibor főszervező és Ponácz György Márk, az Ekron Consulting Kft. ügyvezetője (A szerző felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents