Új Szó, 2021. július (74. évfolyam, 150-175. szám)
2021-07-30 / 174. szám
SPORT-OLIMPIA www.ujszo.com I 2021. július 30. 115 Kapás nagyot hajrázott, de ez csak a negyedik helyre volt elég (Fotó: MÚSZ) Kapás Boglárka lecsúszott a dobogóról Avilág- és Európa-bajnok Kapás Boglárka negyedik lett, így lemaradt a dobogóról a 200 méter pillangó csütörtöki döntőjében a tokiói olimpia úszóversenyén. Az UTE 28 éves versenyzője szokásához híven a táv első felében még a középmezőnyben tempózott, majd a második 100-on ritmust váltott és egyre feljebb tört. A végül olimpiai csúccsal diadalmaskodó kínai Csang Jü-fejt nem volt esélye befogni, de a többi riválisát egyre jobban megközelítette, végül azonban két amerikai ellenfelét sem érte utol, így 2:06,53 perces idejével negyedikként csapott a célba. „Kicsit sírtam a döntő után. Nagyon csodálkozom, hogy ezzel az idővel ilyen messze voltam a dobogótól. Nem vigasztal, hogy közel három századra jártam az egyéni csúcsomhoz, mert azt reméltem, be tudok menni 2:06 alá. Az viszont vigasztal, hogy teljesen kiúsztam magam - értékelt Kapás, aki elmondta, éremért jött Tokióba. - A célba érkezésnél tudtam, hogy nem vagyok dobogós, mert nem gyulladt ki a lámpa. Sajnálom. Csalódott vagyok, igen, hiszen elképzelni sem tudtam, hogy nem szerzek érmet.” Kapás egy órával később a 4x200 méteres női gyorsváltó fináléjában is szerepet kapott, ugyanis ő váltotta az előfutamban csapattag Verrasztó Evelynt. A Jakabos Zsuzsannát, Veres Laurát és Késely Ajnát felvonultató négyes a franciákat megelőzve 7:56,62 perccel a hetedik helyen ért a célba. Németh Nándor parádés országos csúccsal (47,81) valósította meg nagy álmát 100 gyorson és bekerült a döntőbe, ott azonban nem tudta megismételni az időt, 48,10-zel nyolcadikként zárt. Hosszú Katinka a 20. helyen fejezte be szereplését az olimpián. „Tudtam, hogy nem ez lesz életem úszása” - mondta Hosszú, aki így 400 méter vegyesen ötödik, 200 méter vegyesen hetedik lett a tokiói olimpián, míg a 200 méter pillangótól visszalépett. (MTI) Csemez pontozással kikapott a nyolcaddöntőben, búcsúzik Tokiótól Csemez (kékben) nem tudott visszavágni az örménynek (Fotó: tasr) Az alsószeli származású Csemez András nem jutott be az ökölvívók 75 kilogrammos súlycsoportjában a negyeddöntőbe, miután egyhangú pontozással vereséget szenvedett az örmény Arman Darcsinyantól. Csemez az első fordulóban magabiztosan verte pontozással a trinidadi Aaron Solomon Prince-t, a nyolcaddöntőben pedig az a Darcsinyan várt rá, akitől két évvel ezelőtt a jekatyerinburgi világbajnokságon egyhangú pontozással vereséget szenvedett. Kovács Tomi „Kid” tanítványa szeretett volna visszavágni a vbvereségért. Jól kezdte a meccset, az első menet az övé volt, de a folytatásban az ellenfele akarata érvényesült. „Nagyon csalódott vagyok. Nem tudok mit mondani, ezt elrontottam. Nem azért jöttem, hogy élvezzem az olimpiát, én dolgozni jöttem. így volt ez az első fordulóban és így volt ez ma is, de sajnos nem jött ki a lépés - mondta Csemez a mérkőzés után, aki előzetesen az éremszerzésben reménykedett. - Az első menet jól sikerült, de a másodikban és a harmadikban nagyon elfáradtam, és nem tudtam úgy bokszolni, ahogy szerettem volna. Ez egyáltalán nem a tapasztalatról szól, hanem arról, hogy a mérkőzés előtt két napig fogyasztásban voltam, nem ettem és nem ittam rendesen. Ebben még fejlődnöm kell, hogy ne kelljen annyit edzenem és hogy ne a vízhajtásról szóljon a meccsre készülés.” „Az 1. menetben Bandi remekül tartotta magát a taktikához, jól mozgott. Sajnos a második menetben kezdett elkészülni az erejével, nem tartotta a megfelelő távolságot, és egyre inkább az ellenfél akarata érvényesült. A 2. és a 3. menetet megérdemelten nyerte az örmény” - mondta Pavol Hlavacka edző. A 23 éves Csemez révén Szlovákiának 25 év után volt újra olimpiai résztvevője ökölvívásban. (TASR) Tömöri: Ilyen védekezéssel nem lehet meccset nyerni A magyar női kézilabda-válogatott 38:31-es vereséget szenvedett a címvédő oroszoktól a tokiói olimpián csütörtökön. Ezzel nehéz helyzetbe kerültek Tomoriék a csoportból való továbbjutás szempontjából, ugyanis a nulla ponttal a B csoport utolsó helyére csúsztak vissza. A magyaroknak esélye sem volt az oroszok ellen. A támadásra nem lehet panasz - igaz, az oroszok védelme is szellős volt -, de a magyar csapat kritikán aluli teljesítményt nyújtott védekezésben, amihez párosult, hogy Janurik Kinga és Bíró Blanka kapusok is gyenge napot fogtak ki. Az első félidőben az oroszok 80%-os hatékonysággal lőttek kapura, igazából csak abból a lövésből nem lett gól, amely nem találta el a magyar kaput. Három meccs alatt a magyarok 101 gólt kaptak, ennél csak Dél- Korea kapott többet az egész mezőnyben, 106-ot. A másik, A csoport utolsó helyezettje, Angola is 100 kapott gólnál jár. Ráadásul a magyar válogatott Kovacsics Anikó után a második irányítóját, Szucsánszki Zitát is elvesztette sérülés miatt. A Ferencváros játékosának válla egy ütközés után ugrott ki, és már biztos, hogy nem játszhat a hátralévő mérkőzéseken. „A védekezés továbbra sem állt össze, a kapusteljesítmény sem volt ma meg, bár ehhez nagyban hozzájárult a védelem, az orosz csapat ellen nem lehet ilyen teljesítménnyel nyerni. Sajnos Szucsánszki Zitának is kiugrott a válla, így mindenképpen cserélnünk kell. Nyilván hatással volt a csapatra a kiesése, mint ahogy Kovacsics Anikó sérülése is, de ezzel nem lehet takarózni” - mondta a mérkőzés után Elek Gábor szövetségi kapitány. Tömöri Zsuzsa is rezignáltan nyilatkozott a lefújást követően. „Nagyon csalódott vagyok, főleg Szucsánszki Zita sérülése miatt. Nem tudtunk talán egyetlen faultot sem csinálni az egész mérkőzésen, a kapusoknak sem tudtunk semmilyen támpontot adni, rohangáltunk az oroszok mellett, ahelyett, hogy megállítottuk volna őket. Ilyen védekezéssel egyik csapat ellen sem nyertünk volna mérkőzést. Azért vagyok inkább csalódott, mert a brazil mérkőzés után rengeteget beszélgettünk, azonban mégsem tükrözte a megbeszélteket ez a találkozó. Dühös és szomorú vagyok, amiért az olimpia előtt működő dolgoknak most szinte nyoma sincs. Az utolsó két mérkőzésen mennünk kell előre, nem gondolkozni, hanem csak csinálni, játszani, hátha jó lesz.” Az utolsó két mérkőzésen a magyar csapat a csoportja első két helyezettjével játszik. Először szombaton 12.30-kor a spanyolokkal, majd hétfőn a svédekkel. A továbbjutásra ugyan matematikailag még van esélyük a magyaroknak, ám a sorsuk már nem csak a saját kezükben van. (mgy) 7.00- 9.00 vízi szlalom férfi KI__________Jakub Grigar? ,. r férfi csoport- Franciaország________________________mérkőzés___________Spanyolország__________ 11.20 vízilabda _ női csoportmérkőzés Magyarország-Japán __ 12.00- 14.00 atlétika_______női súlylökés________Márton Anita Lobonovszkij Maxim, Gyúrta Gergely, 12.00- 14.30 úszás előfutamok Kalmár Ákos, magyar női 4x100 m vegyes, magyar ______________l___________________________férfi 4x100 m vegyes 14.30 kézilabda férfi csoportmérkőzés Németország-Norvégia 0.30 1 ........ 13. forduló I Rory Sabbatini Bragmayer Zsanett, „ „ , .... Tóth Tamás, 0.35-2.25 triatlon vegyes váltó Kovács Zsófia, ___________________________________Bicsák Bence_________ női 100 m gát, KozákLuca előfutam_______________________________ 2.00- 5.00 atlétika női 800 m, elődöntő Bartha-Kéri Bianka______ női 400 m gát, Emma Zapletalová ________________________előfutam________________________________ Zuzana Rehák- Stefeceková-2.00- 7.00 sportlövészet rap' 'íf9yeS Varga Erik, csapatverseny Marián Kovacócy_______________________________________Jana Spotáková_________ Márton Anna, , női kard Pusztai Liza, vivas csapatverseny Katona Renáta, _____________-v-v- ,___________________Battai Sugár__________ I Lobanovszkij Maxim?, elődöntők magyar 4x100-as , , _________________vegyesváltó?___________ 3.30-5.20 úszás férfi 100 m pillangó Milák Kristóf? .. ... Burián Katalin?, __________________________________________Hosszú Katinka?_______ 5.10-10.10 sportlövészet szabadpuska Mészáros Eszter? ,.. ... . . férfi Magyarországcsoportmerkozes Egyesült Államok Az olimpia műsorát egész nap élőben közvetíti az M4 Sport, az STV 2, a CT Sport és az Eurosport 1 és 2. Az eseményeknél a közép-európai időt tüntettük fel. A sötéten szedettek a döntőket jelölik.