Új Szó, 2021. július (74. évfolyam, 150-175. szám)
2021-07-24 / 169. szám
www.ujszo.com SZALON ■ 2021. JÚLIUS 24. 12 A fia terpeszben áll, tenyerével markolót formál, lábai közt dobálja a homokot, halomba gyűlik a háta mögött. A lánya sárga és piros műanyag vödrökben vizet hord, a testvére elé önti. Okosan csinálják, jól adagolható nedves építőanyag az eredmény, így átforgatva elég laza a formáláshoz. A lánya leteszi az üres vödröket és átfut párszor a bátyja mögött. Sikít az izgalomtól, hogy sikerül-e két adag homok közé ütemeznie a futást. Fia lepisszegi a húgát, és nekiáll az építkezésnek. A lapáton veszekednek egy ideig, végül a fiú kapja. Vödörből kettő van, mindketten fognak egyet és megkezdik a homoktéglák gyártását. A vödrök tartalmát egymás mellé öntik, egész nagy alaprajzzal készülnek. Kipróbálják, egyszerre egy fő fog beférni a várba, csak a bejáratra nem gondoltak. Fia egyetlen mozdulattal ajtót rúg a homokba. Lánya a homlokához csap, használhatták volna az ajtó anyagát a következő szintekhez. A vita után gyorsabban haladnak, mindkettő bizonyítani akar. Négy tornyot építenek, háromvödörnyi homok egymásra, a négyszögletű alaprajz minden sarkába egy. A fia zászlónak valót akar vágni a lány fiirdődresszének fodraiból. Nem találnak vágóeszközt. Végül hínárt hoznak a vízből, rövidre tépik, próbálják elérni, hogy délcegen álljon a tornyokban. Akármilyen rövid, a hínárnak nincs tartása, vizesen lifeg a homokba tűzve. A fia megunja a zászlókat, türelmetlen, meg akarja kezdeni a háborúzást. A lánya először királylányt szeretne választani, aki uralkodik a várban. Itt nincs királylány, ordít a fiú, in katonák vannak. Vigyázz, kész, tűz! Hosszan süvít, élethűen, hiányzik az első két foga. Seregélyek szállnak el fölötte. A háta mögül érkeztek, csapatba verődve jelennek meg a felhődén égen, aztán mint egy vezényszóra lánccá formálódnak, akár egy vaelászraj. Alakzatot tartva repülnek tovább a horizont felé. A fia még minelig süvít, megfájdul tőle a feje. A feleségét keresi tekintetével, pár méterrel távolabb feküdt le, ki a napra. Szeret napozni, iszonyatosan bírja a hőséget. Egy kis törülközőt dobon a forró homokra, hason fekszik, fiirdőköntöse a feje alá gyűrve, melltanója pántját kikapcsolta, úgy tűnik, elaludt. nem tudja, mennyi idős lehetett a nő. Húsos, fehér hát, úgy képzelte, egy fiatalasszonyé. Kombinészerű ruhadarab volt rajta hosszú, cipőfuzővékony pántokkal, amelyek belevágtak a húsába és csak egészen lent, a derekánál csadakoztak a kombinéhoz. Kacér ruhadarab lehetett valaha. Kicsit homorú volt a tartása, mert rajta feküdt valakin, egy teljesen meztelen alakon. A fia lehetett, vagy fiatal férfirokona, a heréi kilógtak a nő karja alól. Nem kellene a rokonoknak meztelenül látni egymást, még így, halálukban sem, erre gondolt. Szerette volna arrébb tenni a nőt, hely volt elég a gödörben, de nem akarta, hogy a többiek furcsán nézzenek rá, meg kedve se volt lejjebb mászni, közelebb a testekhez. Csak azt várta, hogy tűnjön el a homorú, csillogó hát a rálapátolt föld alatt. A csillogás, ez zavarta a legjobban. Volt ott több meztelen test, női is, de azok legalább mattok voltak. Ez a megizzadt test túl élő volt, mintha az előbb még sportolt volna. Az első lapát föld kicsit felszívta a bőr nedvességét, az megnyugtatta. Igyekezett minden alkalommal a meztelen hátra lapátolni. Miután az eltűnt, higgadtabban folytatta a munkát. Erős szag rémlik fel benne, mély levegőt vesz. A tenger sós illata magához térid. Nem tudja, mennyi ideje bámulja így a feleségét. Belekortyol a sörbe, meleg. Nem baj, megiszsza, mert a gyerekek még mindig Gubis Éva Teljesen normális Felesége hátán megcsillan az izzadtság. Kihúzza magát a keni székben, orreimpái kitágulnak, állkapcsán megfeszül a bőr. Látótere leszűkül, a fia megint süvít, de már nem tud rá figyelni, csak a csillogó hátat látja. Szívdobogása erősödik, rossz érzés fogja el. Felkel a székből, nyúlna a törülközőért és menne letörölni a felesége hátát. Aztán mégse. Nem akar furcsának tűnni. Megint. Teljesen normális férj akar lenni, teljesen normális családapa. Meghallja, hogy csend van, a gyerekei felé kapja a tekintetét. Némán nézik őt a homokvár mögül, megérezték valamit. Folytatja a mozdulatot, de nem megy a feleségéhez, a hűtőtáskából hoz magának sört, kinyitja és visszaül. Talán nem tűnt fel nekik. Újra a csillogó hátra néz. Az anyajegyeket ismeri, a lapockák kiszögellését ismeri, de az egész együtt mintha nem a feleségéé lenne. Egy másik hát, amire élénken emlékszik. Egy rossz hát, ami jobban tud fejni, mint a sajátja. Főleg a csillogás zavarja, meg a homok, ami a csípőnél rátapadt a napozó testre. Csak felitatná az izzadtságot meg leporolná az oldalát. Az még nem feltédeniil furcsa, talán fel se tűnne a gyerekeknek. Oldalra sandít, még mindig csendben figyelik. Mondjuk a törülköző nehezen vinné le, hiszen ez nem izzadtság. Napolaj lehet, azt hiába dörgölné. Nézi a hátat, és próbál arra koncentrálni, hogy ez napolaj, de nem nyugszik meg. Minél tovább bámulja, annál kevesebb kedvet érez odamenni és letörölni. Ahhoz a másik háthoz se ment két méternél közelebb. Az is pontosan így csillogott. A hozzá tartozó arcot nem látta, nézhetik őt. Mikor leteszi az üres dobozt, odamerészkedik a lánya. Hívja, hogy jöjjön, nézze meg a várat, segítsen újraépíteni a háború után. Ö a kedvenc, mindig ő kér. Felkel a székből és odaugrál a forró homokon. Halomba rakja a fia és a lánya strandpapucsát, ráül, így nem éget annyira. Hogy bírják a gyerekek? Ezek vasból vannak, nem fog rajtuk semmi. Lezuttyan a vödör homok, amit a negyedik torony pótlására próbáltak feltenni. Erőltetett nevetés. Segít nekik, alátámaszt, helyreáll a negyedik torony. A lánya szalad a tengerből két vödör vízzel, hozza a vizesárokba, azzal bővítik ki az újjáépített várat. Megkéri, hogy az egyik vödröt öntse rá, melege van. A kislány lassan engedi a fejére a vizet, élvezi. A fia se maradhat ki, veszi a másikat, azt a vállára önti. Megint nevetnek. Indulnak még egy kör vízért. Nézi őket meg a tengert, szépek, mint egy képeslap. Próbál erre a szépségre figyelni, és nem a csillogásra, ami végig ott izzik a képeslap sarkában. Ekkor a felesége megmozdul a törülközőn. Ő megrándul, mintha áramot vezettek volna az izmaiba. Pupillája dobban egyet, aztán ponttá zsugorodik, aprószemű sörét, annyi az egész. A kabócák elhalkulnak, a fiile zúgása felerősödik, mint egy frekvenciasáv, amit fehéredén befogni. Felkapja a fejét az égre, nincsenek seregélyek, gyorsan visszanéz a feleségére. A nő megemeli csípőjét, benyúl, igazít a fiirdőbugyin, lejjebb tolja a derekán. Fejét átfordítja a másik oldalra, így most szembe nézne vele, de a szeme csukva van. Elszabadult hajszálait ujja köré tekeri, kinyitja a csatot és újra ráfog, hogy a rövid tincseket is becsatolja. Karját maga mellé teszi, aztán beljebb húzza kicsit a teste alá, hogy ne égesse a homok ott, ahol nem vetett rá árnyékot. Gyomrában dobog a szíve, ahogy nézi, az izmai nem bírják tovább a szorítást, elengednek. Megint. Nem baj, csak meg kell nyugodni. A hát most homorú, ez nem jó, de legalább mozduladan. Az arcát nézi, hiszen azt ismeri. Ez napolaj, ismételgeti, ez csak napolaj. Megvárja, míg lenyugszik a szíve. Homlokáról letörli a hideg verejtéket, homok megy a szemébe. Érzi, hogy még nem állhat fel, szédül, még elájulna. A gyerekek megindulnak visszafelé, erre gyorsan felugrik. Megbicsaklik a lába, két tornyot meg az egy egyik várfalat is elsodorja a mozdulattal. A lánya felkiált, de ezt is csak a bórán át hallja. A gyerekeit nagy ívben elkerüli, tántorogva fut a vízbe, mint egy sérült állat. Szerencse, hogy lelocsolták a vödrökkel, így legalább a vizefetfoltot nem látják a fiirdőnadrágján. Bemegy a bólyasorig, ahol éppen csak leér a lába. Sokáig áll, összeszedi magát a hidegben. A zúgás elhalkul, meghallja, hogy még mindig azt motyogja, napolaj. Befogja a száját, összeszorítja. Megvárja, hogy vacogjanak a fogai, csak utána fog úszni. Kioldja a fiirdőnadrágot, lejjebb tolja, egész a térdéig, a vízáram átmossa. Nézi a gyerekeit, innen nem is annyira szépek, tenger nélkül nem valók képeslapra. Szótlanul dolgoznak a váron, újraépítik. Újra. A kislány maga is lever egy tornyot, most fakad csak sírva, hisztérikusan, levegő után kapkodva. A felesége összekapcsolja a melltartót, felkel, papucsot húz, odamegy a lányához. Vigasztalja, míg megnyugszik. Nekilátnak a munkának, fia mögött röpköd a homok. A nő megindul a víz felé a sárga és a piros vödörrel, bejön bokáig, aztán mintha elfelejtené, miért indult, megáll. Őt nézi, gyanakvón, üres vödrökkel. Tudja. Felhúzza a fiirdőnadrágot, megköti. Atbukik a bólyák alatt és erőltetett tempózásba kezd. Lassan kimelegszik, fogai már nem vacognak. Gács szereti Csontváryt Z aklatott lelkiállapota miatt sokan különcnek, de még inkább bolondnak tartották. Szuverén egyéniségéből fakadó zsenijét csak a halála után fedezték fel. A gyógyszerészből lett festő szent megszállottságát későn ismerte fel a világ. Csontváry Kosztka Tivadar az idő tájt a Naputat is elhagyta már. Tíz évig volt a nógrádi dombok, még pontosabban a Losonc közelében fekvő Gács, a mai Halic lakosa és gyógyszertárosa, de már akkor tudta: élete egy láthatatlan Teremtő erőnek van kiszolgáltatva. Lángész volt és nagyon magányos. A Losonctól hét kilométerre fekvő Gács, ahol 2011-ben a falu 1697 lakosából 217-en vallották magukat magyarnak, szereti Csontváryt. Büszke rá. Pedig az ott töltött egy évtizede alatt még felbecsülni sem tudták az ottaniak, miféle rajzokkal, festményekkel fizet nekik a tőlük kapott segítségért, támogatásért és nem kevés finomságért a köztük élő patikus. Csak azt tudhatták, hogy ez a furcsa szetzet imádja a természetet, és már gyerekként, a kisszebeni évei alatt is a fákat, a növényeket, a kőzeteket, a pilléket, a rovarokat és a madarakat tanulmányozta. Hogy dongókkal és méhekkel beszélgetett, ámulattal nézte a fütyülve vonuló sasokat, a császármadarakat, csókát és baglyot idomított, vaddisznó- és őzvadászatokra járt. A nógrádi táj a földi paradicsom volt számára. Kisszebenben született 1853 nyarán, tizennégy évesen kereskedőinas Eperjesen, egy gyárosnál, budapesti egyetemi tanulmányai után 1875-ben Iglón lett gyógyszerészgyakornok. Ezt megelőzően megfordult Bártfön, Léván, Zselízen, Nagysallón és Kállón. Az iglói gyógyszertár azért is vonzotta, mert a Tátrába vágyott, ott akarta élvezni a természet páratlan szépségét. Rajzolni „a lángoló Kárpátokban” kezdett el. „Maga festőnek született!” - mondta neki a principálisa, amikor vénypapíron örökített meg egy tinós szekeret. ,A világ legboldogabb embere lettem” - írja naplójában, és onnantól fogva rajztáblával járta a vidéket. Hogy nagy festő lehessen, nagyobb Raffeelónál, 1881 tavaszán Rómába ment tanulmányútra, meglátogatta a Vatikánt, majd Firenzét és Bolognát. Akkor döbbentrá, miért kell nagyobbnak fennie Raffeelónál. Neki a természetet kell szolgálnia, hűségesen, amíg csak él. 1884 őszén megtudja: Gács alkalmas hely gyógyszertár felállítására. A jogosítványt megszerezte hozzá, október 15-én megnyitotta patikáját. A szükséges gyógyszereket táviratilag rendelte meg. Mire megérkeztek, el is készült minden, amire szüksége volt. Az összes berendezés, felszerelés. A házból, amelyet tíz évig bérelt, mára vajmi kevés maradt. Szabó G. László A folytatásban választ találnak például arra is, hogy: Hol található ma ez a ház, pontosabban, ami megmaradt belőle? Mi az, ami miatt mégsem lehet nem észrevenni? A helybeliek közt akadhat, aki talán még őriz valamit az egykori patika felszereléséből, esetleg magától Csontvárytól? Padlászugokban rejtőzhet még egy-egy régi rajz, vázlat, tanulmány vagy akár egy ismeretlen festmény is, melyet a dédszülők hagytak örökül? Miért állította Csontváry, hogy Gácsnak minden adottsága megvan ahhoz, hogy világhírű hely legyen? Hová tervezik a Csontváry-emlékszobát, amelyről régóta szó van? És mikor nyílik meg? A teljes riportot elolvashatják a Vasárnap keddtől, július 27-étől kapható számában.
