Új Szó, 2021. július (74. évfolyam, 150-175. szám)
2021-07-02 / 151. szám
KULTÚRA www.ujszo.com | 2021. július 2. I 9 Milyen titkot őriz a kalózpisztoly? RÖVIDEN A pénzéhes tanácsadókról és cselszövőkről szóló mesében a királyt Tornáé Klus alakítja (Forrás Magic Box Slovakia) TALLÓSI BÉLA Az évtized egyik legsikeresebb cseh mesefilmjeként emlegetik A régi kalózpisztoly titka című produkciót, amelynek mór leforgatták a folytatását is. S ha a pandémia esetleges kedvezőtlen alakulása miatt nem zárják be újra a mozikat, a mesefilmet nálunk december elején mutatják be. Bájos és tanulságos történet bontakozott ki a mesefilm első részében, amelyet 2011-ben mutattak be. Egy királyságban játszódik, amelyben kalandvágyó király uralkodik. Feleségével gyakran kel útra, s hagyja üresen a trónt. Ilyenkor a birodalom vezetését a királyi tanácsra bízza, amelynek élén Ferenc és Lorenc tanácsadók állnak. Irányításuk és birodalmi igazgatásuk legfőbb elemének az újabbnál újabb adók bevezetését tartják. A beszedett adó, talán mondani sem kell, a saját zsebükbe folyik. A megadóztatott alattvalókat csupán a rabló Karaba védi és kárpótolja egy ideig, aki, ahol csak teheti, támadást mér az adóbeszedőkre. Megfosztja őket az igazságtalanul beszedett összegektől, és visszajuttatja jogos tulajdonosainak. Karabának azonban gyökeresen megváltozik az élete, amikor kislánya születik. Lánya, Anicka miatt, mert tisztességes és példamutató apa szeretne lenni, felhagy a rablásokkal, és visszatér elhagyott mesterségéhez, a fazekassághoz. A régi életével együtt Karaba eltemeti a rablókellékeit is, köztük egy régi kalózpisztolyt. Anicka világra jöttével egy időben a világjáró királyi párnak fiúgyereke születik, Jakub. Az első rész az ő felnőtté válásukkal ér véget, és azzal, hogy időközben előkerül a régi kalózpisztoly is. A régi kalózpisztoly titka 2 -melynek felvételeit már befejezték, és a felvett anyag a vágószobába került - természetesen ott kezdődik, ahol előkerül az elásott régi rablófegyver. Jakub herceg és Anicka, a fazekas lánya pedig szerető házastársként, királyi párként lép be a történet folytatásába. Született egy bűbájos kislányuk is, Johanka. A család elmaradhatatlan tagjaként, Johanka boldog és elégedett nagyapjaként Karaba is jelen van, és része az életüknek. A mindenre kíváncsi és minden lében kanál hercegnő, Johanka ugyanis imádja a nagypapát és bűvös birodalmát, vagyis a mindenféle cserépedényekkel teli műhelyét. Nem véletlenül vonzódik hozzá, hiszen a királyságban mint köztiszteletben álló fazekasmestert ismerik, a rabló Karaba már csak legendaként él, főleg az idősebbek emlékezetében. Csakhogy megjelennek a színen az egykori tanácsadók, Ferenc és Lorenc, akiket Karaba annak idején előszeretettel fosztogatott. Adócsalásaik miatt hajdan, mikor gyalázatos tettük kiderült, száműzték őket a birodalomból, s most, hogy újra visszatérhettek, bosszút forralnak Karaba ellen. Csapdát állítanak, s a bosszúban még egy csaló is segítségükre siet, akinek szintén tudomása van a fazekasmester múltjáról. A háttérből pedig a szomszéd királyság boldogtalan úrnője mozgatja a szálakat, aki irigykedve figyeli Jakub és Anicka szülői örömökben teli életét. Nehezen viseli, hogy őt messzire elkerülik a kérők. A filmet - melynek rendezője Ivó Macharácek - nyolc meseszép helyszínen forgatták, az utolsó forgatási helyszín Jindrichűv Hradec volt. A cselszövésekben és fordulatokban bővelkedő mese alakjait olyan népszerű színészek keltik életre, mint Ondréj Vetchy, Jirí Lábus, Miroslav Vladyka, Václav Nőid Bárta, az énekesként is népszerű Tomás Klus, Kamik Janovicová, Veronika Khek Kubaíová, Valentynka Becková, Petr Stépánek és Markéta Plánová. Bayreuthi Ünnepi Játékok online A Richard Wagner műveire fókuszáló legendás komolyzenei fesztivál, a Bayreuthi Ünnepi Játékok idén összesen tíz produkciót tesz elérhetővé az interneten. A fesztivál ideje alatt, július 26. és augusztus 24. között a járványügyi helyzethez igazodva második alkalommal lehet része a képernyő előtt ülő nézőknek is bayreuthi Wagner-élményben. A streamek sorában az aktuális előadások mellett látható lesz például a Castorf-féle 2013-as Ring, a 2017-ben színpadra állított Mesterdalnokok és Katharina Wagner 2015-ös Trisztán-rendezése is. Az idei fesztiválon már közönség előtt is tartanak előadásokat, de csak jelentősen korlátozott nézőszámmal. (k) Csevegős notes albumpremier Július 4-én, vasárnap 18 órától Facebook-live albumpremiert tart a párkányi Jóvilágvan zenekar. Ez azt jelenti, hogy bárki meghallgathatja legújabb, negyedik nagylemezüket, A folyó balladáit, amelyen három éven át dolgoztak. A résztvevők azonnal véleményezhetik is a hallottakat, illetve írásban cseveghetnek a zenekar tagjaival. Az úgynevezett „listening party”-k a világjárvány alatt rendkívül népszerűvé váltak. Lemezbemutató koncertek híján a legnagyobb sztárok is ezt a módszert választják a közvetlen reakciók begyűjtésére, a rajongók pedig különleges együttlét részesei lehetnek. Quk) Ötven éve halt meg Jim Morrison Ötven éve, 1971. július 3-án halt meg Jim Morrison, a Doors együttes énekese, szövegeinek szerzője, egy nemzedék bálványa. Tizenkilenc évesen szakított családjával, a Floridai Egyetemen, majd a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem filmművészet szakán tanult. A rocktörténelem egyik meghatározó zenekarát, a Doorst 1965- ben alapította az egyetemen megismert Ray Manzarek billentyűssel, a formációhoz Robbie Krieger gitáros és John Densmore dobos csatlakozott. 1967-ben megjelent bemutatkozó albumuk, a Light My Fire a slágerlisták élére repítette őket. Morrison sötét líráját eklektikus, pszichedelikus és improvizatív zenével kombinálták. A Doors összesen hét nagylemezt jelentetett meg, és miközben sikert sikerre halmozott, az önpusztító életmódot folytató Morrison viselkedése egyre kiszámíthatatlanabbá vált, alkoholizmusa és kábítószer-függősége rosszabbodott. A botrányok és magánéleti mélypontok megviselték, egyre inkább befelé fordult. A Doors utolsó lemeze, az L.A. Woman felvételei után, 1971-ben barátnőjével egy új kezdet reményében Párizsba költözött. Ott hunyt el 27 évesen, holttestét a fürdőkádban találta meg barátnője. A hivatalos jelentés szerint szívrohamban vesztette életét, de ekörül sok a gyanús körülmény, ezért számtalan összeesküvés-elmélet kelt szárnyra. Ezek között szerepel, hogy az amerikai kormány által megrendezett merénylet áldozata lett; hogy barátnője végzett vele, akit el akart hagyni; öngyilkos lett; véletlenül túladagolta a heroint; megint mások abban hisznek, hogy csak megrendezte halálát és boldogan, magányosan élt tovább. Jim Morrisont a párizsi Pere-Lachaise temetőben helyezték örök nyugalomra, sírja a mai napig a rajongók zarándokhelye. (MTI) Családi stílusú étterem -Párkány központjában, a Fő utca és a Szent István utca kereszteződésében. 1989 óta szolgáljuk ki kedves vendégeinket. Napi menü: https://miratti.yames.sk/dailymenu Nyitva tartás minden nap: 1000 - 2200 O MirattiRestauracia © 0905 283 831 www.miratti.sk miratb RESTAURANT ■q m wmm DP210388