Új Szó, 2021. július (74. évfolyam, 150-175. szám)

2021-07-21 / 166. szám

101 KULTÚRA 2021. július 21. lwww.ujszo.com Egy jelképes folyó partján ülve A Jóvilágvan negyedik albumán dúskálhatunk minden földi jóban, és a szövegeken sem kell felszisszennünk JUHÁSZ KATALIN Kaotikus világunkban most sok minden átértékelődik, még a zenekarnevek is - erről talán a The Vaccines vagy a The Cure tagjai tudnának mesélni. Kifejezetten biztató ma azt olvasni egy lemezborí­tón, hogy Jóvilágvan. A párká­nyi csapatnak tíz éve jött ki az első albuma, most pedig itt a negyedik, A folyó balladái. A folyó természetesen a Duna, hi­szen a Jóvilágvan mindig is lokál­­patrióta zenekar volt (második le­mezük címe, a Stúrovszkaja például Párkány szlovák nevére utal). Fe­lesleges részletezni, mi mindent szimbolizálhat egy folyó, marad­junk annyiban, hogy remek kon­­ceptalbumot lehet köréje kerekíteni - ahogy azt például Bruce Spring­steen tette (The River, 1980). Nála egyrészt a gondtalan fiatalság, másrészt az örök változás szimbó­luma a folyó, és ott bujkál benne az idő által megszépített múlt iránt ér­zett nosztalgia is. Érdekes módon ugyanezt el lehet­ne mondani a Jóvilágvan új leme­zéről is, annak ellenére, hogy zene­ileg távol áll egymástól a két anyag. Bár sok dalban felbukkannak termé­szetközeli vagy vízzel kapcsolatos képek, a szövegek nem adnak ki egy összefüggő történetet, mint a Pink Floyd The Wall vagy a Genesis The Lamb Lies Down on Broadway című konceptalbumain. Valamitől mégis egységet alkot ez a zenei anyag. Ez a valami pedig szerintem egy sajátos életérzés, amely végig jelen van a le­mezen. Lázadás, lelkesedés, ka­landvágy ütközik bizonytalan tapo­gatózással, kételyekkel, az eleve el­­rendeltség nyomasztó súlyával. Olyan párkapcsolati, társadalmi, út­kereső dilemmák jelennek meg, amelyekkel a mai fiatalok nap mint nap találkozhatnak. A világba vetettség érzését már a kilencvenes években megénekelték az indie-zenekarok, akik egy lát­szatra barátságos, nyitott, csábító, de a felszín alatt meglehetősen álságos világban érezték magukat furán, és ezt az érzést zeneileg és szövegileg is igyekeznek minél plasztikusab­­ban kifejezésre juttatni. Ezen az úton indult el a párkányi csapat is. A Jóvilágvan már évekkel ezelőtt, sőt szinte az első, 2011-es Hanne című albumától számítva a legizgal­masabb szlovákiai magyar formáci­ók közé tartozik. Nem a nemzetközi trendeket koppintják, hanem egyszerűen csak imádnak együtt ze­nélni. Nem igyekeznek senkire ha­sonlítani a pop-rock szcéna magas­lataiból, hanem saját ötleteiket va­lósítják meg. És nem is szeretnének mindenáron befutni Magyarorszá­gon, mert ha ez lett volna a cél, ak­kor mára már valószínűleg elérték volna - persze különböző (zenei, életmódbeli, logisztikai) kompro­misszumokkal. Megelégszenek egy szerényebb méretű anyaországi ra­jongótáborral, akik viszont igénye­sebbek, nyitottabbak az átlagnál. Az új anyaggal ismerkedve főleg arra voltam kíváncsi, mennyire za­varó az egyik meghatározó zenekari tag és dalszerző, Trencsík Pál hiá­nya. Nos, szerintem nem észlelhető, hogy már csak öttagú a csapat - to­vábbra is gazdagon, ízlésesen hang­szerelt minden dal. Úgy tűnik, a szerzői invenciónak sincsenek hiá­nyában, és az is hallható, hogy volt elég idejük piszmogni a dalokkal, alaposan kidolgozni az apró részle­teket. A stúdióban egyébként egy­szerre játszották fel az összes hang­szert, nem pedig sávonként - ez egy új trend, a békebeli időket idézi, ha úgy tetszik, vintage hozzáállás túl­­technicizált korunkban. Sokadszorra bizonyosodik be, hogy a lockdown serkenti a kreati­vitást és inspiráló hatása lehet. Eb­ből a szempontból mindenképp jó világ van, hiszen sorra jelennek meg túlterhelt, állandóan turnézó zene­karok új albumai, és olyanok is stú­dióba vonultak tavaly, akiket már rég leírtunk - legutóbb a Kool and the Gang jelentette be, hogy húsz év után új albumot csináltak. És ahogyan náluk is sejteni lehet a név alapján, mire számíthatunk, a Jóvilágvan esetében is ez a helyzet. A pop és a rock határmezsgyéjén mozgó hangszerelések, grandiózus és minimalista megoldások váltako­zása, egy számon belüli lecsendesü­­lések és beindulások, markáns ve­zérdallamok, finom vadság. Az egész olyan, mint egy gondosan koptatott és tépett farmer, vagy egy rusztikusán tálalt gurmán fogás. Az előétel, vagyis az intró a Duna hullámzásának zajával és madárcsi­csergéssel kezdődik, ezt ténylege­sen a partról vették fel. A nyitó Ar­­khé pedig minden földi jót tartal­maz, amire a könnyűzenének jelen­leg szüksége van: fülbemászó, de igényes dallam, remek gitárszóló, eredeti harmóniák, értelmes és el­gondolkodtató szöveg. Erre a le­mezre az énekesnő, Bokor Réka írta a szövegeket. Gazdag szókincs, többértelműség, játék a szókapcso­latokkal - a mondanivaló is minő­ségi, nem csak a zene. Vannak buli­­zós, fűben táncolós dalok (Béke, Áspis, Nem elég szép), elgondol­kodtató, már-már filozofikus kö­zéptempós nóták (Egyetlenegy, Li­lit, A folyó balladája, Koszorú), és e kettő elegye (az összes többi). Csak hagyományos értelemben vett bal­ladák nincsenek, ezért a cím kissé félrevezető, de nem annyira céltu­datosan, mint mondjuk a Talking Heads-féle More Songs About Buil­ding and Food albumon, amelyen sem épületekről, sem kajáról nem esik szó, viszont - minő véletlen! - a legjobb szám címe Take Me to the River. A ballada szó eredeti jelenté­se „táncdal”, és hát ezek bizony azok, méghozzá a legszínvonalasabb faj­tából. Aki felhőtlen bulizásra számít, az meg fog lepődni. Ez a lemez ugyan­olyan intenzitással masszírozza az agyat, mint a szívet. Hozzáférhető valamennyi ismert online platfor­mon, beleértve a YouTube-ot is. Fi­zikai formátumban is létezik, ez esetben a csinos booklet (Izrael Rá­­chel Noémi munkája) jár hozzá. A lemezbemutató koncert szom­baton, július 24-én lesz, stílszerűen a párkányi régi kompkikötőben. Elő­­zenekar a szintén helyi TooFar, amelynek frissen megjelent albumá­ról a múlt héten közöltünk kritikát. AJóvilágvan (Képarchívum) Alice Magyarországon Budapest. Magyarország lát­ványosságai keltik életre Lewis Carroll csodaországát a Get Lost (Tűnj el) című amerikai-magyar koprodukcióban készülő nagy­szabású mozifilmben, amely az Alice Csodaországban történetét veszi alapul. A nemzetközi stáb 60 helyszínen, például az aszódi, a túrái kastélyban, a Duna­kanyarban, a budapesti Halász­­bástyán, a Hősök terén, a Gellért Hotelben, a Vajdahuny ad várá­ban és az Operettszínházban ké­szül forgatni. A főszereplők között lesz Ella Bleu Travolta, Edouard Philip­­ponnat, Sasha Luss és Terrence Howard, a rendező Daniela Amavia, a producerek Michael Mendelsohn (Rómeó + Júlia, Harcosok klubja, Mátrix) és Major István (Liza, a rókatün­dér, FOMO, Aurora borealis). A Nemzeti Filmintézet 180 millió forint gyártási támogatást szavazott meg a látványos film­nek, a bemutatót jövő nyárra ter­vezik az alkotók. (MTI) Utolsó New York-i fellépéseire készül a 95 éves Tony Bennett, nem akármilyen partnerrel Augusztus 3-án, 95. születés­napján búcsúzik a közönségtől egy élő legenda, Tony Bennett. A18 Grammy-díjas énekes Lady Gagával közösen lép fel a Radio City Music Hallban, amelyet a várható érdeklő­désre való tekintettel nem egy, hanem két estére foglaltak le. Lady Gaga és Tony Bennett egy­más nagy rajongói, első közös dalu­kat 2011-ben vették fel. Ezt követte a dzsessz-sztenderdeket tartalmazó közös album, a 2014-es, Cheek to Cheek, amely a Billboard-lista élén debütált. A pár már akkor ígérte a folytatást, amelynek felvételei 2018- ban kezdődtek és csaknem két éven át tartottak. Időközben ugyanis ki­derült, hogy Bennett Alzheimer-kór­­ban szenved, és állapota egyre rom­lik. A veterán énekes betegségét egészen idén februárig sikerült ti­tokban tartani, amikor is felesége számolt be állapotáról. Kiderült, hogy Tony Bennett már nem mindig képes önálló döntéseket hozni, vi­szont naponta kutyát sétáltat, és leg­többször derűs hangulatban van. Fe­lesége szerint akkor a legboldogabb, ha énekelhet. Lady Gaga egy inter­júban azt mondta, Bennett „mentette meg az életét” az új album felvételei alatt, erőt adva neki egy nehéz élet­szakaszban. Az album még idén napvilágot lát, Bennett hangja állítólag semmit sem kopott. A megjelenés dátumát egye­lőre nem közölték, ahogy azt sem, elhangzanak-e róla duettek az au­gusztusi búcsúkoncerteken. Mind­két estére holnap kezdik árulni a je­gyeket az interneten, a szervezők ki­kötötték, hogy csak beoltott nézőket engednek a helyszínre. A humoráról és jókedvéről ismert Tony Bennett az ötvenes években kezdte pályáját, a szving műfaj egyik legkedveltebb előadója lett, olyan vetélytársak mellett, mint Frank Si­natra és Dean Martin. (juk) A2014-es közösalbum borítója (Képarchívum)

Next

/
Thumbnails
Contents