Új Szó, 2021. július (74. évfolyam, 150-175. szám)
2021-07-19 / 164. szám
141 SPORT - HIRDETÉS 2021. július 19. I www.ujszo.com Forma-1: a megbüntetett Hamilton győzött A címvédő brit Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája győzött vasárnap a Forma-l-es Brit Nagydíjon. Második helyen az 50. körig élen álló monacói Charles Lseiére (Ferrari), míg a harmadikon a finn Valtteri B ott as (Mercedes) végzett. A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes hazai közönség előtt szereplő versenyzője nyerte a pénteki időmérő edzést. A 36 éves versenyző idén harmadszor volt a leggyorsabb időmérőn, ez azonban a hivatalos statisztikába nem számít bele a módosított lebonyolítás miatt. Hamilton mögött a vb-pontversenyben vezető Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője végzett a második, Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája pedig a harmadik helyen. A szintén hazai közönség előtt szereplő George Russell a közönség ovációja és folyamatos buzdítása mellett a nyolcadik helyre hozta be a kvalifikáción a mezőny egyik leggyengébb autójának számító Williamst, míg a szintén brit Lando Norris (McLaren) a hatodik pozícióból kezdte meg a Forma-1 történetének első sprintfutamát. A 100 kilométer versenytávú, 17 körös verseny első három helyezettje - a rendes futam rajtsorrendje mellett - világbajnoki pontokért is küzdött: az első hely hármat, a második kettőt, a harmadik pedig egyet ér. Verstappen sikere Verstappen a rajtnál megelőzte Hamiltont, és onnantól kezdve már nem is engedte ki kezéből a vezetést. így pályafutása során nyolcadik alkalommal indulhatott az élről, mögüle Hamilton, illetve Bottas vághatott neki a tegnapi versenynek. A sprintfútam legnagyobb nyertese Fernando Alonso volt: az Alpi-Hamilton és Verstappen kemény csatájának a holland kipördülése vetett véget (Fotók: TASR/AP) Hamilton rettentően örült a hazai közönség előtt szerzett elsőségnek ne spanyol pilótája a pénteki időmérőhöz képest négy helyet lépett előre. Vele ellentétben búslakodhat a vb-pontversenyben harmadik Sergio Pérez, aki kicsúszott, és végül csak a bokszból vághatott neki a futamnak. Verstappen kiesése Az összetettben vezető holland Max Verstappen (Red Bull) számára már az első körben véget ért a futam: a pole pozícióból induló pilóta a rajt után óriásit csatázott Hamiltonnal, és az egyik legnagyobb temBRIT NAGYDÍJ 1 Lewis Hamilton (Mercedes) 2. Charles Leclerc mm (Ferrari) 3. Valtteri Bottas SS (Mercedes) ^ ■( ■ AZ ÖSSZETETT PONTVERSENYEK ÁLLÁSA PILÓTÁK: CSAPATOK: 1. Max Verstappen Q (Red Bull) 185 pont 1. Red Bull 289 pont 2. Lewis Hamilton ES (Mercedes) 177 pont 2. Mercedes 285 pont 3. Llando Norris ES (McLaren) 113 pont i 3. McLaren 163 pont pójú kanyarban végül összekoccantak. Verstappen autója óriási sebességgel hagyta el a pályát és csapódott a gumifalba. A futamot 45 percre megszakították. Leclerc a balesetet kihasználva tudott élre kerülni, és a második rajt után sokáig megőrizte pozícióját, ám Hamilton - aki 10 másodperces büntetést kapott a baleset miatt - két körrel a vége előtt előzött. A hétszeres vb-győztes brit pályafutása 99. futamgyőzelmét aratta, és a pontversenyben nyolc pontra felzárkózott az ezúttal kieső Verstappen mögé. „Alig találom a szavakat. Borzasztó megterhelő volt fizikailag a verseny. Nagyon hálás vagyok a szurkolóknak. Egy álom vált valóra a mai győzelemmel - nyilatkozta Hamilton a célba érés után. - Kemény volt. Mindent beleadtam az elmúlt egy hétben, hogy mindent kisajtoljak az autóból. Nagyon agresszív csata volt Maxszel. Mellé kerültem, de elfogadom a büntetést, és emelt fővel megyek tovább.” „Nem tudom kiélvezni a második helyet. 200%-ot nyújtottam, mindent beleadtam, de nem volt elég a győzelemhez. Gratulálok Lewisnak —mondta Leclerc, aki nem tudta leplezni csalódottságát. - Egyáltalán nem számítottunk arra, hogy győzelemért tudunk versenyezni, bár az időmérőn láttuk, versenyképesek vagyunk. Nagyon büszke vagyok a csapatra, jó irányba haladunk.” Az Fl-es világbajnokság két hét múlva a Hungaroringen folytatódik. (MTI) KÖSZÖNTŐ MEGEMLÉKEZÉS o 3 $ 75. születésnapja alkalmából szeretettel köszöntjük NAGY TIBORT (Nagymegyer - Izsap). Szívből gratulál és nagyon jó egészséget kíván szerető családja X O DPR210612 >x< ö $ $ O >x< MEGEMLÉKEZÉS s Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek. Fájó szívvel emlékezünk július 19-én, halálának tizedik évfordulóján MAGYARICS SAROLTÁRA (Dunaszerdahely). Szerettei és a rokonság DPR210584 Az egyes hirdetések nyelvtani és tartalmi helyességéért nem vállalunk felelősséget! ADÁSVÉTEL ► AKCIÓ! Kemény tűzifa. Tel.: 0915 985 922. DPR210545 ► Eladó aktívan tojó, 24 hetes, vörös jércék, 4 € / db, nagy, májjellegű mulard- és pecsenyekacsák 7,00 € / db. 10 db-tól ingyenes házhoz szállítás. Tel.: 0036 70 3275 310. DPR210607 ► Szántóföldet veszek Ekecsen, környékén, megegyezéssel. Tel.: 0948 848 820. DPR210500 VEGYES ► A dunaszerdahelyi székhelyű AKVAMONT s.r.o. keres géplakatoshegesztő (1200 EUR + egyéb juttatások), vízszerelő (1100 EUR + egyéb juttatások), tehergépkocsi-vezető - Cl, C, CE, C1E (1100 EUR + egyéb juttatások) végzettséggel rendelkező munkatársakat. Tel.: 0907 495 025. DPR210585 ► Lapostető-szigetelés. Tel.: 0911 288 868. DPR210205 ► LEFOLYÓTISZTÍTÁS, kamerázás profi gépekkel, FŰTÉS-, VÍZ-, GÁZSZERELÉS, földmunkák. Tel: 0905 927 416. www.kpmont.sk DPR201485 ► Lapos tetők szigetelése 10 év garanciával. Kedvező árak! Tel.: 0948 028 351. DPR210473 ► FIGYELEM! Kiváló minőségű műanyag ablakok és ajtók megrendelhetők akciós áron. Az ablakokhoz reluxa és szúnyogháló, nyugdíjasoknak a beszerelés ingyenes. Tel.: 0905 145 572. DPR210532 ► Bontást, földmunkát, hulladék eltakarítását és elszállítását vállaljuk! Tel.: 0918 702 776. DPR210566 ► Fémhulladék felvásárlása és elszállítása, DS és környéke! Tel.: 0944 267 336. DPR210567 Medve Község a SzK NT 596/2003 sz. törvénye értelmében pályázatot hirdet a Medvei Magyar Tannyelvű Óvoda igazgatói tisztségének betöltésére. A pályázat benyújtásának határideje: 2021. július 30. Akiírás további feltételei megtalálhatóak a www.medvedov.sk weboldalon. A pályázatot a pályázat részeként benyújtandó okiratokkal együtt, lezárt borítékban kérjük postázni az Obec Medved’ov, Medved’ov 90, 930 07 címre. A borítékon kérjük feltüntetni: „Vyberové konanie - riaditel’MS v Medved’ove - NEOTVÁRAÍ”. DPR210610