Új Szó, 2021. július (74. évfolyam, 150-175. szám)
2021-07-10 / 157. szám
4 I Kiváló koncerthelyszín a vmk előtti tér (A szerző felvétele) Teremavató és udvari muzsika PUNASZERPAHELY A Pósfa zenekar koncertjével nyitották meg az Udvari Muzsika sorozatának tizenkettedik évfolyamát. Csütörtök este a kultúrház előtti téren szórakozhatott a közönség, a hét elején viszont a vmk belterét is zene töltötte be, Rácz Tibor harmonikaművészről nevezték el az új koncerttermet. A harmincadik Frank Marocco Nemzetközi Harmonikafesztivál nyitónapján került sor a Csapiár Benedek Városi Művelődési Központban kialakított új koncertterem névadójára. Rácz Tibor harmonikaművész, a Pozsonyi Konzervatórium professzora, a város díszpolgára előtt a vmk-ban is tisztelegnek. „Szeretnénk, hogy helyben is sokan megismerjék Rácz Tibor harmonikaművész nevét” - indokolta a névadást Takács Tímea, a vmk igazgatója. A hét elején kezdődött harmonikafesztivál után is muzsikával folytatódtak a dunaszerdahelyi hétköznapok. Csütörtökön kezdődött az Udvari Muzsika tizenkettedik évfolyama, amelynek korábban a városi hivatal udvara, most a vmk szabadtéri színpada adott otthont. A rendezvény ötlete szintén Takács Tímeától származik, aki folyamatosan szervezte a programsorozatot. Az elmúlt években más-más zenekarok szórakoztatták a közönséget a júliusi csütörtökökön. „Idén az acapella zenei világába kalauzoljuk el a nézőket. Régi vágyam volt, hogy acapella zenészek álljanak színpadra Dunaszerdahelyen, és most ezt sikerült megszervezni. Az elmúlt években vendégek is koncerteztek, idén a Pósfa zenekart kértük fel” - nyilatkozta a nyáresti koncert előtt az igazgató. A közönség meghálálta a népszerű gellei zenészek lendületét, akik muzsikájukkal friss fuvallatot hoztak a fülledt nyári estébe. Jövő csütörtökön este 8-tól a For You acapella, 22-én a Four Art Singers énekegyüttes szórakoztatja a közönséget. Július 29-én pedig a FiveLive Acapella zárja az Udvari Muzsika koncertsorozatát, amellyel párhuzamosan futnak az augusztus végéig tartó Dunaszerdahelyi Nyár programjai. (béva) RÉGIÓ 2021. július 10. | www.ujszo.com Civilek tiltakoztak az átkelőkön Az Erzsébet hídnál mintegy húsz-harminc szlovákiai lakos tiltakozott pénteken (Száz Ildikó felvétele) „Stop a vakcinaterrornak" (Buchiovics Péter felvétele) „A rendelet nem értőbbet, mint Szlovákia alkotmánya" (Somogyi Tibor felvétele) HÍRÖSSZEFOGLALÓ Pénteken több határátkelőn akadályozták a forgalmat a kisebb-nagyobb csoportok, az ellen tiltakoztak, hogy ha nem oltatják be magukat, nem engedik be őket Szlovákiába, ha mágia, karanténba kell vonulniuk. Tegnap húsz-harminc önkéntes blokkolta a forgalmat a komáromi Erzsébet hídon a szlovák oldalon reggel nyolc órától. Garantálják a biztonságot A gépkocsival érkezők többsége nyugodtan reagált, egy kerékpárokat is szállító idős házaspár kiszállt a kocsiból, beszédbe elegyedett a tiltakozókkal, máj d visszafordult. A magyarországi oldalról furgonnal érkezők már sokkal türelmetlenebbek voltak, be kell tartaniuk a szállítási időt, ők a híd zöld szigetére nyargalva fordultak vissza a túloldalra, és az új hídon keltek át. A tiltakozóktól megtudtuk, elsősorban azokat az állampolgárokat támogatják a tiltakozással, akik kénytelenek Magyarországon munkát vállalni, mert jócskán megnehezítik a helyzetüket a hatóságok. „Mi, Komárom lakosai nemegyszer a szomszéd országba járunk át postára, üzletbe, orvoshoz. Elképzelhetetlen, hogy ne tudjunk átjárni intézkedni a túloldalra. Ha átmegyek a postára, mert van ott bankszámlám, emiatt menjek két hétre karanténba, csak azért, mert nem vagyok beoltva? Csak akkor vagyok hajlandó magamat beoltatni, ha garantálják, hogy biztonságos az oltás, vállalják érte a felelősséget a hatóságok vagy az orvosok, és kijelentik, hogy aki be van oltva, az nem terjeszti tovább a betegséget” - mondta Tárnok Magda, aki szlovák állampolgárként, civilként vett részt a péntek délelőtti tiltakozáson. A kora délutáni órákra ismét gördülékennyé, zavartalanná vált a forgalom az Erzsébet hídon, és arról is meggyőződtünk, hogy a Monostori hídon át vezető határátkelőhelyen sem kell tartaniuk a fennakadástól a gépkocsivezetőknek. Az ingázókért Pozsony mellett, a Dunacsún- Rajka autópálya-átkelőt a Magyarországról Szlovákiába tartó irányban tegnap reggel nyolctól egy órára sikerült lezárni a tüntetőknek. A járműveikkel eltorlaszolták a Magyarországról Szlovákiába tartó sávokat. A nagyjából 30-40 fős demonstráció egyik szervezője, Juraj Martiny a helyszínen arról beszélt, ellenzik, hogy a beoltatlanoknak PCR-tesztet kell felmutatniuk ahhoz, hogy beléphessenek Szlovákiába. Az ingázók nevében Martin Benko elmondta, az előző napokban az egészségügyi miniszterrel, Vladimír Lengvarskyval (OEaNO-j elölt) is egyeztettek, amit azonban Benko kudarcként értékelt. „Csak abban állapodtunk meg, hogy az állam két PCR-tesztet kifizet nekünk” - mondta. Kérdésünkre arról is beszélt, a többi határátkelőn zajló vagy tervezett tüntetés szervezőivel nem egyeztettek, de tudnak ezekről, és kapcsolatban vannak a szervezőikkel. Az egyik tüntető, Tipari Zsolt a lapunk azon kérdésére, miért nem oltatják be magukat, hiszen a beoltottak lényegében szabadon mozoghatnak a határon, arról beszélt, szerinte sokan vannak, akik nem hisznek a vakcinákról szóló eddigi tudományos eredményeknek. „De vannak, akik egészségi állapotuk miatt nem kaphatnak oltást” - tette hozzá. Egyébként ez utóbbi kategóriára a határátlépéskor kivétel vonatkozik, nekik nem kötelező a karantén, de PCR-tesztre nekik is szükségük van. Martiny és Benko, valamit Tipari is úgy nyilatkozott, addig maradnak a határon, míg el nem érik a céljukat, azt, hogy ne kötelezzék őket negatív PCR-teszt felmutatására. A rajkai helyszínre azonban röviddel kilenc óra előtt megérkeztek a rohamrendőrök, akik elzárták a tüntetőket a határátkelő legnagyobb részétől. Ott aztán a hatóságok két sávot megnyitottak a Magyarországról Szlovákiába tartó forgalom előtt. így a demonstráció szűk órája alatt kialakult torlódás gyorsan feloszlott, ami a tüntetőkből hangos elégedetlenséget váltott ki. A „vakcinaterror" ellen A tüntetők másfél órára blokkolták a határátkelést, alkotmányos jogaikra hivatkoztak, elutasítják az oltás szerinti megkülönböztetést és az úgynevezett vakcinaterrort. A Mária Valéria hídnál már reggel nyolc órakor gyülekeztek néhányan a beígért tüntetésre, de akkor még a szolgálatban lévő rendőrök is többen voltak, mint a résztvevők. Délután egy órakor viszont több mint száz ember gyűlt össze a hídnál, és másfél órára blokkolták a párkányi oldalon a határátlépést, úgy, hogy csak a kilépő sávot foglalták el a tüntetők. El a kezekkel a gyermekeinktől!, Stop a vakcinaterromak!, Ne vegyétek el. az alkotmányos jogainkat!.,Elég volt a génterápiából! - ilyen és ehhez hasonló táblákkal tüntettek az emberek. A résztvevők közt oltásellenesek és oltáspártiak is voltak, a szervezők úgy nyilatkoztak, nekik főleg abból a diszkriminációból van elegük, hogy a kormány különbséget tesz oltottak és oltatlanok közt, és a belépési szigorításokkal munkahelyek kerülnek veszélybe. Sokan bírálták az eHranica rendszert is, mondván, rossz és logikátlan nyilvántartás. Viszont sok, kimondottan vírustagadó és oltásellenes is részt vett a tüntetésen. Bűnös kormány A vezérszónok Marek Soun volt, aki szerint ez a kormány bűnöző, Ján Mikas pedig szégyellj e magát, hogy Horvátországban nyaral. Szerinte Mikasnak nincs joga karanténba zárni az embereket és megtiltani nekik, hogy szabadon, nyugodtan hazatérhessenek a nyaralásukból. Szerinte az oltás az unión belül szabad választás kérdése, épp ezért a szabad schengeni határátlépést sem lehet korlátozni és tiltani a szlovák állampolgároknak sem. Soun azt mondta, hétfőn személyesen Mikas lakására visz egy példányt az Alkotmányból, hogy okuljon belőle. Branislav Becík, Udvard polgármestere is felszólalt a tüntetésen, mint mondta, támogatni jött a résztvevőket abban, hogy ne legyenek birkák, senkit se vezessen meg a kormány birkaként. Szerinte a falujában az idősek már tavaly is azt mondogatták neki, még nem éltek meg ilyen diktatórikus kormányt. „Pozsonyból könnyű dirigálni olyanoknak, akik azt se tudják, mi hogyan élünk itt, sokan például Magyarországon dolgoznak, és ha karanténba kerülnek és kiesnek a munkából, azt ki fogja kifizetni, ki fogja ezeket a családokat kárpótolni? Es milyen jogon nevezi ez a kormány másodrendű állampolgároknak azokat, akik személyes, morális vagy egészségi okokból nem akarnak oltást? Pont ők a másodrendű állampolgárok, a kormány, amelynek nincs erkölcsi joga kormányozni” - jelentette ki Becík, aki nagy tapsot aratott. Kísérleti alanyok? A fő szónokok után egy párkányi hölgy ragadta meg a mikrofont és úgymond az édesanyák nevében tiltakozott a határátlépési szigorítások ellen. Azt is elmondta, ő oltásellenes, és nem hagyja, hogy a gyerekeket is beoltsák. Szerinte a vakcinák 2023-ig kísérleti stádiumban vannak, márpedig ő nem hagyja magát és a gyerekeit se kísérletnek alávetni. Egyúttal mindenkit arra buzdított, ne menjen oltásra, és tiltakozik az ellen, hogy az oltatlanokat bármiféle hátrány élje. A hölgy szónoklata szintén nagy sikert aratott. A tüntetők közt eltelj edt, hogy Farkas Iván MKP-s képviselő is beszédet mond, de őt nem láttuk a helyszínen. Az akció másfél óráig tartott a hídnál, a szlovák és a magyar himnusz is elhangzott. (száz, czgbuch)