Új Szó, 2021. július (74. évfolyam, 150-175. szám)
2021-07-09 / 156. szám
www.ujszo.com | 2021. július 9. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Tanító nénim mesélte Ami nincs, vagy amiből kevés van, azt általában mindenki akarja utóbbi időben gyakran eszembejut az egyik alapiskolai tanító nénim (áldott legyen az angyalok közt, mert már életében is az volt). A Mindenki Jánoskáj a című tüneményes könyv kapcsán, amelyben meghal a kis főhős, elmondott egy igaz történetet, ami vele és a csecsemő kisfiával esett meg, közvetlenül a háború után. A gyermek torokgyíkot kapott, ami általában halállal végződött. A tanító néni az eset után több mint húsz évvel is könnyes szemmel mesélte nekünk, hogy mindenre fel volt készülve, és amikor ezt írom, ma már anyaként magam is beleborzongok, hogy mit kellett átélnie. Ekkor az orvos utolsó mentsvárként penicillint adott a kisbabának, s az életben maradt. Csehszlovákiában ő volt az első gyermek, aki megkapta ezt a teljes joggal csodagyógyszernek tartott orvosságot. Később aztán tanultuk, hogy a penicillint Fleming fedezte fel 1928-ban. De a tiszta gyógyszert 1940-ben egy másik kutatópáros állította elő, s 80 éve, 1941 februárjában alkalmazták először. Pozsonyba az első penicillinszállítmány (40-60 kilogrammnyi por) 1945 júliusában érkezett meg. Bizonyára ebből kapott a kis Zolika is, ez mentette meg az életét. Anna Falissová történész szerint 1945-ben 495 páciensnek segített, 150 esetben bizonytalan volt a hatása, 109 esetben pedig negatív. De mindenki penicillint akart. Annál is inkább, mert nálunk az antibiotikum még évekig hiánycikk volt, s általában úgy van, hogy amiből nincs vagy kevés van, azt mindenki akarja. Mi már egy szerencsésebb nemzedék vagyunk, mert amikor kellett, megkaptuk a magunk penicillinadagját. Ha nagyon koncentrálok, vissza tudom idézni az ízét. Nagy kanálban víz, a tetején lebeg valami por, nagyon keserű, pfuj. De élek. Ami pedig a rettenetes, fulladásos halált okozó torokgyíkot illeti, azóta van rá védőoltás. Az más kérdés, hogy vannak szülők, akik elutasítják. Talán mert még sosem élték át a tanító nénim félelmét. Igen, gyakran eszembe jut ez a történet, s jól gondolják, a mostani oltásháború miatt. Én arra emlékszem, hogy amikor beütött a koronakor, az emberek abban bíztak, hogy nemsokára lesz vakcina. S ez milyen jó lesz, írták a mindenféle hálókon. Most meg sokan nem akarják, olyanok sem, akik akkor alig várták. Vajon mi változott? Hogy a „farmacégek” degeszre keresik magukat, azt akkor is tudtuk. És? Inkább haljunk meg, csak legyen kisebb a hasznuk? Ezt senki sem gondolhatja komolyan. Sokkal inkább arról van szó, hogy amint ez az oltás dolog kezdett egyre erősebb politikai témává válni, annál inkább ellenszenves lett. S az sem megoldás, hogy egyes újságírók gyűlöletet fecsegve mindenféle féregnek titulálják az oltáselleneseket. Az ilyesmi még nagyobb dacot vált ki. Én csak azt szeretném, hogy most, amikor van rá mód, ne szalasszuk el annak lehetőségét, hogy halálfélelem nélkül élhessünk. Vitruvius-tanulmány, avagy az emberi test arányai kánikulában (Kotrha) Trump beperelte a fél internetet Donald Trump volt amerikai elnök keresetet indított a Facebook, a Google és a Twitter, illetve a három internetes óriásvállalat vezérigazgatója ellen, amiért szerinte jogellenesen tiltották le a fiókjait. A miami kerületi bíróságra benyújtott perirat szerint a cégek megsértették a szólásszabadság jogát, amelyet az amerikai alkotmány garantál. Trump csoportos keresetet kíván indítani, azaz más letiltott felhasználók érdekeit is képviselné, hangsúlyozva, hogy ezek az oldalak elnémítják a konzervatív hangokat. Kijelentette: bárki „cenzúra” áldozatává válhat, ha ezt még vele is megtehették. A korábbi elnök a három vállalatot és vezérigazgatóikat is beperelte, a Facebookot és Mark Zuckerberget, a Twittert és Jack Dorsey-t, illetve a Google-t és Sunder Pichait, és fiókjai gyors helyreállítását követelte. „Történelmi győzelmet aratunk az amerikai szabadságért és a szólásszabadságért” — mondta Trump egy golfpályáján tartott sajtótájékoztatón. Az említett cégek, továbbá a YouTube azután tiltotta le Trump fiókjait, hogy az akkori elnök hívei egy gyújtó hatású beszédét követően megostromolták az amerikai törvényhozás épületét január 6-án. A Capitoliumban a szenátus éppen a demokrata párti Joe Biden győzelmét hozó novemberi elnökválasztás eredményeit készült hitelesíteni. Az összecsapásokban öten életüket vesztették, köztük egy rendőr. Trump soha nem ismerte el vereségét, s arról írt a közösségi oldalain, hogy a választást elcsalták. (MTI) Hogyan lopjunk 400 milliárdot? FELEDY BOTOND N égyszázmilliárd dollár. Gigászi, felfoghatatlan összeg jóval nagyobb, mint az Európai Unió éves költségvetése - és úgy tűnik, ellopták. Az Egyesült Államok éves katonai alapkiadásai 630 milliárd dollárra rúgnak. Tehát 400 milliárd meglovasítása nem kis mutatvány. Kinek és hogyan sikerülhetett ez? Botrány tört ki az Egyesült Államokban, miután kiderült, hogy hamis azonosítókkal kérvényezhettek munkanélküli-támogatásokat a koronavírus-járvány alatt. Úgy tűnik, az amerikai GDP közel 2 százalékát is elérheti a jogosulatlanul kifizetett igénylések összege. Az Egyesült Államokban ugyanis minden egyes tagállam maga határozhatta meg, hogy milyen módon fizeti ki a heti munkanélkülitámogatást. Mindenütt azt a döntést hozták, hogy a korábbi személyes kérvényezésről - kígyózó sorok - átállnak az online ügyintézésre. A járványhelyzet indokolta, hogy megtegyék a munkaügyi hivatalok ezt a lépést a kibertér felé menetelve. Csakhogy helyi szinten nem vették figyelembe a szövetségi javaslatokat —a biztonsági előírásokra vonatkozókat sem. Az online személyes azonosítás nem ment át a megfelelő biztonsági szűrőkön, így a sötét weben keringő ellopott személyes adatokkal simán be lehetett adni a kérvényeket. Az államok rendszerei közti kommunikáció hiánya pedig azt is lehetővé tette a kiberbűnözőknek, hogy egyszerre akár több amerikai államban kéijékapénzt. Ázokban az államokban, ahol aztán bevezették az online identitásellenőrző szoftvert (ID.me), egyik hétről a másikra gyakran akár 90 százalékkal^) esett vissza az igénylések száma. Egészen elképesztő arány, és nem kis pénzekről van szó, bár a hivatalok egyelőre nem adtak meg pontos számokat. A hivatalos vizsgálat tehát még hátravan, de alighanem rendkívüli a veszteség, és talán sosem derül ki a valós összeg. A tanulság egyértelmű. Egyrészt tény, hogy ott pihen a sötét web mélyén sok százmillió ellopott személyes adat, amelyek darabját néhány dollárért meg lehet vásárolni, tehát nem komoly befektetés egy kiberbűnözőnek. Ezzel pedig ott él vissza, ahol csak tud. Láthatjuk tehát, hogy az állami szerveknek mennyire résen kell lenniük, és a 21. században valóban létfontosságú az intézmények közti kommunikáció. Még nem világos, hogy a fél amerikai hadseregre elegendő pénz vajon hányfelé spriccelt szét, esetleg csak néhány nagyobb bandához került-e. Ez utóbbi az aggasztóbb. Annyit tudnak a hatóságok, hogy miután egyes tagállamok bevezették az ellenőrzést, utána más, még nem ellenőrző államokban egyik hétről a másikra megugrott az igénylések száma, tehát meglehetősen szervezetten mozogtak az elkövetők. Egyes esetekben több százezer kérelemről van szó. Lesz-e felelőse annak, hogy ez megtörténhetett? Találkozunk-e a híradásokban ezzel az egyébként nagyon fontos üggyel, vagy mindig csak a habosított sztorikat kapjuk? Értjük-e, hogy ellopott adataink miért szólnak másról is, mint arról, hogy a nagymama palacsintasütős fotóját megkaparintja-e valaki? Állatorvosi lovat boncolhatnánk itt is hetek óta, hiszen a rendszer minden betegsége megtalálható ebben az ügyben - ehelyett elveszik a hírözönben. Nagy kár. FIGYELŐ Népszavazási paradoxonok Pellegrini és Fico pezsgőt bonthat, legalább egy évre van témájuk, amivel lázban tarthatják választóikat. ,3eleszédül az ember, annyi a paradoxon a leállított népszavazás körül. Az első és a legnagyobb, hógy a népszavazást kezdeményező pártok így sokkal jobban jártak” - úja a Sme kommentálja. Ugyanis minimális esélyük lett volna 50 százalékos részvételt elérni, bárhogy is tüzelik a szavazóikat. így viszont háboroghatnak az „elcsalt, meghiúsított népszavazás” miatt, és összeesküvéssel gyanúsíthatják az államfőt. Nekik ez így sokkal jobb, mintha az ő kormányzásuk alatt történtek lennének terítéken. A másik paradoxon, hogy a Za l’udín kívül az összes kormánypárt beállt mögéjük. Mintha már alig várták volna a népszavazást, és véget érhet ez a kínlódásuk a kormányban. Külön eset Richard Sulik, aki a homoszexuálisok elleni népszavazási kezdeményezésnél még értette, hogy ha elmenne szavazni, azzal egyúttal támogatná is a kezdeményezést. Most már nem érti, és kijelentette, ő is részt venne a népszavazáson: viszketett a tenyere, hogy a bukásra szavazzon. Kotlebától Ficón át Kollárig és Matovicig az egész politikai garnitúra azt harsogja: „adjuk meg a népnek, ami a népé”, Pellegrini pedig arról elmélkedik, hogy „az Alkotmánybíróság azért van, hogy teljesítse az emberek vágyait. Nos, nem, a bíróságok azért vannak, hogy őrizzék a törvényességet. Az emberek vágyainak kielégítésére találták ki a politikusokat, a lincselést és a masszázsszalonokat.” Az összes politikusnak köszönetét kellene mondania az államfőnek, hogy megmentette az országot egy alkotmánysértő népszavazástól, az Alkotmánybíróság pedig pontosan arra való, hogy eldöntse, mi alkotmánysértő és mi nem. És ha ekkora az egyetértés, a parlament bármikor kiegészítheti az alkotmányt: egyszerűen beleírhatja, hogy lehet népszavazást tartani a választási ciklus lerövidítéséről - ezt a javaslatot még egy OEaNO-s képviselő is képes lenne megfogalmazni. Ám ennél is sokkal egyszerűbb és gyorsabb, ha a kormány benyújtja a lemondását. Ha már ekkora az igény a bukásra, nem kell handabandázni alkotmányos megoldásról és a nép jogairól. (úsz)
