Új Szó, 2021. július (74. évfolyam, 150-175. szám)

2021-07-08 / 155. szám

• Interjú • Szépségápolás • Lakberendezés • Divat • Sztárvilág • Kultúrszendvics • Életmód

XV. ÉVFOLYAM, VII. SZÁM, 2021. JULIUS

VI SSZA A RÉGI

kerékvágásba?

Néhány hete feloldották a járványügyi megszorításokat, és újra szabadabban lélegzünk. Vannak, akik gond nélkül térnek vissza a régi kerékvágásba, mások számára azonban nem ilyen egyszerű a helyzet. A világon rengeteg ember küzd a „barlang szindrómával" - ők azok, akiknek kifejezetten nagy megpróbáltatást jelent visszatérni a korábbi életvitelükhöz. Szoronganak is emiatt.

VALAMI

MEGVÁLTOZOTT

A világ megváltozott, és sokak lelkén nagy sebeket ütött az elmúlt időszak. Krízishelyzetben persze mindenki tette a dolgát, élte az életét, ahogy tudta, hiszen más lehetőség nem nagyon volt, ám a „karanténélet" hatásait csak most, utólag érzékeljük magunkon. És nem csupán a testünket kell „felturbózni", hanem a lelkünket is. Azt gondolnánk, hogy ilyen hosszú bezártság, korlátozások után

mindenki egy emberként várja, mikor térhet vissza a régi, járvány előtti életéhez. Ám nem egészen van ez így. Vannak, akik számára a karanténos „új norma" a mindennapjaik részéve vált, és nem is vágyjék vissza az előző életüket, vagy éppen nem tartják elég biztonságosnak a „kinti életet".

„BARLANGLAKÓK"

((A pandémiát tulajdonképpen szinte teljes egészében otthon éltem meg - mesélte a 42 éves Andrea. - Nem

volt lehetőségem arra, hogy dolgozzak, mert a kulturális szférában tevékenykedem, az óvodákat is bezárták, így otthon voltam az ötéves kisfiámmal. Szó szerint hónapokra bezárkóztunk a kertes családi házunkba, és ha nem volt muszáj, akkor sehova nem mentünk. Megszoktuk, hogy a kis »barlangunkban« éljük az életünket, és most sem igazán van kedvünk előbújni, pedig a megszorításoknak, a karanténnak már vége."

Ilona, aki lassan a hetedik X-et tapossa, krónikus betegségben szenved. „Az utóbbi egy évben legfőképp arra ügyeltem és azért tettem meg mindent, hogy ne kapjam el a Covidot. A gyerekek már régen kirepültek a családi fészekből, a kis lakásban ketten maradtunk a férjemmel. Egy éven keresztül az üzletbe sem tettük be a lábunkat, mindig a gyerekek vásároltak be nekünk, egy kis D-vitaminért kiültünk napozni az erkélyre, és ha kimentünk is sétálni, inkább csak az esti órákban, amikor kevesebb volt az esélye annak, hogy valakivel öszszefutunk. Lehet, hogy nem teljesen normális, ahogy éltünk, de a betegségtől való félelmünk erősebb volt."

„Tavaly áprilisban kezdtem el otthon dolgozni. Eleinte nem voltam elragadtatva ettől a helyzettől, mert megszoktam, hogy emberek vesznek körül, a munkahelyi megbeszéléseken pedig mindig nagy volt a hangzavar, sokat nevettünk - kezdte beszámolóját a 32 éves Eszter. - De aztán megszoktam a karanténlétet, hiszen nem is nagyon volt más választásom. Együtt laktam a barátommal, aki szinte velem egy időben tért át a home office üzemmódra. Ez nagyon próbára tette a kapcsolatunkat, amely sajnos nem is élte túl a bezártságot. Szakítottunk. A szakításunk után eléggé bezárkóztam. Nem jártam sehová, még egy séta erejéig sem hagytam el a lakásomat. Otthon a tévé előtt tornáztam, rengeteget olvastam, az élelmiszert házhoz szállíttattam. Amikor befejeződött a lockdown, és vissza kellett térnünk a munkahelyünkre, egyszerűen nem voltam képes újra bejárni. Három alkalommal valami kifogást találtam, de végül be kellett mennem. Szörnyű élmény volt. Nem tudtam

megbarátkozni a gondolattal, hogy ezentúl egy csomó emberrel leszek körülvéve."

KÉT TÁBOR

Szakemberek szerint a „barlanglakok" két táborra oszthatók. Az egyikbe azok tartoznak, akik megszokták azt a bezárkózó életformát, amelyet a járvány kényszerített ránk, s amely „az új normális" nevet kapta. Ők azért sem akarnak visszatérni a régi kerékvágásba, mert az új életforma pozitív változásokat hozott számukra - otthon dolgozhatnak, nem kell részt venniük a kötelező és sokszor nyűgnek tartott társadalmi-társasági életben, több időt tölthetnek a szeretteikkel. A másik tábort azok alkotják, akik pánikszerűen félnek attól, hogy ők vagy a közeli hozzátartozóik elkapják a koronavírus-fertőzést. Ezért inkább mindennemű kontaktust kerülnek a külvilággal, ahol fennáll a veszélye annak, hogy megfertőződnek. (vl, e)

Elsősegély modern kori remetéknek

Fogadjuk el a tényt: Az első lépés, hogy felismerjük, barlang szindrómával küzdünk. Ne rémüljünk meg, nem vagyunk vele egyedül.

Lassú tempóban: A szakemberek azt ajánlják, hogy lassan, türelmesen próbáljunk visszatérni a régi életünkbe.

Fokozatosan akklimatizálódjunk: Nem

kell rögtön egy nagy találkozóval nyitni, ahol például két tucat kollégával töltjük az estét - üljünk be valahová kettesben-hármasban barátokkal, olyanokkal, akikben megbízunk. Nem kell a szabadságunkat a Kanári-szigetek egyik felkapott, zsúfolt nyaralóhelyén tölteni, pihenhetünk hazai tájakon is, főleg olyan helyen, ahol nem kell tömegnyomorra számítani.

Ha félünk: Nyugodtan hordjunk továbbra is szájmaszkot vagy reszpirátort, még ha az aktuális előírások szerint már nem kötelező.

Ne versenyezzünk: Csak azt tegyük, amitől nem idegenkedünk. Nem kell lépést tartani a barátainkkal, a kollégáinkkal, a rokonainkkal, akik úgy gondolják, hogy végre elő kellene bújnunk a csigaházunkból. A normális életbe való visszatérést a saját tempónk szerint határozzuk meg.

Legyünk türelmesek magunkkal:

Mindannyian traumatikus időszakon mentünk keresztül, s arra kényszerültünk, hogy más szemmel nézzük a mindennapi életünket, s védjük magunkat és hozzátartozóinkat. Ne hasonlítsuk magunkat másokhoz, ugyanakkor próbáljuk kis lépésekkel átlépni a saját komfort- zónánkat.