Új Szó, 2021. június (74. évfolyam, 124-149. szám)
2021-06-26 / 146. szám
201 SPORT - LABDARÚGÓ-EB 2021. június 26. | www.ujszo.com A kishitűség diadala LENCSÉS ZOLTÁN A szlovák válogatott számára véget ért az Európa-bajnokság, miután a három csoportmérkőzésből kettőn kiábrándítóan futballozott. Spanyolország, Svédország, Lengyelország, Szlovákia. Előzetesen nem ez tűnt a legerősebb csoportnak, de az első két forduló négy mérkőzését látva nyilvánvalóvá vált, hogy ez az egyik leggyengébb négyes: a spanyolok dominánsak, de nem elég könyörtelenek, a svédek könyörtelenek, de egyáltalán nem dominánsak, a lengyelek pedig harmatgyengék. Ez volt az a csoport, ahol a szlovákok fegyelemmel és jó stratégiával 6 pontot is gyűjthettek volna. És ez volt az a csoport, ahol olyan csupaszív, feltüzelt és egyben érett játékkal, mint amilyet a magyaroktól láthattunk, még ennél is több lett volna elérhető. Elvileg a szlovákok voltak a csoport leggyengébbjei, és Tarkovic ezt az Eb előtt, valamint a torna során is szerette hangsúlyozni - holott egyáltalán nem biztos, hogy így volt. A lengyelek elleni sikert például egyáltalán nem kéne nagy bravúrnak beállítani. Nem volt az nagy bravúr, inkább csak kisebb meglepetés egy elképzelés nélkül játszó ellenféllel szemben, amely az európai középmezőnyhöz tartozik. Aztán a svédek elleni mérkőzésre nem gyáva, ultradefenzív játékkal kellett volna kiállni. Bár Tarkovic valami mást látott, valamiért azt a teljesítményt nemcsak akkor, hanem még a spanyol meccs után is dicsérte. A spanyolok ellen ostoba dolog lett volna kitámadni, így a védekező, kiváró taktika ebben az esetben nem róható fel neki. Itt inkább elővehetjük a mentális felkészületlenséget vagy a kapitány érthetetlen cseréit. Duris és Lobotka pályára küldése a félidőben egyszerűen csak a teljes megadás jele volt. A pádon ücsörgő 12 játékosból keresve sem választhatott volna rosszabbakat. A kishitűségnek meglett az eredménye: dicstelen búcsú az Ebtől, úgy, hogy 270 percen át egy pillanatig sem láttuk, hogy mit is akar játszani ez a csapat. Talán itt az ideje a generációváltásnak: Hamsíkés Duris 33, Pekarík és Kucka 34, Hubocan pedig 35 éves. Mind az öten fontos tényezők Tarkovicnál. Lehet, hogy ha ők öten egyszerre kiválnak, nehezebb idők várnak a válogatottra, de ezt muszáj meglépni minél előbb. Legfőbb ideje elkezdeni egy új magot megalkotni, bízni az olyan fiatalok képességeiben, mint Bénes, Hancko, Suslov vagy Bozeník. Érdekes, hogy a spanyolok elleni mérkőzés után epizódszereplőket vagy fiatalokat állítottak a kamerák elé a szlovákok: Lobotkát, Suslovot, Satkát. Míg a tapasztaltabbak és a főkolomposok lapítottak, hadd fogadják ők a kellemetlen kérdéseket. Nem mintha bármelyik szlovák kollégának kedve lett volna kellemetlen kérdéseket feltenni, de ez azért sokatmondó. Az első előre hozott döntő A labdarúgó FIFA-világranglistát vezető belgák a címvédő portugálok ellen - a vasárnap esti (21.00) meccs akár az Európa-bajnokság döntőjének is beiilene, mégis már a nyolcaddöntőben sor kerül rá. A belgák pontot sem vesztve gázoltak át a B csoporton: előbb az oroszokat verték 3:0-ra, majd a dánokat győzték le egy szoros meccsen 2:1-re, végül a finneket fektették két vállra, 0:2, így csoportelsőként jutottak tovább. De ahelyett, hogy könnyebb ellenfelet kaptak volna, belefutottak a portugálokba, akik a magyaros halálcsoportban végeztek a 3. helyen. Cristiano Ronaldóék az F csoport első meccsén a hajrában tudták legyűrni a magyarokat (3:0), hogy aztán egygólos vezetésről beleszaladjanak egy csúnya (2:4) vereségbe Münchenben a németek ellen. Végül a Puskás Arénában játszottak a franciákkal egy 2:2-es döntetlent, amely mindkét csapat számára a továbbjutást jelentette. Ronaldo már a csoportkörben megdöntött egy csomó rekordot (14 góllal vezeti az Eb-k örök góllövőlistáját, ő az első portugál, aki mindhárom csoportmeccsen betalált, és beállította Ali Daei 109 gólos rekordját, ami a válogatottban szerzett gólokat illeti). „Belgiummal régebb óta nem játszottunk, de elemeztük a játékukat. Eddig minőségi, egyenletes teljesítményt nyújtottunk az Eb-n, erős a csapatszellemünk. De tudunk még javulni” - mondta Fernando Santos, a portugálok szövetségi kapitánya. Míg a portugálok Ronaldo játékára támaszkodhatnak, addig a belgáknak a csatársorban ott van a háromgólos Romelu Lukaku és Kevin De Bruyne, aki ugyan orr- és arccsonttörést szenvedett a BL-döntőben, ezért kihagyta a nyitómeccset, de két mérkőzésen így is 1 gólnál és 2 gólpassznál jár. A belgák ellen szólhat a rengeteg utazás, hiszen ők Szentpétervár és Koppenhága között ingáztak az elmúlt napokban. „A rengeteg utazás nem segített a felkészülésben. Nem igazságos, hogy közben vannak olyan csapa-Ronaldónak vasárnap este is morcos lesz a tekintete? (Fotó: tasr/ap) Belgium-Portugália Vasárnap, 21.00, Sevilla, játékvezető: Felix Brych (német) M4 SPORT, STV 2, ŐT SPORT: A várható összeállítások: Rui Patrfclo-Nelson Semedo, Ruben Dias, Pepe, Guerreiro- Palhinha, Renato Sanches, Joao Moutinho-Bernardo Silva, Cristiano Ronaldo, Diogo Jota. Courtois-Alderweireld, Vermaelen, Vertonghen-Meunier, De Bruyne, Witsel, T. Hazard- Carrasco, Lukaku, E. Hazard NYOLCADDÖNTŐ így látják a bukmékerek 1 I X T ~2 2,45 3,20 I aOO tok, akik az Eb-n a saját országukban, a saját stadionjaikban játszanak. De a figyelmünket nem vonhatják el olyan dolgok, amik ellen nem tudunk tenni” - jegyezte meg Roberto Martinez, a belgák szakvezetője. Ugyanakkor az is tény, hogy míg ők öt napot is pihenhettek utolsó csoportmeccsük után, a portugálok szerdán még játszottak. A két csapat eddig nyolcszor találkozott egymással, a mérleg nagyon kiegyenlített: 3 döntetlen mellett 2 portugál és 3 belga siker. Utoljára a 2008-as Eb-selejtezőkön mérkőztek meg, a két meccsen esett 7 gól szerzőjéből csak Ronaldo van most is ott a tornán. A hétvége másik izgalmas nyolcaddöntőjét a budapesti Puskás Arénában rendezik vasárnap kora este, a holland és a cseh válogatott csap össze. Mindkét együttes jó formában van, így kiváló mérkőzésre lehet számítani. Szombaton a Wales-Dánia meccsel kezdődik a nyolcaddöntők sora, este pedig az eddig remekül játszó Olaszország csap össze a nem túl meggyőző osztrákokkal. (mgy) EUR02020 Kevesebb fault és sárga lap A 2016-os franciaországi tornához képest eddig jóval kevesebb a szabálytalanság és a sárga lapos figyelmeztetés az idei Európabajnokságon. Az európai szövetségjátékvezetői bizottságának vezetője, Roberto Rosetti pénteken közölte: kollégái az eddigi meccseken 806 szabálytalanságot fújtak le, öt évvel ezelőtt a csoportszakasz után 911 volt ez a szám. Az eddig lejátszott 36 mérkőzésen összesen 98 sárga lapot osztottak ki a bírók, ez jóval kevesebb, mint a 2016-os 129. Ahogy az előző Eb-n, mostanáig ezen is kétszer villant a piros lap, büntetőt ugyanakkor kétszer annyit 14-et - kaptak a csapatok, köszönhetően a VAR-technológia alkalmazásának. A VAR eddig 12 bírói ítéletet korrigált, hétszer közvetlenül, ötször pedig maga a játékvezető tekintette meg újra az esetet, és módosított. (MTI)