Új Szó, 2021. június (74. évfolyam, 124-149. szám)

2021-06-23 / 143. szám

2021. június 23. | 3. évfolyam KIÁLLÍTÁSKALAUZ KOMÁROM FÁBRY-EMLÉKKIÁLLÍTÁS A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának Vox humana című kiállítása, amely a szlovákiai magyar irodalom fontos egyénisége, egyik szellemi vezetője, Fáb­­ry Zoltán halálának 50. évfordulójára készült, a pozsonyi bemutató után jelen­leg Komáromban látható. Fábry meghatározó szervezője volt a hazai magyar irodalomnak, stószi házába mindenki elzarándokolt, aki valamit is számított a szakmában. Innen, stószi magányából a világ minden tájára levelezett, összes ügyét írásban intézte. Fábry Zoltán egy ellentmondásos kor ellentmondásoktól sem mentes tanúja volt, ám egész életét a humánum értékrendje vezette. Ebből a pozícióból harcolt - íróként, publicistaként - a fasizmus brutalitása, a jogfosztottság embertelensége és a sztálinizmus kultúraellenessége ellen. • Helyszín: Komárom, Duna Menti Múzeum, a Kultúrpalota földszinti kiállítóhelyisége • Időpont: a kiállítás augusztus 28-ig látható ÉRSEKÚJVÁR HÁROM ÁLLOMÁS Az érsekújvári Ernest Zmeták Művészeti Galéria Három állomás című kiállítása retrospektív válogatásban mutatja be Pézman Andrea három korszakát. Pézman Andrea vizuális művész és grafikus a kortárs szlovákiai grafika kö­zépgenerációjához tartozik. A Három állomás című kiállítás kurátora, Silvia L. Cúzyová szavai szerint műveit törékeny szépségű poétika, kifinomult formák és konceptuális háttér jellemzi, ami látszólag szembeállítja őt a kortárs szlo­vák grafika expresszívebb és narratívabb vonulataival. A kiállításon a látogató beléphet a művész tér-időbeli alkotó gondolkodásmódjába - minél feljebb halad a galéria szintjein, annál nagyobb mélységekhez ér el a múltban. (Fotók: GUEZ - M. Decsi Kati) Pézman Andrea Dusán Kállay és Róbert Jancovic professzorok grafikai műtermében végzett a Pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán, ahol jelenleg tanárként oktat. Munkássá­ga folyamán több workshopon vett részt, számtalan kiállításon szerepelt itthon és külföldön. • Helyszín: Érsekújvár, Ernest Zmeták Művészeti Galéria • Időpont: a kiállítás június 26-ig látogatható SOMORJA j DIGITALIZÁLT RITUÁLÉ Cséfalvay András Automated messiah artificial peace 2222 című kiállítására várja a látogatókat a somorjai At Home Gallery. „A kiállított munka a galériában is játszódik, a digitalizált zsinagóga egy jövőbeli jelenetnek válik színhelyévé. Mechanikus ízületek zizegnek, ritmikus gépmoraj képez egyfajta alapritmust. Egy furcsa rituálénak vagyunk szem­tanúi, robotikus testek hajlonganak, istentiszteletet végeznek. Kiüresedett gesztusok, betanult mozdulatok? Rutinműveletek, értelmét vesztett gyakorlat? Vagy a meglevő vallások fúziója egy egyetemes hálóban zajló új spiritualitás?" I - áll a meghívóban. : • Helyszín: Somorja, At Home Gallery, zsinagóga • Időpont: a kiállítás június 27-ig látható A kulturális rendezvények és programok az aktuálisan érvényben lévő járványügyi előírások betartása mellett valósulnak meg. (Fotó: Dömötör Ede) ÚJRA VÁR A SZÍNHÁZ PRAH - A FŐNYEREMÉNY ÁTKA Komáromban 2010-ben mutatták be Spiró György kétszereplős darabját Anger Zsolt rendezésében. Molnár Xénia és Mokos Attila csodát műveltek, az előadás sokáig műsoron volt, a közönség szerette, hiszen a rendszerváltás utáni időszak szürke, jelentéktelen kisembereit láthatta a színpadon egy fokozatosan tragiko­mikussá váló szituációban. Most leporolták az előadást, a változatlanul aktuális, felújított Prah bemutatója június 19-én volt, s ebben a hónapban több előadást is tartanak. A Prah két szereplőjének, egy vidéki házaspárnak megadatik az égi áldás - vagy átok. Megnyerik a főnyereményt a lottón. De vajon mit lehet venni a főnyereménnyel járó rengeteg pénzből? Nyaralót? Szigetet Jugóban? Bányatavat? Talán... De az elkallódott boldogságot, a hétköznapok biztonságát aligha. Spiró György komédiájának két szereplője röpke másfél óra alatt lepörgeti az életét, átrendezi, majd visszarendezi azt. Ez ideig azt hitték, boldog életük legnagyobb akadálya a pénztelenség. Pár óra, s rájönnek, a szegénységnél is van rosszabb. Spiró György: Prah (komédia) • Szereplők: Mokos Attila és Molnár Xénia • Rendezte: Anger Zsolt1 Helyszín: Komárom, Jókai Színház • Időpontok: június 25., péntek 19.00, június 26., szombat 19.00, június 27., vasárnap 15.00 ART MIX FESZTIVÁL Irodalom 19.15-19.50 Mért legyek...? - Öllé Erik és Olasz István összeállítása Színház 20.00-21.00 Háy János: A halottember (monodráma) Játssza: Varga Anikó Rendezte: Lévay Adina Koncertek Ficture 22.00-23.00 A komáromi Tokár Gábor multi­­instrumentalista szólókoncertje Varkocs 23.30-00.15 A felvidéki Varkocs zenekar energikus számaiban folk-, punk­és ethnozenei elemeket ötvöz ÉLETMESÉK FOTÓSSZEMMEL POZSONY KEREKES ISTVÁN KIÁLLÍTÁSA A 7. Több mint szomszéd rendezvény­­sorozathoz kapcsolódva nyitották meg Kerekes István Életmesék fotósszem­mel című kiállítását a pozsonyi Magyar Kulturális Intézetben. Kerekes István az első magyar fotós, aki idén. márciusban átlépte a fotópályázatokon elnyerhető díjak számának háromezres határát, amiből közel hétszáz aranyérem. Mi a titka, amivel megnyeri a szakmai döntnököket és lenyűgözi a közönséget? Horváth Imre, a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének elnöke a pozsonyi megnyitón lényeget kifejtő és kimerítő magyarázatot adott a kérdésre. „Szerintem elsősorban nem a fotóstudás, nem a technikai bravúrok, hanem István személyisége a titok. Az a kapcsolatteremtő képesség, ami megnyitja egy szégyenlős kislánynak, a roma lagzi részvevőinek, esetleg egy templomban imádkozó anyókának a lelkét. S ezek a lélekdarabkák ott vannak a képein. A szemek megszólítanak, me­sélnek a megörökítettek életéről. Szemük lélektükrében látjuk a személyiségüket, sőt egy kicsit visszatükrözik az alkotó lel­­kületét is. Ezt még megtámogatja István képfeldolgozási stílusa, a szociofotóinak fekete-fehér volta, vagy ha színes, akkor a visszafogott színvilága." • Helyszín: Pozsony, Magyar Kulturális Intézet • Időpont: a kiállítás július 2-ig látogatható Buli 03.00-ig Az este zárásaként a résztvevők bulizhatnak egy nagyot a házi­gazda City Reboot srácokkal • Helyszín: Komárom, RÉV - A Magyar Kultúra Háza • Időpont: június 25., péntek • Belépő: 19.00-21.00 5 euró 21.00-03.00 3 euró Kerekes István erős műfaja a szociofotó és a portré

Next

/
Thumbnails
Contents