Új Szó, 2021. június (74. évfolyam, 124-149. szám)

2021-06-19 / 140. szám

20| LABDARÚGÓ-EB/SPORT 2021. június 19.1 www.ujszo.com Hollandia: irány a Puskás! Az olaszok után a belgák és a hollandok is biztosították he­lyüket a labdarúgó-Eb nyolcad döntőjében. A belgák a sérüléséből csereként beálló Kevin de Bruyne gólpasszá­­nak és góljának köszönhetően megfordították a dánok elleni meccset. A 2:1-es siker pedig a biz­tos továbbjutásukat jelentette, az olaszok után második csapatként. „Nagyjából 300 válogatott meccs­­nyi tapasztalat állt be csereként, ami rögtön meglátszott. Ok képesek he­lyes döntéseket hozni folyamatos nyomás alatt is” - utalt Roberto Martinez szövetségi kapitány másik két cseréjére, Eden Hazard-ra és Alex Witselre. Az aktívan játszó dánok végül pont nélkül maradtak. Azok közül a csapatok közül, amelyek már két mérkőzést játszottak, a nulla pontot gyűjtő dánok könyvelhetik el a leg­több lövési kísérletet. „Az egyetlen dolog, ami csalódást okoz, az az eredmény. El sem tudom mondani, A NAP HŐSE Kavln de Bruyne (belga) A Manchester City irányítója a Chelsea elleni Bajnokok Ligája­­döntőben szenvedett arc- és szemüregcsonttörést, ezét a belgák első Eb-mérkőzését még kihagyta. A dánok ellen a második félidőre (l:0-s vesztes állásnál) küldte őt pályára Roberto Martinez. De Bruyne előbb szép gólpasszt adott Thorgan Hazardnak, majd ő maga is betalált, így a belgák megfordítot­ták a mérkőzést. A NAP MONDATA „Csinálhatok valamit? Láttam, hogy Ronaldo elrakta maga elől a kólásüveget. Én inkább idete­szem, ide legelőre! Srácok, keres­setek meg!"- üzent az italgyártók­nak Andrej Jarmolenko, az ukránok támadója az ukrán-északmacedón mérkőzés utáni sajtótájékoztatón, arra reagálva, hogy korábban Cristiano Ronaldo mérges arccal elrakta az asztalról az üdítőket és inkább vízivásra buzdított, majd egy nappal később Paul Pogba a sörös­üveget távolíttatta el maga elől. A NAP SZÁMA ^ AA A holland kezdőcsa- JL W w patba sérülés után visszatérő Matthijs de Ligt 100 százalékos pontossággal passzolt az osztrákok elleni csoportmér­kőzésen. Ez eddig egyedülálló statisztika az idei Európa-bajnok­­ságon. A Juventus védője amellett, hogy mind a 40 passza sikeres volt, mind a négy párharcát megnyerte és háromszor tisztázni is tudott. Depay büntetője (Fotók: tasr/ap) mennyire büszke vagyok a csapa­tomra. Négy nappal azután, hogy majdnem elveszítettük a barátunkat, összeszedtük magunkat és ilyen jó meccset játszottunk” - mondta Kas­per Hjulmand dán kapitány. A két csapat Björn Kuipers játékvezetővel együtt a 10. percben megállt, és tapssal üzent az emlegetett Christian Eriksennek, aki a finnek elleni ta­lálkozón kapott szívrohamot. Lukaku (balra) ezúttal nem villant A C csoportban Hollandia maga­biztosan verte ^;0-ra Ausztriát, ez­zel nemcsak a továbbjutást, hanem a csoportelsőséget is bebiztosította. Ez egyben azt is jelenti, hogy a hol­landok biztosan Budapestre men­nek nyolcaddöntőt játszani, ellen­felük egyelőre nem ismert. A cso­portban eddig két vereséget szám­láló észak-macedónok már bizto­san nem juthatnak tovább. (TASR) ACSOPORT Olaszország-Wales Vasárnap, 18.00, Róma, játékvezető: Hategan (román) M4 SPORT, STV 2, ÖT SPORT A várható összeállítások: Donnarumma-Spinazzola, Bonucci, Ward-Davies, Rodon, Acerbi, Di Lorenzo-Locatelli, Barella, Mepham, Roberts-Allen-Bale, Jorginho-Insigne, Immobile, Berardi Morrell, Ramsey-James, Moore Tények és érdekességek: ■ Az olaszok már két meccs után biztosították a helyüket a nyolcaddöntőben, a walesieknek a biztos továbbjutáshoz elég a döntetlen vagy az, ha Svájc nem tudja legyőzni Törökországot. ■ A csoportelső Londonban, a második Amszterdamban játssza a nyolcaddöntőt. • A két válogatott eddig kilencszer találkozott egymással, ebből hétszer az olaszok győztek. Utoljára, 2003-ban Milánóban is 4:0-ra. ■ A walesi keretben egyetlen olyan játékos sincs, aki a 2020/2021-es idényben bajnoki címet ünnepelt volna klubcsapatával, bármilyen szinten. Domenico Berardi, az olaszok csatára .Nem ülhetünk a babérjainkon, minden meccsünkön száz százalékot kell nyújtanunk." Daniel James, a walesiek szélsője , Olaszországnak remek csapata van, de mi győzni akarunk. Outsiderek vagyunk ebben a párharcban, még sincs mitől tartanunk." A CSOPORT így látják • bukmékerek Svájc-Törökország Vasárnap, 18.00, Baku, játékvezető: Vincic (szlovén) DUNA A várható összeállítások: Sommer-Elvedi, Schär, Akanji- Cakir-Müldür, Demiral, Söyüncü, Mbabu, Xhaka, Freuler, Rodriguez- Meras-Ünder, Ayhan, Yokuslu, Shaqiri-Embolo, Gavranovic Kahveci, Calhanoglu-Yilmaz Tények és érdekességek: ■ Svájcnak győznie kell, hogy legyen esélye a továbbjutásra; ha eközben Wales kikap Olaszországtól, akár még a második helyen is végezhet. ■ Törökország valószínűleg egy győzelemmel sem fog beférni a négy legjobb csoportharmadik közé. ■ Legemlékezetesebb egymás elleni meccsük a 2008-as Eb bázeli derbije volt, felhőszakadással, félidei svájci vezetéssel, török fordítással, a ráadásban született Arda Turan-góllal (2:1) Steve Zuber, a svájciak középpályása .Eggyel több gólt kell szereznünk, mint amennyit a törökök, és akkor rendben leszünk." Umut Meras, a törökök védője .Bocsánattot kérünk a Wales elleni vereség miatt. Még egy javítási lehetőségünk van, mindent megteszünk Svájc legyőzéséért." így látják a bukmékerek SPORTMENÜ ■ Kosárlabda NŰI EB, 3. forduló-vasárnap. A csoport - 15.00: Svédország-Fehéroroszország: 21.00: Spanyolország-Szlovákia. B csoport -12.00: Montenegró-Szerbia; 18.00: Olasz­­ország-Görögország. C csoport - 12.00: Bosznia-Hercegovina-Szlovénia; 15.00: Törökország-Belgium. D csoport - 18.00: Csehország-Horvátország: 20.45: Franciaország-Oroszország. AKTUÁLIS ► Licensze átadásával Eperjesre költözik a hoki Tipos Extraligában szereplő detvai klub. EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás COPA AMERICA. B csoport: Brazília-Peru 4:0, g.: Alex Sandro (12.), Neymar (68.), Ribeiro (89.), Richarlison (93); Kolumbia-Venezuela 0:0. Thiem és Nadal sem indul Tokióba Sem az osztrák Dominic Thi­em, sem a spanyol Rafael Nadal nem indul a tokiói olimpián. Mindkét teniszező a Twitteren jelentette be döntését. A 27 éves Thiem azt írta, gyors Roland Garros-búcsúja után a wimble­doni tornára, majd a US Openen való címvédésére akar kon­centrálni. A 35 éves Nadal - pe­kingi olimpiai bajnok - a játé­kok mellett a londoni Grand Slamet is kihagyja, arra hivat­kozva, hogy kímélje a szerve­zetét, mivel még évekig szeret­ne teniszezni. (MTI) ■ Vízilabda NŰI VILÁGLIGA, szuperdöntő, negyeddöntő: Magyaror­­szág-Spanyolország 10:8 (3:3,3:1,2:2,2:2), legjobb ma­gyar gólszerző: Keszthelyi 3. ■ Jégkorong NHL, playoff, főcsoportdöntő, 3. meccs: NY Islanders- Tampa Bay 1:2, Erik Cérnák (TB) 0+1 (az egyik fél négy győ­zelméig tartó sorozat állása 1:2). ■ Kosárlabda NŐI EB - A csoport: Svédország-Szlovákia 74:57, Fehér­­oroszország-Spanyolország 53:51. B csoport: Montenegró-Görögország 70:55, Szerbia- Olaszország 86:81 h. o„ Görögország-Szerbia 51:85, Olaszo rszág-Montenegró 77:61. C csoport: Bosznia-Hercegovina-Belgium 70:55, Szlové­­nia-Törökország 72:47, Törökország-Bosznia-Hercegovina 54:64, Belgium-Szlovénia 92:57. D csoport: Oroszország-Csehország 73:69, Franciaország- Horvátország 105:63. NBA, playoff, 2. tordoló - Keleti főcsoport, 6. meccs: Milwaukee-Brooklyn 104:89 (az egyik fél négy győzelméig tartó sorozat állása 3:3). SPORTATV-BEN Szombat 10.00 - ŐT SPORT: Prostéjovi férfitenisztoma 10.45, 16.45 - SPORT 1 (cseh): F3, La Castellet, 1. és 2. futam 11.00 - EUROSPORT 1: Spa­nyol női kerékpárverseny 12.00 - M4 SPORT, SPORT 1 (cseh): Forma-l-es Francia Nagydíj, 3. szabadedzés 12.00 - EUROSPORT 2: Hallei férfitenisztoma, elődöntő 12.00 - STV 2: Vízi szlalom, vk, Markleeberg 12.35, 13.30, 15.10 - NOVA SPORT 1: Moto3, MotoGP, Mo­to 2, Német Nagydíj, időmérő edzések 13.00-EUROSPORT 1: Francia női kerékpárverseny 13.00 - ORANGE SPORT: Staré Splavy-i női tenisztorna, elődöntő 13.15 és 17.15-STV2: Berlini női tenisztorna, elődöntő 15.00 - M4 SPORT, STV 2, ŐT SPORT: Magyarország-Fran­ciaország foci-Eb-meccs 15.00 - DUNA, SPORT 1 (cseh): F1, Francia Nagydíj, időmérő edzés 16.30 - EUROSPORT 2: Londo­ni férfitenisztoma, elődöntő 18.00 - M4 SPORT, STV 2, ŐT SPORT: Portugália-Németor­szág foci-Eb-meccs 18.30 - NOVA SPORT 1: Lö­­wen-Magdeburg német bajnoki férfi-kézilabdameccs 21.00 - M4 SPORT, STV 1, CT SPORT: Spanyolország-Len­gyelország foci-Eb-meccs 1.00 (vasárnap) - PREMIER SPORT: Küzdősport, UFC 1.35 (vasárnap) - NOVA SPORT 2: NY City FC-New Re­volution foci MLS-mecs 2.00 (vasárnap) - NOVA SPORT 1: NY Islanders-Tampa Bay hoki NHL-főcsoportdöntő ■ Tenisz NOTTINGHAMI NŐI TORNA, nyolcaddöntö: Emma Radu­­canu (brit)-Babos Tímea (magyar, 8.) 6:3,6:3. Páros, ne­gyeddöntő: Babos, Arina Rodionova (magyar, ausztrál, 1 )-Jamie Loeb, Christina McHale (amerikai) 6:0,6:2. HALLEI FÉRFITORNA, 2. forduló: Lloyd Harris (dél-afri­­kai)-Lukás Lackó (szlovák) 6:3,7:6. ■ Sportfogadás KENŐ - csütörtök: 1,6,7,12,15,19,25,32,41,47,49, 51.54.60.64.68.70.72.74.75. Kenő Plusz-szám: 7. Péntek: 2,3,9,12,13,15,17,18,20,27,33,40,49,50, 52.58.69.71.72.75. Kenő Plusz-szám: 69. KENŐ JOKER - csütörtök: 079385. Nyeremények -1„ 2. és 3. dl): nincs nyertes; 4. díj: 30 euró (10), 5. díj: 2,50 euró (98), 6. díj: 0,50 euró (986). Péntek: 062512. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (1); 4. díj: 30 euró (15); 5. díj: 2,50 euró (112); 6. díj: 0,50 euró (1033). Vasárnap 10.45, 12.05, 13.45 - NOVA SPORT 1: Moto3, Moto2, Moto­GP, Német Nagy díj, futamok 11.00 - M4 SPORT, SPORT 2 (cseh): F3, La Castellet, 3. futam 11.00 - ORANGE SPORT: Staré Splavy-i női tenisztorna, döntő 11.30 - STV 2, CT SPORT: Vízi szlalom, vk, Markleeberg 13.30 - NOVA SPORT 2: Lud­­wigshafen-Kiel német bajnoki férfi-kézilabdameccs 13.45 - STV 2: Cseh-szlovák ke­rékpáros bajnokság 15.00 - SPORT 1 (cseh): WTCR, Vallelunga 15.00 - M4 SPORT, SPORT 2 (cseh): Forma-l-es Francia Nagydíj, futam 15.30, 19.35 - NOVA SPORT 1: Mallorcai férfitenisztoma 16.00 - NOVA SPORT 2: Nordhon-Lingen-Flensburg né­met bajnoki férfi-kézilabdameccs 16.50 - ŐT 2: Tunézia-Cseh­­ország felkészülési férfi-kosár- • labdameccs 18.00 - M4 SPORT, STV 2, ŐT SPORT: Olaszország-Wales foci-Eb-meccs 18.00 - DUNA: Svájc-Török­ország foci-Eb-meccs 18.00 - ŐT 2: Csehország-Hor­­vátország női kosárlabda-Eb­­meccs 20.15 - NOVA SPORT 2: Atlan­ta-Philadelphia labdarúgó MLS- meccs 21.00 - STV 2: Spanyolország- Szlovákia női kosárlabda-Eb­meccs 23.00 - DIGISPORT 1 (szlo­vák): Venezuela-Ecuador foci Copa América-meccs 2.00 (hétfő) - DIGISPORT 1 (szlovák): Kolumbia-Peru foci Copa América-meccs 2.00 (hétfő) - NOVA SPORT 1: Montreal-Vegas hoki NHL- főcsoportdöntő

Next

/
Thumbnails
Contents