Új Szó, 2021. június (74. évfolyam, 124-149. szám)

2021-06-17 / 138. szám

www.ujszo.com | 2021. június 17. KOZELET 3 A három magyar kisebbségi párt nem állt ki a szexuális kisebbségek jogai mellett Szijjártó Péter (Fidesz) magyar külügyminiszter az MKP, a Híd és az Összefogás elnökével találkozott, de bejelentette azt is, Magyarország június 24-től megnyithatja az összes határátkelőhelyét (Felvétel: Szijjártó Péter/Facebook) CZÍMER GÁBOR Pozsony. Tegnap Pozsonyban járt Szijjártó Péter (Fidesz) magyar külügyminiszter, aki az MKP, a Híd és az összefogás elnökével közösen tartott sajtétájékoztatén a határnyitás mellett a magyar kormánynak a közös magyar párthoz való hozzáállásáról is beszélt. A három pártelnök közül egyik sem állt ki a szexuális kisebbségek jogai mellett, amelyeket a magyar parlament kedden korlátozott. Szijjártó tegnap bejelentette, a je­lenlegi tervek szerint, amennyiben a világjárvány nem fordul súlyosabb­ra, június 24-étől meg tudják szün­tetni a belső, schengeni határokon az ellenőrzést és meg tudják nyitni a je­lenleg lezárt átkelőhelyeket. A mi­niszter kiemelte, ez azért is lehetsé­ges, mert a magyar felnőtt lakosság­nak több mint hatvan százaléka már megkapta a koronavírus elleni oltás első adagját. „Szlovákia és Magyar­­ország között 35 határátkelőhely van, ezekből most csak 19 van nyit­va” - magyarázta. Szijjártó ugyanakkor arról is be­szélt, a Magyarországgal szomszé­dos országok határ menti megyéiben élő személyek számára Jehetővé te­szik, hogy Magyarországon oltassák be magukat. „Mindezt függetlenül a nemzetiségüktől” - tette hozzá. Az intézkedés pontos kezdetét még nem határozták meg, de a közeljö­vőben várható. Szlovákia esetében ez Pozsony, Nagyszombat, Nyitra, Besztercebánya és a Kassa megye lakosait érintheti. Együtt a pártelnökökkel Szijjártó a szlovákiai magyar pártok vezetőivel, Forró Krisztián MKP-elnökkel, Sólymos László­val, a Híd vezetőjével és Mózes Szabolccsal, az Összefogás elnö­kével közösen tartott sajtótájékoz­tatón beszélt erről. Az eseményen a magyar külügyminisztertől azt kérdeztük, partnernek tekinti-e a magyar kormány, az elsősorban nem etnikai elv mentén politizáló Hidat. Korábban ugyanis Orbán Viktor magyar miniszterelnök „köröm alatti tüskének” nevezte a pártot. Szijjártó a válaszában el­mondta, a határon túli pártok közül továbbra is az etnikai alapon szer­veződő politikai formációkat tart­ják a stratégiai partnerüknek. „Ha jól értem, akkor az a párt, amelynek a létrehozására az urak törekednek, ezt a feltételt ki fogja elégíteni” — tette hozzá. Ezt a sajtótájékoztatón az egyik pártelnök sem cáfolta. Jogkorlátozás A miniszter és a három pártelnök is reagált arra, hogy a budapesti tör­vényhozás kedden egy olyan jog­szabályt fogadbtt el, amely a gyer­mekekkel szembeni szexuális bűncselekmények ellen szól, ám ezen túl az LMBTQ-kisebbségekkel összefüggő jogokat is korlátozza. Nem kizárt például, hogy a törvény értelmében 18 év feletti besorolást kapnak a homoszexuális szereplő­ket megjelenítő népszerű televíziós sorozatok, de a jogszabály a szexu­ális felvilágosítást is jelentősen megnehezíti. Arra a kérdésre, a ki­sebbségi jogok ilyen korlátozása miként egyeztethető össze a ma­gyar kormánynak a határon túli ma­gyarokra vonatkozó kisebbségvé­delmi politikájával, Szijjártó azzal válaszolt, a szexuális orientációval kapcsolatos nevelés szerintük kizá­rólag a szülők joga. Forró ezzel kapcsolatban elmondta, nem ismeri a konkrét jogszabályt, de egyetért a miniszterrel abban, hogy a gyerme­kek védelme nagyon fontos. Sóly­mos ugyancsak arra hivatkozott, nem látta még a kérdéses törvényt, ezért nem tud válaszolni arra a kér­désünkre, egyetért-e a jogszabály elfogadásával, vagy sem. Arról be­szélt, számára az a fontos, hogy Szlovákiában ne legyenek a ki­sebbségek jogait korlátozó törvé­nyek. „Nem fogok egyetérteni sem­mi olyan törvénnyel, ami bármilyen kisebbség jogát korlátozná” - mondta Sólymos, és kiemelte, ál­láspontja az etnikai mellett bármi­lyen más szlovákiai kisebbségre is vonatkozik. Mózes pedig azt hang­súlyozta, szerinte nem a magyaror­szági belpolitikai kérdésekkel kell foglalkozni. Az egyébként nagy nemzetközi visszhangot kiváltó in­tézkedés gondolatiságáról szólva arról beszélt, szerencsétlennek tart­ja, ha a szexuális orientációval kap­csolatos kérdéseket összekötik a nemzeti közösségek ügyével. Aki nem kapott időpontot második oltásra, már online is kérhet újat ÖSSZEFOGLALÓ Egyre többen jelezték az utóbbi hetekben, hogy nem kaptak időpontot a koronavírus elleni oltás második dózisára. Eddig csak telefonon lehetett ilyen eset­ben időpontot kérni, újonnan már az interneten is lehet. Pozsony. Aki nem kapott idő­pontot második oltásra, annak a Nemzeti Egészségügyi Informáci­ók Központjának (NCZI) ügyfél­­szolgálatára kellett telefonálnia, ami nem volt könnyű feladat. Gyakran egy óránál is tovább kel­lett várni, míg a túlterhelt vonalon fogadták a hívást. Az NCZI elis­merte, gyakran előfordul, hogy az érdeklődők nem kapnak időpontot a Pfizer, vagy Modema vakcinájának második adagjára, az első oltástól számított 28. napra, vagy az Astra­Zeneca első adagja után 10 héttel a második oltásra. Ezért is tették el­érhetővé az online kérdőívet, amely ilyen esetek jelentésére szolgál. A kérdőív ugyanazon a honlapon el­érhető, mint amelyiken jelentkez­tek az oltásra, tehát a vakcinacia.nczisk.sk/zmena olda­lon. Ugyanezen az oldalon aztán módosíthatják az oltás helyét is ide­jét is. Ez elsősorban azoknak segít­ség, akik az első dózist állandó lak­helyüktől távolabb kapták meg, vagy azoknak, akiknek nem felel meg az oltás időpontja. Az időpont és a helyszín viszont csak azután módosítható, hogy az illető meg­kapta a meghívót SMS-ben vagy e­­mailben a második adag oltásra. A második dózis beadását egy nappal vagy akár egy hónappal is el lehet halasztani. A változtatáshoz szük­ségünk lesz egy azonosítóra és egy PIN-kódra, amit a regisztráció so­rán használt telefonra és e-mailre fognak megkapni. Oltás a háziorvosoknál Eduard Heger (OCaNO) minisz­terelnök a tegnapi kormányülés után egyébként kifejtette, jelentősen nö­velni kell az oltás iránti érdeklődést az országban. Szerinte az oltás iránt még van érdeklődés, de azt.tovább­ra is fenn kell tartani. „Örülnék, ha nőne az érdeklődés, hogy a lehető leggyorsabban elérjük a 70 száza­lékot” - mondta, hozzátéve: az ol­tás szabadságot jelent, mivel a be­oltottak sokkal védettebbek a ví­russal szemben, esetükben kisebb a fertőzés kockázata, nem fenyegeti őket a betegség súlyos lefolyása és az sem, hogy belehalnak a Covid­­ba. A miniszterelnök szerint kulcs­­fontosságú, hogy a lakosság leg­alább 70 százalékát beoltsuk, ezt a célkitűzést viszont minden jel sze­rint nehéz lesz teljesíteni, mivel je­lenleg az emberek csupán 34 szá­zaléka kapta meg a vakcina első dó­zisát, a hajlandóság pedig tovább csökken. Vladimír Lengvarsky (OEaNO) egészségügyi miniszter szerint Szlovákiában július 1-től a házior­vosok is megkezdik a koronavírus elleni oltást, ami jelentősen növel­heti a lakosok oltakozási hajlandó­ságát. A minisztérium már elkezdte aláírni a szerződéseket azokkal az orvosokkal, akik hajlandóak beol­tani a hozzájuk tartozó pácienseket. A tárcavezető szerint ráadásul már azon is gondolkoznak, hogy a lakos­ság átol'tottságának növelése érde­kében valami anyagi juttatást adnak majd a beoltottaknak, vagy lehető­séget adnak arra, hogy valamilyen nyereményjátékon vegyenek részt azok, akik valamelyik vakcina mindkét adagját megkapják. Mi lesz a Szputnyikkal? Lengvarsky elárulta azt is, hogy a kormány a jövő héten minden bi­zonnyal dönt a raktáron maradt orosz Szputnyik V-vakcinák eladá­sáról vagy elajándékozásáról. Az orosz vakcinával való oltásra már csak június 30-ig lehet jelentkezni. Az ország Igor Matovic korábbi kormányfő utasítására rendelt két­millió adag Szputnyik V-t, ebből kétszázezret szállítottak le. Matovic állította, az orosz vakcinának kö­szönhetően sikerül igazán vissza­szorítani a járványt, mivel emberek tízezrei várnak erre az oltóanyagra. A valóság viszont jelentősen eltér a miniszterelnök elképzelésétől. Az Egészségügyi Elemzések Intézete (IZA) által közzétett adatok szerint jelenleg 5898 személy várakozik a Szputnyik V-vakcinára. Közülük a legtöbben - 709-en - a 40 és 44 év közöttiek korcsoportjába tartoznak. A jelentkezők közt hiába keresnék a Szputnyik V legnagyobb támoga­tóját, Matovicot. Néhány napja ugyanis bejelentette, mivel ezt a vakcinát nyugaton több országban nem ismerik el, ő Pfizerrel vagy Modemával fogja magát beoltani. Javuló járványhelyzet Jövő hétfőtől a Covid-automata szerint már egyetlen járás sem lesz fekete besorolású, ami annyit je­lent, hogy az országban tovább ja­vul a járványhelyzet. Egy járás ma­rad bordó és egy rózsaszín besoro­lásban, a többi sárga vagy zöld be­sorolást kap. Zöldre vált a magya­rok lakta Dunaszerdahelyi, a Ko­máromi, a Galántai és a Nagykür­tösi járás, itt lesznek érvényben a legenyhébb járványellenes intéz­kedések. Az egészségügyi miniszter a ja­vulás ellenére emlékeztetett, még nem nyertük meg a háborút, ezt az aránylag nyugodt időszakot arra kell kihasználni, hogy felkészítsük az országot a koronavírus delta (in­diai) variánsának érkezésére, amely sokkal fertőzőbb és veszélyesebb azok számára, akik nincsenek be­oltva. Az eddig nyilvánosságra ho­zott kutatások szerint minden a je­lenleg használt, az Európai Unió­ban regisztrált oltóanyagok haté­konyak a delta variáns ellen is, ám csak a második dózis után. így el­sősorban azok lesznek a legna­gyobb veszélynek kitéve, akik nem lesznek beoltva, illetve akik csak az első adag vakcinát kapták meg. A delta variáns egyelőre Európában Nagy-Britannián kívül Portugáliá­ban terjed a leginkább, ahol az ol­tással nem rendelkező személyek körében heti szinten 30 százalékkal emelkedik az esetszám. Szigorúbb ellenőrzós Lengvarsky szerint épp a nyári szabadságok alatt külföldről behur­colt új variánsok miatt kell bevezetni a hatékony határellenőrzést, hogy a külföldről hazatérők ne tudják eltit­kolni, valójában milyen országban nyaraltak. Ehhez a miniszter szerint elengedhetetlen a rendőrség, a Köz­egészségügyi Hivatal és mobilszol­gáltatók együttműködése. Arról, hogy milyen formában zajlik majd az ellenőrzés a határátkelőkön, ma tár­gyal a központi válságstáb. (dem, TAS R)

Next

/
Thumbnails
Contents