Új Szó, 2021. június (74. évfolyam, 124-149. szám)

2021-06-16 / 137. szám

TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA 2021. június 16.1 www.ujszo.com A szlovákiai szolgáltatók ügyfelei egyre gyakrabban döntenek olyan modell mellett, amely már támogatja az 5G-szolgáltatást (Shutterstock). A Samsung és a Xiaomi a legkelendőbb SZABÓ LACI Egyre több 5G-s okostelefont értékesítenek Szlovákiában, a két legnépszerűbb gyártó a Samsung és a Xiaomi - derült ki a hazai szolgáltatók májusi eladási adataiból. Ahogy az már korábban is látható volt, a Huawei szinte eltűnt a szlo­vákiai boltok polcairól, már csak egy-egy modell szerepel a top 10-es listán, sőt, van olyan szolgáltató, amely ügyfelei teljesen elfordultak a kínai gyártó készülékeitől - ennek oka vélhetően a Google-támogatás hiánya (nincs Android, Google Play, Gmail, Google maps - vagyis a legnépszerűbb alkalmazások hiá­nyoznak a készülékekből). Egyre bi­zonyosabb, hogy a Huawei helyét egy másik kínai gyártó, a Xiaomi ve­szi át, ez jól látható a négy szolgál­tató listájából is, hiszen mindegyik­nél az első háromban legalább egy Xiaomi modell megtalálható, de a teljes listán legalább három modell szerepel, sőt, az 02-nél négy. A májusi hónap győztese egyértelműen a Samsung: az Oran­ge, a Telekom és az 02 ügyfelei is a dél-koreai gyártó modelljeit vásá­rolták a leginkább, ezeknél a szol­gáltatóknál az első háromban két Samsung modell is szerepel, kivételt a 4ka képez, ott a tízes listára csak egy Samsung fért fel (érdekesség, hogy a negyedik szolgáltatónál fő­leg a drágább, Apple iPhone készü­lékek dominálnak). Az Orange-nál gyakorlatilag a Samsung és a Xiao­mi fogyott csak, (egy régebbi és egy újabb Huawei mellett), a Telekom­­nál már picit színesebb a paletta, ott két modellel felkerült az Apple is, az 02-nél Samsung, Xiaomi, Apple és Motorola készülékek vannak a leg­jobb tízben, a 4ka listáján 5 gyártó is megtalálható. Mint ahogy az látható, a szlová­kiai szolgáltatók ügyfelei egyre gyakrabban döntenek olyan modell mellett, amely már támogatja az 5G- szolgáltatást, az év második felében számos olyan okostelefon várható, amely a csúcstechnológiát megfi­zethető áron kínálja - hogy rövide­sen az 5G olyan alap legyen, mint ma az internetkapcsolat az okostelefo­nokban. TOP 10 OKOSTELEFON - 2021. MÁJUS A kiberbűnözők fő célpontja lesz a kriptovaluta Ha a krlptopiac erős marad az idén, akkor valószínűleg még több felhasználót ér majd bányászvírus általi támadás (Shutterstock) ÖSSZEFOGLALÓ A bányászvírusok kártékony programok, amelyek arra szolgálnak, hogy kriptovalutákat lopjanak a megfertőzött eszközökről. Ezeket a programokat sokszor a felhasználó tudta nélkül telepítik az eszközre, ahol aztán szép lassan el­kezdik elszipkázni a különféle krip­­toérméket, olyannyira, hogy a vírus telepítői időnként milliókkal sétál­nak el. A bányászvírusok 2018-tól kezdtek népszerűvé válni a kiber­bűnözők arzenáljában, de aztán a 2020-as év során folyamatosan csökkent a népszerűségük. A Kasperksy „Malware Ql 2021” jelentése szerint azonban ez a trend 2021 első negyedévében megválto­zott. 2021. február és március között a bányászvírusok egyedi módosítá­sainak száma több mint a négysze­resére, 3815-ről 16 934-re nőtt. A biztonsági cég szakemberei össze­sen 23 894 új, módosított bányász­­vírus-változatot fedeztek fel 2021 első negyedévében. Folyamatosan nőtt továbbá azok­nak a Kaspersky-szoftvereket hasz­nálóknak a száma is, akiknek bá­nyászvírusok támadták meg az esz­közeiket: míg 2021 januárjában 187 746 ilyen felhasználót regisztráltak, addig 2021 márciusában már 200 045-en voltak érintettek. 2021 első negyedévében összesen 432 171 egyedi felhasználó eszközét támadta meg valamilyen bányászvírus. „Még túl korai biztosat mondani arról, hogy a 2021 első negyedévé­ben megfigyelt trend tartósnak bizonyul-e. Mindenesetre úgy lát­szik, hogy a Bitcoin és a többi krip­­tovaluta értének növekedése meg­újult érdeklődést keltett a bányász­vírusok iránt. Ha a kriptopiac erős marad az idén, akkor valószínűleg még több felhasználót ér majd bá­nyászvíms általi támadás” - mondta el Tóth Árpád, a Kaspersky magyar­­országi igazgatója. A jelentés emellett több más fi­gyelemreméltó trendre is rávilágít, többek között arra, hogy csökkent azoknak a felhasználóknak a száma, akiknek mobileszközét vagy számí­tógépét banki trójai vírus általi tá­madás érte, továbbá arra, hogy nőtt a trójai zsarolóvírusok módosított változatainak száma: a 2020 negye­dik negyedévi 3096-ot követően 2021 első negyedévében már 4354 ilyet találtak. A Kaspersky szakértőinek taná­csai szerint a következőképpen csökkenthető a bányászvírusoknak való kitettség kockázata: Telepítsen hatékony biztonsági megoldást a számítógépére. Mivel a bányászvírusokat sokszor „riskware-ként” texjesztik, a bizton­sági megoldások nem blokkolják őket automatikusan. A biztonsági megoldás beállításait azonban lehet úgy konfigurálni, hogy a „riskware” programokat is blokkolja. A szoftverek mindig legyenek naprakészek az összes használatban lévő eszközön. Annak érdekében, hogy a bányászvírusok ne tudják a sérülékenységeket kiaknázni, hasz­náljon olyan eszközöket, amelyek automatikusan észlelik a sérülé­kenységeket, és letöltik, majd tele­pítik a javításokat. Törvényes forrásból (pl. hivatalos alkalmazás-áruházakból) származó alkalmazásokat telepítsen. (szí) Előkerült egy 100 GB-os fájl, 8,4 milliárd jelszóval ITCAFÉ-HlR Valaki egy 100 GB-os TXT-fájlt tett közzé egy hackerfórumban. A RockYou2021 fájl akár 82 milliárd jelszót is tartalmazhat, de szakértők szerint ebből „csak" 8,4 milliárd az egyedi jelszó. A CyberNews jelentése szerint valaki egy hackerfórumban közzé­tett egy 100 GB-os TXT-fájlt, amely nagyjából 82 milliárd jelszót tartal­mazhat. A szakértők első vizsgálatai után kiderült, hogy ebből valójában 8,459 milliárd lehet az egyedi jelszó. A CyberNews szerint a fájl hasonló a COMB vagy a breachcomp 2.0 gyűjteményekhez, de a RockYou- 2021.txt igazából azokat is tartal­mazza. Azt egyelőre senki sem tudj a, hogy a jelszavak müködnek-e, de az adat­bázis puszta méretéből adódóan is nehéz dolga van a szakembereknek. A CyberNews szerint a jelszavak je­lentős része hiteles, működik. A fájlban 6 és 20 karakter közötti be­jegyzések találhatóak. A szakemberek szerint a TXT nem feltétlen tartalmaz új jelszavakat, ugyanakkor talán az összes eddig ki­szivárgott jelszót összegyűjtötték egy helyre - emiatt pedig a hackerek még könnyebben hajthatnak végre támadásokat. A biztonsági szakértők az eset kapcsán hangsúlyozták, milyen fontos mindenhol eltérő és egyedi, biztonságos jelszót alkalmazni, to­vábbá élni a többfaktoros hitelesí­tési opciókkal. A CyberNews frissíti az adatbázi­sát, ezen keresztül ellenőrizhető, hogy valaki érintett-e (https:// cyber­­news.com/password-leak-check/). A csapat azt állítja, hogy szigorúan veszi az adatvédelmet, nem gyűjti be vagy naplózza a megadott adatokat, címeket, jelszavakat. 181____

Next

/
Thumbnails
Contents