Új Szó, 2021. június (74. évfolyam, 124-149. szám)
2021-06-12 / 134. szám
2 KÖZÉLET 2021. június 12.1 www.ujszo.com Hétfőtől enyhülnek az óvintézkedések, de jobb, ha kéznél van az oltási igazolás BUGÁRANNA Pozsony. A Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) legújabb rendelete alapján a járványügyi szempontból kevésbé kockázatos országokból már külföldön végzett PCR-teszttel is haza lehet térni. Emellett a zöld és sárga besorolású járásokban is enyhébb korlátozások lépnek érvénybe. A határátlépés új feltételeit szabályozó rendelet hétfőn reggel 6-kor lép hatályba. Újdonság, hogy nemcsak Szlovákiában végzett antigén- vagy PCR-teszttel lehet lerövidíteni a 14 napos karantént, ha zöld országból utazunk haza - már külföldi laboratórium által kiadott negatív PCR- teszt-eredményt igazoló dokumentum felmutatásával is karanténkötelezettség nélkül lehet belépni Szlovákiába. A szomszédos zöld országok esetében még nagyobb enyhítést hagytak jóvá: a 24 óránál nem régebbi antigéntesztet is elfogadják a hatóságok, azzal a kitétellel, hogy Szlovákia vagy a szomszédos ország területén kell végrehajtani a vizsgálatot. A karanténkötelezettség nem vonatkozik a 18 évnél fiatalabb személyekre, illetve azokra, akik az elmúlt 180 napon belül átestek a fertőzésen. Továbbra is érvényes: ha a hazatérés pillanatában nem rendelkezünk PCR-teszttel, közvetlenül a beutazás után lehet abszolválni a koronavírustesztet, és amint megkap-RÖVIDEN Mór itt van a kolumbiai variáns Pozsony. Megjelent a koronavírus kolumbiai változata Szlovákiában. „Három mintában azonosítottuk az úgynevezett kolumbiai mutációt, más néven a vírus B. 1.621 -es variánsát” - tájékoztatott Boris Klempa virológus, a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) Biomedikai Központjának munkatársa. A virológus hozzátette, ez a változat nagyon gyorsan elterjedt, és Kolumbia több régiójában is dominánssá vált. A Közegészségügyi Hivatal tájékoztatása szerint egy család tagjainál azonosították az új variánst. (TASR) Holnap befejeződik a népszámlálás Pozsony. Holnap éjfélkor véget ér a népszámlálás asszisztált szakasza. Jasmína Stauder, a Statisztikai Hivatal népszámlálásért felelős szóvivője elmondta, a számlálóbiztosokat az utolsó nap is lehet igényelni, akár vasárnap is házhoz mennek. Hangsúlyozta, a 02/20924919- es telefonszámon lehet kérvényezni az asszisztensek kiküldését. Ha valaki elmulasztja a kitöltést, akár 250 eurós pénzbírságot is kaphat. (TASR, ba) juk a negatív eredményről szóló igazolást, elhagyhatjuk a karantént. A hivatal rendelete alapján erre a célra az antigén- és PCR-teszt egyaránt megfelel. A kormány által frissített utazási jelzőlámpa értelmében megváltozott a beoltott személyek státusza, és ennek megfelelően a Közegészségügyi Hivatal pontosította a rájuk vonatkozó szabályokat. Az új rendelet értelmében hétfőtől a külföldi kirándulások esetében nagyobb szabadságot élveznek azok, akik legalább az oltás első adagját megkapták. A beoltott személyek megszabadulnak a teszt, illetve karantén terhétől - ezzel az előnnyel azok élhetnek, akik valamelyik vakcina legalább első adagját már felvették, és ezt követően eltelt legalább 21 nap. Ez a kivétel 12 hónapig érvényes, kivéve, ha valaki nem igényli a második dózist, ebben az esetben az állam csak 90 napig ismeri el az oltást. Rizikós utazás Ha a beoltott személy az első oltás előtti 180 napban átesett a fertőzésen, egy évig vonatkoznak rá az enyhébb korlátozások. A külügyminisztérium továbbra sem javasolja a rizikós országok meglátogatását, a piros és fekete besorolású helyekre még mindig szigorú előírások vonatkoznak. Kizárólag azoknak nem kötelező karanténba vonulniuk, akik rendelkeznek védőoltással, Szlovákiában van az állandó vagy átmeneti lakhelyük és a kockázatos országban munkavégzés céljából tartózkodtak. A külügyi tárca hangsúlyozta, legkésőbb a határ átlépése előtt minden Szlovákiába érkező személy köteles regisztrálni az eHranica információs űrlap kitöltésével. Zöldek, sárgák előnyben A hivatal összesen három új rendelettel állt elő, a határokon kívül változott a helyzet az üzletekben és egyéb belföldi létesítményekben is - a maximális létszám korlátozására már nem kell odafigyelniük a tulajdonosoknak, megszűnik az egy fó/négyzetméter elve. Ez azonban csak azokban a járásokban engedélyezett, ahol kedvezően alakul a járványügyi helyzet, konkrétan a zöld, illetve sárga besorolású járások lakói örülhetnek. Dasa Racková, a Közegészségügyi Hivatal szóvivője emlékeztetett, az éttermeknek a teraszon nem kötelező betartani a legalább kétméteres távolságot az asztalok között, ez csupán a beltéri étkezés esetén előírás. Racková felhívta a figyelmet arra is, bár a létszámkorlátozás a jobb járványhelyzetben levő járásokban megszűnik, egyéb óvintézkedések betartása továbbra is kötelező. Ide tartozik például az is, hogy a sárga járásokban legfeljebb 6 személy (kivéve, ha egy háztartásban élő személyekről van szó) ülhet egymás mellett az étteremben. Hozzátette, a rendelet szövegét összhangba kellett hozni a Covid-automata tartalmával, így a bordó járásokban a konditermek és éttermek zárva maradnak (legfeljebb kiszállíthatják a megrendelt ételt). Teszt vagy oltás A hivatal közleményéből az is kiderült, hétfőtől az antigén- és a hagyományos PCR-tesztek mellett a gargalizálós LAMP-tesztet is elfogadják azokon a tömegrendezvényeken, amelyeken csak 12 óránál nem régebbi negatív teszttel lehet részt venni. A beoltottak nemcsak az utazás során válthatják ki a koronavírustesztet az oltási igazolással, de a tömegrendezvényekre is szabadon beléphetnek, ha rendelkeznek az oltásról szóló tanúsítvánnyal. Rendőrségi belviszály Pcolinsky aktái miatt CZÍMER GÁBOR A belügyminisztérium belső ellenőrzési hivatala csütörtökön a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) székhelyén razziázott, ahol le akarták foglalni a vizsgálati fogságban lévő Vladimír Pöolinskyt érintő nyomozati aktát is. A NAKA azonban nem adta nekik oda. Pozsony. Grendel Gábor (OLa- NO) az üggyel kapcsolatos Facebook-bejegyzésében rámutat, a belügyminisztérium belső ellenőrzési hivatalának akcióját jóváhagyta a Pozsony Megyei Ügyészség, ugyanakkor Speciális Ügyészség megkérdőjelezte. A törvényhozásban belügyi témákkal foglalkozó képviselő szerint a belső ellenőrzés akciója összefügghet a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) azon jelentésével, mely szerint bizonyos, nagy sajtóérdeklődés mellett zajló, korrupciós ügyben folytatott vizsgálatokat maguk a bűnüldöző szervek manipulálhattak. Grendel szerint a kérdéses SIS- jelentés tartalmára a csütörtöki razzia új fényt vet. „Eddig úgy tűnhetett, hogy az SIS-nek a tanúk manipulálásáról szóló megállapításai fiktívek, és inkább az SIS és a NAKA közti visszavágóról van szó, mivel az utóbbi őrizetbe vette Vladimír Pcolinskyt (az SIS-nek a Sme rodina által jelölt vezetőjét). Az azonban, hogy a történetbe bekapcsolódott a rendőrségi belső ellenőrzés és a megyei ügyészség, megváltoztathatja, miként tekintünk az esetre” - írja Grendel, és azzal érvel, hogy sem a belső ellenőrzést, sem a megyei ügyészséget nem a Sme rodina jelöltje vezeti. A razziával kapcsolatban a megyei ügyészség munkatársa, Rastislav Remeta tegnap azt nyilatkozta, a rajtaütés során nem foglalták le a Pcolinsky ügyének aktáját, mert a NAKA nem volt hajlandó átadni a belső ellenőrzésnek. A képviselő által említett Speciális Ügyészség vezetője, a korábbi politikus, Daniel Lipsic a TASR állami hírügynökségnek adott nyilatkozatában arról beszél, az ő hivatala, de a NAKA is mindig kész volt együttműködni a belső ellenőrzéssel. „Ezért aggályos az az eljárás, amit a belső ellenőrzési hivatal választott, amikor is folyamatban lévő ügyek eredeti aktáit foglalta le”- nyilatkozta a speciális ügyész. Lipsic hozzátette, szerinte ez rendkívül nagy beavatkozás azokba a folyamatban lévő büntetőügyekbe, amelyekben különösen súlyos bűncselekmények gyanúja forog fenn és amelyekben rendkívül magas beosztású személyek lehetnek a gyanúsítottak. A belső ellenőrzés hat aktát foglalt le, amelyekből kettő folyamatban lévő ügyre vonatkozik. Lipsic arról is beszélt, hogy a hatóságok folyamatosan tárják fel a rendszerszintű korrupciót, amelyeket a legmagasabb beosztású személyek követhettek el. Az ügyész szerint természetszerű, hogy az oligarchák, egyes politikusok és rendőrök is meg akarják ezt állítani, és ezt látja a Tisztítótűz (Ocistec) különleges csoport elleni akcióban is. Rámutatott, hogy a folyamatban lévő ügyek aktáinak lefoglalása precedens nélküli, ezért arra gyanakszik, hogy valamilyen nem törvényes cél érdekében hajtották azt végre. Lipsic arra utalt, hogy a NAKA a nyomozása során egy rendkívül jelentős gazdasági kárt okozó bűncselekmény feltárása felé halad. „Mely bűncselekmény az ország minden polgárát megkárosította” - tette hozzá. Cseh kézbe kerül a szlovák Váhostav Pozsony. Cseh kézbe kerül az egyik legnagyobb szlovákiai építőipari társaság, a Váhostav- SK. A korábban az előző kormány legnagyobb pártjához, a Smerhez közel álló oligarcha, Juraj Siroky cége a cseh Geosan Group építőipari csoport tulajdonába kerül. „Megerősíthetem, hogy a Geosan Group, szlovák leányvállalatán keresztül, megvásárolja a Váhostav-SK százszázalékos tulajdonrészét” — erősítette meg a hírt Vlasta Koncelová, a cseh tárasság kommunikációs menedzsere a dennikn.sk portálnak. Az adásvételt még jóvá kell hagyniuk a szlovák és a cseh versenyfelügyeleti szerveknek. A Geosan Group társaságot a sikeres cseh építész és vállalkozó, Ludék Kostka harminc éve alapította, és máig a tulajdonában van. Kostka neve korábban felmerült a manipulált csehországi közbeszerzésekkel kapcsolatban is, szerinte azonban mára sikerült tisztára mosnia a nevét. Hogy milyen tervei vannak a Váhostawal, arról egyelőre nem akart nyilatkozni. A Dennik N szerint Juraj Siroky vállalkozásai összefonódtak a politikával, a cégei busás állami megrendelésekhez jutottak, és nemegyszer sikeres volt az európai uniós támogatások lehívásában is. (TASR, dennikn.sk)