Új Szó, 2021. június (74. évfolyam, 124-149. szám)
2021-06-09 / 131. szám
141 TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA 2021. június 9. I www.ujszo.com Űrszonda látogatta meg a Jupiter holdját A Ganymedes másfélszer akkora, mint a Holdunk, és nagyobb, mint a Merkúr (Foto: NASA) ÖSSZEFOGLALÓ Több mint két évtized kihagyás után június 7-én, hétfő este ismét meglátogatta egy űrszonda a Jupiter legnagyobb holdját, a Ganymedest. Az amerikai űrügynökség, a NASA Juno szondája közel ezer kilométerre haladt el a jeges hold felszínétől, miközben műszereivel több éréig vizsgálta az égitestet és környezetét. A Ganymedes másfélszer akkora, mint a Holdunk, és nagyobb, mint a Merkúr. Ezzel a Naprendszer legnagyobb holdjának számít, és összességében a legnagyobb objektumnak, amely nem rendelkezik számottevő légkörrel. A hold felszínét vastag jégkéreg borítja, amely alatt egy a földi óceánok víztartalmának többszörösével rendelkező hatalmas óceán rejtőzik. Az óceán alatt feltehetőleg még egy jégréteg, majd egy szilikátos kőzetekből álló köpeny és egy részben folyékony vasmag található. Ez utóbbi felel a hold mágneses terének létrehozásáért, amelynek megléte semelyik másik holdra nem jellemző Naprendszerünkben. A Ganymedest először 1973-ban vizsgálta az emberiség közelről, amikor a NASA Pioneer-10 űrszondája elhaladt a Jupiter mellett. Az őt követő Pioneer-11, Voyager-1 és Voyager-2 szondák fokozatosan egyre többet árultak el a holdról. A nagy áttörést azonban a Jupiter körül 1995-ben pályára állt Galileo űrszonda hozta el, amely küldetése során hatszor megközelítette a Ganymedest, felfedezte a hold mágneses terét és részletesen feltérképezte felszínének nagy részét. A Juno előtt utoljára a Pluto felé elhaladó New Horizons űrszonda vizsgálta a Ganymedest viszonylag közelről, még 2007-ben. A NASA Juno űrszondája 20lóban érkezett meg a Jupiterhez, azzal a céllal, hogy feltálja a gázóriás belső szerkezetét és légkörének működését. A napelemekkel üzemelő, a Jupiter körül egy hajtómüzavamak köszönhetően 53 napos pályán keringő szonda küldetésében eredetileg egyáltalán nem szerepelt a Jupiter holdjainak közelről való meglátogatása. A Juno új meghosszabbított küldetési fázisába azonban ez is belefért, így a szonda 2025-ig többször elhalad majd a Ganymedes, az Io és az Europa mellett. Míg az Io rendkívül aktív vulkanizmusa miatt érdekes, az Europa a Ganymedeshez hasonlóan egy úgynevezett óceánvilág, azaz külső jégkérge alatt minden valószínűség szerint folyékony vízből álló réteg található. A Juno hétfőn közép-európai idő szerint 19:35-kor járt legközelebb a Ganymedeshez, mintegy 1038 kilométerre megközelítve a hold felszínét. Az elhaladás a holdhoz viszonyítva több mint 68 000 kilométer órás sebességgel történt, azaz a felszín és a hold szerkezetének részletes vizsgálatára csak néhány percük volt a Juno műszereinek. Ha minden jól ment, akkor ez elég is volt a Ganymedes felszíni összetételének, jégkérgének, ionoszférájának (a holdat körülvevő, napsugárzás által ionizált részecskéket tartalmazó réteg), mágneses terének és sugárzási környezetének tanulmányozására. Az utóbbiból származó adatok biztosan segítségükre lesznek a 2029-2030 körül a Jupiterhez érkező európai és amerikai űrszondáknak és küldetésüket irányító szakembereknek. A Juno tudományos műszerei három órával azelőtt kezdtek adatokat gyűjteni a Ganymedesről, hogy a legközelebb jutottak hozzá. Közülük a szonda ultraibolya spektrométere (UVS), a Jupiter infravörös spektrométer (JIRAM), valamint a mikrohullámúsugárzás-detektor (MWR) végezték el a legfontosabb méréseket, feltárva a Ganymedes jégkérgének szerkezetét, összetételét és hőmérsékletét - legalábbis abban a sávban, ahol a szonda elhaladt. „A Ganymedes jégkérgén vannak világosabb és sötétebb régiók, ami arra utal, hogy egyes részek szinte tisztán csak jégből, mások azonban szennyezettebb jégből állnak. A mikrohullámúsugárzás-detektor az első részletes adatokat szolgáltatja majd arról, hogyan változik a jég összetétele és szerkezete a felszíntől való távolsággal. Ennek segítségével jobban fogjuk érteni, hogyan alakul ki a jégkéreg, és hogyan újulnak meg egyes részei az idők során” - magyarázta a mérések jelentőségét Bolton. A NASA szerint ezek az eredmények kiegészítik majd az európai űrügynökség JUICE űrszondájának vizsgálatait, amely a 2030- as évek elején radarral térképezi majd fel a Ganymedes jégkérgének szerkezetét. A Ganymedes melletti elhaladása során a Juno színes kamerája, a JunoCam mindössze öt felvételt tudott készíteni, de ezek várhatóan legalább olyan részletesek lesznek, mint a Voyager-2 és a Galileo legjobb képei a Ganymedesről. A kutatók a tervek szerint összehasonlítják majd a JunoCam felvételeit a korábbi szondákéval, esetleges felszíni változások, például új kráterek létrejötte után kutatva. Ha találnak ilyeneket, az segíthet megbecsülni, mennyire gyakran találják el a külső naprendszer holdjait kisebb égitestek, illetve azt, hogy egyáltalán hány ilyen kisebb égitest van a külső naprendszerben. A felszín és a felszín alatti régió vizsgálata mellett a Juno rádiótartományú méréseket is végez majd, amelyek célja annak megállapítása, hogy valóban létezik-e a Ganymedes körül egy vékony, töltött részecskékből álló ionoszféra. A mérés a NASA űrszondákkal való kommunikációra és ehhez hasonló vizsgálatokra használt Deep Space Networkjének segítségével valósult meg. A Juno az elhaladás során egy innovatív módszerrel felderítette a hold körüli sugárzási környezetet is. A kutatók a szonda normál esetben távoli csillagokat követő navigációs kameráit felhasználva speciális felvételeket gyűjtöttek a Ganymedeshez közeli régióban. Mint Heidi Becker, a Juno sugárzási környezetre vonatkozó méréseit vezető szakember elmondta, a nagy energiájú részecskék pöttyökként, illetve íves, vagy egyenes csíkokként jelennek meg a felvételeken, kiértékelésüket követően pedig feltárják majd a szonda által tapasztalt sugárzási környezet jellemzőit. A Ganymedes melletti elhaladást követően kevesebb mint 24 órával a szonda már a Jupiter felhőzetét közelíti meg, hogy folytassa a gázóriási légkörének és szerkezetének 20lóban megkezdett vizsgálatát. (Qubit) Újabb dinoszauruszfajt azonosítottak, 67 tonnás lehetett Illusztrációs felvétel (Shutterstock) MTI-HÍR A szakemberek még 2007- ben találták meg Cooper több csontját is, de egészen mostanáig tartott azok előkészítése és megtisztítása. Újabb dinoszauruszfajt azonosítottak paleontológusok Ausztráliá< ban. A mintegy 90 millió éve élt hatalmas, 30 méter hosszú titanoszaürusz maradványait Queensland állam délnyugati részén találták még 2007-ben. Ez a legnagyobb dinoszaurusz, amelyre eddig Ausztráliában bukkantak. Az Australotitan cooperensis faj egy növényevő dinoszaurusz volt a titanoszauruszok, a szauropoda dinoszauruszok egyik csoportjában. A kréta földtörténeti időszakban élt, hossza 25-30 méter lehetett, magassága elérte az 5-6,5 métert. Nagyon hosszú nyaka és farka volt, hasonlíthatott az olyan jól ismert dinoszauruszokhoz, mint a brachioszaurusz és az apatoszaurusz. A kutatók a Cooper becenevet adták neki, mivel az Eromangamedencében lévő Cooper Creekben fedezték fel maradványait 2007-ben, de csak most azonosították tudományosan a Queenslandi Múzeum és az Eromanga Természettudományi Múzeum paleontológusai. A szakemberek megtalálták a lapockacsontját, a medencecsontját, a combcsontját, nagyjából teljes épségben. „A dinoszauruszcsontok távoli helye, méretei és törékenysége késleltette a hivatalos meghatározást. Ilyen nagy és törékeny csontokat éveken át kell előkészíteni és megtisztítani” - mondta Robyn Mackenzie paleontológus, az Eromanga múzeum társalapítója. Mackenzie férjével együtt alapította a múzeumot azután, hogy 2006- ban családi birtokukon először bukkantak dinoszauruszcsontokra. Azóta 15 dinoszaurusz maradványait találták meg a területen. A paleontológus szerint Cooper combcsontjának hossza és körmérete alapján a dinoszaurusz mintegy 67 tonna tömegű lehetett. Az Australotitan egy másik példányának maradványait szintén Eromangában találták meg. A George becenevű óriás combcsontjának mérete alapján nagyobb lehetett Coopernél, de mivel csontjai jóval töredezettebbek voltak, nehéz őt tanulmányozni. A világ legnagyobb dinoszauruszát, a patagotitánt a délamerikai Patagóniában találták. Becslések szerint 37 méter hosszú és 55-69 tonna tömegű lehetett.
