Új Szó, 2021. június (74. évfolyam, 124-149. szám)
2021-06-08 / 130. szám
SPORT A kanadaiak az első három vereség után összeszedték magukat, és meg sem álltak az aranyéremig (Fotó: TASR/AP) Gyenge kezdés után a vb-címig menetelt a kanadai hokiválogatott www.ujszo.com | 2021.június8. A kanadai válogatott nyerte a rigai jégkorongvilágbajnokságot, miután a vasárnapi döntőben hosszabbítás után 3:2-re legyőzte a címvédő finn csapatot. A két csapat nagyon eltérő utat járt be, mire eljutott a fináléig. A kanadaiak vb-történetük legrosszabb rajtját produkálva három vereséggel kezdtek, majd utána javítottak, ám így is a többi találkozó számukra szerencsés kimenetele révén jutottak el a negyeddöntőbe, míg a címvédő finnek a csoportküzdelmekben minden összecsapásukon szereztek pontot, sőt június elsején büntetőkkel verték Kanadát. A kieséses szakaszban aztán mindkét csapat magabiztosan menetelt. Tavaly a koronavírus-járvány miatt nem rendeztek vb-t, így a 2019-es az utolsó vb-döntő, és ebben ugyanez a két gárda találkozott, akkor Pozsonyban a finnek 3:l-re diadalmaskodtak. Végig szoros döntő Az első harmadban három kiállítást is kaptak a kanadaiak, és a harmad derekán éppen egy ilyen büntetés leteltekor Mikael Ruohamaa Két nagy vesztese is volt a vasárnapi Azeri Nagydíjnak, a Forma-l-es vb-sorozat bakui futamának. A pontversenyben éllovas Max Verstappen a kerékcserékkor megelőzte Lewis Hamiltont, és a 47. körig biztosan haladt az élen, akkor viszont defektet kapott a Red Bull holland pilótája. „Ez a sportág igen szar, amikor ilyen dolgok történnek. Kört kör után teszünk meg, és mindenki ugyanazt az ívet használja. Furcsa, hogy csak velem történnek ilyen dolgok. Szerintem kellően feltakarították a pályát Stroll balesete után, de a Pirellinél majd úgy is azt mondják, hogy a maradt üresen a kapu előtt, és estében nem hibázott. A folytatásban agresszívebben játszottak a tengerentúliak, és emberelőnyben gyorsan egyenlítettek: Maxime Comtois a kapuvasról testére pattanó korongot maga elé tette, és a kapuba csúsztatta. A szünet előtt a kanadaiak ismét betaláltak, ám les miatt videóbírózást követően nem adták meg a találatot, ugyanis a támadóharmadba bejutáskor az egyik kanadai hokis korcsolyája a levegőben volt a kék vonal semleges harmadba eső oldalán. Érdekesség, hogy az NHL-ben ez a gól ért volna, sőt, a nemzetközi szövetség új, két napja elfogadott szabálykönyve szerint a 2021/22-es szezontól már Európában is érvétörmelék miatt történt a balesetem, ahogyan azt tavaly Imolában is tették. Valójában viszont nemcsak az én gumim, hanem Strollé is megadta magát, és ez hihetetlenül frusztráló. A szerencsének köszönhetően legalább maradtunk a világbajnokság élén, pedig nagy hátrányba is kerülhettünk volna” - puffogott Verstappen. A kiesése miatti fútammegszakítás után a csapattárs Sergio Péreznek elsősorban Hamiltont kellett maga mögött tartania. De ahogy kezdődhetett volna a csata az új állórajt után, véget is ért, mivel a világbajnoki címvédő brit igen erőteljesen elfékezte magát az első kanyarban, és lemaradt még a pontszerzésről is. „Őszintén szólva elég megalázó nyes lesz, de ezen a vb-n még nem. A záróharmadban előbb a finn kapus hibája majdnem gólt eredményezett, ám az ellentámadásból Petteri Lindbohm takarásból mértani pontosságú lövéssel szerzett ismét vezetést. A kanadaiak emberelőnyben egyenlítettek megint, Comtois gyönyörű, háttal láb közötti passzal hozta helyzetbe Adam Henrique-et, aki közelről nem hibázott. Jöhetett a hosszabbítás az első találatig, és a 67. percben egy kontrából két ottawai, Connor Brown és Nick Paul összehozta az aranyérmet jelentő találatot. Kanadának ez volt a 27. aranyérme és ezzel beérte az örökrangsor élén az oroszokat (5 elsőség + a jogelőd szovjet 22 arany). tapasztalatot szereztem - ismerte el Hamilton. - Keményen dolgoztunk a hétvégén, hogy visszaverekedjük magunkat a top tízbe. A versenyen minden annyira jónak tűnt, mindent beleadtam, és annyira keményen harcoltam, amennyire csak tudtam. Aztán az új rajtnál, amikor Checo felém jött, véletlenül elállítottam valamit a kormányon, amivel kikapcsoltam a fékeket. Ezért mentem egyenesen a bukótérbe, és akkor még nem is sejtettem, mit tettem. Ezt most nehéz lenyelni, de legjobban a csapatot és azokat sajnálom, akik mindent megtettek azokért a pontokért, amiket szerezhettünk volna.” Javítási lehetősége a június 20-i Francia Nagydíjon lesz. (nso) Mindenki büszke „Nagyon büszke vagyok a fiúkra. Soha nem adták fel, még a nehéz kezdéskor sem. A kedvezőtlen helyzetekben is végig küzdöttek, sok meccset egy góllal nyertek meg, ahogy a döntő hosszabbításában is egy gól döntött” - mondta Gerard Gallant, a kanadaiak szövetségi kapitánya. Marko Anttila, a finnek kapitánya így vélekedett a döntőről: „Tipikusan az a mérkőzés volt, amelyet egy gól dönt el, ilyen volt a tornán több is. Természetesen most csalódottak vagyunk, de büszke vagyok a csapatra. Jól játszottunk, közel volt a győzelem, de ilyen a hoki.” A koronavírus-járvány miatt idén nem volt kieső és feljutó a vb-n. Kanadával egy csoportban Vasárnap a jövő évi finnországi világbajnokság előzetes csoportbeosztása is elkészült. A szlovákok az A csoportba kerültek az idei vb-t megnyerő Kanada, Oroszország, Németország, Svájc, Dánia, Kazahsztán és Olaszország mellé. A B csoportba Finnországot, az USA,-t Csehországot, Svédországot, Lettországot, Norvégiát, Fehéroroszországot és Nagy-Britanniát sorolták. (TAS FI, MTI) 115 SPORTMENÜ ■ Labdarúgás FELKÉSZÜLÉSI MECCSEK - 14.00: Szlovákia (U21)Finnország (U21) (Nitra): Koszovó-Guinea; 18.00: lengyelország-lzland; 20.00: Magyarország-lrország; 20.15: Csehország-Albánia; 21.00: Marokkó-Ghána; 21.10: Franciaország-Bulgária. EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK: Szerbia-Jamaica 1:1. Pavlovira (61.), ill. Gray (29.): Belgium-Horvátorezág 1:0, Lukaku (38.): Anglia-Románia 1:0, Rashford (68., 11-esből): Hollandia-Grúzia 3:0, De pay (10., 11 -esből), Weghorst (55.), Gravenberch (76.): Luxemburg-Sköcia 0:1, Adams (27.): Dánia-Bosznia-Hercegovina 2:0. Braithwaite (18.), Cornelius (74.): Moldova-Azerbajdzsán 1:0, Damascan (8.); Norvégia—Görögország 1:2, Strandberg (64., ill. Maszurasz (13.), Andrucosz (21.). ■ Jégkorong VB, Riga, döntő: Kanada-Finnország 3:2 (0:1,1:0,1:1 -1:0), g.: Comtois (25.), Henrique (53.), Paul (67.), ill. Ruobomaa (9.), Lindbohm (46.). NHL, playoff, 2. forduló - Északi főcsoport: Montreal- Winnipeg 5:1 (az egyik fél 3 győzelméig tartó sorozat állása 3:0). Nyugati főcsoport: Vegas-Colorado 5:1 (2:2). ■ Kosárlabda NBA, playoff - Keleti főcsoport, 2. forduló, 1. meccs: Philadelphia-Atlanta 124:128. Nyugati főcsoport, 1. forduló, 7. meccs: LA Clippers-Dallas 126:111 (a sorozat végeredménye 4:3, a Clippers jutott tovább). ■ Röplabda FÉRFI EL, arany divízió, B csoport: Ukrajna-Szlovákia 3:1 (-23, 23, 21, 24). Ezüst divízió, a 3. helyért: Magyaro rszág-Ho rváto rszág 3:2 (18, -18,23, -19,13). NŐI EL, arany divízió, B csoport: Ukrajna-Szlovákia 1:3 (23,-28,-14,-13). ■ Tenisz ROLAND GARROS, nyolcaddöntő - férfiak: Alexander Zverev (német, 6.)-Kei Nisikori (japán) 6:4,6:1,6:1; Alejandro Davidovich Fokina (spanyol)-Federico Delbonis (argentin) 6:4, 6:4,4:6, 6:4; Diego Schwartzman (argentin, 10.)-Jan-Lennard Struft (német) 7:6,6:4,7:5; Novak Djokovícs (szerb, 1 ,)-Lorenzo Musetti (olasz) 6:7, 6:7,6:1,6:0,4:0-nél Musetti feladta. Nők: Jelena Ribakina (kazalt, 21 .(-Serena Williams (amerikai, 7.)6:3,7:5; Barbora Krejőiková (cseh)-Sloane Stephens (amerikai) 6:2,6:0; Cori Gauíf (amerikai, 24.)OnszZsábir (tunéziai, 25.) 6:3,6:1; Maria Szakkari (görög, 17.)-Sofia Kenin (amerikai, 4.) 6:1,6:3. Vegyes páros, 1. forduló: Juan Sebastian Cabal, Giuliana Olmos (kolumbiai, mexikói)-Filip Poláéek, Barbora Krejcíková (szlovák, cseh, 1.) 6:2,5:7,12:10. ■ Atlétika HENGELÚI VERSENY, női 10 000 m: 1. Sifan Hassan (hollandiai) 29:06,82 - ú{ világcsúcs. ■ Sportfogadás L0T0, a 22. játékhét (vasárnap), I. húzás: 15,17,19, 22,27, 29; pótszám: 13. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. dl): 3130,70 euró (2); 3. díj: 521,70 euró (15); 4. díj: 23,10 euró (542) 5. díj: 11,70 euró (801), 6. díj: 4,20 euró (7669), 7. díj: 4,10 euró (9042). JACKPOT: 2 962 303,90 euró. II. húzás: 1,5,34,39,41,46; pótszám: 3. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. dg: 250 euró (7); 4. dg: 25,00 euró (323), 5. díj: 10,00 euró (527), 6. díj: 5,00 euró (6964), 7. díj: 3,00 euró (6862). JOKER-szám: 805234. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 3300 euró (1); 3. díj: 330 euró (21); 4. díj: 33 euró (129); 5. díj: 3,30 euró (1230). LOTO 5 a 35-ből: 4, 9,13,17,25. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 154,40 euró (113), 3. díj: 3,30 euró (2560). KENŐ - vasárnap: 5,8,10,14,28,29,32,39,41,43, 47,48,59,61,64,67,73,74,75,79. Kenő Plusz-szám: 73. KENŐ JOKER - vasárnap: 959370. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (1); 4. díj: 30 euró (11), 5. díj: 2,50 euró (81), 6. díj: 0,50 euró (774). 19.45 - CT SPORT: Csehország- Albánia felkészülési meccs 20.00 - M4 SPORT, SPORT 2 (cseh): Magyarország-írország felkészülési focimeccs 20.00 - NOVA SPORT 1: Darts, cseh bajnokság 20.45-SPORT 1 (magyar, cseh): Franciaország-Bulgária felkészülési focimeccs 20.45 - SPORT 2 (magyar): Spanyolország-Litvánia felkészülési focimeccs 21.15 - ARENA 4: Valencia-Real Madrid spanyol bajnoki férfikosárlabda-elődöntő 1.05 (szerda) - NOVA SPORT 1: Carolina-Tampa Bay hoki NHL- playoföneccs 1.30 (szerda) - NOVA SPORT 2: Philadelphia-Atlanta kosárlabda NBA-playoffrneccs SPORT A TV-BEN 10.00 és 17.00 - M4 SPORT: Cselgáncs-vb, Budapest 11.55 és 21.00 - EUROSPORT 1: Roland Garros tenisztorna 11.55 - EUROSPORT 2, ŐT SPORT: Roland Garros tenisztorna 12.00-DIGISPORT1 (magyar): Nottinghami női tenisztorna 13.50 - STV 2: Szlovákia- Finnország U21-es barátságos focimeccs 15.30 - SPORT 2 (magyar), ŐT SPORT, STV 2: Svájci kerékpáros-körverseny, 3.szakasz 17.45-SPORT 1 (magyar, cseh): Lengyelország-lzland felkészülési focimeccs 19.00 - SPORT 2 (magyar): Atlétika, Paavo Nurmi Games, Turku Egyéni díjazottak ► A vb MVP-je: Andrew Mangiapane (kanadai) ► A legjobb kapus: Cal Peterson (amerikai) ► A legjobb védő: Moritz Seider (német) ► A legjobb támadó: Peter Cehlárik (szlovák) ► A legtöbb pontot szerző játékos: Connor Brown (kanadai) 16 pont (2 gól+14 gólpassz) ► All-Star csapat: Jussi Olkinuora (finn)-Moritz Seider, Korbinian Holzer (németek)-Conor Garland (amerikai), Liam Kirk (brit), Andrew Mangiapane (kanadai) Hamilton: Ez megalázó volt