Új Szó, 2021. június (74. évfolyam, 124-149. szám)

2021-06-07 / 129. szám

4 I AUTÓ-MOTOR 2021. június7. lwww.ujszo.com Skoda Enyaq Sportline iV: hang nélkül is lehet száguldozni Az Enyaq sportosabb változatának négykerék-meghajtásáról két, egymástól független elektromotor gondoskodik DEMECS PÉTER milliméterrel süllyeszti mélyebbre a karosszériát. Nem titok, hogy az elektromos Enyaq SUV-t idővel RS válto­zatban is megrendelhetjük, aki viszont nem akar addig várni, az már megvásárol­hatja a Sportline kivitelezést. Nem mondom, hogy ízig-vérig aszfaltszaggatóról van szó, de azt sem állíthatom, hogy csak kozmetikázáson esett volna át ez az újdonság - annál ugyanis sokkal több. Minimum azért, mert 4x4-es meghajtással is rendelhető. Csak néhány hete annak, hogy először tettem próbára az Enyaqot, s múlt héten már a modell sportosabb változatának a volánja mögé is be­ülhettem, mindezt az első nemzet­közi sajtóbemutató keretében, Csehországban. A járványellenes intézkedések végre lehetőséget ad­nak az országhatárok szabadabb át­lépésére, így a márka képviselői szerint már nem volt olyan nehéz megszervezni a rendezvényt. Igaz, nagyon korlátozott létszámban, el­kerülhetetlen PCR-tesztekkel, ame­lyeket még a bemutató helyszínén is kötelező volt abszolválni. De vissza az autóhoz. Tulajdon­képpen egy dupla teszten vehettem részt, hiszen a bemutatóra is egy Enyaqkal indultunk, s láss csodát, egyetlen feltöltéssel, négy utassal és csomagokkal a fedélzeten, 380 ki­lométert tudtunk megtenni úgy, hogy az akkumulátorban még 80 kilomé­terre elég áram maradt. Az út felét ráadásul autópályán haladtunk - az elektromobilok esetében ajánlott, kevésbé energiafogyasztó 125 km/órás sebességgel. A klasszikus Enyaq iV-t viszont a csehországi Mcely községben található kastély parkolóján rákapcsoltuk a töltőre, s átültünk a Sportline változatba. Amiben különbözik Az Enyaq Sportline-t a már is­mert fekete karosszériakiegészítők alapján ismerik meg, az oldalsó kü­szöbborítások a karosszéria színére fényezve jelennek meg, de egyedi modellspecifikus első lökhárítót is találnak az autón - egyesek szerint egy kinyújtott nyelvre emlékeztet az elülső sárvédőn pedig megjele­nik a Sportline-plakett. Az Enyaq Sportline már alapban teljes LED Matrix fényszórókat kapott, s ehhez a modellhez idővel elérhető lesz a világító hűtőmaszk, amely élőben tényleg nagyon vagány. Tudom, sokak szerint egy fölösleges, giccses, feláras kiegészítőről van szó, de szerintem pontosan ez a kü­lönlegesség, amilyet mindenképp akarnék a saját, elektromos meg­hajtású autómon. A sportos kivitelezés persze az utastérből sem hiányzik, például in­tegrált fejtámlával rendelkező sportülések, bőrbevonatú, három­­küllős, multifunkciós sportkormány és karbonhatású dekorbetétek for­májában. A Sportline agresszívabb megjelenéséhez és magatartásához is sokban hozzájárul a sportfutómü is, amely a klasszikus Enyaqhoz képest az első tengelyen 15, míg a hátsón 10 Balra, a hátsó kerekekre van kapcsolva a 150 kW-os motor, a 80x kivitelezés esetében pedig az első kerekeknél látni 80 kW-os motort, minek köszönhetően az Enyaq Sportline elektronikával vezérelt 4x4-es meghajtást kap A sportfutómű az első tengelyen 15, míg a hátsón 10 milliméterrel süllyeszti mélyebbre a karosszériát. Az autón ha­talmas, 21 colos könnyűfém keréktárcsák voltak. (A szerző felvételei) nem tudtam eldönteni, melyik tetszik jobban. Egyesek szerint a Sportline jobban néz ki, mint a klasszikus Enyaq. Én Mit rejt a motorház? Tulajdonképpen három változat­ból választhatnak. A 132 kilowattos Enyaq iV 60 éppúgy hátsókerék­meghajtású, mint a 82 kWh kapaci­tású akkumulátorral szerelt, 150 kW teljesítményű Enyaq iV 80, amely a WLTP-ciklus szerint akár több mint 520 kilométeres hatótávot kínál. Rendelhető lesz viszont még egy 80x jelölésű változat. Ebben az esetben a hátsó motorhoz-mert ugye az Enyaq hátsókerék-meghajtású -, csatlako­zik még egy elülső 80 kW-os motor. Persze a teljesítményt nem lehet egyszerűen összeadni, jelen esetben a 150 + 80 képlet nem működne, a rendszer összteljesítménye ugyanis 192 kW, forgatónyomatéka pedig 425 Nm. A hatótáv ez utóbbi eset­ben 500 km. Az összkerékhajtás nem elérhető állandóan, a rendszer maga dönti el az útviszonyok és a gyorsa­ság szerint, mikor érdemes a telje­sítményt mindkét motorral az elülső és a hátsó kerekekre juttatni. A már­ka képviselői szerint a szinte állandó 4x4-es meghajtás csak a Sport üzemmódban elérhető. Élmény vezetni Padlógáznál a 80x valóban ener­gikusan meglódul. Az elektromobi­lok nyújtotta folyamatos gyorsulást és hangtalan suhanást egyszerűen nem lehet megunni, bár azt meg kell je­gyeznem, hogy a sportos vezetés el­kerülhetetlen velejárója számomra a motor hangja, ez pedig az Enyaqból értelemszerűen hiányzik. A hangon kívül viszont hiányzott még valami. Egyszerűen nem lettem tőle libabő­rös. A gyorsulás szuper, lehet vele gyorsan hajtani, de az az igazi „dri­ve” mintha hiányozna belőle. A szá­guldozást ezzel a járgánnyal nem le­het túlzásokba vinni, az autó végse­bességét ugyanis 160 km/órára kor­látozták minden egyes változatban. A Sportline 6,9 másodperc alatt éri el 100 km/órás sebességet. Erezni, hogy az Enyaq nagyon stabilan fekszik az úton, a nagyobb sebességekkel bevett élesebb ka­nyarokban pedig egyértelmű, hogy az elektronika azonnal működésbe lép, és nagyobb fordulatra kapcsolja az elülső elektromotort, minek kö­szönhetően a négykerék-meghajtás nagy áttekintéssel megtartja az Enyaqot az úton. Ennek a meghaj­tásnak majd télen, a behavazott, je­ges utakon is nagy hasznát veszik. A gyártó azt állítja, hogy a Sportli­ne fogyasztása 17 kWh lesz 100 km­­en. A rövidebb, csupán néhány órás tesztelés során az átlagfogyasztás va­lóban eljutott erre az értékre, de azt meg kell jegyeznem, hogy az út je­lentős részét vidéki országutakon, fa­luk között töltöttem. Mint minden elektromobilnál, ennél is igaz, hogy a fogyasztást rendkívüli mértékben befolyásolja a gyorsaság, a vezetési tempó, az energiát felemésztő rend­szerek aktiválása. Az Enyaq Sportline igazolta, hogy nem csak marketinghúzás: valóban lehetőséget ad a sportosabb vezetés­re, bár érezni, hogy vannak tartalé­kai, ami talán nem is baj, valamit ki kell spórolni az RS számára is.

Next

/
Thumbnails
Contents