Új Szó, 2021. június (74. évfolyam, 124-149. szám)
2021-06-05 / 128. szám
www.ujszo.com | 2021. június 5. SZOMBATI VENDÉG i 9 Végéhez ér a legnehezebb évadja Rudolf Péter: „Ha az életemnek van valami értelme, az a folyamatos tapasztalás. Ennek most nem vagyok híján." (Szkárossy Zsuzsa felvételei) SZABÓ G. LÁSZLÓ Igazgatói kinevezése óta mintha tengerószgyalogoskikópzósen venne részt. Ezt gondolja magáról Rudolf Péter, a Vígszínház élén. Szellemi értelemben a nap huszonnégy érájában élesre töltve jár-kel, mondja, majd gyorsan hozzáteszi: így legalább sokkal gyorsabban tanul. Rendezőként tavaly ősszel Az öreg hölgy látogatásával volt elfoglalva, színészként új szereppel nem bíbelődött, igazgatói teendői nem is engedték volna. Feladatként bőven elég a helyzet kezelése, állítja, hiszen a háború óta ilyen nehéz helyzetben, mint most, nem volt még a Vígszínház. A leghálátlanabb időszakot fogta ki. Se pénz, se posztó, de még néző sem. Ebből a kedvezőtlen helyzetből mégis sokat profitálhat: tűzben edzik a vasat. A színházcsinálók a világ minden pontján a Titanic zenészeinek a logikájával kell hogy működjenek. Ok ugye, a végsőkig húzták. Elfogultan mondom ezt, de a bajban most százszor jobban látszik, hogy a zene hat még úgy a zsigerekre, mint az élő színház. Ennek a hiánya egyszerűen fájdalmas. Nemcsak nekünk, alkotóknak, akiknek ez az életük, hanem a túloldalnak, a nézőknek is. A színháznak működnie kell. Egy előadás megszületésének pedig íve van. Az ötlettől, a fogantatástól, a csecsemőkortól jut el a darab az érettségiig. Kell, hogy legyen egy végkifejlet, egy föpróbahét, egy olyan folyamat, amelynek látjuk a végét. Nem mondhatom azt egy futónak, hogy figyelj, majd szólok, mikor van vége. így nem lehet nekivágni. Nem tudod beosztani az erődet. Látnod kell a szakasz végét. Nálunk ez a premier, ami most nincs. A streamelésnél a színészi adrenalinszint nem egészségesen van fent. Más nézőknek játszani, és egészen más a kameráknak. Marius von Mayenburg darabjával, A kővel, amelyet Michal Docekal vitt színre a Pesti Színházban, csak a streamelt bemutatóig jutottunk el. A Kabarét remélhetőleg már közönség előtt tudjuk bemutatni. De nem lesz könnyebb feladat a következő évad beindítása sem, hiszen nagyon sok előadást rég játszottunk, így elég hosszú utat kell bejárni a felújító próbáknál. Az újraindítás minden színházat nehéz helyzet elé állít. Sem a csehek, sem a szlovákok nem streamelnek. Ok úgy tartják: nekik ez egyszerűen nem éri meg. Ez hit kérdése jelenleg. Ifjúkoromból konkrét élményem a Fekete Péter. Már nem szerepelt a Vígszínház műsorán, amikor bemutatta a televízió. Levetítették, és rögtön utána olyan nagy lett az előadás iránti érdeklődés, hogy a következő évben bérletbe lehetett tenni. Otthon, karosszékben ülve, kamerán keresztül megnézte valaki, gyorsan továbbadta az élményt, elmesélte az ismerősének, aki már élőben akarta látni az előadást. A streameléssel szerintem olyanokat is bevonzunk a színházba, akik eddig még nem láttak élő előadást. A kijárási tilalom idején lehuppantak otthon a fotelbe, és a televíziós sorozat helyett színházi előadást választottak. Magyar színészekkel, magyar kultúrát. Egy vidéki néző nem tudott felutazni a két gyerekével megnézni A padlást, de a streamelésnek köszönhetően lehetősége nyílt rá. S akkor még nem beszéltünk a külföldön élő magyarokról, akik a történelem „jóvoltából” több száz, több ezer kilométerre szétforgácsolódtak a világban. Most ők is láthattak néhányat az előadásaink közül. Hegedűs D. Géza Márai-estjét többen láthatták ebben a formában, mint élőben, két évad során. De nem minden előadásnak áll jól a streamelés, ebben egyetértek. A Hamletet például felvételről adtuk. Egyébként pedig úgy gondolom, a streamelés velünk marad. Nagy szerencsénk, hogy a Házi Színpadot stúdióként is használni tudjuk, a szó filmes értelmében. Lesz majd olyan bátrabb, kísérletezőbb előadásunk a jövőben, amely eleve kamerára fog elkészülni. Nyilván ez több kompromisszummal jár, és a rendező részéről is másfajta gondolkodást feltételez, de ennek is meglesz az eredménye. Egybeér majd két műfaj, a színház és a film. Az alapfeladatunk természétesen továbbra is az, hogy ez a csodálatos épület nézőkkel legyen tele. Rendezőként, Dürrenmatt darabjával, évadot nyitott, színészként tavaly március óta nem sok lehetőséggel élhetett. Igazgatóként viszont annál több tennivalója van. Ha ez utóbbi nem terhelné a vállát, most a kollégáival egyetemben jókat pihenhetne. Egy kicsit sem irigyli őket? De igen! A színész Rudolf Péternek jól jött volna egy kis pihenés. Az Új Színház művészeti vezetője voltam, amikor személyesen megismerkedtem Jirí Menzellel. Saját bevallása szerint nagyon lusta ember volt. Imádta a semmittevést. Én szeretem, ha ki van találva, hogy milyen körülmények között, hogyan tegyem a semmit. Szeretek a szabad levegőn, víz mellett ücsörögni. Ha bűntudat nélkül ülhetnék otthon, és belefeledkezhetnék egy sorozatba, vagy olvashatnék... igen, az most nekem is jólesne! Hivatalosan 2020. július 8. óta állok a Vígszínház élén, de már márciustól azon dolgoztam, hogy évadot hirdethessünk a karantén alatt. Sétálgattam a Hajógyári szigeten, és a másfél méteres távolságot betartva erről beszélgettem a munkatársaimmal. Vagy reggel nyolctól este tízig telefonnal a kezemben folyamatosan intézkedtem. Közben minden keresetem megszűnt, hiszen színészként én is belecsöppentem a semmibe, ráadásul nem voltam tag sehol. Igen, tűzben edződtem. Rengeteget tanultam ebben az éles helyzetben, és nyilván még fogok is. Rá vagyok kényszerítve, miközben hibákat is elköve-Török Ferenc filmjében, az 1945-ben tek, hiszen sok esetben gyorsan kell döntenem. Ismerem magamat. Amikor elvállaltam ezt a pozíciót, látnom kellett, hogy az én mérlegelő alkatom hogyan illeszthető össze egy ekkora apparátussal, mint a Vígszínház. Mérleg aszcendensű Mérleg vagyok. Én most a kereteimet feszegetem, ami nem baj. Ha az életemnek van valami értelme, akkor az a folyamatos tapasztalás. Ennek most nem vagyok híján. Éles helyzetekben az ember sok újat tud meg magáról. Valószínűleg azért is mertem elvállalni ezt a pozíciót, mert tudom, hogy mire van felfűzve az életem. Nyilván az idő eldönti majd, hogy ez érték-e vagy sem, de a morálom már felállt. Hatvanegy évesen, három gyerek felnevelésével, sok mindennel foglalkozva tisztán látom, hogy bizonyos helyzetekben miképpen kell döntenem. Megérzem, mi a gyengém, amíg meghozom a végső döntést. A kérdés az, hogy hazafelé menet hányadik kilométer után vagyok képes önvédelemből elengedni bizonyos ügyeket, és nem rágódni rajtuk, ami nyilván egy jófajta vezetői készség. Ehhez kell egy letisztulási folyamat, hogy másnap reggel koncentráltan tudjak részt venni a munkában. És képes elengedni egy-egy problémát? Ez most a legnagyobb kihívás, és nem nagy segítség hozzá a karantén, mert az én menekülési útvonalam, a foci, ami egyszerűen az életem része, és a legjobb agymosó, számomra most egyszerűen nem létezik. De ha létezne is, nehezen tudnék kiszakadni a színházból. Sokan mondják, hogy többet dolgozom, mint békeidőben. Valamivel csak le tudja rakni az egész napos terheket. Meg tudok nézni este valamit a tévében. Belealudni nem szoktam, mert direkt nem a hálószobában van a tévé. Szerencsére van egy kötelességem: a kutyával sétálni. Azt meg tudom tenni, mert közel az erdő. Bár társasági lény vagyok, megszoktam az egyedüllétet is. Egyke gyerekként elég sokat voltam ugyanis egyedül. A nyarakat mindig nagyon vártam. A nagyapámnál rengeteg időt töltöttem Ráckeve közelében, a Kis-Dunán, az Angyali-szigeten. A vízhez való viszonyomat is onnan hoztam. Ha azt hallom, hogy Tüskevár, akkor azt mondom: a nagyapám is Matula bácsi volt. A Malom-öböl, a víz illata, a békalencse a víz tükrén... nagyapám kijött elém csónakkal, a szigeten egy bodega állt, de ott is rengeteget voltam egyedül, nem volt korosztályos társam. Már az óvodából is elszöktem, ha unatkoztam. Inkább egyedül sétálgattam az erdő szélén, amit sokkal izgalmasabbnak találtam. Az öntörvényűség kispolgári megtestesítője vagyok. Nem voltam lázadó alkat soha. Kordában tartottam a lázadásomat. A lényeg: miközben a kutyával az erdőben sétálok, telefonnal a kezemben sok mindent gyorsabban tudok elintézni, mert frissebb az agyam, és célirányosabb vagyok. Korán kel? Hat-fél hét körül. Tornázom reggel, ami jólesik, aztán elindulunk Mancival. Gyönyörű helyeken tudok sétálni vele. Volt már, hogy menekülőre fogtam, mert vaddisznóhangokat hallottam. Olyankor bizony megszaporázom a lépteimet. Az én kutyám a süntől is fél. Nem tudna megvédeni a vaddisznókkal szemben. Múltkor a sün az ő táljából ette az ő kajáját, s ahelyett, hogy egy morgással elűzte volna, kétségbeesetten rám nézett, de méltatlankodva is, hogy tessék, itt van ez a valami... én meg biztattam őt, hogy Manci, intézd el, hiszen sokkal nagyobb vagy, mint ő! Vicces helyzet volt. A sün a hátán fekve holtnak tettette magát, aztán szép lassan eloldalgott. Az Őrségben egy elszabadult lámával találkoztunk nemrég. Nagyon édesen közeledett felénk. Mondtam Mancinak, hogy nézd Iá..., de mire kimondtam, hogy...ma, a kutyám már egy kilométerrel odébb volt. Nem egy őrző-védő alkat. Szonya, a lánya most a Kabaréban próbál a Vígszínházban, Eszter, a felesége a Rózsavölgyi Szalonban Greta Garbót játssza. Hogy bírja színészi feladat nélkül? Éhezem rá, nagyon. Márciusban, amikor jogilag még nem álltam a Vígszínház élén, Szirtes Tamás rendező úr felhívott, hogy csináljuk meg Eszterrel a saját lakásunkban a Csehov és felesége, Olga Knyipper színésznő levelezéséről szóló Örökké fogd a kezem című darabot. Elég furcsa helyzet volt. Bejött hozzánk két idegen úr kamerával, amikor mi épp költőzőfélben voltunk. Annyi tárgy maradt a házban, amennyire szükségünk volt. Ez is érdekes hozadéka a streamelésnek. Carol Racamora, a darab amerikai szerzője, aki értelem■ szerűen nem beszél magyarul, megnézte az előadást, és bizony nagyon jó érzés volt bezsebelni tőle az elismerését, hogy ez volt a legeslegjobb előadás, amit eddig látott, mert a világ több országában bemutatták már a darabot. Azóta nem is volt újabb szerepé. A Seress Rezső életéről szóló Szomorú vasárnapot streameltük a Madách Színházban, miközben Az öreg hölgy látogatását rendeztem a Vígben. Mellette természetesen igazgatnom is kellett, így elmondhatom, a színészi játék egészen másfajta gondolkodást és azonnali koncentrálást igényel. Most tehát az tűnik nehezebbnek, mint az egyébként nem könnyű rendezői irányítás. Ezzel együtt nagyon várom, hogy végre én is új szerepet próbálhassak. De itt most sokkal fontosabb összerakni a következő évadot, és nyugodt, optimista, tervező, a jövőjükre jó érzéssel gondoló, önmagukat biztonságban tudó embereket látni. Ekkora intézmény működtetése óriási felelősséggel jár. Az öreg hölgy látogatásával tavaly ősszel nagy örömömre eljutottunk a premierig, bár játszani csak négyszer tudtuk. Jobb időkre várunk. Szeretném, ha végre kinyílhatna a kapu a Vígszínház nézői előtt. A szerző a Vasárnap munkatársa Még valami... Kevés az ilyen család, mint az övéké, amelynek minden tagja a színházzal és a filmmel jegyezte el magát. Flóra, Nagy-Kálózy Eszter idősebb, Rudolf Péter nevelt lánya Kanadában szerzett színészi diplomát, és ott is él. Szonja tavaly végzett a színművészeti egyetemen, és a Vígszínház tagja lett.Olivér, aki évekigzenei pályára készült, idén kapja megfilmrendezői diplomáját. Mirha című kisjátékfilmjében Szonja játszotta a főszerepet. Rudolf Péter legutóbb a Kossuth kifli című tévéfilmsorozatban rendezte a feleségét.
