Új Szó, 2021. május (74. évfolyam, 100-123. szám)

2021-05-06 / 103. szám

www.ujszo.com | 2021. május 6. SPORT 115 Történelmet írt a City, Guardiola tíz év után jutott döntőbe PINCÉSI LÁSZLÓ Nem született meglepetés a labdarúgó Bajnokok Ligája­­elődöntő keddi visszavágóján, a Manchester City ugyanis a párizsi 2:l-es sikerből kiindul­va végig magabiztosan futbal­lozva hazai pályán is győzött 2:0-ra a Paris Saint-Germain ellen, ezzel története során először bejutott a BL fináléjába. Persze Pép Guardiola már közvet­lenül az első mérkőzés után, majd a hétfői sajtótájékoztatón is elmondta a szokásos sablonokat, mely szerint a párharc még nem lefutott, a PSG van olyan jó csapat, hogy idegenben is sikert érjen el. Utóbbit mondhatta annak fényében is, hogy a párizsiak valamiért tényleg sokkal jobban sze­repeltek idegenben: amíg hazai pá­lyán sorra kapták a pofonokat, addig vendégként éppen egy tíz győzelmet számláló sorozatban érkeztek Man­chesterbe. És ebben a szériában vol­tak óriási skalpok, mint a Barcelona elleni 1:4, a Bayern München elleni 2:3 vagy a lyoni 2:4. Ami gyengítette Mauricio Po­­chettino esélyeit, az Kylian Mbappé sérülése volt, a válogatott csatár vádliproblémája miatt nem lehetett a kezdőcsapat tagja, végül egyálta­lán nem lépett pályára. Márpedig egy olyan vb-győztes támadó, aki a szezonban 43 mérkőzésen 37 gólt ért el, kulcsszereplőnek számít, nélküle nem is volt esély. A helyet­tese, Mauro Icardi meg olyan ész­revehetetlen maradt, mintha nem is játszott volna. Hogy az időjárás kit segített, ne­héz megállapítani, mindenesetre a városra hatalmas jégeső zúdult a mérkőzés előtt, így a játékosok már a bemelegítést bokáig érő hóban vé­gezték el és a kezdő sípszóra is csak a két tizenhatos előterét sikerült le­tisztítani. A hazaiak már all. percben ve­zetést szereztek, egyértelműen egy előre megtervezett akció során: a PSG előrenyomuló támadását Ederson kapus pontos hosszú indí­tásával lehetett kontrázni, Olek­­szandr Zincsenko a saját térfeléről Mahrez (középen) két góllal térdre kénszeryítette a PSG-t (Fotó: TASR/AP) indult a labdára, és az akció végén Ríjad Mahrez megszerezte a veze­tést (1 :0). Azt nem lehet mondani, hogy a PSG ne tett volna meg mindent, de a védelem Neymarra nagyon figyelt, Icardi semmilyen veszélyt nem je­lentett, így egy Marquinhos-kapufán és egy Angel Di Maria-lövésen kí­vül nem akadt egyenlítési lehetőség. Ehhez persze hozzájárult a kiváló City-védekezés is, amelyet a portu­gál Rúben Dias mesterien irányított. Szakértők szerint a tavaly a Benfi­­cától érkezett középső védő a leg­jobb meccsét játszotta, végre be tud­ta tölteni azt az űrt, amit Vincent Kompany 2019-es távozása oko­zott. Dias küzdött, blokkolt, kétszer pedig önfeláldozó bevetődéssel mentett, az sem zavarta, ha a labda ilyenkor fejen találta. De nem ő volt az egyetlen hős, a csapategységet jól mutatta, amikor Zincsenko nagy blokkolását követően John Stones féktelen örömmel ölelgette a bal­­bekket. A második félidőben aztán Mah­rez megduplázta a City előnyét és saját góljai számát, közben Di María felesleges brutalitása piros lapot ért, ezzel meg is pecsételődött a mérkő­zés sorsa. A Manchester City 2:0-ra nyert, és 4:1-es összesítéssel beju­tott története első BL-döntőjébe. „Ha elemezzük a két mérkőzést, akkor azt mondhatjuk, hogy egy na­gyon nehezen kontrollálható csapat ellen domináltunk. Ugyanakkor a kulcsfontosságú pillanatokban sze­rencsére is szükség van, márpedig a Manchester City határozottabb volt a kapu előtt, és meglőtte a szükséges gólokat. Csalódott vagyok, mert jobbat érdemeltünk, a célunk egyértelműen a döntőbejutás volt’ nyilatkozta Pochettino. Csak egy adat: a PSG 14 lövése közül egy sem találta el a kaput! „Most elkezdhetjük élvezni a helyzetet. Egy lépésre vagyunk a Premier League megnyerésétől, eh­hez az kell, hogy szombaton otthon legyőzzük a Chelsea-t. Aztán lesz két-három hetünk arra, hogy felké­szüljünk a BL-döntőre” - mondta Guardiola. Ami a csapatát illeti, a Manches­ter City néhány rekordot megdön­tött: egyrészt az első olyan angol klub lett, amely egy adott szezonban 11 meccset megnyert a Bajnokok Ligá­jában, másrészt arra sem volt még példa, hogy angol csapat legrango­sabb kupában hét győzelemnél jár­jon sorozatban. Guardiola tíz év után jutott vissza a BL-döntőbe, legutóbb 2010—11- ben szerepelt ott, amikor a Barcelo­nával másodszor is a csúcsra ért. Ha nyerne, úgy a hatodik olyan edző lenne, aki két különböző csapattal győz. Erre korábban Carlo Ancelotti (AC Milan 2003 és 2007; Real Mad­rid 2014), Jupp Heynckes (Real Madrid 1998; Bayem 2013), Jósé Mourinho (Porto 2004; Inter 2010), Ottmar Hitzfeld (Dortmund 1997; Bayem 2001) és Emst Happel (Fe­­yenoord 1970; Hamburg 1983) volt képes. KFC előbbre lépett a tavaszi idényben” Németh: „A JÓBA MIHÁLY AII. labdarúgóligában szereplő komáromi futballcsapat egyre jobb játékot mutat tavasszal, a kiesőzánát elhagyva jelenleg a hetedik helyen áll. A KFC vezetőedzőjével, Németh Szilárddal beszélgettünk. A KFC eredményei a tavaszi idényben megfelelnek az elképze­léseinek, amelyekkel átvette a Duna-partiak irányítását? Akkor azt ígértem, hogy szeret­nék a KFC-nek segíteni, elhagyni a kiesési zónát, s olyan eredményt el­érni a bajnokságban, amely arányos a csapat teljesítőképességével. Éz a folyamat most is tart, s kis lépések­kel ugyan, de határozottan hala­dunk előre. Következetesen dolgo­zunk hibáink eltávolításán, és hi­szek abban, hogy elérjük a kitűzött célt. Minden focicsapatnak vannak erősségei és gyengébb oldalai is. Melyek ezek Komáromban? A bajnokság tavaszi idényében eredményeink bizonyítják, hogy változás van a KFC-ben, minden mérkőzésre nagy igyekezettel ké­szülünk, állandósul a csapatszellem, meccsről meccsre javul az összeszo­kottság, s amit nagyon akarunk, a gó­lokban kifejezett hatékonyság is. Tartalékaink azonban vannak még a gólhelyzetek jobb kihasználásában, a megbeszélt taktika betartásában és a mentális stabilitás állandósulásában. Tavasszal az élmezőny csapatai közUl is legyőztek néhányat (Pod­brezová, Kosice), s ha ez folytatód­na, a kitűzött cél elérhető lenne. A bajnokságban szereplő csapatok háromnegyede olyan, hogy bárki si­keres lehet egy mérkőzésen akár a dobogóra esélyesek ellen is. Ez ta­pasztalható volt az eddigi bajnoki­kon. Mi építjük a csapatot, a fejlődés útján vagyunk, és nagy igyekezettel, fegyelmezetten el akarjuk érni, amit célul tűztünk magunk elé. Mit vár el a csapattól a hátrale­vő mérkőzéseken? Az egyszerű válaszom az, hogy érjük el, amire képesek vagyunk, és azzal elégedett leszek. Elgondolá­som szerint ennek az a biztosítéka, hogy a csapat minden tagja bizonyí­tani akarja, hogy jobbak vagyunk a 12. helynél, amit ősszel elért a KFC. Tavasszal eddig 6 győzelem, 3 döntetlen és 2 vereség a mérleg, je­lenleg a 7. helyen állnak. Lehet még ettől feljebb is lépni? Egyelőre csak annyit mondhatok, hogy a megkezdett úton akarunk ha­ladni. Ahhoz még sok munka kell, hogy állandósuljon csapatunk jó tel­jesítménye a tétmérkőzéseken. Lát­juk a bajnoki mérkőzéseken, hogy vannak hosszabb-rövidebb idősza­kok, amikor nagyon jól megy a csa­patnak, s vannak olyanok is, amikor indokolatlanul visszaesünk, és a mérkőzés ekkor dől el, ami az önbi­zalmunkat tönkreteszi. Egy jól fel­készült gárdának egy mérkőzésen nincsenek gyakori rövidzárlatai. Szeretnénk úgy befejezni a 2020/21- es évadot, hogy a fiúknak is, nekem is, a KFC klubvezetésének is, sőt hű szurkolóinknak is az legyen az érzé­se a bajnokság befejezése után, hogy elértük, amit akartunk. SPORTMENÜ ■ Labdarúgás EURÚPA-LIGA, elődöntő, visszavágó - 21.00: AS Roma-Manchester United (az első mérkőzésen 2:6), Arsenal-Villarreal (1:2). ■ Jégkorong TIPOS EXTRALIGA, döntő -17.30: Zvolen-Poprad (az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása 3:1). ■ Röplabda FÉRFI EB-SELEJTEZŰ, Nyitra, E csoport - 16.00: Szlovákia-Svájc. SPORTATV-BEN 11.00 - EUROSPORT 2: Mad­ridi férfitenisztoma 12.45 - M4 SPORT: A magyar labdarúgó-válogatott Eb-keret­hirdetése 13.00 - D1G1SPORT 1 (ma­gyar), STV 2: Madridi női te­nisztorna 13.45 - SPORT 2 (magyar): Lóverseny, Kincsem+ Tuti 16.00-STV 2: Szlovákia-Svájc férfiröplabda-Eb-selejtező 16.00 - CT SPORT: Cselgáncs­­vk, Oroszország 16.00 - NOVA SPORT 1: Tenerife-Strasbourg férfiko­sárlabda BL-negyeddöntő 17.00 - M4 SPORT, SPORT 2 (cseh): A 2022-es férfikézi­­labda-Eb sorsolása 17.15 - ŐT SPORT: Cseh­­ország-Szlovákia felkészülési hokimeccs 17.30 - EUROSPORT 1: Algarve-i kerékpáros-körver­seny, 2.szakasz 17.30 - STV 2: Zvolen-Poprad hoki Tipos Extraliga-döntő 18.15-SPORT 1 (magyar), DI­­GISPORT 2 (szlovák): Hertha- Freiburg német bajnoki foci­meccs 20.00 - SPORT 2 (magyar), NOVA SPORT 2: Darts, Pre­mier League 20.00 - SPORT 1 (cseh): Rögle-Växjö svéd bajnoki hok­idöntő 20.45 - DIGISPORT 2 (ma­gyar), STV 2: Madridi női te­nisztorna 21.00 - SPORT 1 (magyar), CT SPORT: Arsenal-Villarreal fo­ci EL-elődöntő, visszavágó 21.00 - DIGISPORT 1 (ma­gyar), NOVA SPORT 1: AS Roma-Manchester United foci EL-elődöntő, visszavágó 21.00 - EUROSPORT 2: Golf, PGATour 23.25 - DIGISPORT 3 (szlo­vák): PFL küzdősport-mérkőzés 1.05 (péntek) - NOVA SPORT 1: Boston-New York Rangers hoki NHL-meccs 3.05 (péntek) - NOVA SPORT 2: Edmonton-Vancouver hoki NHL-meccs 4.05 (péntek) - NOVA SPORT 1: LA Clippers-LA Lakers ko­sárlabda NB A-meccs AKTUÁLIS ► Mandulaműtét miatt véget ért az idénye Stanislav Lobotkának, a labdarúgó Serie A-ban szereplő Napoli szlovák középpályásának. ► Az olasz élvonalból kieső Parma labdarúgócsapata 2025-ig szerződést hosszabbított Balogh Botonddal, az együttes 18 éves magyar védőjével.

Next

/
Thumbnails
Contents