Új Szó, 2021. május (74. évfolyam, 100-123. szám)
2021-05-05 / 102. szám
www.ujszo.com | 2021. május 5. SPORT 117 Mikus: a cseh és a szlovák foci szinte összehasonlíthatatlan LENCSÉSZOLTÁN Mikui Rajmund a somorjai labdarúgás navaltje. Jelenleg a cseh élvonalbeli Karviná csapatában szerepel, ahol az elmúlt hetekben megvetette lábát a kezdőcsapatban, ráadásul egy számára szokatlan poszton. A 25 óves játékossal telefonon beszélgettünk. Somorján kezdte a focit, de onnan hosszú és nem könnyű út vezetett a cseh élvonalba. Hatéves korom óta focizom, Somoiján kaptam meg az alapokat, a GBS csapatában. Aztán 15 éves koromig az STK-ban játszottam, ahonnan a Slovanhoz kerültem. Itt előbb az U17-es és az U19-es, majd a B csapatban kaptam lehetőséget. A Slovan nagycsapatában nem léptem pályára, mert bár két-három hónapig velük edzhettem, de jött egy súlyos sérülés, azt követően pedig fél év kényszerpihenő. A sérülés után a másodosztályú vágsellyei csapathoz igazoltam, de a szezon végén kiestünk, így távoztam onnan. Újabb két évet játszottam a II. ligában, előbb a vágújhelyieknél, majd a máriatölgyesieknél. Az utóbbiaknál töltött szezon után jött a megkeresés a cseh másodosztályú Jihlavától, ahol a2019/20-as kiírásban azt lehet mondani, hogy jó évet zártam. Valószínűleg ennek köszönhetően keresett meg Juraj Jarábek, az élvonalbeli Karviná akkori vezetőedzője. A statisztikái alapján a szlovák másodosztályban összehasonlíthatatlanul gólerősebb volt, mint az elmúlt majdnem két évben Csehországban. Mi ennek az oka, a színvonalkülönbség, esetleg a szerepköre változott meg? Amíg a szlovák II. ligában játszottam, kulcsjátékosnak számítottam, tehát azért voltam az adott csapatnál, hogy gólokat rúgjak. Amolyan szabad játékos voltam. Csehországban más a foci stílusa és mást is várnak tőlem. Persze, Jihlavára is azzal a céllal igazoltam, hogy gólokat lőjek, ahogy Karvinára is. De amikor Jihlavára kerültem, fél évig szoknom kellett a játékot, ami erősebb és gyorsabb volt, mint amit addig tapasztaltam. De aztán szerencsére jöttek a gólok és a gólpasszok is. Karvinán jól kezdtem az idei szezont, mindjárt a második fordulóban gólt lőttem, de az-Mikuá (fehérben) az elmúlt hat fordulóban egyetlen percet sem hiányzottá pályáról Mikus Rajmund ► Született: 1995. november 29-én, Dunaszerdahelyen ► Magassága: 181 cm ► Mezszáma: 29 ► Posztja: szélső, jobbhátvéd ► Szezonbeli márlege: 26 mérkőzés/l gól ► Eddigi klubjai: GBS Sa-morín, ŐTK Samorín, Slovan B (2014/15), Sala (2015/16), Nővé Mesto n/V. (2016-18), Dubnica n/V. (2018/19), Jihlava (2019/20), Karviná (2020-) tán volt, hogy egy meccset játszottam, majd kettőt nem. A gólok azonban sajnos nem jöttek. Márciusban edzőváltás történt Karvinán, ami az ön esetében egy új esélyt hozott - és egy új posztot. Eddig jobb- vagy balszélsőt játszottam, de az új edző úgy gondolta, hogy a jobbhátvéd pozíciója jobban fog állni nekem, mivel gyors vagyok, elöl és hátul is tudok segíteni. Sokan vagyunk szélsők a csapatban, nagy a konkurencia, és ha valaki jól játszik, akkor a többiek meccsekre a cserepadra kerülnek. A jobbhátvéd viszont hiányposzt Karvinán. Először féltem, mert összesen addig csak két meccset játszottam hátvédként, még Jihlaván. Az egyiken jól jött ki a lépés, a másikon nem. Most viszont úgy érzem, megteszem a magamét, és ami nagyon fontos számomra, az edző is bízik bennem. Akkor összességében elégedett eddig az első szezonjával a legmagasabb szinten? Jobbra értékelném, ha sikerült volna több gólt lőnöm, de összességében elégedett lehetek. A Karviná eddig mindig a kiesés ellen küzdött, a szezon elején viszont eldöntöttük, hogy ennél többet akarunk. Ez sikerült is, és úgy gondolom, szép focit játszunk (a Karviná a 12. helyen áll a 18 csapatos bajnokságban, 12 pontra a kieséstől -(Fotó: Mfkkarvma.cz) a szerk.). Nagyon elégedett vagyok azzal, hogy ide kerültem, a társak gyorsan befogadtak. Ön is megtapasztalta a színvonalbeli különbséget a cseh és a szlovák foci között? Megmondom, ahogy van: a cseh II. liga sokkal erősebb, mint a szlovák másodosztály. Szinte összehasonlíthatatlan a kettő. Ez nyilván az élvonalra is igaz, bár szlovák első ligát nem játszottam. Csehországban sem mi, sem más csapat nem utazhat úgy a sereghajtóhoz, hogy biztos lehet a győzelemben. Szlovákiában ott a Slovan, a DAC, a Zilina és a Tmava. Míg a többiek, például egy Szered, hát... Szerintem a cseh másodosztály első négy csapata jó helyezést tudna elérni a Fortuna Ligában is. A következő szezont is Karvinán tervezi tölteni? Igen, még egy évig szól a szerződésem Karvinán, amit szeretnék kitölteni. Azután meglátjuk, hogyan alakul. Szeretném kipróbálni magam magasabb szinten is, nagyon örülnék egy ajánlatnak a Slaviától vagy a Spartától, de tisztában vagyok vele, hogy ahhoz még nagyon sokat kell dolgoznom. Janics Natasa az olimpiáért harcol Világi: A DAC évről évre erősebb A háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa is elindul a ma kezdődő szegedi olimpiai kvalifikációs kajakkenu versenyen. A Magyar Kajak-kenu Szövetség honlapján található versenyműsorból kiderült, a 38 esztendős kajakos egyéniben 200 és 500 méteren indul, míg párosban a 40 éves, kétszeres olimpiai bajnok Fazekas-Zur Krisztinával egy hajóban 500 méteren versenyez. Mindhárom olimpiai szám. (nso) Világi Oszkár, a DAC labdarúgócsapatának klubtulajdonosa a Digi Sport reggeli műsorának vandáge volt, ahol beszólt a csapat céljairól az Európa-konferancialigában, valamint Németh Antal vezetőedzőről is. A DAC a zsolnaiak elleni győzelemmel már biztosan a dobogón végez a Fortuna Ligában, ami azt is jelenti, hogy a csapat indulhat az újonnan alakult Európa-konferencialiga selejtezőjében. „A DAC évről évre erősebb és ez látszik a játékán is - mondta Világi Oszkár a Digi Sport Reggeli Start című műsorában. - A klubnak a működése is azt sugallja, hogy profi klubbá váltunk. A célom az, hogy csoportkörbe jussunk. A célok nehéz dolgok, de siker csak akkor van, amikor olyan célokat tűzünk ki, amelyek továbbvisznek minket. A csoportkor elérése lenne az a pillanat, amellyel a DAC ismét nagyot lépne. Az elmúlt évben nem adtunk el egyetlen játékost sem, csak vettünk. Ilyen értelemben a DAC erősödött. Most valószínűleg nem fogom tudni elkerülni, hogy ne igazoljon el senki. De ettől még nem leszünk gyengébbek.” A klubtulajdonos szót ejtett Németh Antal vezetőedzőről is, akivel a csapat eddig mindkét meccsét megnyerte. „A megállapodásunk öt meccsre, a szezon végéig szól. Storck távozása után nem tárgyaltunk senkivel. Antalnak az az előnye, hogy ismeri a klubot és a játékosok bíznak benne. Ezt én nagyon fontosnak tartom. Nyitottak vagyunk, hogy vele folytassuk. Megfogta a csapatot egy nehéz pillanatban.” (íz) SPORTMENÜ ■ Labdarúgás BAJNOKOK LIGÁJA, elődöntő, visszavágó - 21.00: Chelsea-Real Madrid. SLOVNAFT CUP, elődöntő, visszavágó -15.30: Banská Bystrica-Slovan (az első mérkőzésen 0:3). ■ Kézilabda FÉRFI SEHA-LIGA, nyolcaddöntő. visszavágó -16.00: Tátrán Preäov-Vojvodina (az első mérkőzés tegnap lapzárta után ért véget). ■ Kosárlabda FÉRFI NIKÉ SBL, elődöntő -17.00: Iskra Svit-Spiáskí Rytieri (az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása 1:2). EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás ANGLIA, 34. forduló: Burnley-West Ham 1:2, g.: Wood (19.), ill. Antonio (21., 29.); West Bromwich-Wolverhampton 1:1, g: Diagne (62.), ill. F. Silva (45.+2) SPANYOLORSZÁG. 34 forduló: FC Sevilla-Athletic Bilbao 0:1, g.: Williams (90.). OLASZORSZÁG, 34. forduló: Torino-Parma 1:0, g.: Vojvoda (63.). NÉMETORSZÁG, 29. forduló (pótolt mérkőzés): Mainz- Hertha Berlin 1:1, g.: Mwene (40), ill. Tousart (36.). OROSZORSZÁG, 28. forduló: Tula-Szpartak Moszkva 1:2. MAGYAR KUPA, döntő: Újpest-MOL Fehérvár 1:0 hosszabbítás után, g.: Kastrati (101.). SLOVNAFT CUP, elődöntő: 2ilina-FC Kosice 4:1, g.: Duris (2.), Bicsakcsjan (12., 11-esből), Myslovic (38.), Minárik (90.), ill. Paéinda (17.). Az első meccsen 4:2, tj.: Zilina. ■ Jégkorong NHL: Buftalo-NY Islanders 4:2, Carolina-Chicago 5:2, Columbus-Nashville 3:4 h. u., Florida-Dallas 5:4 h. u„ Montreal-Toronto 3:2 h. u, New Jersey-Boston 0:3, NY Rangers-Washington 3:6, Ottawa-Winnipeg 2:1, Philadelphia-Pittsburgh 7:2, Minnesota-Vegas 6:5, St. Louis-Anaheim 3:1, Arizona-Los Angeles 2:3, Vancouver-Edmonton 3:5, San Jose-Colorado 4:5 h. u. TIP0S EXTRALIGA, döntő, 3. mérkőzés: Poprad-Zvolen 1:2 (8:0,1:1,0:0 - 0:1), g.: Dalhuisen (29.), ill. McPherson (28.), Melancon (69.) - a 4. meccs tegnap lapzárta után ért véget. ■ Kosárlabda NBA: Detroit-Orlando 112:119, Washington-lndiana 154:141, New Orleans-Golden State 108:123, Atlanta- Portland 123:114, Chicago-Philadelphia 94:106, Memphis-New York 104:118, Utah-San Antonio 110:99, LA Lakers-Denver 93:89. ■ Sportfogadás KENŐ -héttő: 12,14,18,24,25,32,35,38,41,43,51, 54,61,65,67,70,72,75,76,80. Kenő Plusz-szám: 38. KENŐ JOKER - hétfő: 349091. Nyeremények -1. díj: nincs nyertes,; 2. dl): 1200 euró (1): 3. díj: nincs nyertes: 4. díj: 30 euró (15), 5. díj: 2,50 euró (89), 6. díj: 0,50 euró (951). AKTUÁLIS ► Kassa belvárosában egy prológgal rajtol szeptember 14-én a szlovák kerékpáros-körverseny, melyen jó eséllyel rajthoz áll Peter Sagan is. ► A Nemzetközi Teniszszövetség a visszalépő Budapest helyett új helyszínt keres a Billie Jean King-kupa (korábbi, ismertebb nevén Fedkupa) idei, többször is elhalasztott döntőjének. ► A NovyCas értesülései szerint a Fortuna ligás Slovan labdarúgócsapatának vezetése menesztette posztjáról a szlovén Darko Milanic vezetőedzőt, akinek helyét Vladimír Weiss veszi át. A pozsonyi klub lapzártáig nem kommentálta a bulvárlap információit.