Új Szó, 2021. május (74. évfolyam, 100-123. szám)
2021-05-28 / 121. szám
2 I KÖZÉLET 2021. május 28. I www.ujszo.com Éles vita a költségvetési kiadások növeléséről ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A parlament tegnap elfogadta Igor Matovic pénzügyminiszterjavaslatát, hogy az állami költségvetés kiadásainak a 3,7 milliárd eurós növelését a törvényhozás gyorsított eljárásban vitassa meg. A javaslattal kapcsolatban azonban heves vita alakult ki, erről így csak a lapzártánkat követően szavaztak a képviselők. A kiadások látványos növelésével Igor Matovic pénzügyminiszter rukkolt elő, ráadásul, míg kezdetben 3,4 milliárdos emelésről volt szó, időközben ezt 3,7 milliárdra módosították. Richard Sulik gazdasági miniszter és pártja, az SaS azonban kezdettől fogva ellenezte az ezzel kapcsolatos javaslat gyorsított eljárásban történő elfogadását és magát az összeget is. „A javaslatban több olyan tétel is szerepel, ami felesleges pénzszórásnak számít” - mondta el Sulik. Az emelésről már a múlt héten szavaznia kellett volna a parlamentnek, az SaS meggyőzése érdekében azonban ezt egy héttel elhalasztották. Sulik megpuhításához azonban egy hét sem volt elegendő, tegnap így a gyorsított eljárásról szóló javaslat is a liberálisok szavazatai nélkül ment át a parlamentben. Igor Matovic az állami költségvetésről szóló törvénymódosítás bemutatása során is hevesen bírálta a koalíciós partnerét. Megjegyezte: sajnálja, hogy az SaS politikai játszmába kezdett. „Bizom benne, hogy a parlamenti képviselők felelősségteljes többsége tudja, hogy ha valamit az étteremben közösen megrendeltünk, akkor a számlát ki kell fizetni. Csak a jellemtelen ember nem fizeti ki a számláját, aki aztán az utcán szaladgál, és azzal dicsekszik, hogy mekkora hőstettet hajtott végre azzal, hogy nem fizetett, és így pénzt spórolt” - jelentette ki Matovic, azt is hozzátéve, hogy ő most olyan, mint egy pincér, aki benyújtja a számlát. „Mi csak azt kezdeményeztük, hogy az említett 3,7 milliárdos összeget 2,7 milliárd euróra faragjuk le. A javaslatunkat azonban nem fogadták el, a költségvetési kiadások növeléséről szóló szavazáson az SaS képviselői ezért tartózkodnak. Nem csinálunk ebből nagy drámát, de nem is adhattuk az aláírásunkat egy ilyen javaslathoz, mivel a 3,7 milliárdos emelést eltúlzottnak tartjuk” - mondta el Sulik. A gazdasági miniszter szerint az SaS kompromisszumos javaslatát Matovic fúrta meg. (mi, TASR) Igor Matovié tegnap benyújtotta a számlát (TASR-felvétel) Indul a nagy kórházreform BUGÁRANNA Pozsony. Az új kórházreform öt különböző kategóriára osztja az egészségügyi intézményeket, attól függően, milyen szintű ellátást nyújtanak. A lakhelyünkhöz legközelebbi kórházban az egyszerűbb beavatkozásokat hajtják végre, míg szívátültetést például az országban csak egy helyen végeznek majd. A kórházhálózat átalakítása meghatározza, mire jogosult a páciens, és az egészségügyi ellátás szintje alapján osztályozza a kórházakat. A minisztérium javaslata már elkészült, folynak a tárgyalások a koalíciós partnerekkel, a reformmal kapcsolatos anyagot pedig körülbelül augusztusban bocsátják tárcaközi egyeztetésre. A parlament feltehetően decemberben szavazhat a dokumentum végleges változatáról, a változások pedig a jövő év elejétől léphetnek életbe. A tárca vezetője hangsúlyozta, a tervezet nem vezet kórházak megszüntetéséhez. A jelenlegi klinikák egyharmadában azonban már csak utókezelést fognak nyújtani. Öt csoportra osztották fel az egészségügyi ellátást nyújtó intézményeket. A megújítási terv szerint „közösségi szinten” a legalapvetőbb feladatokat látják csak el, például egy sebet összevarrnak, de szívinfarktus esetén már máshova küldik a beteget. Elsősorban rehabilitációs kezelésekre tartják fent ezeket az intézeteket, de sürgős esetben járóbeteg-ellátást is nyújthatnak. Azt ígérik, a lakosok 90 Nemcsak átszervezésre kerül sor, új kórházakat is építenek, a régieket pedigfelújítják (TASR-felvétel) százalékának 20 percen belül elérhető lesz az ilyen szolgáltatás. Regionális szinten akár az ember vakbelét is megműthetik, sürgős és tervezett sebészeti beavatkozások végrehajtására egyaránt lesz lehetőség. Ezekben a kórházakban szülészettel is számolnak. Körülbelül 2-3 járás (100-200 ezer ember) tartozna egy regionális kórház alá, a lakosok 90 százalékának legfeljebb 30—45 percen beül elérhetőnek kellene lennie az ilyen intézménynek. A következő szintet összetettnek nevezték a javaslat kidolgozói, itt már súlyos és közepesen súlyos esetek kezelésére fektetnék a hangsúlyt. Akár a bonyolultabb onkológiai beavatkozásokat is elvégezhetik. Nagyjából a megyék szerint osztanák fel ezeket a kórházakat. Az utolsó előtti szinthez feltehetően csak 3 kórház fog tartozni - Nyugat-, Közép és Kelet-Szlovákiában egy-egy. Példaként említették a szívsebészetet, de a gyerekek részére fenntartott magas szintű szakellátást is ezekben az intézetekben biztosítják. Nemzeti szinten egy központosított kórházat hoznak létre, amelyben például olyan speciális orvosi műveleteket hajtanak végre, mint a szívátültetés. Szlovákiában jelenleg 28 ezer fekvőhelyet tartanak fenn akut esetek részére, tehát azoknak, akiknek sürgős segítségre van szükségük. Ezeknek mindössze 60 százaléka van kihasználva, miközben nem jut elég hely a krónikus betegeknek. A minisztérium ezért úgy határozott, 2030-ra jelentősen csökkenti az akut betegek ellátására fenntartott ágyakat. Azzal érvel, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban 75%-os az ilyen ágyak kihasználtsága. Szlovákiában az átlagnál 30%-kal magasabb a kórházban kezeltek száma. Szerintük ennek az lehet az oka, hogy egyes kórházak így próbálják növelni az egészségbiztosítótól származó bevételüket. Úgy vélik, a fekvőhelyek csökkentése hozzájárulhat a páciensek kényelmének a növeléséhez, mivel egy szobában csak egy vagy két beteget kezelnének. Vladimír Lengvarsky (OEaNO) egészségügyi miniszter szerint nemcsak átszervezésre kerül sor, új kórházakat is építenek majd, illetve a régiek felújítása is prioritást élvez. A helyreállítási alapból erre 998 millió eurót terveznek elkölteni. (TASR, sme.sk, Dennlk N) Összeesküvők miatt menesztenék Hegert ÖSSZEFOGLALÓ A Peter Pellegrini vezette ellenzéki Hlae rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez, hogy leváltsák Eduard Heger (OLaNO) miniszterelnököt. Pozsony. Pellegrini szerint a törvényhozás szerdai zárt ülésén olyan információkhoz jutottak, amelyek szerint a kormányfő tudhatott bizonyos büntetőügyek manipulálásáról. A Hlas elnöke tegnap elmondta, a törvényhozás szerdai, a nyilvánosság kizárásával tartott ülésén Boris Kollár (Sme rodina) házelnök felolvasta azt a jelentésű amelyben a Szlovák Információs Szolgálat (SIS), vagyis a polgári titkosszolgálat tájékoztatta a képviselőket. A jelentésből szerinte arra lehet következtetni, hogy a nyomozó- és vádhatóságon belül létezik egy csoport, amely manipulálhatta az egyes büntetőügyekben zajló vizsgálatokat. Szerinte ez a csoport befolyásolhatta az egyes tanúk vallomásait, de önhatalmúlag őrizetbe vehetett és tarthatott ártatlan személyeket is. „Ezért valakinek vállalnia kell a felelősséget” - mondta a Hlas elnöke. Pellegrini elmondta, olyan - egyelőre ellenőrizetlen - információkhoz is hozzájutott, amelyek szerint a csoport Maros Zilinka főügyészt is el akarta távolítani. Pellegrini szerint a csoport nem működhetett anélkül, hogy erről az állam legfőbb képviselői ne tudtak volna. „Az államban egy ilyen csoport nem működhet, ha nincs politikai fedezete” - jelentette ki a Hlas vezetője. Szerinte az ország vezetőinek még az előtt információkkal kellett erről rendelkezniük, hogy a múlt hétfőn a legfőbb közjogi méltóságok egy titkos találkozón vettek részt az SIS központjában. Pellegrini meg van győződve arról, hogy a kérdéses információkkal a rendőrség is rendelkezik, amelynek nyomozást kellene indítania az ügyben. Úgy látja, a miniszterelnök csak a probléma megoldásának a látszatát próbálja kelteni, de senkit nem vontak felelősségre, sőt, egyeseknek még kedvezhetett is a helyzet. A parlament szerdai ülésére a jelenleg korrupció vádja miatt vizsgálati fogságban levő korábbi SIS- igazgatót, Vladimír Pcolinskyt is be akarták hívni, de a főügyész ezt nem engedte. Sajtóinformációk szerint a közjogi méltóságok múlt heti titkos találkozóján is arról volt szó, hogy egy csoport manipulálhat bizonyos büntetőügyeket, köztük a Pcolinsky elleni élj árást is. Ehhez tartozó hír, hogy a bíróság tegnap jogerősen öt év felfüggesztett börtönre és 14 ezer eurós pénzbüntetésre ítélte Boris Bénát, aki beismerte, hogy korrupciós bűncselekményt követett el. Pcolinsky ellen épp a korábbi helyettese, Béna tett vallomást, akivel a gyanú szerint elfelezték a hírhedt ügyvéd-vállalkozótól, Zoroslav Kollártól származó kenőpénzt. (JASR, Denntk N, czg) A liszt ára is megugorhat a szlovákiai üzletekben RÖVIDEN Lesznek nyári gyermektáborok Pozsony. Engedélyezik a júliusi és augusztusi nyári gyermektáborok megtartását. A részvétel feltétele egy 72 óránál nem régebbi negatív koronavírusteszt felmutatása lesz-jelentette be Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi miniszter. A tárcavezető szerint sok iskola érdeklődött, hogy mi lesz a júliusi és augusztusi nyári programokkal. „A járványügyi csoport döntése és a Közegészségügyi Hivatal tervezett rendelete értelmében engedélyezzük a júliusi és augusztusi táborok megrendezését” - közölte a miniszter. (TASR) MOLNÁR IVÁN A pékek szakmai szervezetét kővetően a malomipari vállalkozások is növelnék az általuk előállított termékek árát. Hamarosan a lisztért is többet fizethetünk. Pozsony. A Szlovákiai Pékek, Cukrászok és Tésztagyártók Szövetségének az ügyvezető igazgatója, Milan Lapsansky már hetekkel ezelőtt‘figyelmeztetett arra, hogy a növekvő költségeik miatt nagyjából 8-15 százalékkal lesznek kénytelenek megemelni a pékipari termékek árát, mára pedig a malmok is elismerték, hogy az eddigi árszintet képtelenek fenntartani. „A szlovákiai malomipar további működéséhez elengedhetetlen a liszt árának a növelése, az ágazatban vállalkozók ugyanis már hosszabb ideje veszteségesek, mivel képtelenek beépíteni az áraikba a folyamatosan növekvő költségeiket” - mondta el lapunknak Jana Holéciová, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) szóvivője, aki szerint a malomipari cégek már tárgyalnak a kereskedelmi partnereikkel az árak emeléséről. „A költségeink a szigorú járványügyi szabályok miatt is nőttek, látványosan megugrott azonban a liszt előállításához szükséges gabona ára is” - állítja Ondrej Saling, a Szlovák Malomipari Társulás (SSM) titkára. (TASR-felvétel) A liszt előállításával kapcsolatos költségek 70-80 százalékát a gabonavásárlásra fordított összeg teszi ki. Holéciová szerint a malmok számára így különösen nagy gondot jelent, hogy márciusban az élelmiszeripari búza tonnájáért a malmok átlagosan már 196 eurót fizettek a szlovákiai termelőknek, ami az egy évvel korábbihoz képest 24 százalékos drágulásnak felel meg. „A liszt árában azonban ez egyáltalán nem jelenik meg. Épp ellenkezőleg, egyes lisztfajták ára még csökkent is az egy évvel korábbihoz képest” - tette hozzá az SPPK szóvivője. A gabona drágulása ráadásul nem átmeneti jelenség. Holéciová szerint a malmok által az új termésre kötött szerződések is nagyobb árakkal számolnak, így teljesen indokolt a liszt árának a növelése. Hogy azonban erre sor kerül-e, az a jelenleg is folyó tárgyalásoktól függ.