Új Szó, 2021. május (74. évfolyam, 100-123. szám)

2021-05-26 / 119. szám

www.ujszo.com | 2021. május 26. SPORT 117 Almási: Kemény a játék, viszont vigyáznak a focistákra Almásinak emberileg is sokat adott a grozniji fél év (Fotó Facebook) MÉSZÁROS GYÖRGY A csallóközi Almási László négy hónapja futballozik az orosz Premjer Ligában, úgy gondolja, ennyi idő alatt sikerült felvenni az orosz bajnokság tempóját. Ugyan a gól még várat magára, ám ennek ellenére sok lehetőséget kapott all. helyen végzett Groznijban. A oroszországi tapasztalatairól telefonon beszélgettünk. Amikor legutoljára beszélget­tünk, a törökországi edzőtábor­ban volt a szezonkezdés előtt, és még csak a csapattársakkal is­merkedett. Azóta eltelt jó pár hó­nap, milyen a grozniji stadion? Il­letve milyen maga a város? Új stadionról van szó, alig tízéves és 30 ezer feletti a befogadóképes­sége. Nagyon modem és szép léte­sítmény. Az öltözők szintén rend­ben vannak, bőrfotelekkel és hason­lókkal. Az edzéseket nem a stadi­onban végezzük, hanem a mellette lévő edzőpályán, de az is modem építmény. Össze sem lehet hasonlí­tani a szlovákiai helyzettel, itt a leg­több stadiont a 2018-as vb-re húzták fel vagy újították fel, minden na­gyon modem. A városnak az a ré­sze, ahol élek, szintén korszerű, 20- 30 emeletes épületekkel vagyunk körbevéve. Itt és az edzőkomple­xumban töltöm az időm nagy részét. A város többi részében nem is na­­gyonjártam. Akkor közel lakik a stadionhoz és az edzőkomplexumhoz? Nem, tulajdonképpen a város má­sik részén egy hotelben, ahol együtt lakik az egész csapat. Az edzések és a mérkőzések előtt jön értünk a csa­patbusz, és visznek minket a stadi­onhoz, az út nem tart tovább 10 percnél. Az orosz nyelvvel hogy áll, ta­nulgatja? Hogy kommunikál a csapattársakkal? Angolul csak a külföldi játékosok beszélnek, velük így kommuniká­lok. Az oroszok nem tudnak ango­lul, így velük nem is nagyon társal­gók. Olvasni már tudok oroszul, az azbukát megtanultam. Nagyjából értem is az orosz beszédet, pár mon­datot pedig már én is tudok monda­ni. Szerintem egész jói haladok vele. Milyenek a mindennapok Oroszországban? SPORTATV-BEN 10.30 - EUROSPORT 2: Tenisz Roland Garros, selejtező 11.00 és 17.00 - NOVA SPORT 1: Parmai férfitenisztoma 11.55 - EUROSPORT 1: Giro d'Italia kerékpáros-körverseny 15.15 - STV 2, ÚT SPORT, SPORT 1 (magyar): Oroszor­­szág-Dánia hoki-vb-meccs 17.30 - M4 SPORT: FTC-MTK női bajnoki focidöntő, 2. meccs 17.45 - STV 2: Kazahsztán-Né­­metország hoki-vb-meccs (felv.) 18.30 - DIGISPORT 1 (szlo­vák): Köln-Kiel osztályozó a lab­darúgó Bundesligáért Sokat nem látok belőle. Az ide­genbeli mérkőzésekre már egy nap­pal előbb elindulok, 5-6 órákat uta­zunk. Hét közben pedig ingázom az edzések és a hotel között. A szállá­som mellett van néhány bevásárló­­központ, ott voltam párszor, de kb. ennyi, amit láttam. Négy hónapja van már Orosz­országban, volt már itthon azóta? Sajnos a szezon kezdete óta nem voltam otthon. Egyszer volt váloga­tottszünet, de akkor két hétre karan­ténba kellett volna mennem. Az orosz bajnokság színvonala jóval magasabb a szlovákénál. De konkrétan miben különbözik a két bajnokság? Itt minőségibb focisták játszanak. Idősebbek is a játékosok, sokkal ta­pasztaltabbak, fiatal játékosokkal egyik csapat sem nagyon játszik. Taktikusabbnak is mondanám, sen­ki nem támad le fejetlenül, mindenki tudja, hogy mi a dolga. Mi is renge­teg taktikai elemet gyakorolunk. Keményebb a játék, viszont a bírók nem engedik az olyan szabálytalan­ságokat, amelyek hátulról történnek. Azonnal büntetik sárga vagy piros lappal. Itt már minden mérkőzésen : van VAR-rendszer, az ilyen sza­­: bálytalanságokat is figyelik vele. 19.00 - NOVA SPORT 1: Erlan­­gen-Wetzlar német bajnoki férfi­kézilabdameccs 19.15 - ÚT SPORT: Kanada- Norvégia hoki-vb-meccs 20.00 - M4 SPORT: Szolnok- Falco férfi-kosárlabdadöntő 20.10 - NOVA SPORT 2: Darts, Premier League 21.00 - STV 2, CT 2, SPORT 1 (magyar): Villarreal-Manchester United foci EL-döntő 0.30 (csütörtök) - NOVA SPORT 1: NY Islanders-Pitts­­burgh hoki NHL-playoff-meccs 0.40 (csütörtök) - STV 2: Nagy- Britannia-Fehéroroszország hoki­­vb-meccs (felvételről) Sikerült felvennie az orosz Premjer Liga tempóját? Igen, úgy érzem, hogy meccsről meccsre jobb teljesítményt tudok nyújtani. Volt néhány sérülésem, ami hátráltatott, de mostanra már adaptálódtam. Az átigazolása után azt mondta, hogy az Ahmat Groznij edzője azért választotta, mert a szélről beívelős támadásokhoz olyan tí­pusú csatár kellett, mint ön. Ez az elképzelés mennyire valósult meg a pályán? Meg is valósult, meg nem is. Pró­bálgatjuk, de nem mindig jön össze. Viszont elég sok lehetőséget kapok annak ellenére, hogy most először vagyok külföldön. Sokszor csere­ként lépek pályára, de voltam már kezdő is. A gól ugyan még várat ma­gára, de szinte minden meccsen van kisebb-nagyobb lehetőségem a gól­szerzésre, csak a szerencse hiány­zik. Türelmesnek kell lennem és a gól is jönni fog. A Groznij all. helyen végzett a bajnokságban, a kupában pedig bejutott az elődöntőbe. Ez a reális helyezés? Igen, ez a középmezőny a realitás, van pár csapat, amely sokkal jobb minőséget képvisel nálunk. Életre szóló ólmónyt szerzett a DAC labdarúgóklub 15 kitartó szurkolójának. A nagyszombatiak elleni szezon­zárót (2:0) követően nemcsak a já­tékosok, hanem néhány DAC- szurkoló is egy személyes emlék­tárggyal térhetett haza a MÓL Aré­nából. A klub ugyanis meghívta a meccsre azt a 17 drukkert, akik az el­ső adandó alkalommal, már a május 1-jei, zsolnaiak elleni bajnokira is kilátogattak, vállalva a szinte lehe­tetlennek tűnő - és jelentős anyagi Oroszországban már nézők előtt játszották a tavaszi szezon nagy részét. Milyen volt majd egy év után újra szurkolók előtt fociz­ni? Fura érzés volt az elején, de össze­­hasonlíthatatlanuljobb így játszani. A bajnokságban 8 meccsen lé­pett pályára és két gólpasszt adott, az Orosz Kupában az elődöntőig meneteltek. így a tavaszi szezon után mennyire elégedett a saját teljesítményével? A kupában az elődöntőért nagy kár, hiszen egy apró lépésre voltunk a döntőtől, büntetőkkel kaptunk ki. Sokat fejlődtem az apró részletek­ben és emberileg is, mert távol va­gyok otthonról, egy olyan környe­zetben, amely nem ismert Szlová­kiában sem. Azon kívül, hogy a gól még várat magára, elégedett va­gyok. Féléves kölcsönszerződést kö­tött a Groznijjal, amit nem hosszabbítottak meg. Hogyan to­vább, vannak már konkrét aján­latok? Igen, sajnos nem hosszabbítottuk meg a szerződést. Most egyelőre itt­hon vagyok és pihenek. Hamarosan nyílik az átigazolási piac, aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz. megterheléssel járó - hivatalos fel­tételek teljesítését. Közülük a Spartak ellen 15-en tud­tak ott lenni a lelátón. Nekik a DAC hálája jeléül egy-egy, játékosok által aláírt mezt ajándékozott, amit a mér­kőzés után a csapat labdarúgói sze­mélyesen adtak át. Az egyedi tervezésű mez hátoldalán a „Köszön­jük” felirat mellett a 12-es szám sze­repelt, utalva arra, hogy a szurkolók is a csapat elengedhetetlen tagjai. A DAC-nál remélik, a következő szezontól a nézők már akadálytala­nul bejuthatnak a MÓL Arénába, (ú) EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás AUSZTRIA, az EKl-érl: Hartberg-Austria Wien 0:3. ■ Jégkorong NHL, playoff, 1. forduló - Északi főcsoport, 3. meccs: MontreaFToronto 1:2, Tomás Tatar 0+1 (az egyik fél négy győzelméig tartó sorozat állása 1:2). 4. meccs: Winnipeg-Edmonton 4:3 háromszori hosszabbítás után (a sorozat végeredménye 4:0, a Winnipeg jutott to­vább). Központi főcsoport, 5. meccs: Florida-Tampa Bay 4:1 (2:3). Keleti főcsoport. 5. meccs: Pittsburgh- NY Islanders 2:3 kétszeri hosszabbítás után (2:3). Nyu­gati főcsoport, 5. meccs: Vegas-Minnesota 2:4 (3:2). VB, A csoport: Csehország-Fehéroroszország 3:2 (0:0, 2:1,0:1 -1:0), g.: Kővár (30.), Zadina (34.), Kubalík (62.), ill. Sarangovics (26.), Jerjomenko (52.): Nagy- Britannia-Oánia 2:3 (1:2,0:0,1:0 - 0:1), g.: O'Connor (3.), Hammond (57.), ill. Jakobsen (11.), Nicklas Jen­sen (14.), M. Lauridsen (65.). 1. Oroszország 2 2 0 0 0 11:4 6 2. Szlovákia 2 2 0 0 0 7:3 6 3. Svájc 2 2 0 0 0 6:2 6 4. Dánia 3 1 1 0 1 7:6 5 5. Fehéroroszország 3 1 0 1 1 5:8 4 6. Csehország 3 0 1 0 2 8:11 2 7. Nagy-Brilannia 3 0 0 1 2 4:12 1 8. Svédország 2 0 0 0 2 3:5 0 B csoport: Németország-Kanada 3:1 (2:1,0:0,1:0). g.: Loibl (11.), Plachta (12.), Holzer (58.), ill. Paul (19.); USA-Kazahsztán 3:0(1:0,1:0,1:0). g.: Clendening (7.), Moore (22.), Drury (42.). 1. Németország 3 3 0 0 0 17:6 9 2. USA 3 2 0 0 1 9:3 6 3. Lettország 2 1 0 1 0 4:3 4 4. Finnország 2 1 0 1 0 3:3 4 5. Kazahsztán 3 0 2 0 1 5:6 4 6. Norvégia 2 1 0 0 1 5:6 3 7. Olaszország 2 0 0 0 2 5:13 0 8. Kanada 3 0 0 0 3 2:10 0 ■ Kosárlabda NBA, playoff, 1. forduló, 2. meccsek - Keleti főcso­port: Milwaukee-Miami 132:98 (az egyik fél négy győ­zelméig tartó sorozat állása 2:0). Nyugati főcsoport: Denver-Portland 128:109 (1:1). ■ Tenisz ROLAND GARROS, selejtező. 1. lorduló - nők: Jana Fett (horvát)-Gálfi Dalma (magyar) 6:3,1:6,6:4: Viktó­ria Kuzmová (szlovák, 23.)-Selena Janicijevic (francia) 6:4,7:6; Rebecca Sramková (szlovák)-Szin-jü Vang (kí­nai, 26.) 6:4,6:3; Babos Tímea (magyar)-Ju Hsziao-ti (kínai) 6:4,2:6,7:6; Kristina Kuíová (szlovák)-Natalija Kosztics (szerb) 6:3,6:2. Férfiak: Jozef Kovalík (szlovák, 15.)-Tristan Lamasine (francia) 7:5,7:6. BELGRÁDI FÉRFITORNA, 1. torduló: Andrej Martin (szlovák)-Christopher OConnell (ausztrál) 3:6,7:6,7:5. 2. forduló: Alex Molían (szlovák)-Pedja Krsztin (szerb) 6:0,6:0. ■ Sportlövészet EB, Eszék, térti légpisztoly 10 m: 1. Juraj Tuzinsky (szlovák) 241,0 pont. ■ Sportfogadás KENŐ - hétfő: 14,19,24,25,27,32,41,45,47,52,55, 56,62,65,66,70,72,74,76,77. Kenő Plusz-szám: 66. KENŐ JOKER - hétfő: 069519. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (1); 4. díj: 30 euró (2), 5. díj: 2,50 euró (111),6. díj: 0,50 euró (926). AKTUÁLIS ► Hansi Flick tegnap délelőtt aláírta a 2024-es, hazai rendezésű Eb-ig szóló szerződéséta Német La bd a rú gó-szövetséggel, így az Európa-bajnokság után a Bayern Münchentől távozó szakember lesz a válogatott új szövetségi kapitánya. ► A labdarúgó Fortuna Ligá­ban a 9. helyen végzett FK Pohronie vezetése közös megegyezéssel szerző­dést bontottján Kameník vezetőedzővel. ► Az UEFA 16 500 nézőt en­ged be szombaton a Baj­nokok Ligája portói döntő­jére. A Chelsea és Man­chester City szurkolói hat­hat ezer belépőt kapnak. ► A Napoliból távozó Gen­­naro Gattuso a Fiorentina vezetőedzője lett. Szép gesztus a DAC-tól

Next

/
Thumbnails
Contents