Új Szó, 2021. május (74. évfolyam, 100-123. szám)
2021-05-26 / 119. szám
www.ujszo.com | 2021. május 26. KÖZÉLET 3 Micovsky távozik, de a káosz megmarad NAGY ROLAND Pozsony. Ján Miéovsky (OLaNO) távozik a földművelésügyi minisztérium éléről. A tárcavezető azután mondott le, hogy a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) múlt héten őrizetbe vette a Szlovák Földalap (SPF) általa kinevezett vezetőjét. Micovsky még tavaly nevezte ki Gabriela Bartosovát az SPF élére, azzal a céllal, hogy a földalapban zajló korrupciós botrányoknak gátat szabjon. Az SPF restitúciós botrányai hosszú évekre nyúlnak vissza, az első nagyobb korrupciós ügy még az első Fico-kormány idejében történt, és a szlovák oknyomozó portálok azóta több ilyen esetről is beszámoltak. Bartosovát múlt héten vette őrizetbe a NAKA, további 7 személlyel együtt. Bűnszervezet alapításával és fenntartásával, kenőpénz elfogadásával, vesztegetéssel, valamint hivatali hatáskörrel való visszaéléssel gyanúsítják. Az SPF vezetője tagadja a vádakat, de a lemondását így is kénytelen volt benyújtani. A korrupciós ügy még az előző, Smer—SNS-FIíd kormányhoz köthető. Bartosová 2016 és 2019 között ugyanis mar az SPF-nél dolgozott, Adriana Sklíbová korábbi SNS- jelölt irányítása alatt. Sklíbovát szintén őrizetbe vették. Elhibázott döntás Micovsky állítása szerint egészen odáig semmit sem sejtett a jelöltjéről, amíg a rendőrök őrizetbe nem vették. Hozzátette, a jelöléskor az OEaNO-s párttársaira hallgatott, akik úgy írták le Bartosovát, mint a korrupció elleni harc egyik jeles képviselőjét. „Mint ismeretes, korábban is dolgozott az SPF-nél, de egy idő után távozott. Ezt a döntést nekem azzal magyarázták, hogy nem volt elégedett, és fel is szólalt az intézményben zajló ügyek ellen” - magyarázta Micovsky. A miniszter elismerte: egyszer komolyan elgondolkozott a kinevezésén, amikor megtudta, hogy Bartosová évekkel ezelőtt kapcsolatban állt a hírhedt pozsonyi maffiózóval, Milos Kastannal. A nő viszont azzal érvelt, hogy abban az időben fiatal és meggondolatlan volt, de már minden kapcsolatot megszakított ezekkel a körökkel. Micovsky utólag belátja, hibát követett el, emiatt pedig vállalja a politikai felelősséget. Kijelentette, a NAKA akciója egy újabb példa arra, hogy az új kormány irányítása alatt a rendőrség senkivel sem kivételezik, és ha a saját embereik közül keveredik valaki korrupciós botrányba, akkor őt sem kímélik. Vegyes fogadtatás Eduard Heger (OEaNO) miniszterelnök méltatta a földművelésügyi tárcavezető lépését. „Elfogadom a döntését, és egyúttal megköszönöm a minisztériumban végzett munkáját, amelyet az előző kormányok lefizetésre alapuló rendszerként örökölt meg. A tárcán belüli tisztogatás folytatódni fog, csakúgy, mint a támogatások igazságos elosztásának kidolgozása” - reagált a kormányfő. A koalíción belül nem mindenki volt ilyen támogató. Patrick Linhart, a Sme rodina parlamenti képviselője közösségi oldalán tett közzé egy videót, amiben leszögezte, hogy ő már régóta követelte Micovsky távozását. „A miniszter döntése nem meglepő számomra. Üdvözlöm a távozását, bár ez az önreflexió kissé tovább tartott a kelleténél” - fogalmazott Linhart. Róbert Puci, az ellenzéki Hlas képviselője szintén azon a véleményen van, hogy a tárcavezetőnek már régóta le kellett volna mondania. Elmondása szerint Micovsky minisztersége után hatalmas káosz marad a teljes földművelési szektorban. Káosz a földalapnál Patasi Ilona, a Szlovákiai Agrárkamara (AKS) vezetője úgy véli, hogy Micovsky alapvetően törekedett a kormányprogramban vállalt feladatok teljesítésére, de ezt a mellette dolgozó személyekkel kapcsolatban már nem merné egyértelműen kijelenteni. „Nem azt mondom, hogy ellene dolgoztak, de azt sem lehet mondani, hogy Micovsky pozíciójának megerősítéséért fáradoztak” - mondta lapunknak az AKS elnöke. A földalapnál uralkodó káoszt Patasi is látja, de megjegyezte, hogy ezek az állapotok nem az új kormány idején kezdődtek. Példaként a restitúciós botrányokat említette. Ezekben leegyszerűsítve arról van szó, hogy az állam által korábban elkobzott földeket (például a szocializmus idején) úgy osztották vissza a tulajdonosoknak, hogy nem feltétlenül ők jártak jól. „Előfordult, hogy valaki Trencsén környékén igényelte a restitúciót, de mégis Dunaszerdahely vagy Pozsony környékén kapott földet” - mondta az agrárkamara vezetője. A restitúció során a lukrativ, magas jövedelmet ígérő földeket - kenőpénzért cserébe - a maffiahálózatba beépült személyeknek osztották, míg mások kevésbé értékes földeket kaptak vissza. Ez a séma figyelhető meg az SNS„Hangsúlyoznunk kell, hogy egyetlen eurótsem sikerült kiharcolnia az uniós helyreállítási alapból". Emil Macho, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) igazgatója * 25 hez köthető vállalkozó, Martin Kvietik letartóztatásának hátterében is, a Denník N napilap információ szerint pedig Bartosová is részese lehetett a rendszernek. A rendőrség egyelőre nem erősítette meg ezeket az információkat. Patasi szerint nem ez az egyetlen botrány, amire az agrárkamara már felhívta a figyelmet. „Találtunk olyan bérleti szerződéseket, amiket 25 évre írtak alá, nem is kevés földre. A törvény kimondja, hogy ez az időtartam nem lehet hosszabb, mint 15 év” - jelentette ki a kamara elnöke. Ugyanakkor Patasi megjegyezte, az új kormány hatalomra kerülése után sem volt látványos javulás a földalap működésében. Az AKS vezetője úgy véli, csak akkor történhet érdemi változás, ha olyan személyeket ültetnek a vezető pozíciókba, akik betartatják majd a földművelésre vonatkozó törvényeket. Mindeddig ez nem sikerült. „Logikus döntós" A Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) szerint Micovsky logikus döntést hozott. „A miniszter lépését értékeljük, és emberileg meg is értjük. Azt viszont hangsúlyoznunk kell, hogy egyetlen eurót sem sikerült kiharcolnia az uniós helyreállítási alapból, konfliktusba keveredett Ján Budajjal, valamint a mezőgazdászok általános elégedetlenségét is kivívta, tehát ezt tekintjük a helyzet logikus megoldásának. A szlovák mezőgazdaság helyzete továbbra is kritikus. Éppen ezért készek vagyunk tárgyalni az új miniszterrel is” - mondta Emil Macho, az SPPK igazgatója. Túl nagy falat volt Grigorij Meseznikov politológus, az IVÓ társadalomkutató intézet vezetője lapunknak politikai szempontból is értékelte a tárcavezető döntését. „Micovsky minisztériumában olyan dolgok zajlottak a háttérben, amiről állítólag nem tudott, vagy egyszerűen csak lebecsülte a jelentőségüket. Ján Kuciak és Martina Kusnírová meggyilkolása után számos mezőgazdasággal kapcsolatos korrupciós botrány került felszínre, és úgy tűnt, hogy elindult egy pozitív változás. Micovsky ezeknek a változásoknak a képviselője volt, de szervezettségi szempontból valószínűleg nem állt készen arra, hogy irányítsa a rá bízott tárcát” - vélekedett a politológus. Megjegyezte, a lemondás mindenképpen jó döntés volt, az viszont más kérdés, hogy több mint egy év kellett ahhoz, hogy felismerje, a dolgok megváltoztatásához az ő irányítása nem lesz elegendő. Rövidesen újra változhat az oltási politika ÖSSZEFOGLALÓ Nem kizárt, újra engedélyezni fogják az AstraZeneca használatát az országban, ám csak a 60 évesnél idősebbek számára. Kiderült az is, hogy a Johnson &Johnsonvakcinából óriási szállítmány érkezhet júliusban. Pozsony. Az egészségügyi minisztérium szerint ha a következő időszakban elegendő AstraZenecavakcina érkezik az országba, akkor újraindítják az oltást, ám ezt a vakcinát már csak az idősebbek fogják megkapni. Ennél a vakcinánál ugyanis a fiatalabbak esetében gyakoriak a kellemetlen mellékhatások, s ritkán ugyan, de észleltek a beoltott személyeknél vérrögképződést és halálesetre is volt példa. Szlovákia épp azután fejezte be az AstraZeneca használatát, hogy egy nő halálesetét ezzel a vakcinával hozták összefüggésbe. Az AstraZenecát már csak második oltásként kaphatják meg. Vladimír Lengvarsky (OEaNO-jelölt) egészségügyi-miniszter szerint az utóbbi napokban további 150 000 adag érkezett az AstraZeneca társaság oltóanyagából, így elegendő mennyiség áll rendelkezésre, hogy minden érintett megkaphassa a második adagot. Első oltást jelenleg csak a Pfizer/BioNTech, a Modema, és a Johnson & Johnson vakcinájából kaphatj ák meg, ez utóbbi eleve csak egyadagos oltóanyag. Pfizer-vakcinából van a legtöbb, s az oltási politika a jövőben is elsősorban erre az oltóanyagra fog hagyatkozni. Eduard Heger kormányfő ráadásul a rendkívül EU-csúcs után Brüsszelben bejelentette: az Európai Bizottság (ÉB) újabb megállapodást kötött a BioNTech és a Pfizer gyógyszercégekkel az új koronavírus elleni vakcinák beszállításáról. „A mutációk még mindig nagy kockázatot jelentenek, ezért rendszeresen meg kell ismételni a oltást. Megbízható beszállításra és igazságos elosztásra van szükség az egyes tagállamok között, ellenkező esetben új járványgócok kialakulása fenyeget” - állítja Heger. Hozzátette: egyetértett azzal, hogy egy bizonyos mennyiségű vakcinát átengedjenek az Európai Unióval szomszédos ún. harmadik országoknak. Úgy véli, ezáltal elkerülhető, hogy a vendégmunkások ismét behurcolják a vírust az EU területére. Az EB már a harmadik egyezményt írta alá a BioNTech és a Pfizer gyógyszercégekkel. A szerződés 1,8 milliárd adag vakcina beszállítását biztosítja az unió tagállamainak a 2021 és 2023 közötti időszakban. Az EB 900 millió adagot kötött le a jelenleg használatos vakcinából, és további 900 millió adagot az új vírusvariánsokhoz igazított védőoltásból. Szlovákiában 19 000 Johnson & Johnson-Vakcina van raktáron. Júliusban várható a következő, több mint egymillió adagot tartalmazó szállítmány. Lengvarsky szerint ezt az oltóanyagot elsősorban a mobil oltóállomások fogják alkalmazni, mivel egyadagos vakcináról van szó. A miniszter meggyőződése, hogy ezt a jelentős mennyiséget is majd sikerül felhasználnunk. Az, hogy megkezdik az oltást a Szputnyik V-vel, még ma kiderül. „Az európai megoldás híve vagyok. Ugyanakkor tudatosítom, hogy van egy csoport, amely ezt a védőoltást részesíti előnyben, tehát ha növelni akarjuk az oltási arányt, ebben a kérdésben is dűlőre kell jutnunk” - hangsúlyozta Lengvarsky. (dp, tasr)