Új Szó, 2021. május (74. évfolyam, 100-123. szám)
2021-05-20 / 114. szám
Otthon k WWW.UJSZO.COM ■ UJSZO(®UJSZO.COM VILLANYKAPCSOLÓ A ROSSZ HANGULATNAK a megvilágítás is oka lehet Ha fáradt, fáj a feje, rossz a hangulata, ezt napfényhiány is okozhatja. Ha szeretné elkerülni ezeket a tüneteket, a lakás tervezésénél gondolnia kell arra is, hogy nem élhet mesterséges fény mellett, zárt helyiségben. az ember jobban kipiheni magát, a szervezet pedig jobban regenerálódik. Ezzel szemben a kortizol termelődése napközben nagyobb aktivitásra serkent. Ha megbomlik e két hormon egyensúlya, fáradtan ébredünk, és képtelenek leszünk összpontosítani. Például biológiai szempontból reggel a legtermészetesebb a tompított, meleg színű - sárga - fény, ami fokozatosan hidegebb színűvé változik és felerősödik (fehér és kék). Az az ideális, ha abban a helyiségben, ahol alszunk, olyan automatát szerelünk fel, ami fél órával ébredés előtt elindítja a kortizol termelődését, a melatoninét pedig visszafogja. Este és éjszaka leghasznosabbak a narancssárga fények, mert ezek felkészítenek az alvásra. A téli, borús napokon, amikor egész nap világítunk, legéberebbeknek dél után kell lennünk. Ezt a kékes árnyalatú fények segítik elő. Hab a tornán Sokáig úgy tartották, hogy a villanykapcsoló lehet bármilyen, az a legfontosabb, hogy működjön. Csak gyakorlati hasznot láttak benne. Manapság, amikor a lakásban minden részlet számít, nem mindegy, milyen a villanykapcsoló. Ma már gazdag a különféle formájú, színű és anyagú kapcsolók kínálata, s ezeket kombinálni lehet. Ma már nem nehéz kavicsot, fát, üveget vagy fémet imitáló kapcsolót vásárolni. Jó, ha úgy válogatjuk össze, hogy megfeleljenek a lakás stílusának. Vagy minden helyiségbe ugyanolyan kapcsolót szereljünk, vagy mindenhová más stílusút. Csak öntől függ, hogy az indusztriális eleganciát, az északi stílust, a régi vintage stílust vagy a természetes dizájnt választja. Az univerzális fedő keretet vízszintesen vagy függőlegesen is felszerelhetjük kedvünk és ízlésünk szerint. A legömbölyített szélű keret azt a látszatot kelti, mintha összeolvadna a fallal. (ki) erencsére ma már vannak olyan technológiák, amelyekkel nappali fényt tudunk a lakásba varázsolni, vagyis napkeltét és napnyugtát. A megvilágítás kiválasztásakor vegyük figyelembe a fény biológiai hatását. Legjobb, ha olyan fényforrást választunk, amelynek a hőmérséklete és erőssége is beállítható a napszak, az évszak és a helyiségben végzett munka szerint. Az a fényforrás is jó, amely csak lassan, fokozatosan erősödik, ugyanis a természetben a hirtelen villanás veszélyt jelent, ilyen például a villámlás, a tűzvész vagy a robbanás, amire az agy akaratlanul reagál. EGY KIS ELMÉLET A modern megvilágítási módszerek azokból a tudományos tanulmányokból indulnak ki, amelyek meghatározták a fény hőmérséklete folyamatos változásainak optimális ciklusait. Az ember napi ritmusát két hormon- a kortizol és a melatonin- irányítja. Ha napfény éri a szervezetet, ez a két hormon kezd termelődni és ez szabályozza belső óránkat. Ha a nappali fény nem túl erős, több melatonin termelődik, ami a fáradtságot és az álmosságot vált ki. Ilyenkor INTELLIGENS MEGVILÁCÍTÁS A fények színváltozása a napirendnek kell megfelelnie. A megvilágítás megtervezésekor alaposan át kell gondolni, hol legyenek az ablakok, a redőnyök, a függönyök. Olyan rendszert kell választani, amivel az ablakot fokozatosan lehet nyitni és ezzel másolni a nappali ciklusokat. „Főleg a nyári hónapokban fontos ez, ugyanis a természetes napfény hatását semmilyen mesterséges megvilágítás nem éri el" - figyelmeztetett Sárka Mandíková optometrikus. „Télen, amikor borús az égbolt, sokszor nem elég a természetes fény, mesterséges világítással kell pótolni. Ezért kell gondosan megtervezni a világítást." (ki) JÁTÉK Ha egészséges akar maradni, csíráztasson! A Tescoma vállalat Sense kétrészes csíráztató tálja a hozzá csomagolt magokkal együtt biztosan segítségére lesz ebben. A tál jó minőségű műanyagból készült, és a mosogatógépbe is be lehet tenni. A használati utasítás a csomagolás része. Ha a leírás szerint jár el, rövid időn belül fogyaszthatja a friss és egészséges csírákat. A csíráztatásra szánt magokat száraz és hűvös helyen tárolja. A szelvényt postai levelezőlapra ragassza fel, írja rá a postai címet, a telefonszámot, és küldje el szerkesztőségünk címére. Akkor is részt vehet a játékban, ha az otthoneskci1iVujszo.com e-mail-címre - EGY SORBAN - elküldi a következő adatokat: jelige-név-postai cím. Beküldési határidő: május 30. „A DUEL-PRESS, s.r.o. az érvényben lévő jogszabályoknak megfelelően dolgozza fel a személyes adatokat. Bővebb információért látogasson el a https://ujszo.com/gdpr weboldalra.” FRISS ES ECESZSEGES AZ Ü| SZÓ HAVI MELLÉKLETE. SZERKESZTŐSÉG: Bajkalská 19/B, 82101, Bratislava, LEVÉLCÍM: DUEL - PRESS, s.r.o., Új Szó - Otthon és Kert, P.O.BOX 222,830 00 Bratislava 3, E-MAIL: otthoneskert@ujszo.com , ujszo@ujszo.com , SZERKESZTŐK: Ferenczy Éva, Kovács Ilona, telefon: 02/32153313. REKLÁMMENEDZSER: Czigler Mónika, monika.cziglerova@duelpress.sk , telefon: +421 917 735 269. A hirdetések és a fizetett cikkek tartalmáért a szerkesztőség nem vállal felelősséget. NYOMJA: Petit Press, a. s., Kopcianska 22, Bratislava. A NEM JELÖLT FOTÓK: www.shutterstock.com . OTTHON ÉS KERT 2021. május