Új Szó, 2021. május (74. évfolyam, 100-123. szám)

2021-05-20 / 114. szám

101 HASZNOS TANÁCS 2021. május 20. I www.ujszo.com Az apa is gondoskodhat az újszülöttről Az apukák is 3-6 évig gondoskodhatnak a gyermekről (Shutterstock-feivétei) ÖSSZEFOGLALÓ Egyre több férfi ól a gyermek­­gondozási szabadság lehető­ségével, sőt, külföldön az olyan apa sem ritka, aki gyer­meke megszületésének a pil­lanatától aktívan részt vesz a gondozásában, és„anyasági szabadságra” megy. Erre a szlovák jogrend szerint is van lehetőség. Külföldön nem ritka, ha az apa megy gyermekgondozási szabad­ságra, egyre több európai ország ösz­tönzi erre a férfiakat, sőt a skandináv országokban az apák számára köte­lező egy ideig otthon maradni a cse­metéjükkel. Szlovákiában is évről évre nő azon apukák száma, akik él­nek ezzel a lehetőséggel. A Szociális Biztosító 2013-ban összesen 56 210 személynek folyósított anyasági tá­mogatást, köztük csak 305 férfinek. 2017-ben a számuk már 6553-ra nőtt, 2020-ban pedig 14 881 édesapa ré­szesült anyasági támogatásban. Nincs apasági szabadság Hivatalosan anyasági-apasági sza­badság nem létezik. A szlovák jog­rend csak elméletileg teszi lehetővé, hogy az apa „anyasági” szabadságra menjen, ez esetben azonban ezt a munkahelyi hiányzást az első naptól gyermekgondozási szabadságnak hívják. A munkaadó nem hagyhat jó­vá anyasági szabadságot az apa szá­mára még abban az esetben sem, ha a Szociális Biztosító (SP) az anyasági támogatást az apának folyósítja. A szociális biztosításról szóló törvény értelmében ugyanis - az anyán kívül - a terhességi-gyermekágyi segélyt (tgyás) megkaphatja az a személy is, aki az anyasági szabadság 22. hetétől (kb. a gyermekágyas időszak befeje­ződése után) valamilyen okból átvál­lalta a gyermek gondozását. Jogosult személyek Anyasági támogatásra az jogosult, aki a szülést megelőző két évben legkevesebb 270 nap biztosítási időszakkal rendelkezik. Ha a bizto­sítás a terhesség alatt megszűnik, a várandós nőre 8 hónap védelmi idő­szak vonatkozik. Anyasági támoga­tásban részesülhet a gyermek apja, ha az édesanya meghalt, ha az egészségi állapota nem teszi lehe­tővé a gyermekről való gondosko­dást, vagy ha a szülők erről megál­lapodnak. Korábban ezt írásban kel­lett rögzíteni, és azt a biztosítóban is le kellett adni. Mostantól erre már nincs szükség, május 1-jei dátum­mal eltörölték ezt a kötelességet, ami felesleges adminisztratív teher volt a szülőknek. Ha a szülők nem éltek együtt, és az édesanya meghalt, s utána a gyermek az apa gondozásába került, akkor az apa felesége is vállalhatja a baba gon­dozását, kaphat anyasági támogatást. Intézni kell, mint az anyák számára, vagyis a munkaadó kitölti, majd pos­tázza a megfelelő nyomtatványt az SP-be. Ha az apának folyósítják az anyasági támogatást, ez alatt az idő alatt az anyához hasonlóan kizárt já­rulékfizetési kötelessége van, vagyis a biztosítása nem szűnik meg, de já­rulékot nem fizet. Ha az apa utána gyesen lesz, azt úgy kell intézni, mint az anyák számára. Nagymama hiva­talosan nem mehet anyasági szabad­ságra, hacsak a bíróság nem ítélte az ő gondozásába a gyermeket. Ügyintézés lépésről lépésre ► Kérvényt kell benyújtani: a„2iadosto materské" nevű nyomtatvány beszerezhető a Szociális Biztosítóban. Ehhez most májustól már nem kell mellékelni a szülők írásos megállapodását arról, hogy ezentúl az apa gondoskodik a gyermekről. ► Ha a gyermek külföldön született, és Szlovákia területén egyetlen anyakönyvi hivatalban sfem vették nyilvántartásba, akkor csatolni kell a gyermek külföldi születési anyakönyvi kivonatának a másolatát - nem kell hitelesíttetni. ► Mellékelni lehet egy igazolást a szociális ügyi hivataltól, hogy az anyának nem folyósítanak gyest, illetve hogy kérte a segély kifizetésének a leállítását még azelőtt, hogy az apa átvállalta a gyermekről való gondoskodást. Noha a gyest az egész hónapra kifizetik, fontos, hogy a folyósítás leállítását még az összeg átutalásának a dátuma előtt kérvényezze! 28 vagy 34 hót? Anyasági szabadságra a szülés fel­tételezett dátuma előtt hat héttel lehet menni, veszélyeztetett terhesség ese­tében az orvos által kiszámolt dátum előtt 8 héttel. A tgyást az SP 34, egye­dülálló édesanya esetében 37 hétig folyósítja, aki pedig kettő vagy több gyermeket szült egyszerre, és leg­alább kettőről gondoskodik, 43 hétig jogosult a támogatásra. Az apa leg­hamarabb a szülés után 6 héttel igé­nyelheti az anyasági támogatás kifi­zetését. Az apának csak 28 hétig fo­lyósítható, egyedülálló apa esetében ez meghosszabbodhat 31 hétre. Egy­szerre a két szülő nem részesülhet a támogatásban ugyanazon gyermek után. Ha azonban két különböző gyermekről gondoskodnak - az anya az újszülött babáról, az apa pedig egy másikról -, egyszerre mindketten ott­hon lehetnek, és mindkettőjüknek fo­lyósíthatják a támogatást. A támogatás összege A tgyás a kivetési alap 75%-a, je­lenleg 71,80 euró a napi kivetési alap maximális összege, amelyből az SP kiszámolja a betegbiztosításból jóvá­hagyható összes juttatás (táppénz, anyasági, ápolási díj) összegét. Az egynapi anyasági eléri az 53,852100 eurót. Eszerint 30 napos hónap ese­tében az SP legfeljebb 1615,60 euró, 31 napos hónap esetében maximum 1669,50 euró anyaságit folyósíthat. Az anyasági szabadság után a szü­lő gyesen szokott lenni. A segélyt a szociális ügyi hivatal utalja át annak a szülőnek - csak az egyiknek -, aki gondoskodik a gyermekről. Az összeget a gyermek 3. életévéig, egészségkárosodott gyerek esetében HÁNY APUKA VOLT „ANYASÁGI" SZABADSÁGON? 2013 305 2016 3076 2017 6553 2018 12 836 2019 „ 18 002 2020 14 881 • Forrás: Szociális Biztosító 6 éves koráig folyósítják. 2020 janu­árjától kétszintű gyest vezettek be: egy alacsonyabbat és egy magasab­bat. A magasabbra az jogosult, aki az anyasági szabadságot megelőző két évben minimum 270 nap biztosítási időszakkal rendelkezett. Az alacso­nyabb összeg azoknak jár, akik a gyermek megszületése előtt nem vál­laltak munkát, illetve nem rendelkez­nek 270 biztosítási nappal. A gyes alacsonyabb összege jelenleg 275,90 euró, a magasabb pedig 378,10 euró. Az anyasági és a gyes nem folyó­sítható egyszerre ugyanazon gyer­mek után, tehát nem lehet elintézni, hogy az egyik szülőnek anyaságit, a másiknak gyest folyósítsanak, a szü­lők nem gondoskodhatnak egyszerre ugyanarról a gyerekről. Ha pedig a szülő egyszerre két gyermekről gon­doskodik, azt sem lehet elintézni, hogy ugyanaz a szülő az egyik után anyaságit, a másik után gyest kapjon, a két támogatás egyszerre nem folyó­sítható. Viszont ez esetben már a szü­­lőkmegoszthatják a gondoskodást: az egyik igényelheti az anyaságit a ki­sebbik, a másik pedig a gyest a na­gyobbik gyermek után. Munka anyasági mellett Az anyasági támogatás vagy a gyes mellett lehet munkát vállalni, de új munkaszerződést kell kötni. Aki az eredeti munkaszerződése alapján dolgozik, attól az SP megvonja a terhességi-gyermekágyi segélyt. Ha viszont új szerződést köt a céggel, minden rendben van. Például szer­ződésbe foglalják, hogy az eredeti munkakörétől eltérő feladatokat fog végezni. Teljesen új céggel is szer­ződhetünk, vállalkozást is indítha­tunk. Ha a gyes mellett kezdünk el dolgozni, annak a folyósítását nem állítják le, az mindenképpen jár a gyermek 3-6 éves koráig. (sza) Gyakori kérdések és válaszok az anyasági támogatásról A terhességi-gyermekágyi se­géllyel (tgyás) - vagy ismer­tebb nevén: anyasági támoga­tással - kapcsolatban sok kér­dés merül fel. A legérdekeseb­bekből válogattunk. 1 1. Júniusban lejár a meghatáro­zott időre szóló szerződésem. Az anyasági támogatásra augusztus közepétől lennék jogosult. Vonat­kozik rám védelmi idő? Ha au­gusztustól lesz önkéntes biztosítá­som, nem veszítem el az anyasági­hoz való jogosultságot? Rendelke­zem 270 biztosítási nappal. A nőnek akkor van joga az anya­sági támogatáshoz, ha az a biztosítás vagy a védelmi időszak alatt alakult ki. Ha megszűnik az alkalmazotti vi­szonnyal összefüggő társadalombiz­tosítás, a nőre 8 hónap védelmi idő­szak vonatkozik. Erre nincs hatással, hogy a munkaviszony azért szűnt meg, mert lejárt a meghatározott idő­re kötött szerződés. Az anyaságihoz való jogosultság másik fontos felté­tele, hogy a szülést megelőző két év­ben legkevesebb 270 nap biztosítási időszakkal kell rendelkezni. Ha ez teljesül, jogosult az anyasági támo­gatásra. Nem árt tudatosítani: ha a munkaviszony megszűnése után ön­kéntes biztosítást köt, az alkalmazotti betegbiztosítás alapján járó védelmi időszak megszűnik, és az anyasági támogatáshoz való j ogosultságot csak az önkéntes biztosítás alapján ítélik meg, és a konkrét összeget a mini­mális kivetési alapból számolnák ki, a munkahelyi fizetésre már nem len­nének tekintettel. 2. Félállásban dolgozom, 240 euróért havonta. Terhes vagyok. Mennyi lesz az anyasági támoga­tás? Kiegészítik valamilyen szint­re? Van minimális anyasági? Az anyasági támogatást a reális be­vétel alapján számolják ki. Összege a napi kivetési alap 75%-a. Minimális támogatás nincs. Ha kisebb összeg jön ki, mint amennyi a gyermekgondo­zási segély összege, a lakhely szerint illetékes szociális ügyi hivatalban kérvényezheti, hogy áz anyaságit egészítsék ki a gyes szintjére. 3. Lemondhatok az anyaságihoz való jogomról? Vissza akarok menni dolgozni. A barátom mun­kanélküli, ő gondoskodna a gyer­mekünkről, igényelte a gyest. Az anyasági támogatáshoz való jo­gosultságról nem lehet lemondani, viszont a jogosultság megszűnik, ha nem teljesülnek a támogatáshoz való jogosultság feltételei - például, ha ugyanazon munkaviszonyból, ame­lyik alapján az anyaságit jóváhagyták és folyósítják - bevételre tesz szert, illetve, ha nem gondoskodik a gyer­mekről. Ilyen esetben a biztosító a tá­mogatás megvonásáról szóló eljárást indít. Ha vissza akar menni dolgozni, erről hivatalosan tájékoztassa a Szo­ciális Biztosítót! 4. Mehetek ápolási szabadságra, és intézhetek ápolási díjat olyan 20 hónapos gyermek után, akiről hi­vatalosan az apja gondoskodik, és ő kapja az anyasági támogatást? Az ügyfél akkor jogosult ápolási díjra, ha személyesen és egész nap gondozza beteg gyermekét, aki erre a kezelőorvos szerint rászorul. Elmon­dása szerint az apa átvállalta a gon­doskodást a gyermekükről. Egyszer­re két személy nem gondoskodhat ugyanarról a gyermekről. Ha ön be­nyújtja az ápolási díjra vonatkozó igényét, jóváhagyhatják, ám akkor ez alatt az idő alatt az apa nem teljesíti a gyermekről való egész napos gon­doskodás feltételét, és leállítják az anyasági támogatás kifizetését. 5. Az édesapa dolgozhat a tgyás mellett? Lehet pl. home office-on? Ha ugyanazon munkaviszony alapján, amelyből kifolyólag elbí­rálták az anyasági támogatáshoz va­lójogosultságát, végez munkát, nem hagyják jóvá vagy leállítják a már megítélt támogatás kifizetését. A tgyásra nincs hatással, ha egy másik munkaviszony, illetve egy másik betegbiztosítás alapján tesz szert be­vételre - még akkor sem, ha ez a jö­vedelem ugyanattól a cégtől szár­mazik. Ugyanakkor teljesülnie kell annak a feltételnek, hogy bár dol­gozik, gondoskodik a gyermekről. (Forrás: Szociális Biztositó) KÖVETKEZŐ TÉMA: SZENIOROK ELLENI TÁMADÁSOK ■ A CSALÓK LEGGYAKORIBB MÓDSZEREI, MEGELŐZÉS ÉS VÉDEKEZÉS

Next

/
Thumbnails
Contents