Új Szó, 2021. május (74. évfolyam, 100-123. szám)

2021-05-17 / 111. szám

www.ujszo.com | 2021. május 17. PANORÁMA 119 Sikeresen leszállt a Marsra a kínai űrszonda NAPTÁR MTI-HÍR Peking. Problémák nólkiil leszállt a Marsra a kínai Tien­­ven-1 űrszonda fedélzetén egy Mars-járóval - adta hírül szombaton a kínai nemzeti űrhivatal. Az Egyesült Államok már több­szörjuttatott kutatóberendezéseket a vörös bolygóra, Kínának - az orszá­gok sorában másodikként - most si­került először. Az öttonnás, legénység nélküli űrhajót tavaly július 23-án indították útjára. Idén február közepén lépett a Mars gravitációs vonzáskörébe és állt bolygó körüli pályára, hogy fel­térképezze a lehetséges leszállóhe­lyeket. Minden a tervek szerint ala­kult: a februári kínai közlésnek meg­felelően két-három hónapon belül kísérelte meg a Marsra-szállást. A Mars-járó még pár napig az űrszondán marad diagnosztikai tesztelés végett, csak utána gördül le egy rámpán a Mars felszínére és in­dul felfedező útjára. (MTI) Nagy öröm a pekingi világűrellenőrzési központban a Tienven-1 űrszonda sikeres leszállása után (TASR/AP-feivétei) Május 17 ► NÉVNAP Paszkál A Paszkál a héber eredetű la­tin Paschalis név rövidülése, a jelentése: húsvéti, régen a húsvétkor született gyerekek kapták ezt a nevet. ► ESEMÉNYEK Polly Vacher angol zeneta­nárnő - első nőként - egy­motoros repülőgépével 120 nap alatt megkerülte a Földet. (20 éve) II. Erzsébet brit királynő férjé­vel, Fülöp edinburghi herceg­gel Írországban tett hivatalos látogatást, személyében száz év után lépett ismét brit uralkodó az (r Köztársaság földjére. (10 éve) Vizsgálják ki rendesen a vuhani laborból szökött vírus elméletét! ÖSSZEFOGLALÓ Tizennyolc elismert kutató levelet tett közzé a Science folyóiratban, amelyben arra szólítottak fel, hogy vegyék komolyan a laboratóriumból szökött vírus teóriájának kivizsgálását a koronavírus eredetének kutatása során. A vuhani víruslaboratóriumban történt baleset hipotézise már a Co­­vid-19 világjárvány kirobbanása óta kering, és ugyan a többség szerint nem tartozik a legvalószínűbb forgató­­könyvek közé, nem is nevezhető klasszikus összeesküvés-elméletnek. A Science folyóiratban megjelent cikkben elismert tudósok szólítják fel arra a tudományos közösséget, hogy ezt a lehetőséget is vizsgálják meg ugyanúgy, mint azt, hogy természe­tes úton, zoonózissal teijedt át a kór emberekre az állatvilágból. A koráb­bi hasonló felvetéseket az MIT Tech­nology Review cikke szerint nem vették ennyire komolyan, mert ke­vésbé neves szakemberekhez kötőd­tek. A mostani 18 fő között azonban olyan professzorok bukkannak fel, mint a Yale egyetem immunológusa vagy a Harvard epidemiológusa. Három dolgozat A Le Monde cikke szerint néhány órával a Science-en megjelent felhí­vás publikálása előtt egy, a nevét nyilvánosan nem vállaló állítólagos kutató Twitter-fiókja a Wuhan Insti­tute of Virology intézetben az elmúlt években végzett három tudományos munkát (egy doktori és két mester­doktori dolgozatot) tett közzé. A kí­nai nyelven írt három, 2014-ben, 2017-ben és 2019-ben megvédett dolgozat korábban nem volt ismert. A Le Monde által megkérdezett szak­emberek szerint ráadásul megkérdő­jeleznek bizonyos, a nemzetközi tu­dományos közösség tudomására ho­zott adatokat a vuhani laborban őr­zött koronavírusok számáról és jel­legéről. Virginie Courtier molekulá­ris biológus, a Jacques-Monod Inté­zet kutatója szerint a vuhani intézet képviselőinek több korábbi nyilatko­zata ellentmondani látszik annak, ami ezekben a dolgozatokban szerepel. A Science-ben közölt levél ugyan­akkor nem állítja, hogy az aláíró ku­tatók elkötelezték volna magukat a laborból szökött vírus teóriája mel­lett, pusztán amellett érvelnek, hogy ezt a lehetőséget is kimerítően vizs­gálja meg az ügyön dolgozó WHO- csapat. Ok korábban, a témában írt 313 oldalas jelentésben azt közölték, „kifejezetten kevéssé valószínű”, hogy a vuhani víruslabor volna a jár­vány eredete. Kínai reagálás A Wuhan Institute of Virology ve­zető kutatója, Shi Zhengli így reagált a nyugati tudósok levelére: „Igazán szomorú olvasni ezt a levelet (...) A laboratóriumból szivárgás hipotézi­sének annyi az alapja, hogy az intézet régóta kutat denevér-koronavíruso­­kat, amelyek filogenetikai szempont­ból rokonok a SARS-CoV-2-vel. Az ilyen állítások mindenképpen ártanak a tudósok hírnevének és lelkesedé­sének, akik elhivatottan dolgoznak olyan állati vírusok kutatásán, ame­lyek átteijedési kockázattal bírnak az emberi populációkra. így végső so­ron gyengítik az emberiség képessé­gét a következő világjárvány meg­előzésére.” Egyharmados csökksnés Ezerre csökkent az elmúlt 24 órá­ban a napi új igazolt fertőzések szá­ma Csehországban. Az egy héttel ez­előtti helyzethez viszonyítva ez egy­harmados csökkenés - derült ki a cseh egészségügyi minisztérium honlap­ján szombaton megjelent adatokból. Legutóbb tavaly nyár végén volt ha­sonlóan alacsony ez a mutató. A napi új fertőzések száma március elejétől csökken. A szakértők nagyon fontos­nak tartják, hogy a járvány egyre ke­vesebb áldozatot követel. Míg ápri­lisban a halálozások napi száma 84 volt, májusban naponta már csak 31 halálesetet jegyeztek. A cseh kormány május elejével kezdődően fokozatos oldja az óvin­tézkedéseket. Egy hete kinyitottak a fodrászatok és a testápolással kap­csolatos szolgáltatások, az üzletek, és az általános iskolások visszatértek a tantermekbe. A vendéglők kültéri te­raszai ma nyitnak. 20 millió beoltott Franciaországban már 20 millió ember kapta meg a koronavírus elleni első oltást - jelentette be Jean Castex francia kormányfő. A szám a lakos­ság mintegy 30 százalékát jelenti. Közben javulnak a járványadatok Franciaországban, május 19-től megnyílnak az olyan üzletek is, ame­lyek nem alapvető cikkeket árulnak, továbbá éttermek, kávézók. Utóbbi­ak csupán fél kapacitással működhet­nek, és legfeljebb hat vendég ülhet közös asztalnál. A múzeumok, szín­házak és a sportlétesítmények is megnyitják kapuikat, de egyszerre csak 800 vendég tartózkodhat zárt te­rükben. Beengedik a turistákat Portugáliába beengedik a turistá­kat azokból az európai uniós orszá­gokból, ahol már alacsony a fertő­­zöttségi ráta, de a beutazóknak nega­tív koronavírustesztet kell felmutatni - jelentette be a portugál belügymi­nisztérium. A portugál hatóságok alacsony rátának tekintik azt, ha a 100 ezer főre eső koronavírus-fertőzöttek száma 500 alatt van. A portugál ha­tóságok már korábban közölték, hogy mától fogadnak turistákat Nagy- Britanniából. Ezenkívül a kritérium­nak megfelelő uniós országok mellett a Liechtensteinből, Norvégiából, Iz­­landról és Svájcból érkező légi jára­tokat is fogadják már az országban. Montenegró is nyit Montenegró minden határát meg­nyitja a turisták előtt e héten - jelen­tette be Zdravko Krivokapics minisz­terelnök. A kormány döntése értel­mében ingyenesen végzik el a PCR- tesztet azon turisták számára, akik­nek negatív koronavírustesztre van szükségük a hazatéréshez. Az Adria­­parti ország a lépéstől a turizmus új­raéledését reméli, az ország idegen­­forgalma ugyanis tavaly óriási csa­pást szenvedett el a koronavírus­­pandémiával kapcsolatos utazási korlátozások miatt. (Telex, MTI) ► MAI ÉVFORDULÓINK 150 éve született Kern Aurél zeneszerző, zenei író és zene­kritikus. 85 éves Klimó Károly Herder- és Munkácsy Mihály-díjas festőművész. 85 éve született Dennis Hopper amerikai színész, ren­dező, író, fotóművész. 80 éves Haumann Péter Kossuth-díjas színész, érdemes művész, a nemzet színésze. 60 éves Enya Grammy-díjas ír énekesnő, billentyűs, szerző. ► NAPI VICC Reggel egymás karjában ébred a két fiatal.- Te drága, drága - suttogja a fiú. - Hitted volna tegnap, hogy ez fog történni?- Persze..- feleli a lány.- De hiszen még nem is ismer­tél engem!-Téged nem. De magamat igen... ► ORVOSMETEOROLÓGIA Kettős frontha­tás várható, felerősödhet­nek a görcsös panaszok: izomgörcsök és fejfájás is je­lentkezhet, ingadozhat a vér­nyomás. A felhős időben romlika hangulat. Sokaknál idegesség, nyugtalanság, bágyadtság, depresszió lép­hettél. ÚJ szó szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.facebook.com/ujszo I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o. Új Szó szerkesztősége, RO.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 I E-mail: ujszo@ujszo.com . I Szerkesztőség: Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava I Terjesztési panaszbejelentés: 0905 384 933, predplatne@newsandmedia.sk I Főszerkesztő: Nyerges Csaba I Titkárság: 02/32153313 I Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán. I Rovatvezetők: Demecs Péter - belpolitika, Ibos Emese - régió, Holop Zsolt - vélemény, Tallósi Béla - kultúra, Orosky Tamás - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. I Kiadja a Duel - Press Kft., Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. I ICO: 35 722 517 I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit. I Hirdetési osztály: +421/911618173, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: 02/32153125. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a News and Media Holdingnál: 0905 384 933, predplatne@newsandmedia.sk . I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Stredisko preplatného tlaőe, Uzbecká 4., P.O.BOX 164,82014 Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt. és a Mediaprint Kapa Rt. I Az újságküldemény feladását engedélyezte: RPP Bratislava Poéta 12. Index: 48271.1 Enge­délyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenn­tartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. I A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Slovakia Online és a Sita végzi. I Lapunk megjelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja. Realizované s finanőnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostnych ménéin. el/ogadjuk az Újságírók ETIKAI KÓOCXfT ?■“ KULT Hí MINOR

Next

/
Thumbnails
Contents