Új Szó, 2021. május (74. évfolyam, 100-123. szám)

2021-05-17 / 111. szám

EGY HÉT A SZÉPASSZONNYAL Május 17. -a Hold a Rák jegyében van Az étellel gyógyítjuk magunkat. Része­sítse előnyben a zöldséget, amely ser­kenti a máj működését: a sárgarépa és a cikória elősegíti az epetermelődést, a zeller és a retek tisztítja a májat és segí­ti a sárgaság kezelését, a póréhagyma regenerálja a májsejteket. Május 18-19. — a Hold az Oroszlán jegyében van Az Oroszlán a szívet és a vérkeringést befolyásolja. Májusban a hagyományos kínai gyógyászat szerint a szív van a leg­nagyobb veszélyben. Reggel igyon meg egy pohár citruslevet, napközben pedig Mostanság is pörgősek a napjai, de ak­kor, amikor a Sztárban sztár című műsorban szerepelt, sokkal elfoglaltabb volt. Sári Évi a sok rohanás mellett is odafi­gyel magára. A színész-énekesnő, akit a kétezres évek népszerű popegyüttesében, a Splash-ben ismertek meg, 2003-tól pedig műsorvezetőként is bemutatko­zott a TV2-nél és az egyik nép­szerű zénecsatornánál, hajlamos a hízásra. Azt mondja, tudja, miért. A test ugyanis emlékszik bizonyos dolgokra, így arra is, hogy sokat diétázott, méghozzá drasztikusan, mert azonnal vé­kony akart lenni. A diétának lelki oka volt. Na­gyon szeretett enni, ráadásul chipset evett, és kólát ivott rá. Kamaszkorában nem nagyon mozgott, mert veleszületett szív­­betegsége volt, s megtiltották neki a tornát, s bizony kigöm­­bölyödött. Tizenöt-tizenhat éves korára kerek arcú, dundi leány­ka lett. Amikor jött az első sze­relem, tetszeni akart a fiúnak, s emiatt fogyózni kezdett. Fél év alatt egész vékony lett. Ez egy ideig működött is, aztán meg­ijedt a szervezete, s mindent tar­talékolt, s mivel 18-20 éves ko­rában sokszor diétázott, most nagyon is oda kell figyelnie, mit és mikor eszik. Ráadásul soha nem elégedett magával, ezért a szigorú rend. Évi a sportot, a megfelelő táplálkozást és a víz­­fogyasztást - alacsony ásványi­­anyag-tartalmú, oxigénnel dúsí­tott forrásvizet iszik - tartja élet­módja legfontosabb részének. Noha allergiás a gluténra és a tejre, mégis sikerült kialakítania a számára megfelelő étrendet, s ezzel elérni, hogy jól érezze ma­gát anélkül, hogy újra drasztikus diétához kelljen folyamodnia. Ezt ma már nem tartja jó ötlet­nek. Jól érzi magát, s ehhez az is hoz­zájárul, hogy magánélete rend­ben van, s annak ellenére sikeres, hogy nem tervezgető típus. Bár úgy tartják, jobb, ha valaki tudja, mit szeretne elérni, mert ha meg­van a tér, jön a hozzá vezető út is, ő inkább a sodródás híve. En­nek ellenére igyekszik a lehető legjobban végezni a dolgát. Talán ez az oka annak, hogy mindig megtalálják az új lehetőségek. Zaj, nyüzsgés veszi körül, állan­dóan emberek között van, be­szélnek hozzá, beszéltetik, ezért kell egy kicsi nyugalom. Gondo­san ügyel arra, hogy mindig le­gyen ideje magára. Egy-egy zajos időszak alatt egy-két napig még a telefont sincs kedve felvenni, nincs kedve senkivel beszélgetni, pedig kommunikatív embernek tartja magát. (urban) igyon zöld teát - antioxidánsai (flavonoidok) az erek belső falának sejt­jeire hatnak, és ezzel gyógyítják őket. Ha beteg a szíve, válasszon nyugodt progra­mot. Tapintsa ki a pulzust a csuklóján és mérje meg. Tenyerével dörzsölje meg a kéz- és a lábfejet a vérkeringés serkentése céljából. Gyakorlat a hátgerinc ellazításá­­ra: kulcsolja össze a kezét a feje felett, belégzéskor tárja szét a könyökét, kilég­zéskor lazítson. Vágja le a hajvégeket, erősebb és egészségesebb lesz a haj. Május 20-22. - a Hold a Szűz jegyében van A Szűz a hasnyálmirigyet, a vékony- és vastagbelet, az emésztést befolyásolja. Az emésztőrendszer idegrendszere nagyrészt önállóan működik, függetle­nül az agytól, ezért a tudósok második agynak nevezik. A bélben található baktériumok és további mikroorganiz­musok mennyisége abból adódik, hogy hogyan jöttünk a világra és med­dig táplálkoztunk anyatejjel. A bél mikrobiomja rendszerint 3-5 év alatt fejlődik ki. Az immunrend­szer őrködik afelett, hogy ne kerüljenek a belekbe nemkívánt anyagok és mik­roorganizmusok. A lenmag tisztítja a beleket, gyógyít­ja a nyálkahártyát és a be­leket, enyhíti a székreke­dést (természetes hashaj­tó), a hasmenést, továbbá a gyomorgyulladás, a bél­és nyombélgyulladás tüneteit. Csilla­pítja a köhögést, a rekedtséget és a gyulladásokat. Pakolást is készíthetünk belőle. Sok omega zsírsavat tartalmaz, és az egész szervezetben csökkenti a A Mérleg a vesét befolyásolja. Ügyeljen arra, hogy elegendő fo­lyadékot igyon, és kerülje a megfázást. A vese pótolhatadan. A hagyományos kínai orvoslás szerint a vese „az élet forrása”. www.krasnapani.cz gyulladást (a legtöbb betegség gyulla­dásból alakul ki). Erősíti az agy és a szív funkcióit. Éjszakára áztasson be lenmagot (4 kanál lenmag és 3 kanál víz) - reggel éhgyomorra igya meg a nyálkás anyaggal együtt. Készítsen lenteát: a magvakat forrázza le, és 30 percig hagyja kilúgozódni. Május 23. -a Hold a Mérleg jegyében van A mellékletet szerkeszti: Kovács Ilona, helena.koyacsova@ujszo.com ; Reklámmenedzser: Mierka Dóra, mobil: +421 903 241 317, E-mail: dora.mierkova@duelpress.sk ; Fotók: Shutterstock, képarchívum; Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o., Új Szó - Egészség, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 12 GYÓGYHÍREK EGESZSEG 2021. MÁJUS 17. www.ujszo.com Sztárok életmódja A test nem felejt... Édesítőszer, aminek a szív is örül Már tavaly is szó volt róla, amikor a szak­emberek a divatos ételek közé sorolták. Az édesítőszer egy fajtájáról van szó, amit grillmártáshoz kevernek és a pala­csintát töltik vele. Hallottak már a cu­korcirokról? Magvai tele vannak rosttal, ásványi anyagokkal és vitaminokkal, de ez még nem minden. Ellenáll a szárazság­nak, ott is megterem, ahol kevés csapadék esik. Főleg Afrikában és az USA déli álla­maiban termesztik. Szirupot ké­szítenek belőle és juharsziruppal keverik össze. A lisztérzékenyek is fogyaszthatják Sokan nem is tudják, hogy a ciro­­kot magként fogyasztják. A köles­hez hasonlít, és kitűnően helyette­síti a rizst vagy a quinoát. Jó íze van, és a szervezetet megfelelő táp­anyagokkal látja el. Az ásványi anyagok, a vitaminok és más táp­anyagok révén, amelyeket a cirok tartalmaz, szívbarát egészséges élelmiszert lett belőle. Sok benne a rost, a magnézium és a kálium, ami segít csökkenteni a koleszte­rinszintet és a magas vérnyomást, szabályozza a vér cukorszintjét. Azoknak is jó, akik lisztérzékenyek. A sikérben található fehérje káro­sítja a vékonybelet és csökkenti a fontos tápanyagok felszívódását, hatására felfúvódás és hasmenés je­lentkezik. A cirokfogyasztás után ilyen panaszok nincsenek. Kelle­mes illata és semleges íze van. Sa­látákhoz, levesekhez adható, de mint önálló körítés is megállja a helyét. A cukorcirokból készült sziruppal édesíteni lehet az ételt. Előnyei Az antioxidánsok szabadon előfor­duló vegyületek, amelyek védik a testet a káros szabad gyököktől és a különféle betegségektől. A cukorcirokot tartalmazó ételek csökkentik az oxidációs stresszt és enyhítik a gyulladást. Fehérjetar­talma magas. Ismeretes, hogy a fe­hérje fontos szerepet játszik szá­mos testi folyamatban. A csontok, az izmok, a bőr és az enzimek alapvető építőköve. Tudvalévő, hogy a vas erősíti az immunrend­» Taperteke Másfél bögre főtt cirok • 329 kalóriát • 3,5 g zsiradékot • 2 mg nátriumot • 72 g szacharidot • 11 g fehérjét • 6,7 g rostot • 13 mg meszet • 3,7 mg vasat • 363 mg káliumot tartalmaz. szert és a véren és az izmokon ke­resztül segíti az oxigén szállítását. Ha vashiányban szenved, fogyasz­­szon cirokot. Egy adag 2 mg vasat tartalmaz. Mivel rostban gazdag, ez előnyére válik az emésztőrend­szernek és a beleknek. Ha rendsze­resen fogyaszt cirokot, azzal védi a szívét, csökkenti a koleszterinszin­tet, a vérnyomást és a vércukor­­szintet. (ki)

Next

/
Thumbnails
Contents