Új Szó, 2021. május (74. évfolyam, 100-123. szám)

2021-05-15 / 110. szám

www.ujszo.com | 2021. május 15. RÉGIÓ Felfüggesztik a teraszadót Dunaszerdahelyen Egyelőre csak a teraszon foglalhatnak helyet a vendégek, minden segítség jól jön a vállalkozásoknak (A szerző felvétele) KISS BARTALOS ÉVA A teraszadó felfüggesztésével támogatná a város vezetése a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került ven­déglősöket, akik örülnek a le­hetőségnek. Nem minden ká­vézó- és étterem-tulajdonos mentesül a közterület-hasz­nálati díj kötelezettsége alól. DUNASZERDAHELY Már tavaly, a járvány első hulláma után is hasonló kedvezményt vezet­tek be a városban. A képviselő­­testület legutóbbi ülésén újra a prog­rampontok között szerepelt a szol­gáltatókat segítő általános érvényű rendelet. A tervek szerint azoknak járna a kedvezmény, akik legálisan üzemeltetik a teraszt. Hodossy Sza­bolcs, a pénzügyi bizottság elnöke azt javasolta, hogy csak azok a szolgál­tatók élhessenek a lehetőséggel, akik nem tartoznak a városnak. Hájos Zol­tán polgármester szerint azonban most kevés olyan vállalkozó van, aki megfelelne a feltételnek. „Ez mese­beli ajándék lenne, az egyik kezünk­kel adunk, a másikkal pedig elzárjuk a csapot. Több tisztességes vállalko­zó van Dunaszerdahelyen, akik majd pótolni tudják az elmaradásukat” - jegyezte meg a polgármester. Eves szinten 15-20 ezer eurót tesz ki a vá­ros költségvetésében a közterület­használati díj. Brunczvik Tünde és Hakszer Roland képviselő azt hiá­nyolta, hogy más vállalkozásoknak és a lakosoknak nem szánnak hasonló engedményeket. Hakszer példaként említette a bevezetett rezidens parko­lási rendszert, a fejlesztési adót, va­lamint a többi illetéket. „Eddig sen­kinek nem róttunk ki adót. Ha a fej­lesztési illetékről beszélünk, akkor elmondható, hogy akinek nincs pén­ze, az most nem építkezik” - reagált Hájos. Horváth Zoltán képviselő sze­rint nem lenne igazságos egy kalap alá venni azokat, akik teljesítették a kö­telezettségeiket és azokat, akik nem. „A Covid-19 2020 januárjától datá­lódik. Akinek 2019 végéig nem volt. tartozása, azok élvezzék a szabadsá­got, akik tartoznak, azoknak teljesí­teni kell a kötelezettségeiket” - je­lentette ki Horváth Zoltán. Végül a képviselők olyan rendeletet fogadtak el, amelynek értelmében elengedik ugyan a közterület-használatért kive­tett díjat, de csak azoknak a vállalko­zóknak, akiknek 2019 végéig nem volt hátralékuk. A városközpontban működő ven­déglők tulajdonosai üdvözlik a dön­tést, az mondják, minden segítség jól jön. „Mindig azon voltam, hogy tel­jesítsük a kötelezettségeinket, így, a várossal szemben is igyekeztünk mindent teljesíteni. Nekünk ugyan kicsi teraszunk van, de tavaly is le­hetőséget kaptunk arra, hogy azon kí­vül is elhelyezzünk asztalokat. Most ugyan az időjárás nem kedvez ne­künk, de örülünk a város által nyúj­tott támogatásnak” - nyilatkozta la­punknak Petes Marek, egy népszerű kávézó tulajdonosa. Tatai Robi étterem-tulajdonos is osztja a véle­ményét, egyelőre ugyan nem tudja, mekkora könnyítést jelent a kedvez­mény, de nehéz időben minden se­gítségnek helye van. „Az utóbbi na­pok időjárása is megpróbáltatást je­lent számunkra, hideg, esős időben nem tudjuk leültetni a vendégeket a teraszon, a személyzet viszont itt van az étteremben. A következő hét idő­járása sem kecsegtet jóval, de remél­jük, hamarosan tovább enyhülnek a korlátozások, és bent is fogadhatunk vendégeket” - mondta az ismert sza­kács. 6 építése F olytatódik az Euro Velő vataSőin Péter Heteken belül elkezdődik az Almásfüzitő-Dunaalmás, majd a Gönyű ée Dél- Komárom közti szakasz építése, amelyek befejezésére 2022 második felében lehet számítani. KfrkiUMAl A külső szemlélő joggal gondol­hatja, hogy felgyorsult a Duna mel­lett futó kerékpárutak építése a szlovák-magyar határ mindkét olda­lán. Noha arra még vámunk kell, hogy legalább Pozsony és Esztergom kö­zött kerékpáron „megkerülhessük” a Dunát, belátható időn belül újabb kri­tikus szakaszokon épül ki a kerékpá­ros infrastruktúra. A közeljövőben két szakaszon 21,4 kilométer kerékpárút épül meg Dél-Komárom környékén. Már csak egy aláírás „Az Euro Velő 6 kerékpáros útvo­nal Gönyű-Komárom közötti, 13,9 km hosszú szakaszának fejlesztésére kiírt közbeszerzési eljárás lezárult, jelenleg a kivitelezési szerződés megkötésének előkészítése van fo­lyamatban. A szerződés aláírása 2021 májusában várható, így a munkate-A már meglevő kerékpárút Dél- Komárom Szőny városrészében (A szerző felvétele) mietet 2021 júniusában adják át - utána kezdődhet az útépítés. A ke­rékpárutat 2022. negyedik negyedé­vében adják át” - tájékoztatta az Új Szót Hideg András, a Nemzeti Infra­struktúra Fejlesztő Zrt. kommuniká­ciós igazgatója. A 13,9 kilométeres szakasz jelentős, mert Dél-Komá­romból kényelmesen elkerekezhe­tünk Győrig, ugyanis Gönyű és a me­gyeszékhely között már korábban el­készült a bringaút. Átadták a munkaterületet A másik rövidesen megépülő sza­kasz az Almásfüzitő-Dunaalmás közti 7,5 kilométeres etap, amely egészen a neszmélyi hajóskanzenig ér el. Ennek folytatása lesz a már építési engedéllyel és kiviteli tervvel rendel­kező Neszmély-Süttő közti 4,2 kilo­méteres rész, amelyet később építe­nek meg. Az első szakasznál azonban hamarosan megtörténnek az első ka­pavágások. „A kivitelező kiválasztá­sára irányuló közbeszerzési eljárás lezárult, a szerződést 2021 márciu­sában megkötöttük. A munkaterüle­tet 2021 áprilisában adtuk át, az épí­tési előkészítő munkák májusban kezdődhetnek. A fejlesztést 2022 au­gusztusában fejezzük be” - közölte Hideg András. A Dél-Komárom és Esztergom közti EuroVelo 6-os útvonalon van némi fejlemény a többi szakaszon is. Dél-Komárom és Dunaalmás, Süt­­tő-Lábatlan, illetve Lábatlan-Esz­­tergom között folyamatban van az engedélyezési terv, illetve ahol szük­séges, a környezetvédelmi munka készítése is. I 5 RENDŐRSÉGI NAPLÓ Holttest egy párkányi kútban Párkány. Holttestet találtak egy párkányi ház udvarán egy kútban. Lehetséges, hogy gyilkosság tör­tént, de ezt a rendőrség lapunknak nem erősítette meg. Renáta Cuháková, aNyitrai Kerületi Rendőrkapitányság szó­vivője jelenleg hivatalosan annyit közölt, hogy valóban találtak Pár­kányban egy holttestet, de a hely­színelés és a nyomozás jelenlegi állása miatt nem mondhat további információkat. Nem hivatalosan rendőrségi forrá­sokból úgy értesültünk, hogy egy idős, nyolcvan év körüli férfi holt­testét találták meg a kútban. A ház, melynek udvarán a kút van, ki­gyulladt, kihívták a tűzoltókat és ők találták meg a bácsit holtan, a kútban. Az orvos nem tudta eldönteni, hogy erőszak, bántalmazás miatt halt-e meg, további részletek csak a hatósági boncolás után lesznek is­mertek. A kút, amelyben a férfit megtalálták, a Petőfi utcán van, a rendőrség a helyszínt hosszú időre lezárta. (buch) Liftbaleset: a kisbaba után az édesanya is meghalt Pozsony. A 25 éves nő súlyos sé­rülései következtében a kórházban hunyt el. A tragikus liffbaleset még május 9-én történt a Légio­nárius utca (Legionárská ulica) egyik lakóházában. Azért riasz­tották a rendőröket, mivel embe­rek szorultak egy meghibásodott liftbe. A fiatal nő egy hónapos kisfia a baleset következtében a helyszínen életét vesztette. Az anyukát kritikus állapotban szállították kórházba, ahol pár nap után belehalt sérüléseibe. A rendőrség még nem állapította meg a baleset okát. Néhány szomszéd szerint a 25 éves nő a liftbe tette a babakocsit, de az nem fért be teljesen. Mikor belépett, a lift hirtelen nyitott aj­tókkal lezuhant. Az anya beszorult a liftaknába, ahonnan először a szomszédok próbálták kiszabadí­tani, amíg meg nem érkeztek a tűzoltók. A balesetet körülményeit vizsgál­ja a rendőrség. (br) Új kiállítás nyílik a galántai múzeumban A Múzeumok és Galériák Éjsza­káján A fém arcai címmel nyílik ki­állítás a múzeumban és az online térben. Az intézmény közösségi ol­dalán és YouTube csatornáján já­tékos oktató programba is bekap­csolódhatnak az érdeklődők. A május 15-én 15 órakor online formában megnyíló kiállítás a vas, a réz, a cink, az acél és más fémek feldolgozását és felhasználását szemlélteti a kezdetektől a 20. szá­zad második feléig. A Galántai Honismereti Múzeum gyűjtemé­nyéből és bútoraiból több kisebb kiállítási egységben mutatják be a fém megmunkálását, felhasználá­sát. A tárlaton az érdeklődők meg­nézhetik a néprajzi, régészeti és történeti tárgygyűjtemény darabja­it. Az egyik közülük egy, a 19. szá­zad végén gyártott kályha, amelyet a Művészeti Alap támogatásával sikerült felújítani. „A fémet hasz­nos nyersanyagként tartják szá­mon, de a kézművesek által deko­ratív és esztétikai funkciót is betölt­­het ékszerek, míves órák, kelyhek formájában. A kiállítás a fémet nemcsak anyagi formájában mu­tatja be, hanem időben és térben va­ló felhasználása és esztétikája ré­vén is” - olvasható a múzeum ér­tesítőjében. Cupal Barica Andrea tárlatvezető arról tájékoztatott, hogy a Múzeumok és Galériák Éj­szakája alkalmából nemcsak az on­line térben, hanem személyesen is meg lehet nézni a kiállítást, a belé­pés nemcsak a galántai múzeumba, hanem a Jókai és a Tallósi Vízima­lomba is ingyenes. A tárlat az ak­tuális járványügyi előírások betar­tásával augusztus 31-ig látogatható a rendes nyitvatartási időben. (mb) Jövő héttől szabad a beteglátogatás ILWúMiÜU A szigorú látogatási tilalmat má­jus 17-én oldják fel, ám a hozzá­tartozóknak szigorú feltételeknek kell megfelelniük. A Covid-osztá­­lyon marad s látogatási tilalom. ,A beteglátogatás hosszú hóna­pokig tilos volt az első és a második hullám idején is. Kivételt a haldok­ló páciensek kaptak, hogy el tud­janak tőlük búcsúzni a hozzátar­tozóik. Hétfőtől - az egészségügyi tárca új szabályaival összhangban — lehetővé tesszük a beteglátoga­tást a kiválasztott rokonoknak, akik eleget tesznek a feltételeknek” - fejtette ki Miroslav Jaska igazgató, aki szerint a következő napokban pontosítják a feltételeket. Jelenleg egy beteget egyszerre csak egy hozzátartozó látogathat meg, na­ponta 14.00 és 16.00 között. A lá­togatónak igazolnia kell, hogy megkapta a koronavírus elleni ol­tást, vagy már átesett a fertőzésen, és akiknek 24 óránál nem régebbi negatív antigén- vagy 72 órás PCR- tesztjük van. A látogatás 30 percig tarthat, szükség van a reszpirátor használatára és a kézfertőtlenítésre is. A komáromi kórházban az apák is jelen lehetnek a szülésnél, azon­ban nekik valamivel szigorúbb fel­tételeknek kell megfelelniük. Attól függetlenül, hogy megkapták-e már az oltást vagy kigyógyultak-e a Covidból, kötelező felmutatniuk az igazolást a negatív tesztered­ményről. A kórház oltópontján ma és hol­nap 1000-1000 embert oltanak be. Még van néhány szabad hely. Re­gisztrálni a korona.gov.sk holna­pon lehet. (AGEL)

Next

/
Thumbnails
Contents