Új Szó, 2021. május (74. évfolyam, 100-123. szám)

2021-05-13 / 108. szám

www.ujszo.com I 2021. május 13. SPORT 119 Vége Hámor expedíciójának Peter Hámor és két társa szá­mára befejeződött a 2021-es Dhaulagiri-expedíció. Hámor új utat próbált nyitni a Nepálban található Dhaulagiri északnyugati oldalán. A hegy 8167 méterével a hetedik leg­magasabb csúcs a világon és Hámor korábban már megmász­­ta, ezúttal viszont egy senki által nem teljesített, a normál útnál technikásabb útvonalon szere­tett volna feljutni a csúcsra. A klasszis szlovák magashe­gyi mászó két román társával, Horia Colibasanuval és Marius Ganével azután döntött az expe­díció megszakítása mellett, hogy a következő napokra havazást és erős szélt jósolnak a hegyen, ami túl nagy rizikót jelent számukra. Hámorék döntésében az is köz­rejátszik, hogy vasárnap 6800 méteren lavina zúdult a sátrukra, de nagy szerencséjükre sértetle­nek maradtak, és az éjszakát egy közeli kis barlangban át tudták vészelni. (íz) Rasovszky csak 4. lett 5 km-en Rasovszky Kristóf címvédő­ként a negyedik helyen végzett a nyílt vízi úszók 5 kilométeres versenyében a budapesti vizes Európa-bajnokságon. A Lupa-tavon rendezett szer­dai versenyen a szám világbajno­ka 55:47,3 perces idővel csapott célba. A versenyt az olasz Gre­gorio Paltrinieri nyerte a francia Marc Antoine Olivier és az olasz Dario Verani előtt. A mezőny két másik magyar versenyzője, Bet­lehem Dávid a 12., Székelyi Dá­niel pedig a 17. helyen ért célba, a szlovák Tomás Peciar 23. lett. „Jó verseny volt, ráadásul ez­úttal mindenki ott volt az öt kilo­méteres mezőnyben is, aki szá­mít. Eremért jöttem természete­sen, de ez nem sikerült, az utolsó egyenesnél egy kicsit beragad­tam. Azzal, hogy az élre álltam, nyugodtan tudtam menni, de így a többieknek csak'követniük kel­lett a tempót, ez egy kettős dolog így” - nyilatkozta az M4 Sport­nak Rasovszky. (MTI) Két új szlovákiai sportcsatorna indulhat OROSKY TAMÁS A közeljövőben két újabb szlo­vákiai sportadó kezdheti meg működését: a köztévé régóta újjáélesztésre váró sportcsa­tornája mellett a Joj Sport jelenhet meg a kínálatban. A három éve létező Orange Sport a közelmúltban jelentette be, hogy július 1-jével megszűnik. Azt to­vábbra sem tudni, ezután kihez ke­rülhetnek a labdarúgó Bajnokok Li­gája közvetítési jogai. Az viszont egyre biztosabbnak tűnik, hogy he­lyette két új sportadót is nézhetünk. A közszolgálati tévében nem új keletű a sportcsatorna ötlete. A ko­rábban STV 3-as néven futó adó a pekingi olimpiával egy időben kez­dett sugározni 2008-ban, azonban anyagiak hiányában 2020 nyarán megszűnt. Ezúttal - mivel az STV 3- as, elsősorban archív műsorokra építő csatornája már foglalt - 4- esként tervezik újraindítani. A tesz­telés állítólag május 17. és 20. kö­zött fog zajlani, bővebb informáci­ókat azonban az RTVS vezetése nem közölt. Vélhetően a labdarúgó-Eb június 11-i rajtja környékén válik el­érhetővé a csatorna. Ami biztos, hogy a kábelszolgáltatók külön il­leték befizetése nélkül, ingyen ve­hetik fel a kínálatukba az STV 4-est. Utóbbi a bökkenő a Joj Sport csa­torna esetében, a kereskedelmi adó ugyanis a zive.sk értesülése szerint túl magas árat kér a szolgáltatóktól. Beolvasztják az Ajax serlegét A friss holland bajnok Ajax Amszterdam labdarúgócsapata bejelentette, hogy beolvasztja a bajnoki címért kapott trófeát és több mint 42 ezer kis bajnoki csil­lagot gyárt belőle, amelyet kö­szönetképp a bérletesei között oszt szét. „Egy darab az Ajaxból”- így nevezte el a holland klub a kezdeményezést. A tervet az Ajax korábbi klasz­­szis kapusa és jelenlegi vezér­­igazgatója, Edwin van der Sár is­mertette a klub honlapján, (nso) 2024-től a Joj Sporton láthatjuk a Szlovák hokisokat (Fotó: TASR) Ráadásul az aduászuknak számító, A csoportos jégkorong-világbajnok­ságra csak 2024-től (2028-ig) sze­rezték meg a jogokat. Fő profiljuk a hazai csapatsport­ágak lesznek. ígéretük szerint férfi és női vonalon is számolnak az élvo­nalbeli kosárlabda-, röplabda-, ké­zilabda- és floorballbajnokság mér­kőzéseinek közvetítésével, összesen évi 800 meccsel, nem csak az élme­zőny tagjainak találkozóival. Emel­lett szerepelni fog a kínálatban lab-Több mint ezer olyan labdarúgó kapott anyagi segítséget a nemzet­közi szövetségtől (FIFA), aki nem kapta meg a fizetését a klubjától. A FIFA által nyilvánosságra ho­zott adatok szerint 2015 júliusától tavaly júniusig 5 millió dollárt osz­tottak szét a profi játékosok nem­zetközi szakszervezetével (FIFPro) közösen létrehozott pénzügyi alap­ból. Az 1089 beérkezett kérelemből 1005-öt hagytak jóvá, ami 36 szö­darúgás (a lengyel, a görög és a svéd liga), jégkorong (Tipos Extraliga) és téli sportok (gyakorlatilag minden sportág eseménye, amely a FIS égi­sze alatt zajlik, így például Petra Vlhová alpesisí-versenyei is). A Joj-csoport birtokolja a berlini maraton, a röplabda-Eb-k vagy épp a strandröplabda-Eb közvetítési jo­gait. De kevésbé attraktív sportágak versenyei (curling, gyorskorcsolya, női labdarúgás) is képernyőre kerül­nek majd. A csatorna vezetése szin­tén nem kommentálta a kiszivárgott híreket, ugyanakkor nem is cáfolták, hogy valósak lehetnek a szeptembe­ri rajtról szóló információk. Előretör az Aréna4 Magyarországon a következő idénytől már nem a Sport 1 és Sport 2 csatornákon lehet majd nézni a labdarúgó Bun­desliga mérkőzéseit: az Aréna4 adó szerezte meg a német futballélvonal közvetí­tési jogait. A megállapodás a 2024-2025-ös idény végéig szól, évadonként 300 mécs­esét terveznek műsorra tűzni. Az Aréna4 eddig az angol Championshipből és a skót Premier League-ből közvetí­tett futballmeccseket. (ot) vétség 109 klubját érintette. Az összegből azok részesülhettek, akik nem kapták meg a fizetésüket, és erre nincs is lehetőségük, mert klubjuk fizetésképtelenség miatt megszűnt. Erre a célra a jövő év évéig összesen 16 millió dollárt kü­lönített el a FIFA. A legtöbb igény a kontinensek közül Európából (706), az országok közül pedig Görögországból (291) érkezett. (MTI) FIFA: anyagi segítség a labdarúgóknak SPORTMENÜ B Röplabda Nűl EB-SELEJTEZŰ, 2. torna, B csoport (Nyitni) - 17.30: Szlovákia-Montenegró. EREDMÉNYEK B Labdarúgás ANGLIA, 36 forduló: Manchester Unlted-Leicester City 1:2, g.: Greenwood (15.), ill. Thomas (11.), Söyün­­cQ (66 ): Southampton-Crystal Palace 3:1, g.: Ings (19,75.), Adams (48.), ill. Benteke (2.). OLASZORSZÁG, 36. forduló: Napoli-Udinese 5:1, g.: Zielinski (28.), Ruiz (31.), Lozano (57.), Di Lorenzo (66.), Insigne (90+1.), ill. Okaka (41.). SPANYOLORSZÁG, 36. forduló: Levante-FC Barcelo­na 3:3, g.: Melero (57.), Morales (59.), Leon (83.), ill. Messi (25.), Pedri (34.), Dembele (64.): Osasuna-Cádiz 3:2, g.: Budimir (38., 75.), Torres (86., 11-esből), ill. Szaponjics (49., 11-esből), Perea (90+1.); Elche-Alavés 0:2, g.: Joselu (40.), Rioja (54.). AUSZTRIA, 30. forduló, alsóház: Ried-Admira 0:0, St. Pölten-Altach 3:3, Austria Wien-Hartberg 3:1. ■ Jégkorong NHL: Washington-Boston 2:1 - Zdeno Chára (B) 0+1, Winnipeg-Vancouver 5:0. ■ Kosárlabda NBA: Los Angeles Lakers-New York 101:99 hosszab­bítás után, Charlotte-Denver 112:117, Detroit-Minne­sota 100:119, Boston-Miami 121:129, Toronto-Los Angeles Clippers 96:115, Indiana-Philadelphia 103:94, Chicago-Brooklyn 107:115, Memphis-Dallas 133:104, Milwaukee-Orlando 114:102, Golden State-Phoenix 122:116, Sacramento-Oklahoma City 122:106. ■ Tenisz RÚMAI FÉRFITORNA, 2. fordaló: Dominic Thiem (oszt­rák, 4.)-Fucsovics Márton (magyar) 3:6,7:6,6:0. ■ Kerékpár GIRO 0 ITALIA, 5. szakasz (Modena-Cattolica, 177 km): 1. Caleb Ewan (ausztrál) 4:07:01; 2. Giacomo Niz­­zolo (olasz) a. L; 3. Elia Viviani (olasz) a. i., 4. Peter Sa­gan (szlovák, Bora) a. i....78. Valter Attila (magyar, Groupama FDJ) a. i., 136. Dina Márton (magyar, Eoloj a. I. Az összetett állása: 1. De Marchi (olasz) 17:57:45; 2. Vervaeke (belga) +0:42; 3. Oliveira (portugál) +0:48; 4. Valter +1:00;... 86. Dina +18:45; 101. Sagan +23:06. ■ Sportfogadás EUR0MILLIÚK, a 19. játékhét (kedd) nyerőszámai: 11. 21, 24,28, 29, 30, 32 - 6. Nyeremények -1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 652,20 euró (4); 5. díj: 198,70 euró (15); 6. díj: 29,50 euró (101); 7. díj: 13,10 euró (369); 8. díj: 8,10 euró (1596); 9. díj: 5,20 euró (1899); 10. díj: 3,60 euró (5048). EUR0MILLIÚK JOKER: 116471. Nyeremények: 1. díj: 20 000 euró (1); 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 100 euró (2); 4. díj: 10 euró (35): 5. díj: 3,50 euró (243); 6. díj: 2 euró (2596). KENŐ - kedd: 10,20,34,37,44,46,47,53,55,58,59, 60,62,66,69,70,72,73,79,80. Kenő Plusz-szám: 37. KENŐ JOKER - kedd: 875142. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (1); 4. díj: 30 euró (17); 5. díj: 2,50 euró (84); 6. díj: 0,50 euró (974). AKTUÁLIS ► 19 év szünet után nyerte meg a portugál futballbaj­­nokságot a Sporting, meg­szakítva a Benfica és az FC Porto uralkodását. SPORT A TV-BEN 8.45 - M4 SPORT: Szinkronúszó- Eb, csapat szabadprogram 9.45 és 13.45 - M4 SPORT: Nyílt vízi Úszó-Eb, női és férfi 10 km 10.00 - EUROSPORT 2: Római férfitenisztoma 10.00 - DIGISPORT 1 (magyar): Római női tenisztorna 11.00 és 18.15 - M4 SPORT, EU­ROSPORT 2: Kajak-kenu európai olimpiai pótkvalifikációs verseny 12.35 - EUROSPORT 1: Giro d'Italia kerékpárverseny, 6. szakasz 13.00, 18.30 - NOVA SPORT 2: Biliárd, Wolrd Cup of Pool 14.30 - ARENA SPORT 1: Herac­­les-Feyenoord holland bajnoki fo­fimppps 14.30 - ARENA SPORT 2: Eind­­hoven-Zwolle holland bajnoki foci­meccs 15.30 - DIGISPORT 2 (szlovák): Kiel-Regensburg Bundesliga 2-es focimeccs 16.00 - ÖT SPORT: Oroszország- Finnország felkészülési hokimeccs 16.00 - M4 SPORT: Tour de Hong­­rie kerékpárverseny, 2. szakasz 17.30 - STV 2: Szlovákia-Mon­tenegró női röplabda-Eb-selejtező 18.45 - SPORT 1 (cseh, magyar): Aalborg-Flensburg férfikézilabda BL-negyeddöntő 19.00 - DIGISPORT 3 (szlovák), SPÍLER 2: Valladolid-Villarreal spanyol bajnoki focimeccs 19.00 - PREMIER SPORT, SPÍ­LER 1: Aston Villa-Everton angol bajnoki focimeccs 19.30 - M4 SPORT: FTC-OSC- bajnoki férfi-vízilabda-elődöntő 19.45 - CT SPORT: Csehország- Svédország felkészülési hokimeccs 20.00 - DIGISPORT 1 (szlovák): Eibar-Betis spanyol bajnoki foci­meccs 20.45 - SPORT 1 (cseh, magyar): Nantes-Veszprém férfikézilabda BL-negyeddöntő 20.45 - DIGISPORT 2 (szlovák, magyar): Crotone-Verona labda­rúgó Serie A-meccs 20.45 - NOVA SPORT 1: Leipzig- Dortmund foci Német Kupa-döntő 20.45 - M4 SPORT: Műugró-Eb, női toronyugrás, döntő, Budapest 21.15 - PREMIER SPORT, SPÍ­LER 1: Manchester United-Liver­­pool angol bajnoki focimeccs 21.30 - EUROSPORT 2: Golf, PGA Tour, Byron Nelson 22.00 - DIGISPORT 1 (szlovák), SPÍLER 2: Granada-Real Madrid spanyol bajnoki focimeccs 3.05 (péntek) - NOVA SPORT 1: Colorado-Los Angeles hoki NHL-mPl*léD7PQ 4.05 (péntek) - NOVA SPORT 2: Phoenix-Portland kosárlabda NB A- mérkőzés Valter: Életem legjobbja Második napja Valter Attila vi­selheti a Giro d'Italia kerékpáros­körversenyen a legjobb 25 éven aluli versenyzőnek járó fehér tri­kót. A magyar kerekes az eddigi legnagyobb eredményét jelentő, keddi 6. helye után a tegnapi, ötö­dik szakaszom csak 78. lett, ennek ellenére megőrizte a mezt - ma­gyar kerekes háromhetes viadalon még soha sem viselhetett megkü­lönböztetőtrikót. „Ez csak a Giro kezdete, nem ér­zem úgy, hogy máris csúcsformá­ba lendültem volna. Nem tudom, mit tartogat még ez a verseny ne­kem, de azt kijelenthetem, hogy ez életem legnagyobb eredménye. Nem számítottam rá, nagyon örü­lök. Ez sokat lendít az önbizalma­mon, meglátjuk, meddig sikerül megőrizni a fehér trikót. Mindent bele fogok adni, és a győzelemért harcolni” - nyilatkozta V alter. A tegnapi etapot az ausztrál Ca­leb Ewan nyerte, a szlovák Peter Sagan negyedik lett. Összetettben az olasz Alessandro de Marchi ve­zet, Valter a negyedik. (nso, MTI) ValterAttila (Fotó)

Next

/
Thumbnails
Contents