Új Szó, 2021. május (74. évfolyam, 100-123. szám)
2021-05-11 / 106. szám
Egyre nagyobb bajban a „Szuperliga-szakadárok" LEAGUE __ 10. oldal 2021. május 11., kedd, XVII. évfolyam, 19. szám TOI SUPER Tizenegy évet kellett várniuk az Inter szurkolóinak, hogy fekete-kékbe öltözve elfoglalhassák Milánó belvárosát és újra bajnoki címet ünnepeljenek. A többi ligához hasonlóan meglehetősen gyötrelmes 2020/21-es idény végén teljesen megérdemelten végzett az élen Antonio Conte csapata. 2019 nyarán veszélyes játékba kezdett a kilenc esztendővel korábban még Európa trónján pöffeszkedő egyesület - azóta lecserélődött - vezetősége, amikor a közismerten nehéz esetnek elkönyvelt Antonio Conte kezébe adta az irányítást. Nyilvánvaló volt, hogy a hívek vérmesebb felét nem lesz könnyű meggyőzni arról, hogy a gyűlölt riválishoz ezer szállal kötődő ikon kezében jó helyen van az identitását a triplázás óta kóvályogva kereső milánói mamutklub, majdnem két évvel később azonban a kétkedők és az ellenállók is belátták: jó döntés volt. Trapattoni nyomdokain Merthogy a Juventus kilences Scudetto-sorozatának lezárásáért leginkább az 51 esztendős edző „okolható”. A Juventustól annak idején nem éppen ölelkezős, hádapogatós búcsúval távozó Antonio Conte ugyanis két év alatt teljesen magáévá tette az Intert. Kidobta a kosárból a rohadt almát, rendet vágott az öltözőben, de mindenekelőtt erős pszichológiai ráhatással maga mellé állította játékosait. Ül tehát a párhuzam a jó harmincöt évvel ezelőtti eseményekkel: akkor tízévnyi Juve-szolgálat után Giovanni Trapattoni vette át az Intert és csinált belőle hosszú idő után bajnokot, most pedig könynyen elképzelhető, hogy egy másik Bianconeri-legenda rakja vissza stabilan a Serie A élére a feketekékeket. Rend a fejekben A Conte előtti időszakban jellemző volt az Interre az ígéretes őszt követő érthetetlen év eleji földbeállás, és ugyan 2021 első hónapjai sem súrolták alulról a tökéletest, egy pompás tavaszi hadjárattal a társaság bebiztosította a klubtörténet tizenkilencedik bajnoki aranyát. A Nerazzurri 2021-ben csupán egy bajnokit veszített el (Genovában a Sampdoria ellen), azt követően a Serie A-ban megverte a Juventust, a Laziót, a Milant és az Atalantát, idegenben ikszelt a Romával, és a Napolival, vagyis veredenül hozta le a közveden riválisok elleni ütközeteket, miközben a közép- és kiscsapatokat hol energiatakarékosán, hol lehengerlőén csontozta ki, és hozott össze egy tizennyolc meccses veredenségi szériát. Ehhez persze nagyban hozzájárult, hogy az Inter decemberben ledobta a nemzetközi kupaszerepléssel járó láncokat, illetve február elejétől az Olasz Kupa nyűgjétől is megszabadult, így csupán egy frontra koncentrálva fordulhatott rá a célegyenesre. Ez előnynek számított egy darabig, de miután a Juventus, a Milan és az Atalanta is korán búcsút intett az európai porondnak, már nem volt indokolt ezt a szemükre verni. Annál is inkább, mert Conte egyik nyilatkozatában megerősítette, hogy a kínzó BL-kudarc után érkező kritikák annyira felpiszkálták a csapatot, hogy motivációs erőként használták fel azokat. Márpedig Michael Jordan és a Last Dance óta tudjuk, nem érdemes szítani azt a bizonyos tüzet. Példátlan egységben Ha már motiváció, a bajnoki elsőséget ünneplő nyilatkozatokból az is kiderült, hogy Conte és a menedzsment a súlyosnak tűnő anyagi gondokból is előnyt tudott kovácsolni. Az Internéi hónapokat csúsztak a fizetések, ez pedig a játékosok fejét nemhogy nem zavarta meg, hanem nagyrészt Conténak köszönhetően egy irányba terelte a kompániát. Egyes hírek szerint a futballisták Handanovictól Lukakuig lemondtak az aranyéremért járó prémiumról, hogy ezzel is hozzásegítsék a klubot a likviditási válság megoldásához. Napjaink pénzorientált labdarúgásában ez meglehetősen szívmelengető gesztus, és remekül példázza a Conte által megteremtett öltözői egységet. Apropó öltöző: a csapatban Arturo Vidalon kívül eddig senki sem élhette át, milyen érzés scudettót nyerni, vagyis a sikeréhséget is beírhatjuk szinte a teljes keret motivációs levelébe. Bizonyítványosztás A leggyakrabban pályán látott tizenegy értékelése 1-től 10-ig. O Samir Handanovic - Nagyjából tavasz közepéig a bajnokság legjobb kapusa volt, aztán a magabiztosságot bizonytalanság és hibák váltották fel. ® Milan Skriniar - Az egy az egyben verhetetlen szlovák szikla megtanulta a Conte-anyagot és visszatalált korábbi formájához. Fontos gólokkal járult hozzá az aranyhoz. O Stefan de Vrij - A csendes vezér, aki a bajnokság legstabilabb védelmének főnökeként észrevétlenül lett csúcskategóriás bekk. ©Alessandro Bastoni - A támadásépítésben is fontos szerepet játszó fiatal hátvéd korát meghazudtoló érettségével már most az Inter kihagyhatatlan eleme, jövőbeli koronagyémántja. ®Asraf Hakimi - A még mindig csak 22 éves marokkói szélső gólok, gólpasszok tömkelegét szállította egy olyan posztról (jobb oldali szárnyvédő), ami a Conte-rendszerben talán a legfontosabbnak számít. ®Nicoló Barella - A liga legjobb középpályásainak (három gól, hét assziszt) egyikeként szintet lépett, és alighanem az Inter jövendőbeli kapitányaként hamarosan megérkezik a világelitbe is. ©Marcelo Brozovic - Lenyesegett vadhajtások, rengeteg labdaszerzés és futás jellemezte idén a korábban inkonzisztens horvát passzgépet. O Christian Eriksen - Úgy tűnt, hamar vége lesz a történetnek, de összekapta magát és az idény végén már gólokkal is jelentkezett. ®Ivan Perisic - Le a kalappal a klubszinten mindent megnyert szélső előtt, aki 32 évesen tanult meg egy számára teljesen idegen posztot. OLautaro Martinez - Barellával együtt hétmérföldes léptekkel közelít a világelit felé a piszkos munkát sem megvető, tizenhat gólig jutó argentin. ORomelu Lukaku - A támadások alfája és ómegája, aki akkor sem sérül meg, ha áthajt rajta egy kamion. Szerethető karakter, öltözői vezér, napjaink Interének legfontosabb futballistája. Talán picit túlzás, hogy a Mourinho-féle Intet óta nem látott ilyen egységes csapatot Milánó kékebb fele, mert a Nagy Jósé gárdája kevésbé emlékeztetett egy utolsó alkatrészig kézzel összerakott gépezetre - Conte csapata viszont maga a lexikonba illő pragmatizmus. Az edzőként immáron négyszeres olasz bajnok maestro végletekig fegyelmezett játékot követel embereitől, kis túlzással bünteti a kreativitást, cserébe minden mozgást orrvérzésig képes begyakoroltatni a focistáival úgy, hogy az irányítója akkor is tudja, merre fog mozogni a centere, ha az éjszaka közepén rázza fel édesded álmából. Elég csak az idei szezonra vonatkozó érdekesebb statisztikai mutatókat megnézni: labdabirtoklásban csupán a középmezőnyben találjuk az Intert, sikeres cselekben pedig „kieső helyen” áll a tabellán. Futómennyiségben, beadásokban és fejes gólokban viszont az elsőn - ezekből ki is köveztethető a „Conteball” alapvetése: fuss, ne cselezz, fuss, adj be, és tömd labdával a csatáraidat! Pedagógiából (is) jeles A bajnokság indulásakor akadtak ugyan gondok, melyek elsősorban az új igazolások kissé lassú beilleszkedésével voltak magyarázhatóak. A Conte kérésére Milánóba érkezett Alekszandar Kolarov és Arturo Vidal inkább a hibáikkal tűntek ki, míg a pálya jobbszélén gyorsvasúti sebességgel közlekedő Asraf Hakimi nehezebben adaptálódott a taktikusabb olasz futballhoz. A még 2020 januárjában bezsákolt Christian Eriksen külön történet. A dán passzmester finoman fogalmazva sem passzolt - papíron - a Conteféle fociba, az edző jól meg is kapta a magáét a kritikusoktól, amiért meg sem próbálja beépíteni a Premier League korábbi topjátékosát. A folyton pulzáló Conte azonban türelmes volt a szárnyaszegettnek és depressziósnak tűnő támadó középpályással, akinek a kedvéért egy időre fiókba rakta kedvenc 3-5-2-es hadrendjét, és Eriksent közvedenül a támadókettős mögé vezényelte - sikertelenül. Mára visszatért a jól megszokott sémájához, ahol az időközben magára talált, és a főnök rendszerét csak lassan elsajátító irányító kezdőhelyet tudott kiharcolni magának. A leccei születésű tréner a Campionato első néhány hónapjában tőle szokatlanul labdabirtoklási fölényre építő támadófocival próbálkozott, ami persze meglátszott a szerzett gólok számán, aztán ahogyan közeledett a bajnokság vége, egyre inkább úgy terelte vissza csapatát a biztonsági zónába. Az utolsó körökre szinte teljesen feladta a kezdeményezést és inkább kivárásra apellálva, kontrákra berendezkedve, gyakorlatilag a vereség elkerülésére játszott rá. Naná, hogy bejött neki. Fényesnek tűnő, de bizonytalan jövő Conte és az itáliai szinten bivalyerősnek mondott keret mellett a kiváló döntéseket hozó klubvezetés volt a bajnoki elsőség másik fő letéteményese. A 2016 óta kínai irányítás alatt működő egyesület úgy néz ki, fokozatosan lép be az európai elit alkotta képzeletbeli klubházba. Giuseppe Marotta és Piero Ausilio szakmai kompetenciája hosszú távon garanciát jelenthet a játékosok kiválasztásban, míg az Inter hamarosan brandépítésben is felzárkózhat a legnagyobbak mögé. A klub nagyot dobott a manapság elengedhetetlen közösségimédiajelenlétén, frissebbre, trendibbre cserélte a címerét. Hamarosan megszabadul a fekete-kék trikón 1995 óta virító, az Inter nevével szinte összenőtt Pirelli felirattól, hogy új mezszponzort behúzva még nagyobb bevételre tegyen szert, szóval már „csak” a legkomolyabb szintlépés van hátra: egy még több bevételt generáló, új stadion felépítése. A jövő azonban igencsak kérdéses. A jórészt a koronavírus-válság generálta anyagi problémák orvoslását egy régóta vadászott befektető megtalálása jelentheti, ám az biztosnak tűnik, hogy a klub kénytelen lesz komoly költségcsökkentéssel nekivágni a nyárnak, ami egyrészt a fizetések megnyirbálásával jár, másrészt alaposan beszűkíti a mozgásteret az átigazolási piacon. Márpedig Conte, mint mindig, most is garanciákhoz fogja kötni a maradását. Ha pedig megkapja az embereit, és sikerül egyben tartani a keretet, jó eséllyel új korszak kezdődhet a Serie A-ban. Csáki Csaba
