Új Szó, 2021. május (74. évfolyam, 100-123. szám)

2021-05-03 / 100. szám

www.ujszo.com | 2021. május 3. SPORT 115 Megállíthatatlan az STK DUDUCZ TIBOR Folytatta idei remek szereplésót a somorjai STK, amely a II. labdarúgóliga 27. fordulójában 3:0-ra legyőzte a Dubnicót. Sorozatban ez volt a hatodik győzelme a felsőcsallóközi csapatnak. A máriatölgyesiek ellen több vál­tozást volt kénytelen eszközölni Michal Kuruc vezetőedző. Oikono­­mou sárga lapos eltiltás, Maric- Bjekic pedig sérülés miatt hiány­zott. így a DAC-ból érkezett Bru­­netti állt a védelem tengelyébe. Jól játszott a brazil focista. Rajta kívül Vera szokás szerint sziporkázott a védelem bal oldalán, A Njie-Nagy Péter kettős ismét remekül szűrte meg a vendégtámadásokat. A kapu­ban Száraznak sok dolga nem volt, a beadásokat gond nélkül lehúzta. A hazaiak az első perctől kezdve domináltak. Tetszetősen játszottak, csak idő kérdése volt a vezető gól­juk. A 20. percben Pancík remekül ugratta ki Svécét, aki nagyon jó ütemben küldte a labdát a kapu elé, ahol pontosan érkezett Rymarenko, és közelről nem hibázott —1:0. Nemsokára Jancót állította meg szabálytalanul a vendégkapus, és a megítélt büntetőt Rymarenko bizto­san értékesítette - 2:0. Ez volt a so­morjai játékos 12. gólja. „Biztos voltam, hova rúgom a büntetőt. Hullámzó teljesítménnyel győztek a komáromiak JÓBA MIHÁLY Sorozatban harmadik győzelmét aratta a komáromi KFC a II. labdarúgóliga 27. fordulójában. A lilák 3:2-re győzték le a biztos kieső pozsonyi Slovan B-t egy közepes színvonalú mérkőzésen, korántsem olyan könnyen, mint ahogy az az előzmények után várható lett volna. A pozsonyiak kezdték jobban a mérkőzést, már az első percekben gyors támadásokat vezettek. A 7. percben Micák 20 méterről kevéssel lőtt mellé. A hazaiak a 9. percben ve­zették első komolyabb támadásukat. Szetei 25 méterről egy jobb felső sa­rokba tartó bombát eresztett meg, amelyet Hrdina a léc fölé tolt. A 13. percben a hazai védők a tizenhatos közelében fedezetlenül hagyták Schlossárt, aki erős lapos lövéssel a bal alsó sarokba talált—0:1. A hazaiakat nem rázta fel a korai gól, támadásaikat sok passz után las­san indították, s mikorra a vendégek kapujához értek, a kapura lövés le­hetősége elmaradt, mert mindenki a helyén volt. A vendégeknek viszont három újabb gólszerzési lehetőségük is volt. A 21. percben egy gyors tá­madás után Bréda reflexszerűen láb­bal mentett, két perc múlva Micák lőtt alig fölé, majd a 27. percben ismét bravúrt mutatott be Bréda. A félidő utolsó negyedórájában aktivizálód­tak a hazaiak. Először Tóth Gábor Bréda nem unatkozott a komáromi kapuban (Karol Scholtz felvétele) foglalkoztatta balról a 17 éves tehet­séges pozsonyi kapust, a 34. percben pedig Abrahám jobb oldali beadására érkezett Bayemi a másik oldalon, de fejesét Hrdina szögletre hárította. A komáromiak jobbhátvédje, Popovics a 40. percben nyargalt fel a labdával az alapvonalig, magasan beívelt az ötös másik sarkáig, ahova Bayemi ér­kezett, és fejjel a rövid sarokba bó­lintotta a labdát -1:1. Az első félidő hajrája a_ komáro­miaké volt. A 43. percben Simko fe­­j élt szöglet után haj szállal mellé, máj d a hazaiak utolsó támadásánál, a tizen­hatoson belül a vendégek hátvédje Bayemi lövésébe emelte a kezét. A megítélt tizenegyest Bayemi a jobb felső sarokba lőtte—2:1. A második félidőre cseréltek a ko­máromiak, Németh Szilárd vezető­edző Krelát és Pittnert küldte be, s a A somorjaiaknak (fehérben) nem okozott gondot a Dubníca (öry Tibor felvétele) Megvártam a kapus mozgását, majd a másik sarokba helyeztem a labdát. Örülök, hogy összesen már 12 gól­nál járok. Ezért nagy köszönet jár a csapattársaimnak” — mondta la­punknak Rymarenko. Az első félidő krónikájához tar­tozik még Svec kapufája és távoli lövése, amely milliméterekkel ment el a jobb felső sarok mellett. A 62. percben Svec remek elfutá­sa után lövése után a menteni akaró Bilovsky a saját kapujába csúsztatta a labdát - 3:0. A továbbiakban is az történt a pályán, amit a somorjaiak szerettek volna. Ha jobban céloz­nak, még magasabb arányban győz­hettek volna. Három ponttal ajándé­kozták meg a klubelnök Horváth Csabát, aki tegnap volt 39 éves. „Háromgólos előnynél nagyon jó volt beszállni a meccsbe. Fantaszti­kus ez a hat győzelmet számláló so­rozat. A sikerünk titka? Remek tár­saság van a Pomléban. Nagyon jól megértjük egymást úgy a pályán, mint azon kívül is. Legközelebb az éllovas besztercebányaiak ellen lé­pünk pályára. Miért ne lephetnénk meg a Duklát is?” - nyilatkozta la­punknak a somoijai foci neveltje, Pinte Patrik, aki a 73. percben lépett pályára. Remek formában van az STK, győzött az utolsó hat meccsen. 2021- ben a II. ligában a Radványi Miklós által vezetett Podbrezovával együtt a legtöbb, 23 pontot szerezte. II. FOCILIGA, 27. FORDULÓ ■ KFC Komárno-Slovan Bratislava B 3:2 (2:1) Góllövök: Bayemi Nguidjol (40., 45., a másodikat 11 -esből), Abrahám (76.), ill. Schlossár (13.), Rosenberg (59.). Já­tékvezető: Manó. Sárga lap: Szőcs, Popovics, Krela, Sidibe, ill. Lackó. KOMÁRNO: Bréda-Popovics, Szőcs, Simko, Sumovsky (46. Pittner)-Domonkos, Szetei (70. Doktorík), Pastorek (46. Krela)-Nguidjol (70. Faragó), Tóth (70. Sidi­be), Abrahám. ■ STK Samorín-Dubnica nad Váltom 3:0 (2:0) Góllövők: Rymarenko (20., 25., a másodikat 11-esből), Bilovsky (63., öngól). Jv.: Ódénál Sárga lap: Vavrus, Va­­culík, Bilovsky, Pleva (Dubnica). Piros lap: Pleva (71, Dub­nica). SAMORlN: Száraz-Vera, Staálk, Nagy (78. Mezov­­sky), Pancík-Njie (46. Fujak), Janéo (73. Pinte), Brunetti- Svec (65. Appiah), Boateng, Rymarenko (73. Veselovsky). ■ FC Kosice-Skallca 1:0 (0:0) Góllövő: Paőinda (90., 11-esből). Játékvezető: Ruc. Sárga lap: Novák, Liener, Pacinda, Kis, ill. Holly, Neóas, Junas. ■ Liptovsky Mlkulás-FK Poprad 2:0 (0:0) Góllövők: Bartos (57.), Gerát (76.). Játékvezető: Marsai. Sárga lap: Rumansky, Jurcisin (mindketten Poprad). ■ FC Petrzalka-Slavoj Trebisov 0:3 (0:0) Góllövők: Kanu (63.), Pálfi (79.), Sitarcik (90.). Játékveze­tő: Kolofík. Sárga lap: Kudlicka, III. Simko, Mattá. A Bardejov-Banská Bystrica és a Púchov-Zilina B mérkő­zés tegnap lapzárta után ért véget. Szabadnapos: Podbrezová. ■ A bajnokság állása 1. Banská Bystrica 24 1 7 3 4 66:31 54 2. Lipt. Mikulás 26 16 6 4 51:26 54 3. Podbrezová 25 15 4 6 55:24 49 4. Skalica 25 13 7 5 49:29 46 5. FC Kosice 25 14 2 9 38:26 44 6. Samorín 25 12 3 10 38:30 39 7. Komámo 25 11 4 10 28:35 37 8. Trebisov 25 9 7 9 44:42 34 9. Petrzalka 25 9 6 10 33:37 33 10. Púchov 24 9 4 11 32:38 31 11.2ilina B 25 8 6 11 53:45 30 12. Oubnica 25 6 8 11 23:36 26 13. Bardejov 24 5 10 9 24:35 25 14. Slovan 8 25 5 0 20 28:67 15 15. Poprad 26 3 0 23 21:82 3 A poprádiaktól hat pontot levontak. ■ Következik 28. forduló - szombat, 10.30: Slovan B-Petdalka: 17,00: Banská Bystrica-Samorín, Dubnica-Komárno, Pod­­brezová-FC KoSice, Poprad-Púchov, Skalica-Bardejov, Trebisov-Lipt. Mikulás. Szabadnapos: Zilina B. NB I: az utolsó körben dől el az ezüstérem sorsa A labdarúgó NB I 32., utolsó előtti fordulójában a Puskás Aka­démia 4:2-es vereséget szenvedett a Paks otthonában, így az utolsó fordulóban kell bebiztosítania a dobogó második helyét. Homyák Zsolt csapata ugyan a félidőben még 1:0-ra vezetett Pakson, a vé­gére azonban komoly vereségbe szaladt bele, ami sorozatban im­már a harmadik volt a felcsútiak számára. Az előző két fordulóban előbb a Diósgyőrtől, majd a Zala­egerszegtől kaptak ki. „Úgy éreztem, hogy eldönthet­jük a második hely kérdését. így is indult a mérkőzés, aztán ha Slag­­veer berúgja a második gólunkat, akkor hozzuk a meccset. Éreztem az öltözőben a feszültséget néhány játékoson. Persze sokan közülük még nem játszottak ekkora tétért, mint az ezüstérem. Ezért is pró­báltam a meccs után is pozitívan beszélni velük, mert már az sem semmi, hogy idáig eljutot­tunk. Nem lesz egyszerű, de ha komolyan gondoljuk a második helyet, akkor nyerni kell a Buda­fok ellen” - értékelt Homyák a mérkőzés után. A Paks egymás után harmad­szor nyert, és már hat meccs óta tart a veretlenségi sorozata. Egy for­dulóval a bajnokság vége előtt Bognár György csapata már 75 rú­gott gólnál jár, amivel megdöntöt­te a Fradi vonatkozó rekordját. „Mindig azt szoktam mondani, hogy lőjük mi a legtöbb gólt. Eh­hez mindig hozzáteszik, hogy hány 32. FORDULÓ ■ Diósgyőri VTK-Újpest FC 0:0 DVTK Stadion, zárt kapus. Játékvezető: Andó-Szabó. Sárga lap: Croizet, Antonov, Perosevic (Újpest). ■ MTK Budapest-MOL Fehérvár FC 1:3 (0:1) Új Hidegkúti Nándor Stadion, zárt kapus. Góllövők: Ferreira (88.), ill. Nikolics (18.), Zivzivadze (75.), Houri (82.). Jv.: Er­dős. Sárga lap: Herrera, ill. Petrjak, Bamgboye. Piros lap: Herrera (65.). ■ Paksi FC-Puskás Akadémia 4:2 (0:1) Paks, zárt kapus. Góllövők: Bődé (62.), Nunes (72., öngól), Bognár (76., 83.), ill. Komáromi (2Í2.), Szabó J. (öngól, 88.). Jv.: Zierkelbach. Sárga lap: Szabó J„ Tamás 0., Adám, Bó­dé, ill. Kiss T„ Nunes, Plsek (79.) ■ Zalaegerszeg-Kisvárda Master Good 0:0 ZTE Aréna, 1000 néző. Jv.: Bognár. Sárga lap: Hej (Kisvár­­da) ■ Ferencvárosi TC-Mezökövesd Zsóry 2:1 (1:0) Groupama Arena, 3627 néző. Góllővők: Nguen (23., 89 ), ill. Besirovic (64.).Jv.: Berke. Sárga lap: Lovrencsics, ill. gólt kaptunk, de ki a fenét érdekel, ha mi lőttük a legtöbbet. Felőlem kaphatunk hármat is, ha négyet rúgtunk” - mondta Bognár a re­kordról. A Puskás Akadémiától csak két pontra van lemaradva a MÓL Fe­hérvár, amely Szabics Imre irá­nyításával idegenben változatla­nul nem kapott még ki. Ezúttal az MTK otthonában győzött 3:1 -re. A Szabics-Juhász-Torghelle trió ma este a Magyar Kupában, az Újpest ellen hódíthatja el az első trófeáját a Fehérvárral. A forduló nyitómérkőzésén a Diósgyőr hazai pályán csupán 0:0-s döntetlent játszott az Újpest­tel. Ezzel eldőlt, a fővárosi csapat már biztosan bennmarad az élvo­nalban. A DVTK-nak viszont a lapzártánk után véget ért Budafok-Honvéd mérkőzéstől is függ a sorsa. Amennyiben a Hon­véd győz, ők maradnak az NBI- ben, a Diósgyőr pedig kiesik. A Ferencváros 3627 néző előtt győzte le a Mezőkövesd csapatát 2:l-re. Az FTC és stadionjának üzemeltetője meghívta a mérkő­zésre a „nemzet hőseit”, egészség­­ügyi és rendvédelmi dolgozókat, katonákat, katasztrófavédőket, akik a koronavírus-járványban szolgálták az országot. A hazai já­tékosok a bevonulás után tapssal köszöntötték azokat, akik közülük kijöttek a stadionba. Ha az utolsó fordulóban is nyer a Ferencváros, pontrekorddal zátja a bajnoksá­got. (MTI, nso) Karnyicki, Vojtus, Katanec, Farkas, Szappanos, Martic. A Budafok-Honvéd mérkőzés lapzártánk után éri véget. ■ A bajnokság állása 1. Ferencváros 32 22 9 1 67:21 75 2. Puskás Akadémia 32 17 4 11 47:42 55 3. MÓL Fehérvár F0 32 15 8 9 64:38 53 4. Paks 32 14 8 10 75:59 50 5. Kisvárda 32 11 10 11 25:35 43 6. MTK Budapest 32 11 9 12 43:44 42 7. Újpest 32 11 6 15 41:63 39 8. Mezőkövesd 32 10 9 13 35:45 39 9. Zalaegerszeg 32 10 7 15 54:53 37 10. Honvéd FC 31 8 10 13 44:46 34 11. Diósgyőr 32 9 6 17 3$:49 33 12. Budafok 31 7 6 18 34:68 27 ■ Következik 33. (utolsó) forduló - május 8., szombat. 17.00: DVTK­M0L Fehérvár, Honvéd-FTC, Kisvárda-Paks, Mezőkövesd- MTK, Puskás Akadémia-Budafok, Újpest-Zalaegerszeg. hazaiak támadásai valamivel gördü­lékenyebbek lettek. A 48. percben Pittrier a bal oldalon pontos passzal indította Bayemit, aki a tizenhatoson belül Tóth Gábor elé tálalt, de a ha­zaiak kilencese Hrdina kezébe lőtt. A pozsonyiak minden támadásra kínál­kozó helyzetet kihasználtak. Az 59. percben egy sikeres szerelés után az egész pozsonyi csapat meglódult elő­re, pillanatok alatt a tizenhatoson be­lül voltak, s az egyik hazai hátvéd Schlossárt lerántotta. A megítélt bün­tetőt Rosenberger a léc alá lőtte - 2:2. A fővárosiak a 62. percben a veze­tést is megszerezhették volna egy szabadrúgás után, de a labda a felső lécre pattant, onnan meg a kapu mö­gé. A vendégek egyenlítése élénkí­tette a lilák aktivitását. A 66. percben Abrahám 12 méterről lőtt alig mellé. A következő tíz percben harc folyt a vezető gól megszerzéséért, helyzetek mind a két oldalon adódtak, de ki­maradtak. A 76. percben a hazaiak egyik legaktívabb játékosa, Popovics futott fel ismét a tizenhatos sarkáig, beívelt labdájára Abrahám ugrott a legmagasabbra, akinek fejese a felső lécről vágódott a gólvonal mögé -3:2. Az utolsó 10 percben a hazaiak még növelhették volna előnyüket, de a ké­sőbb beállt Sidibe kihagyott egy zic­cert, és a 89. percben megítélt tizen­egyest is. Németh Szilárd vezetőedző nem volt elégedett csapata játékával: „A mérkőzés nem az elképzeléseink szerint zajlott. A tavaszi idényben ez volt a leggyengébb teljesítményünk. A fiúk nem nyújtották azt, amire ké­pesek.”

Next

/
Thumbnails
Contents