Új Szó, 2021. április (74. évfolyam, 76-99. szám)
2021-04-07 / 79. szám
101 KULTÚRA 2021. április 7. | www.ujszo.com Ételeink és világunk titkairól A Gofrincs és Mocsi igazi családi időtöltés lehet a képernyő előtt: a felnőttek is tanulhatnak egy s mást belőle JUHÁSZ KATALIN A volt amerikai first lady, Michelle Obama felteszi a kórdóst kót bizarr bóbfigurónak, hogy vajon a paradicsom zöldség vagy gyümölcs. Közben szól a calypso. Az egyik karakter füle gofriból van, a másik egy kis rózsaszín gombóc. A Netflixen keresgólőkben pedig megfogalmazódik a kórdós: vajon mit szívtak az alkotók ötletelós közben? • Igaz lehet a bölcsesség, hogy evés közben jön meg az étvágy. Ez a gyerekeknek készült tízrészes bábfilmsorozat csak az első percekben tűnik emészthetetlennek, utána már kifejezetten eteti magát. És igazi családi szórakozást nyújt amellett, hogy ügyesen oktat. Obamáék pár éve produkciós céget alapítottak Higher Ground néven, és több sorozatra, illetve filmre szerződtek a Netflixszel. A Gofrincs és Mocsi (Waffles + Mochi) című sorozat célja, hogy megismertesse a 6-9 éves korosztályt a legfontosabb alapanyagokkal és az otthoni főzés örömeivel. Michelle Obama egy bolttulajdonost alakít, akihez megérkezik az említett két bábfigura a „fagyott ételek országából”, ahol mindaddig csak jégkrémet ettek, jeget nyalogattak, de elegük lett, és igazi séfekké akarnak válni. Egy repülő bevásárlókocsin körbeutazzák a világot, hogy kipróbálják a különböző kultúrák házi készítésű ételeit. Nem ez az első eset, hogy bábok segítik Michelle Obamát a gyerekek egészséges táplálkozását támogató projektjeiben. 2013-ban a Szezám utca karaktereit fogadta a Fehér Házban egy kampány keretében, amely az iskolai étkezés megreformálását és a gyerekkori elhízás csökkentését tűzte ki célul. Gofrincs hasonlít is a Szezám utca karaktereire, az alkotók (Erika Thormahlen és Jeremy Konner) az amerikai hagyományokra építettek, de újításokat is bevetettek: Gofrincs azért néz ki úgy, ahogy, mert anyja jeti volt, apja pe-Michelle Obama mint boltvezető (Fotók: Netflix) dig gofri (ezt inkább ne firtassuk), Mocsi pedig igazi minimalista mesefigura, ami persze nem baj, legalább könnyű lerajzolni mesenézés után. A saját nyelvén beszél, azaz csak a szereplők értik, a néző a válaszokból következtetheti ki, mit mondhatott. Ez régi trükk a mesefilmek világában, itt azonban a végére - legalábbis a nyolcadik rész környékén - már-már érteni véljük, mikor ízlik Mocsinak valami, vagy mikor lelkes. A félórás részek egy-egy fontos alapanyag köré szerveződnek (paradicsom, só, krumpli, savanyú uborka, rizs, tojás, fűszernövények, kukorica, gomba, víz), és a különböző felhasználási módok mellett egy-egy alapigazságra is megtanítanak - de erről majd később. Az alkotók számolnak a mai gyerekek figyelmének gyors lankadásával, ezért változatos kivitelben záporoznak az információk: animált jelenetek követik az élő szereplős részeket, sok a zenés, videóklipes betét, a visszatérő ismerősök adják az állandóságot, a képi és nyelvi humor pedig feledteti velük az edukatív szándékot, vagyis a kicsik szórakozva tanulhatnak. Végig laza bulihangulat uralkodik, miközben a szereplők kontinensek között cikáznak. Valahogy így kell manapság észrevétlenül nevelni, oktatni a célkorosztályt. Nem baj, ha a gyerekek nem ismerik azokat a fel-felbukkanó amerikai, japán, olasz vagy mexikói sztárséfeket, akiknek fozős műsorai a szüleiknek szólnak. Az sem valószínű, hogy rögtön megkívánják a Massimo Bottura séf a tortellini művészetéről mesél a bábfiguráknak gazpachót vagy a japán rizsgombócot, miután látták, hogyan készül. Lényeg, hogy megértsék: az egyes alapanyagokat a világ minden táján másképp használják fel finom ételek készítésére, és az a legjobb buli, ha a gyerekek és szüleik együtt főznek. A földrajzi határok átlépése mellett olyan univerzális üzeneteket is célba juttat a sorozat, mint például a másság elfogadásának fontossága, a belső értékek (a krumpli csúnya, de finom), a türelem (a savanyításhoz idő kell), az identitás (a rizs „családfája” nagyon sokrétű). Nem baj, ha hibázunk, ha eltörjük a tojást szállítás közben, hiszen abból tanulunk a legtöbbet, ha megpróbáljuk helyrehozni hibáinkat. Nem baj, ha segítséget kérünk, hiszen senki sem tud mindent egyedül megoldani. Ha a helyzet úgy kívánja, legyünk rugalmasak, tervezzük újra a teendőket. A barátaink is lehetnek választott családtagjaink. Kóstoljuk meg a látszatra fura ételeket is, azaz legyünk nyitottak. Ilyesmiket tanulhatnak a kicsik, csak úgy, mellékesen. Plusz egy kis gasztrotörténelmet: egy fekete séf elmeséli, hogy az ük-üknagymamáját Afrikából vitték Amerikába rabszolgának a rizsültetvényekre. Egy indián kislánytól egy kukoricáról szóló ősi népmesét hallhatunk, egy kissráctól pedig megtudhatjuk, miért tiltotta be Benjamin Franklin a krumplifogyasztást Amerikában. Látványosan ügyeltek a szereplőgárda „sokszínűségére”, és minden témában csak annyi információ hangzik el, amennyit a gyerekek gond nélkül meg tudnak j egyezni. Remek a magyar szinkron. Olyan szavak és szókapcsolatok is elhangzanak, amelyekért hiába csorog a nyáluk az eredeti, angol verzió íróinak (okostojás, bezápul, velünk nem lehet kukoricázni, ne beszélj zöldségeket). A dalszövegek sem cikik, azokat is sikerült normálisan lefordítani. A Gofrincs és Mocsi (az ötödik részben derül ki, honnét származik, milyen étel ez a kis izé) igazi családi néznivaló, a felnőtteknek is szolgálhat új infokkal. Én például sokat tanultam a gombákról, illetve az ötödik alapízről, az umamiról. KULTÚRSZOMJ Új film Hemingwayről Hóhányók Budapesten Gimnáziumi osztályfőnökünket a világ legjobb pedagógusaként tiszteltük, aki botrányos csínytevéseinket azzal intézte el mindahányszor, hogy: „hóhányók ezt megint eltolták”. Ennyi volt részéről a kioktatás és a büntetés is egyben. Tanított nekünk történelmet és egyéb tárgyakat, de leginkább arra akart bennünket rávezetni, hogy megértsük, mi az igazán fontos! Kezelte a személyiségünket és az identitásunkat is, de nem direkt módon. Munkával (hasznos munka elvégzésének a megtapasztalásával) és kultúrával irányított. Két tavasszal és egy őszön át minden péntek délutánra és szombatra a közeli mezőgazdasági szövetkezetekbe szervezett számunkra idénymunkát. Traktorjött értünk buszpótkocsit húzva maga után. Mi, az osztály a hétvégi megérdemelt pihenésről és semmittevésről lemondva mentünk dohányt tömi, cukorrépát kapálni, dércsípte paprikát szedni, mikor mi adódott. Az elvégzett munkával megkeresett összegen harmadik és negyedik között vakáció idején felpakolt bennünket egy bérelt buszba, és Erdély bizonyos részeit is megjárva, a földrengés sújtotta Bukaresten áthajtva elutaztatott bennünket a bolgár tengerpartra nyaralni - történt ez az 1970-es évek valamelyikében, amikor még egyikünk sem látott tengert, majd még sokáig azután sem. Másodikos korunkban először vitt el bennünket színházba, Budapestre. A József Attila Színházban néztük meg a Nálunk, nálatok, náluk című vígjátékot; olyan színészeket láthattunk élőben, akiket addig csak a tévéből ismertünk. Az előadás után busszal bejártuk a kivilágított Budapestet. Teljesen le voltunk nyűgözve, és nem csak a fényektől. A következő alkalommal már engem is elvitt magával (vonattal utaztunk) belépőjegyet venni egy másik budapesti színházba. Jöjjön maga is, majd nézünk magának Kati-lemezt, hogy ne sírjon annyit utána - mondta, mert mindenki tudott nem akármilyen rajongásomról, ő is, és megértette. Elintéztük a színházjegyet, aztán a nyakunkba vettük a belvárost. Végigmentünk a Múzeum körúton, antikváriumból ki, antikváriumba be, hátha találunk beadott lemezt, amit más üzletben már nem kapnék. A Kálvin téri lemezboltban fejeztük be a szemlét, és csak a hangulat, az öröm kedvéért vettem egy Kovács Kati-lemezt (bár már megvolt), hogy megháláljam a kivételes emberséget és odafigyelést. Elvitt bennünket focimeccsre is, a Népstadionba. Olyan mérkőzésre, amikor magyarok játszottak külföldi csapattal... Nem mondta soha, de éreztük: azért is tette ezt értünk színházzal és focival, azért is ajándékozott meg bennünket osztályközösségként a tengerrel, hogy rendezzük magunkban, hol a helyünk. Tallósi Béla Boston. Árnyaltabb, összetettebb képet rajzol Emest Hemingwayről egy új dokumentumfilm, amelynek alkotói a bostoni John F. Kennedy elnöki könyvtár és múzeumban őrzött, kevéssé ismert archív anyagok segítségével gazdagították az amerikai író portréját. A Hemingway című dokumentumfilmet ezen a héten három egymást követő estén mutatj a be a PB S amerikai tévécsatorna. Ken Bums és Lynn Novick filmje egyebek mellett az író alkoholizmusát, kalandvágyát, a bikaviadal iránti szenvedélyét, természetszeretetét, nőgyűlöletét és öngyilkosságához vezető belső vívódásait is alaposabban vizsgálja. Mint Novick hangsúlyozta, az Amerika egyik legjelentősebb 20. századi regényírójának tekintett szerző portréja az ismert sztereotípiáknál jóval összetettebb. Hozzátette: reméli, a film segít a nézőknek abban, hogy más módon tekintsenek az íróra. Ezt az árnyaltabb képet segített alátámasztani a JFK könyvtárban található Hemingway-gyüjtemény anyaga, amely az író dokumentumainak legnagyobb archívuma. Bár az író és Kennedy személyesen sohasem találkoztak, csodálattal adóztak egymásnak és néhány levelet is váltottak. Hemingwayt még az elnök beiktatására is meghívták, de betegsége miatt azon nem vehetett részt. Hemingway hagyatéka végül úgy került az elnöki könyvtárba, hogy Mary Hemingway, az író negyedik felesége és özvegye kereste meg ezzel az ötlettel Jackie Kennedyt. Az archívumban az író kéziratai, levelezése és mintegy 11 ezer fénykép is található. Novick elmondása szerint számos olyan dokumentumot használtak fel a filmben, amelyeket korábban nem ismerhetett a szélesebb közönség. A dokumentumfilmen évekig dolgozott a két alkotó, akinek kezdetben fogalma sem volt arról, milyen hatalmas mennyiségű anyagot tartalmaz Hemingwayről az archívum. (MTI, k)
