Új Szó, 2021. április (74. évfolyam, 76-99. szám)
2021-04-19 / 89. szám
RÉGIÓ www.ujszo.com | 2021. április 19. 3 Falusi kistemplom a Sajótól nyíllövetre SZÁSZIZOLTÁN Az egykori aranybányáiról híres Berzéte várföldjéből kiszakított, s ott a 14. század elején már biztosan önálló faluként létező Szaléc temploma az úti cél. fcV'M * *:Vi =tnl Egy még nem kutatott, de mindenképpen érdekes, a korai gótika nyomait magán viselő szakrális épület. Hol járunk? Szalóc község a Sajó folyó felső szakaszán, a Rozsnyói medencét néhány száz méterre összeszűkítő mészkőtömbök, a Kónyárt-fennsík és a Szilicei-fennsík közti részen terül el. A kelet-nyugati irányba utazók a falu feletti, bő hetven éve működő Gombaszögi bánya kőfejtésének különlegesen lefaragott hagyássziklájáról azonnal felismerik, hogy már itt járnak, a gömöri bányavidék kapujában. A hely maga évezredek óta lakott, a környék barlangjaiban és a települések határában a kőkor, a kora rézkor, az ókor népeinek nyomát, temetkezését, telephelyét elég sok helyen meg lehet találni. A településről Szalóc első írásos emléke 1243- ban, a tatárdúlás után, az ország újjászervezésének idején keletkezett, ekkor az egri káptalan egyik oklevele említi, 1320-ban már Zalouchháza néven szerepel, ez a név egy helyi birtokos személynevét őrizte meg, egyben udvarház létezését, kisebb birtokközpont létét feltételezhetjük az elnevezés alapján. A birtokrész Berzéte várföldjéből való kihasítással keletkezhetett, s mivel az aranybányászat egykori központja és annak Szalóchoz igen közeli, a Sajó bal partján állt egykori vára királyi birtok volt, minden bizonnyal IV. Béla adományozását lehet feltételezni egyik hű alattvalójajutalmazásaként. Talán éppen a szintén Sajó-parti, gyászos végű Muhi csatában való vitézi cselekedetjutalmaként. A falu a 14. század elején az Ákos nemzetségbeli Bebek család, Felső-Gömör leghatalmasabb és leggazdagabb családjának birtokába jutott, jó fekvése, birtokviszonyai miatt Bebek György 1371-ben a Szalóc részeként létező Gombaszögön a pálos rendnek kolostort alapított, amely több mint kétszáz évig állt fenn, és 1566-ban, a mohácsi vész utáni zavaros időkben pusztult el. A kolostorról azért is fontos a falusi templom esetében említést tenni, mert Jól látszanak az építési fázisok a templomhajón (A szerző felvétele) felén toronnyal, s ami érdekesség, nyitott toronyaljú, tehát belépéskor azonnal a templom egységes belső terébe jutunk, nincs leválasztása a toronynak. Körben szépen faragott karzat fűt, a mennyezet kazettás és omamentumos díszítésű. Figyelemreméltók azok a festett, díszes Figyelemreméltók azok a festett, díszes fatáblák, amelyek 1801-ből származnak, s amelyek jó néhány néhai szalóci református atyafi nevét őrizték meg. fatáblák, amelyek 1801-ből származnak, s amelyek jó néhány néhai szalóci református atyafi nevét őrizték meg. Az egykori lakosok mellett a tisztelendő úr meg a kurátorok nevei is ott olvashatók a táblákon. Egy igen érdekes, fallal körbevett, jó állapotú kis templomban, melynek titokzatos múltja van. Tájoló Szalóc község a Pozsony és Kassa közti E 571-es nemzetközi főútról a 3021-es mellékútra letérve érhető el, a templom a 48.586/20.467 GPS- koord in étáknál található. van olyan feltételezés, mely szerint a mai református templom legrégebbi része a kolostor külső kápolnája lehetett. Kérdések a történetéről Annak egyértelmű és meggyőző bizonyításához, hogy a mai református templom csak egy külső kápolnája lett volna az 1371-ben alapított kolostornak, még további kutatásokra lenne szükség. Ám jó néhány másodlagos bizonyítéknak is mondható tény ezt az állítást cáfolja. Ha már 1243-ban létezett a falu tatárjárás előtti, minden bizonnyal ebben a dúlásban legalábbis részben elpusztított őse, s a falut a berzétei várbirtokból való kiszakítással alapították, akkor feltételezhető, hogy birtokosa templomot is alapított. Hogy ez netán temetkezési kegyhelye is lehetett, erre csak egy ásatás adhatna választ. Annyi biztos, hogy egy korábbi javításkor elvégzett falkutatás szerint a keleti tájolású, szögletes, egyszerű záródású szentély falain a vastag vakolatrétegek alatt freskónyomok találhatók. Ha ezek feltárása megtörténne, mintázatukat, anyagukat, a festékpigmentek összetételét a gombaszögi kolostor egyhajós gótikus, 1371-es alapítású templomának freskóanyagával lehetne összevetni. Mindenképpen érdekes eredménylenne! Emléket állítottak Amit ma a szalóci református templom formája elárul, az a több építési fázis, több építési stílus. A félköríves diadalív által elválasztott kis szentélyrész a legrégebbi, ennek két támpillére is van, igaz, ezek lehetnek későbbi kialakításúak is. Maga a templom egyhajós, nyugati Pályázat a Gútai Városi Hivatal (Gúta Város) ' ’ Építésügyi, régiófejlesztési ' és környezetvédelmi osztályvezetői ___ posztjára Gúta Város, Templom tér 1,946 03 Gúta, pályázatot hirdet a Gútai Városi Hivatal Építésügyi, régiófejlesztési és környezetvédelmi osztály vezetői posztjára. A munkavégzés helye: • Gúta Város - Városi Hivatal, Templom tér 1,946 03 Gúta Munkaköri leírás: • Projektdokumentációk, közbeszerzés előkészítése az építésügyi és régiófejlesztés részlegen • Gúta Város területén történő építésügyi projektek betartásának felügyelete, az építkezések folyamatának ellenőrzése • Építkezések ellenőrzése a területi egységre vonatkozó jogi dokumentációkkal való összhang alapján • Az államigazgatás által átruházott hatáskörök felügyelete a levegővédelem, vízgazdálkodás, hulladékgazdálkodás, környezet- és tájvédelem, helyi közutak és szervizutak terén • Környezetvédelmi, közlekedési és közúti stb. törvényekre vonatkozó feladatok és rendeletek teljesítése • Közutak, közterületek, zöldterületek és játszóterek kezelése és karbantartása • Strukturális alapokból finanszírozott projektek megvalósítása Szaktudási feltételek: • Másodfokú főiskolai végzettség - építész szakirányú • Legalább 3 éves vezetői tapasztalat • Szlovák és magyar nyelv aktív ismerete szóban és írásban A pozíció betöltéséhez szükséges egyéb feltételek: • Beruházási építkezésekre, területrendezésre és építészetre vonatkozó ismeretek és tapasztalat • Az önkormányzattal kapcsolatos tapasztalatok, az építési eljárásról szóló törvényre, környezetvédelemre vonatkozó általános, kötelező érvényű jogszabályok ismerete, a települési tulajdonról szóló törvény ismerete • A közbeszerzési törvény ismerete • A város költségvetésével kapcsolatos munkák ismerete, költségvetés létrehozása • Döntésbeli önállóság • Csapatmunkában való részvétel • Kommunikációs, menedzseri és szervezői készségek, flexibilitás • „B" típusú jogosítvány • Számítógépes ismeretek (Excel, Word, Internet,...) Szükséges iratok és anyagok listája: • a pályázatba sorolás írásbeli kérvénye • életrajz • a legmagasabb végzettséget igazoló bizonyítvány, képesítés megszerzéséről szóló igazolványok, tanúsítványok • a személyi adatok kezelésének jóváhagyását igazoló beleegyezés (a személyiadat-védelemről szóló 18/2018 sz. törvény értelmében), • egy hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány Munkaviszony fajtája: • Főállás Javasolt bér: • 1400 €-tói A pályázat győztesének kiválasztását befolyásoló tényezők: • Szakmai tudás és tapasztalat építésügyi, régiófejlesztési és környezetvédelmi területen Az írásbeli kérvényt és az igényelt dokumentumokat zárt borítékban (a megadott telefonszámmal és e-mail-címmel)„Vyberové konanie - vedúci OV a RR MsÚ - neotváraf" megjelöléssel legkésőbb 2021. május 21 -ig juttassa el vagy adja le személyesen a következő címre: Mesto Kolárovo, Kóstolná námestie 1, 946 03 Kolárovo Gúta Város fenntartja annak jogát, hogy a pályázaton ne hirdessen győztest. DP210231