Új Szó, 2021. április (74. évfolyam, 76-99. szám)
2021-04-17 / 88. szám
201 SPORT 2021. április 17. | www.ujszo.com EL: topligások elődöntője A DAC j óvátenné a szerdai kupabúcsút Ramfrez ma 50. bajnokiján léphet pályára (Somogyi Tibor felvétele) Nem borult a papírforma, a labdarúgó Európa-liga negyeddöntőjének csütörtöki visszavágói után a topligák képviselői maradtak csak versenyben a sorozatban. A Manchester United és a Villarreal kettős győzelemmel búcsúztatta ellenfelét (a Granadát illetve a Dinamo Zagrebet). S bár az AS Roma az amszterdami 2:1-es győzelem után hazai pályán kissé izgulhatott- 1:0-s Ajax-vezetésnél csak a VAR-nak köszönhették, hogy a Tadics-góllal végződő akciót egy korábbi fault miatt visszafújták —, az 1:1-es döntetlennel szintén bejutottak az elődöntőbe. Reálisan csak a Slavia Praha- Arsenal párharc volt nyitott a londoni 1:1 után - de mindössze a visszavágó 24. percéig: addigra az ellenfelet lerohanó angolok már 3:0-ra vezettek, úgy, hogy az első góljukat centis les miatt elvette a VAR. „Nagy csapás, ha hat perc alatt három gólt kapunk, pszichésen a padlóra kerültünk - mondta Jindfich Trpisovsky, a Slavia vezetőedzője a 4:0-lal záródó meccs után az idnes.cz-nek. - Ezúttal hiányzott belőlünk a kurázsi. Nem volt meg az a mozgás, mint korábban, az ellenfél dinamikusabb, gyorsabb, fürgébb volt. Kevesek voltunk ellene.” A prágaiakon így a Leicester és a Rangers után a harmadik brit csapat már kifogott, és csakúgy, mint két éve, a negyeddöntőben fejezték be várakozáson felüli jó szereplésüket. Az Arsenal ellenben megkapaszkodott az utolsó szalmaszálban, mivel csak az EL megnyerésével vívhatja ki az európai kupaszereplést a következő idényre. „Az egész meccsen nagyon veszélyesek és főleg effektívek voltunk. Öröm volt nézni Smith-Rowe-ot és Sakát” - áradozott Mikael Arteta vezetőedző, aki egy ideig nem számíthat Pierre-Emerick Aubameyangra, mivel a gaboni csatár maláriával fertőződött meg a válogatottszünet során. (ot) Az elődöntő párosítása: Manchester United-AS Roma Villarreal-Arsenal Játéknapok: április 29., május 6. A DAC labdarúgócsapata ma 17 órakor a trencsénieket fogadja a MÓL Arénában a Fortuna Liga felsőházi rájátszásának 5. fordulójában. Érdekesség, hogy hét közben mindkét csapat nem kis meglepetésre másodosztályú ellenféllel, szemben esett ki a kupából: a Slovnaft Cup negyeddöntőjében a DAC Zólyomban szenvedett 3:2-es vereséget a besztercebányaiaktól, míg atrencséniek 3:0-ra kikaptak az FC Kosice otthonában. A kupabúcsú miatt a DAC számára a második hely megőrzése maradt az egyetlen fontos feladat az idei szezonban: a dunaszerdahelyiek előnye jelenleg 4 pont aZilina és 5 pont a Spartak Tmava előtt. A trencséniek elleni mérkőzésen hárman is komoly mérföldkőhöz érkeznek sárga-kék mezben: Martin Jedlicka 80., míg Eric Ramirez és Dominik Kruzliak 50. bajnokiján léphet pályára. „Hálás vagyok, amiért már ennyi találkozó szerepel a nevem mellett. A klubban és a pályán is remekül érzem magam, és bízom benne, hogy ez a szám továbbra is nőni fog. Az a fo, hogy holnap győzelemmel ünnepelhessük ezt a kis jubileumot - mondja Dominik Kruzliak a klubhonlapnak. A védő 2019 nyarán igazolt a DAC- hoz, a mai mérkőzésről pedig elárulta: szeretnék feledtetni a hétközi kupabúcsút. - Nehéz összecsapás lesz, de otthon futballozunk és győzni szeretnénk. Nagyon bánt minket a kupabúcsú, egyértelműen ki akaijuk engesztelni a szurkolókat és a klubot is, méghozzá jó játékkal és eredményességgel.” A trencséniek az őszi szezon során egy ideig még sereghajtók is voltak, de az alapszakasz végére nagyszerű formába kerültek, és végül bejutottak az első hatba. A felsőház viszont már túl nagy falatnak tűnik nekik: eddig mind a négy mérkőzésüket elvesztették, és összesen 11 gólt kaptak. A csapat jellemzően gólgazdag találkozókat és támadófocit játszik, ami a dunaszerdahelyiek számára is kedvezőbb lehet, mint a védekező felfogású, betömörülő taktika. Az utolsó tíz egymás elleni találkozón átlagban 3,6 gól született. A DAC és a Irénéin eddig kétszer találkozott egymással a szezon során: ősszel a Mól Arénában 3:l-re győztek a sárga-kékek, míg az első tavaszi fordulóban 3:3-as döntetlen született Trencsénben. A mérkőzésen (melyet a fortunaliga.tv honlap élőben közvetít) Kiss Bálint játékvezető fújja a sípot. (Iz) Pepe megszerzi az Arsenal első gólját Prágában (TASR/AP-feivétei) SPORT A TV-BEN Szombat 8.10 - EUROSPORT 1, CT SPORT: Műkorcsolya, csapat-vb 10.00, 10.55 és 11.55 - NOVA SPORT 1: Moto3, MotoGP és Moto2,3. szabadedzések 11.00 és 14.00 - M4 SPORT, SPORT 1 (cseh): Forma-1, Emilia- Romagna Nagy díj, 3. szabadedzés és időmérő 11.00 - EUROSPORT 2: Sznúkervb 12.00 - EUROSPORT 1: Török kerékpáros-körverseny 12.30 - ÖT SPORT: Plzen-Dukla Praha cseh bajnoki férfi-kézilabdameccs 13.00 - DIGISPORT 1 (szlovák): St. Pauli-Würzburg foci Bundesliga n-meccs 13.00 - NOVA SPORT 1: Angers- Rennes francia bajnoki focimeccs 13.30 - PREMIER SPORT: Newcastle-West Ham angol bajnoki focimeccs 13.30 - ARENA SPORT 1: Stoke- Preston angol másodosztályú focimeccs 13.30 - EUROSPORT 2: Montecarlói férfitenisztoma 13.35, 14.30 és 16.10 - NOVA SPORT 1: Moto3, MotoGP és Moto2, időmérők 14.00-EUROSPORT 1: Valenciai kerékpáros-körverseny 14.30 - M4 SPORT+: Újpest-Mezőkövesd foci NB I-meccs 14.30-CT SPORT: Chrudim-Lísen cseh másodosztályú focimeccs 15.00 - DIGISPORT 3 (szlovák): Sampdoria-Verona foci Serie A- meccs 15.15 - SPORT 2 (cseh): Leksand- Örebro svéd bajnoki hokimeccs 15.30 - STV 2: Slovan-Tmava foci F ortuna Liga-meccs 15.30 - DIGISPORT 1 (szlovák): Wolfsburg-Bayem München foci Bundesliga-meccs 15.30 - DIGISPORT 2 (szlovák): Mönchengladbach-Frankfúrt foci Bundesliga-meccs 15.30 és 19.45 - EUROSPORT 1: Sznúker-vb 16.30-ARENA SPORT 1: Le Mans autóverseny 16.45 - M4 SPORT: Kisvárda-FTC foci NB I-meccs 16.45- M4 SPORT+: Balatonfüred- Veszprém férfikézilabda NB I-meccs 17.00 - ÖT SPORT: Opava-Kolín cseh bajnoki férfi-kosárlabdameccs 17.00 - NOVA SPORT 2: Marseille-Lorient francia bajnoki focimcccs 17.45- SPORT 1 (cseh): Szlovákia- Szerbia női kézilabda-vb-selejtező 18.00 - DIGISPORT 3 (szlovák): Sassuolo-Fiorentina foci Serie A- meccs 18.00 - STV 2: Slovan-Zvolen hoki Tipos Extraliga-meccs 18.00 - SPORT 2 (cseh): Göztepe- Galatasaray török bajnoki focimeccs 18.15-ORANGE SPORT 1: Plzen- Jablonec cseh bajnoki focimeccs 18.30 - DIGISPORT 1 (szlovák): Leverkusen-Köln foci Bundesligameccs 18.30 - DIGISPORT 2 (szlovák): Chelsea-ManCity foci FA-kupaelődöntő 18.35 - NOVA SPORT 1: Philadelphia-Washington hoki NHL- mcccs 18.45 - M4 SPORT+: Tatabánya- Szeged férfikézilabda NB I-meccs 19.15 - M4 SPORT: Paks-ZTE foci NB I-meccs 20.15 - CT SPORT: Csehország- Svájc női kézilabda-vb-selejtező 20.30 - M4 SPORT+: UVSE-Dunaújváros női vízilabda ob-döntő 20.45 - DIGISPORT 1 (szlovák): Cagliari-Parma foci Serie A-meccs 21.15 - PREMIER SPORT: Wolves-Sheffield Utd. angol bajnoki focimeccs 21.15 - NOVA SPORT 2: Orlando City-Atlanta foci MLS-meccs 21.30 - SPORT 1 (cseh): Bilbao- Barcelona foci Spanyol Kupa-döntő 22.35 - NOVA SPORT 1: LA Lakers-Utah kosárlabda NB A-meccs 23.55 - NOVA SPORT 2: Los Angeles FC-Austin foci MLS-meccs 1.05 (vasárnap)-NOVA SPORT 1: Tampa Bay-Florida hoki NHL- mcccs 4.00 (vasárnap) -NOVA SPORT 1: Winnipeg-Edmonton hoki NHL- meccs 4.00 (vasárnap) — PREMIER SPORT: Küzdősport, UFC Fight Night, Las Vegas Vasárnap 10.15 - CT SPORT: Karviná-Lovosice cseh bajnoki férfi-kézilabdamcccs 11.00 és 16.30 - EUROSPORT 2: Sznúker-vb, Sheffield 11.05 és 14.00 - EUROSPORT 1: Amstel Gold női és férfi kerékpárverseny 12.00 - EUROSPORT 1: Török kerékpáros-körverseny 12.15, 13.45 és 15.15 - NOVA SPORT 1: Moto3, MotoGP, Moto2, Portugál Nagy díj, fútamok 12.30 - DIGISPORT 1 (szlovák): Milan-Genoa foci Serie A-meccs 13.00 - NOVA SPORT 2: PSG-St. Étienne francia bajnoki focimeccs 13.00 - M4 SPORT: Magyarország- Olaszország női kézilabda-vbselejtező, visszavágó 14.00 - DIGISPORT 2 (szlovák): Real Sociedad-Sevilla spanyol bajnoki focimeccs 14.30 - PREMIER SPORT: Arsenal-Fulham angol bajnoki focimeccs 14.30 - ARENA SPORT 2: Salzburg-Linz osztrák bajnoki focimcccs 14.30 - EUROSPORT 2: Montecarlói férfitenisztoma, döntő 15.00 - M4 SPORT+: Puskás Akadémia-MTKNB I-es focimeccs 15.00 - DIGISPORT 3 (szlovák): Atalanta-Juventus foci Serie A- meccs 15.00 - NOVA SPORT 2: Brest- Lens francia bajnoki focimeccs 15.00 - M4 SPORT, SPORT 2 (cseh): Forma-l-es Emilia-Romagna Nagy díj, íútam 15.30 - DIGISPORT 1 (szlovák): Dortmund-Bremen foci Bundesligameccs 16.00 - ARENA SPORT 1: Basel- Servette svájci bajnoki focimeccs 16.10 - DIGISPORT 2 (szlovák): Atlético Madrid-Eibar spanyol bajnoki focimeccs 16.15 - ORANGE SPORT 1: Zlaté Moravce-Zilina foci Fortuna Ligameccs 17.00 - PREMIER SPORT: Manchester United-Bumley angol bajnoki focimeccs 17.00 - NOVA SPORT 2: Bordeaux-Monaco francia bajnoki focimeccs 17.00 - SPORT 1 (cseh): CSZKA Moszkva-Omszk hoki KHL- nagydöntő, 1. meccs 17.15 - EUROSPORT 1: Valenciai kerékpáros-körverseny 17.30 - M4 SPORT: Honvéd-Fehérvár NB I-es focimeccs 18.00 - ORANGE SPORT 1: Liberec-Slavia Praha cseh bajnoki focimeccs 18.00 - SPORT 2 (cseh): Basaksehir-Fenerbahce török bajnoki focimeccs 18.00 — STV 2: Slovan-Zvolen hoki Tipos Extraliga-elődöntő, 4. meccs 18.00 - ORANGE SPORT 2, CT SPORT: Trinec-Liberec cseh bajnoki hokidöntő, 1. meccs 18.00 - NOVA SPORT 1: Boston- Washington hoki NHL-meccs 18.30 - DIGISPORT 3 (szlovák): Betis-Valencia spanyol bajnoki focimeccs 19.00 - NOVA SPORT 2: New York-New Orleans kosárlabda NB A- meccs 19.30 - DIGISPORT 2 (szlovák): Leicester-Southampton foci FA- kupa-elődöntő 19.45 - EUROSPORT 1: Sznúkervb, Sheffield 20.00 - M4 SPORT: Győr-DVSC NB Il-es focimeccs 20.45 - DIGISPORT 1 (szlovák): Napoli-Intemazionale foci Serie A- mcccs 21.00 - DIGISPORT 3 (szlovák): Getafe-Real Madrid spanyol bajnoki focimeccs 21.00 - NOVA SPORT 1: Nantes- Lyon francia bajnoki focimeccs 21.30 - NOVA SPORT 2: Inter Miami-LA Galaxy foci MLS-meccs 23.50 - NOVA SPORT 2: Columbus-Philadelphia foci MLS-meccs 0.35 (hétfő) - NOVA SPORT 1: Philadelphia-NY Islanders hoki NHL-meccs