Új Szó, 2021. április (74. évfolyam, 76-99. szám)
2021-04-17 / 88. szám
www.ujszo.com | 2021. április 17. TÖRŐCSIK MARIRA EMLÉKEZÜNK I 9 Nagyon szerették és nagyon szeretett (Fotó: MTI/MTVA/Zih Zsolt) Csodákat hagyott itt, őrizni fogjuk TALLÓSI BÉLA A tegnap, életének 86. évében elhunyt Törőcsik Marit 2019- ben Kossuth-nagydíjjal tüntették ki „több évtizedes pályafutása sorén kimagasló szakmai hozzáértéssel és alázattal megformált alakításai, ikonikus filmfőszerepek és felejthetetlen színpadi figurák sorát felvonultató, kivételesen gazdag művészi életműve elismeréseként". Ez az, ami a díj, vagyis mestersége, művészete legrangosabb hivatalos elismerése mögött van. Találkozás Pozsonyban De, hogy milyen nagy ember, milyen mélységes alázattal élő és alkotó, hatalmas művész volt Törőcsik Mari, s hogy milyen szeretetteljes tisztelettel viszonyult a közönségéhez, tökéletesen elárulja az az őszinte hangvételű találkozás, amelyet sokan, nagyon sokan Pozsonyban tölthettünk el a társaságában. 1999 februárjában hatalmas hó szakadt ránk. Akkortájt, amikor Törőcsik Marit idevártuk Pozsonyba, a Magyar Intézetbe: és nem csak mi, pozsonyi közönség. A hóviszonyokkal dacolvajöttek távolabbról is a személyes együttlét öröméért, hogy szemtől szemben láthassák az elmúlt fél évszázad egyik legnagyobb magyar színművészét. Eljött az estre Jaro Rihák szlovák rendező is, aki több magyar színésszel is dolgozott már. Meghatódva mondta a végén: „bár nem értek magyarul, Törőcsik Mari minden rezdülését éreztem”. A szlovák rendező azt is elárulta, megvette lapunk munkatársa, Szabó G. László Törőcsik Mariról írt, Vasrózsa című könyvét. „Nem baj, hogy nem értem, de ezt a csodát őrizni akarom” - mondta. A könyvbe zárt „csodát”, aki élőben Pozsonyban kifejtette: „ahhoz, hogy díva legyek, úgy is kellene élnem”. Csakhogy ő Gorkij, Ibsen, Brecht, Örkény és más drámaszerzők stilizált világából, Ljubimov és Vasziljev magasztos inspirációiból kilépve a legnagyobb színészek egyikeként is nyitott szívű, őszinte, kíváncsi lélekkel közelítő emberként élt, legutóbb már betegen vidéki, velemi házában. S bár Törőcsik Mari a 90-es évek végén azokon a téli napokon éppen Szolnokon játszott, még intette is ottani igazgatója, hogy ne induljon el Pozsonyba, a meghirdetett beszélgetőest napján a hórekordokat döntögető rideg télben Pesten felült a Hungáriára, és elvonatozott hozzánk. „Tudják, a szeretet... - árulta el a beszélgetésen - itt akartam lenni, ezért -ültem fel a vonatra. Tudtam, hogy várnak. Én már csak szeretni tudok...” - és jelezte, hogy minket, a közönségét, itt és mindenütt. Ez így volt később is, amikor újra jött, és a ma már nem működő Szakszervezetek Háza színpadáról egy zenés randevún kényelmes fotelból mesélt nekünk zenéről, színházról közvetlenül, mintha mindenkihez külön-külön szólna. „Cseppet sem szédültem a hintában és a táncban” - mondta Pozsonyban a Körhinta két fergeteges jelenetéről, a filmről és a szerepéről, melyet a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett szakának elsőéves hallgatójaként kapott meg Fábri Zoltántól. S amellyel elindult nemcsak Magyarországon, hanem a filmvilág fesztiváljainak fellegvárába, Cannes-ba is, hogy törékeny alakjával meghódítsa az előkelő ünneplő közönséget. Olyannyira sikerült, hogy Francois Truffaut, a franciák legendás rendezője azt írta a pályáján éppen induló magyar színésznőről: „anélkül, hogy a húszéves művésznő tudott volna róla, ő volt a fesztivál legnagyobb sztárja, ő érdemelte volna az Arany Pálmát”. Mi ezt már rég tudjuk, hiszen a Körhinta és Törőcsik Mari ikonikus összefonódása a magyar filmtörténet egyik magasan kiemelkedő emblémája. Erről tanúskodik a Körhintamenet is, Szabó G. László beszédes könyve Törőcsik Mariról, amelyben a szerző Törőcsik Mari pályatársai, színészpartnerei és rendezői vallomásait gyűjtötte kötetbe, megszólaltatva természetesen a színésznőt is. A cannes-i elismerést végül is kiérdemelte Törőcsik Mari: később, 1976-ban a Maár Gyula rendezte Déryné, hol van? című alkotásért elnyerte a legjobb női alakítás díját. De ünnepelték Cannes-ban Makk Károly Szerelem című filmjével is, mely az 1971-es cannes-i fesztiválon elnyerte a zsűri díját. Makk Károly alkotásával kapcsolatban akkor azt írták: „Ebben a filmben a szerelem nemcsak az egymás iránti szeretet, hanem a humánum /.../ megőrzését is jelenti, mert a szerelem maga a szabad, emberi élet.” Ezt a szabad emberi életet, ezt a szerelmet viszi végig a filmen Törőcsik Mari az ágyban fekvő, rigolyás Mamával folytatott, az igazságot leplező dialógusaival. Játék három képben A pozsonyi találkozások mellé jöjjenek élő, soha nem fakuló személyes emlékképek színpadi alakításairól. Az egykori Várszínház Csütörtöki hölgyek című előadása visszafogott, csendes szenvedélyjáték volt női köntösben. Csütörtökönként teára találkoznak régi barátnők, hogy számot adjanak szerelmeikről, megélt és meg nem élt vágyaikról, egymás múltjában vájkáló tercierével. Az előadás talán legnagyobb kivételessége az volt, hogy a magyar színjátszásban három nagyon különböző színészkaraktert képviselő legnagyobbjaink kaptak együttlétezési lehetőséget egy színpadon: Törőcsik Mari, Psota Irén és Váradi Hédi. Micsoda tea! Szintén legendás nagy hármas tagjaként lépett a Játékszín színpadára visszafogott, bölcs és odaadó Egérkeként a Macskajátékban Psota Irén és Tolnay Klári partnereként. Ajándék volt annak, aki láthatta! Másfajta, de emlékezetes alakítást nyújtott a József Attila Színház A régi nyár című előadásában. Az operett számos arcát villantotta meg benne a nercharisnyától a boáig: egyetlen felfokozott táncos-énekes jelenetben villanásnyi szünetek alatt váltott kosztümöt, arcot, tartást, mozgásstílust, érzelem- és dallamvilágot, tomboló sikert aratva. Szépsége, amelyből itt, egyetlen szereppel jó néhány formát megmutatott, a pozsonyi találkozón is szóba jött. Kacagva, ahogy csak ő tudott, azzal hárított: „Engem nem vetkőztettek. Vertek, meg csókoltak minden filmben. Én nem voltam szép.” Szeretettel mindvégig A Körhintamenet című könyvet indító rövid interjúban Törőcsik Mari kifejti: az életében azt tartja a legeslegfontosabbnak, hogy szeretni tudjon, mert annál semmi sem fontosabb, hiszen győzni csak szeretettel lehet. Győzelmei voltak, mert nagyon szerették és nagyon szeretett. Az elmúlt években több alkalommal került hosszabb-rövidebb időre kórházba, 2008 őszén újraélesztést követően kómába esett, és hetekig intenzív kórházi ellátásra szorult. Csak 2018 nyarán vállalt újra színészi munkát. A szeretet és a tehetség visszahozta. „Engem a mostani fiatalok is imádnak. /.../ Ők sem pusztán azért imádnak, mert én egy kedves, bolondos öregasszony vagyok, hanem mert elcsodálkoznak azon, hogy mit tudok” - nyilatkozta lapunknak egy korábbi interjúban. Azt is többször mondta, „engem az Isten a tenyerén hordozott” - szeretete és tehetsége mindazzal, amit filmek, színházi és televíziós felvételek, lemezre (is) rögzített dalok sokaságával ránk hagyott, odáig terjedt. Micsoda utak... Törőcsik Mari útjai! A búcsú szavai ' A legendás színésznő halálhíre az egész magyar művészvilágot megrázta. A közösségi médiában és a hírportálokon sok kolléga és barát búcsúzott tőle. Közülük idézünk néhányat. Jordán Tamás „Szokássá vált, hogy amikor elbúcsúztam tőle, azt mondtam: egy nagyon nagy mosolyt kérek. Ó mosolygott, csillogott a szeme... Most erre emlékszem, így látom magam előtt. Nagyon sok ember, művész számára példakép. Teljes joggal, hiszen rendkívüli színész volt és rendkívüli ember. Annak, aki komolyan veszi, hogy ő a példaképe, hogy olyan szeretne lenni, mint ő, annak »csupán« annyi a dolga, hogy legyen tehetséges, zseniális, kiváló. Nem születik több Törőcsik Mari.” Bodrogi Gyula „Ez a világ legtermészetesebb dolga, de amikor megtörténik, valahogy mégsem tudja elhinni az ember. Emlékszem, milyen volt fiatalon, amikor egy pillanat alatt érkezett el számára a világsiker. Éppen csak beiratkozott a főiskolára, és a következő pillanatban már az egész világ ismerte a Körhinta miatt. Nagyon kedves, szép, érzékeny ember volt, amilyennek egy fiatal lánynak lennie kell. Aztán példaképpé vált a szakmabéliek számára is. Rengeteg vele kapcsolatos kép, emlék torlódik, zakatol a fejemben, de most nagyon nehéz beszélni róluk. Ez a pillanat a gondolkodásra jó, beszédre nem.” Alföldi Róbert „Mari! »Én nagyon szeretem magát!« És nem tudok most jobb mondatot, mint tudja, azt a mi mondatunkat. Amit akkor írtam, amikor anno majdnem meghalt. Nem lehetne, hogy most is elolvassa, és akkor felhív, hogy na, de Igazgató uram! És nevetünk és nevetünk... De jó lenne! Maga sok csodára képes volt! Na, még ezt az egyet! Ólelem nagyon, és köszönöm a bizalmat! Nagyon köszönöm! Én nagyon szeretem magát!” Vecsei H. Miklós ,Amikor negyedjére nem ismert meg, azt mondta, hogy ötödikre megkérhetem a kezét. így is történt, 7 éve a Nemzeti büféjében. Le kellett térdelnem elé, és akkor - mint mindig - elmesélte, hogy még Truffaut is letérdelt elé. Hálás vagyok, hogy láthattam Vaszilj evvel, Rizsakov rendezésben Lukaként, gyönyörű Zsótér-előadásokban, a Szarvassá változott fiúban, hogy állhattam mellette színpadon, és hogy amikor tavaly meglátogattuk Atival Velemben, és róla és Pilinszkyről kérdeztük, akkor azt mondta, hogy élete ajándéka, hogy Maár Gyula mellett élhetett és váija, hogy újra találkozzanak. Sajnos egyre többen várják fent egymást a Nagyok, de mindig elmosolyodom azért, hogy milyen sztorizások mehetnek fenn. Mindig arra gondolok, hogy drága Tanár Úr egy kávéval és egy kedves süteménnyel vár mindenkit az ajtóban. Nyugodjon békében, Mari, és ölelje meg a többieket helyettünk!”
