Új Szó, 2021. április (74. évfolyam, 76-99. szám)

2021-04-12 / 83. szám

8 I KULTÚRA 2021. április 12. | www.ujszo.com A bőség kosara a könnyűzenében Szubjektív szemezgetés 2021 első negyedévének terméséből, a műfaji sokszínűséget is szem előtt tartva JUHÁSZ KATALIN Úgy tűnik, a karanténidőszak jót tett a zenészeknek: annyi izgalmas album jelent meg az elmúlt három hónapban, hogy nem győztük kapkodni a fe­jünket. Az alábbiakban igyek­szünk megkönnyíteni önöknek a választást. Nick Cave, Warren Ellis: Carnage Nick Cave rendkívül produktív mostanában. Zenekarával 2019-ben adta ki a Ghosteen albumot, tavaly pedig az egy szál zongorás, nézők nélküli koncertjének anyagát Idiot Prayer: Nick Cave Alone at Ale­xandra Palace címmel. Ezt a leg­újabbat a The Bad Seeds multi­­instrumentalistájával, Warren Ellis­­szel közösen készítették egy hét alatt, a nyolc dal többsége állítólag az első három napon született. A Carnage egy impresszionista állapotrajz, a mögöttünk álló kaotikus hónapok lenyomata. Először digitális formá­ban jelent meg februárban, a CD és a bakelit később jött, de addig is ki­pakolták a YouTube-ra a teljes al­bumot, úgyhogy nyilván nem az anyagiakra hajtanak. Valamennyi dal lassú tempójú, meditativ, hipnotikus énekkel, ka­rakteres szintetizátorral. A minima­­lista alapok gyakran gyorsabbak, mint a fő dallam, amitől egyszerre finom és erőteljes atmoszférát kap a lemez. A bezártság hatására készí­tett veszteséglista egyfelől fájó fel­adat, de a túlélést segítő ventiláció­­ként is szolgál. Konkrét utalás nincs a járványra, de ott bujkál a sorok kö­zött. Nick Cave-et amúgy sem ké­nyeztette a sors az utóbbi években - tizenöt éves fiának elvesztése egy önálló lemezt is kihozott belőle 2016-ban, itt pedig azt (is) érezni, hogy az önkifejezés még mindig egyfajta gyógyulássegítő folyamat számára. Lana Del Rey: Chemicals Over the Country Club Az utóbbi évek egyik legegyénibb hangú amerikai dalszerző-éne­kesnőjének hetedik albuma szintén RÖVIDEN Fiatal költők az Irodalmi Szemlében Megjelent az Irodalmi Szemle áp­rilisi száma. A lap címadó blokkja a szerkesztőség által szervezett nyári alkotótábor, az ART ér szer­zőinek írásaiból válogat. Mizser Attila bevezetőjét (Teresülés) Gyurász Marianna, Guzák Klau­dia, Veres Erika, Vörös Gergely versei és Nagy Hajnal Csilla Har­madnap című kamaradarabja kö­veti, a lapszám illusztrációt is Guzák Klaudia és Nagy Hajnal Csilla munkáiból válogatták. ANobel-díjas Louise Glück köl­teményeit Gyukics Gábor és Szili József fordításában, Jaroslav Ha­­sek elbeszéléseit pedig Száz Pál fordításában és előszavával olvas­hatjuk. Fried István Kassa irodal­máról, Márai Kassájáról közöl ta­nulmányt, és folytatódik Nagy Hajnal Csilla tárcarovata is. 09 felkerült a YouTube-ra. Lana Del Rey-t hiba lenne elintézi azzal, hogy ő az összetört szívű lányok kedven­ce, és ha egy dalt meghallgatunk tő­le, az összesét ismerjük. A helyzet bonyolultabb. Mostanra ugyanis ki­alakított magának egy önálló stílust, saját világot. És mivel a popzenében az önazonosság a hitelesség legfon­tosabb kritériuma - enélkül csak re­ceptre készült tucattermékről be­szélhetünk -, kalapot emelek előtte. Jól áll neki a a sok zongora és a nem­rég megtalált folkos vonal. Remek előadó: tudja, mikor kell suttogni, beszélve énekelni, és mikor kell ki­eresztenie a hangját. Ezen a finom mívességgel hangszerelt, alaposan kidolgozott, befelé fordulós leme­zen nincsenek töltelékdalok, de nincs „nagy sláger” sem: érezni, hogy mindegyik egyformán fontos volt neki. Nekem pedig talán a Wild at Heart és a Dark But Just a Game a legfontosabb. Sleaford Mods: Spare Ribs A kultikus brit elektro-punk duó csak most, a tizenegyedik albummal érintett meg igazán, pedig sokszor próbálkoztam velük. Egy MC na­gyon durva akcentussal szövegel, a másik pedig valamit prüntyög alá egy Casióval. Nyelvtudás erősen ja­vallott, mert a lényeg a szellemes szövegekben rejlik, amelyek már­­már irodalmi igényűek, de nem a szó magasztos értelmében. Ez az utca költészete, az angol tár­sadalom peremén élők mindennap­jainak rögzítése, egy csomó szleng­gel. Mentségemre jegyen mondva: az üzenetek felét az amerikaiak sem értik, de még a britek egy része is rejtvényt fejt zenehallgatás közben. Jason Williamsont azonban mindez nem érdekli, ebből a szempontból egy kicsit olyan ő, mint szegény Mark E. Smith volt (The Fali) vagy Mike Skinner, a The Streets agy­trösztje. Williamson viszont ritmushang­szerként használja a hangját. Várat­lan hangsúlyok, csavarások, az alapritmus ellen feszülő ritmikai megoldások, csúfondárosan elnyúj­tott sorvégek, dühös hadarás - meg­annyi kunszt, amitől zeneileg is iz­Ismót csúszik a Top Gun folytatása Los Angolos. Novemberre ha­lasztotta a Paramount Pictures a nagy sikerű 1986-os akciófilm, a Top Gun folytatásának premierjét. A film a Top Gun: Maverick címet kapta, és ismét Tom Cruise játssza benne az egykori vakmerő vadász­­pilótát, akiből időközben pilóta­oktató lett. A stúdió közleménye szerint november 19-én kerül a mozikba a film, azon a napon, amikor Tom Cruise másik nagy sikerének, a Mission: Impossible­­nek a hetedik részét tervezték be­mutatni. Azt a filmet azonban csak 2022 májusában láthatják a nézők. Az amerikai moziüzemeltetők azt remélték, hogy a Top Gun folyta­tásának nyári bemutatója segítheti a kilábalást a pandémia miatt egy éve tartó mozibezárások okozta veszteségeikből. A nyolcvanas galmasak a számok. (Ebből a szem­pontból a Nudge It című a kedven­cem) A brexit, a kormány bénázása, a létbizonytalanság jelenik meg a szövegekben, ehhez jön még a ma­gánélet: gyermekkori traumák, ha­zug barátok. Szóval a lelkileg rossz passzban lévők inkább ne bön­gésszék a szövegeket. Justin Bieber: Justice Számomra az év eddigi legna­gyobb meglepetése ez az album - de lehet, hogy csak az előző, harmat­­gyenge Changeshez képest tűnik komoly fejlődésnek. Igazi modem, pumpálós, klubos popzene, amit évek egyik kasszasikeréhez készült folytatást eredetileg tavaly nyáron tervezték bemutatni, de először decemberre, majd ez év júliusára halasztották a premiert. (MTI) Emlókezzünk Szomjas Györgyre Budapest. A múlt héten 80 évesen elhunyt Kossuth-díjas rendező, Szomjas György Talpuk alatt fü­tyül a szél című filmje szerda éjfé­lig ingyenesen megtekinthető a Nemzeti Filmintézet streaming platformján, (www.filmio.hu ). A rendező új műfajt teremtett az 1976-os filmmel, amely magyar környezetbe ültette át az amerikai, illetve az olasz western műfaját - a cowboykalapot csikóskalapra cse­rélte. A film a kedvező kritikai fo­gadtatás mellett nagy közönségsi­kert is aratott, annak idején 600 ezren váltottak rá jegyet. (MTI) hallok, a trendiségre való görcsös törekvés nélkül. Azt az örömteli, rö­vid időszakot idézi, amikor Diplo és Skrillrex írták neki a számokat. Érezni rajta, hogy Justin végre sza­bad kezet kapott, hogy a mögötte ál­ló hatalmas apparátus nem nyomta őt agyon. És aki azt csinálhat a stúdió­ban, amit akar, az nem patikamér­leggel méregeti az újabb kötelező világsláger hozzávalóit, hanem új dolgokat próbál ki. Ez a felszabadult kísérletezés remek hatással volt az egykori tinibálványra, aki azóta megnősült, lehiggadt, megtért, szó­val emberileg is sokat változott. Ha ezen az úton'halad tovább, akár fon­tos, trendformáló előadóvá is válhat egyszer. Van rá ideje, hiszen még mindig csak huszonhét éves. Django Django: Glowin in the Dark Ez pedig a másik pozitív meglepi­­lemez. A londoni Django Django eddig egy korrekt indie-pop négyes volt, inkább az elektronikus vonal­hoz közelítve. Új albumuk viszont tele van progresszív, már-már pszi­chedelikus elrugaszkodásokkal, math-rockos struktúrákkal, asszi­­metrikus dalformákkal. Mintha ki­cserélték volna a társaságot, vagy összezárták volna őket a Foals tag­jaival. A dobok végre nem úgy szól­nak, mint egy dobgép, a gitárok egy­másnak válaszolgatnak játékosan, fantáziadúsan, egyedül az ének ma­radt selymes és éteri. Ha ilyet is tud­nak, miért nem csinálták eddig? Mindenesetre nagy dolog, hogy ne­gyedik lemezükön kimásztak saját buborékukból, és új, izgalmas do­logba kezdtek. King Gizzard & The Lizard Wizard: L.W. Ausztrália legalább tíz éve a pszi­chedelikus rockzene új fellegvárá­nak számít, főleg a pont tíz éve ala­kult King Gizzard & The Lizard Wi­­zardnak köszönhetően. Ez a zenekar elképesztő ütemben munkálkodik, igazi sztahanovisták - volt olyan év, amikor öt albumuk jelent meg — és mind remek lett. Folyamatosan újí­tanak, anélkül, hogy ismételnék ma­gukat, próbálgatják a zenei stíluso­kat, a szörfös garázszenétől a prog­resszív rockon és a folk-popon át egészen a dzsesszes hangzásokig, és az olyan bizarr projektekkel sem sültek fel, mint amikor kitalálták, hogy trash metal albumot csinálnak, csak úgy, a buli kedvéért. Ez az idei (2012 óta már a tizenhetedik) ko­rong is bőven tartogat meglepetése­ket: keleties és balkáni témák buk­kannak fel rajta, ami eddig nem iga­zán volt jellemző az angolszász rockzenére. Lefogadom, hogy a kö­vetkező években sokan fogják utá­nozni őket, már csak emiatt is érde­mes meghallgatni ezt a lemezt, amely egyszerre igényes és szóra­koztató. A Nomádok földje kapta a rendezők díját New York. Chloé Zhao A nomá­dok földje című amerikai road­­movie-ja kapta az év legjobb rende­zéséért járó díjat az Amerikai Ren­dezők Céhétől (DGA). A szombat esti online ceremónián a kínai szár­mazású rendezőnő, akinek ez a har­madik nagyjátékfilmje, csaknem az egész köszönőbeszédét alkotótársa­inak szentelte. A nomádok földje a gazdasági re­cesszió idején Amerika nyugati ré­szén vándorló, lakókocsiban és fur­gonokban élő emberek világát mu­tatja be egy megözvegyült nő (Fran­cis McDormand) történetén keresz­tül, aki szakít addigi életével és kis­teherautójával útra kel. Egy olyan utazásra indul, amelynek nincs vég­célja, és bár a főszereplő mérföldek ezreit hagyja maga mögött, utazása leginkább befelé vezet. A film az idei díjszezonban már számos trófeát begyűjtött, köztük a Golden Globe díjat és az Amerikai Producerek Céhének fődíját is. Chloé Zhaót rendezőként is sokan esélyesnek tartják az Oscar-díjra, amelyet idén a világjárvány miatt szokatlanul későn, csak április 25-én adnak át Los Angelesben. Érdekesség, hogy a film kevesebb mint 5 millió dolláros költségvetés­ből készült számos amatőr szerep­lővel, akik valóban ezt az életstílust követik. Ok teszik autentikussá a lí­rai, minimalista alkotást, amely az egzisztencialista dráma és társadal­mi látlelet sajátos keveréke. Az Amerikai Rendezők Céhének elismerése jó barométere annak, hogy melyik film esélyes az Oscar­­díjra. A múlt évben nem, de a meg­előző hat évben ugyanaz a produk­ció nyerte az Oscart, amelyet a ren­dezők is jutalmazták. (MTI, juk)

Next

/
Thumbnails
Contents