Új Szó, 2021. április (74. évfolyam, 76-99. szám)
2021-04-10 / 82. szám
201 SPORT 2021. április 10.1 www.ujszo.com A veszprémi csapat könnyedén lépett át a Vardaron (Fotó: Facebook) BL: kiesett a Szeged, továbbjutott a Veszprém EL: lépéselőnyben a Slavia az Arsenallal szemben AszlovákJakubHromadának(feketében)egyfélidőjutottLondonban(FotóTASR) A Veszprém kettős győzelemmel jutott a férfikézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, a Szeged viszont kettős vereséggel búcsúzott a sorozattól. A bakonyiak házigazdaként 39:30-re nyertek az északmacedón Vardar Szkopje ellen a nyolcaddöntő csütörtöki visszavágóján, az első mérkőzést egy héttel ezelőtt 41:27-re nyerték, így 80:57-es összesítéssel léptek tovább. A legjobb nyolc között a francia Nantes együttesével találkoznak május 12- én és 19-én. „Örülök, hogy elértük a negyeddöntőt, ez is volt a célunk. Szerettünk volna ma is jól játszani, és ez sikerült is. Ebben a 60 percbenjól teljesítettek ajátékosok, csak jó szavakkal illethetem őket. Nagyon örülünk, hogy folytathatjuk a sorozatot. Reméljük, hogy szépen lassan a szurkolók is visszatérhetnek a lelátóra” - mondta a meccs után David Davis veszprémi edző. A Szeged viszont megszorongatni sem tudta a címvédő Kielt. Már az első, szegedi mérkőzésen ; eldőlt a továbbjutás sorsa, amikor a ; németek 33:28-ra győztek. A ; visszavágón Kidben ugyanilyen arányban szenvedtek vereséget Bánhidiék. „Hiába kerestük a helyzeteket, lehetőségeket, az első perctől kezdve harcoltunk, mégis a Kiélnék sikerült három góllal el: lépni. Megpróbáltunk közelebb kerülni, de sajnos nem sikerült. Ellenfelünk megérdemelten jutott tovább” - nyilatkozta Juan Carlos Pastor, a magyar csapat spanyol ; mestere. A negyeddöntő párosítása ► Veszprém-Nantes ► PSG-Kiel ► Barcelona-Breszt ► Flensburg-Aalborg Lejátszották a labdarúgó Európa-llga negyeddöntőinek első mérkőzéseit, amelyeken egyik hazai csapat sem tudott győzni. A legnagyobb meglepetés, hogy a Slavia Praha döntetlent ért el az Arsenal otthonában. Az Arsenal az angol bajnokságban hetek óta nem tudja feljebb tornászni magát a 10. helyről. így Mikel Arteta bevallottan már inkább az Európa-ligára fókuszál, mivel annak megnyerésével a csapat még bejuthat a jövő évi BL-csoportkörbe. Ennek ellenére az Ágyúsok nem úgy futballoztak a Slavia ellen, mintha komoly tétje lenne a mérkőzésnek, a cseh címvédő a találkozó nagy részében egyenrangú ellenfele volt a londoniaknak. Jindrich Trpisovsky edző védencei a 80. perctől kezdve egyre inkább beszorultak, és a 86. percben hátrányba kerültek, de aztán kihasználták, hogy az Arsenal a hajrában visszahúzódott és a mérkőzés utolsó percében Tomás Holes egy szöglet után fejjel kiegyenlített. Trpisovsky együttese így lépéselőnyből várhatja a prágai visszavágót, de a Slavia trénere meglepetésre még így is kritikusan értékelt. „Néha túlságosan tiszteltük az Arsenalt, a Leicester és a Rangers ellen keményebben játszottunk. Jobb egyéni teljesítményekre lesz szükségünk a visszavágón” - mondta a mérkőzés után. A Manchester United 2:0-ra győzött az idei kiírás meglepetéscsapatának tartott Granada otthonában, így ebben az esetben a visszavágó valószínűleg már csak formalitás lesz. A Vörös Ördögök végig kézben tartották a mérkőzést, előbb Rashford talált be egy gyönyörű indítás után, a hajrában pedig Bruno Fernandes 11-esből volt eredményes - a portugál irányító huszadik büntetőjét rúgta manchesteri színekben, és eddig csak egyszer hibázott. A Tottenham szenzációs kiejtése után sokan azt hitték, a Dinamo Zagreb a Villarrealt is kiütheti, de a túlságosan védekező felfogásban futballozó horvát címvédő 1:0-ra kikapott hazai pályán Unai Emery csapatától, így nehéz helyzetből várja a visszavágót. Äz Ajax hiába vezetett l:0-ra az AS Roma ellen, majd jutott büntetőhöz, Dusán Tadics kihagyta azt. Ezután a pályafutása első Ajaxmeccsén védő holland U21-es válogatott Kjell Scherpen nagyot hibázott egy szabadrúgásnál - az olaszok egyenlítettek, majd a hajrában a győztes gólt is megszerezték egy szöglet után. (iz.TASR) SPORTATV-BEN Szombat 10.50 - CT SPORT: Koprivnice-Plzen cseh bajnoki férfikézilabda, negyeddöntő 12.50 - CT SPORT: Chrudim-Ústí nad Labem cseh másodosztályú forimpcrc 12.55 - DIGISPORT 1 (szlovák): Paderbom-Bochum német másodosztályú focimeccs 12.55 - DIGISPORT 2 (szlovák): Kiel-Regensburg német másodosztályú focimeccs 13.30 - PREMIER SPORT: Manchester City-Leeds angol bajnoki focimeccs 13.30 - ARENA SPORT 1: Millwall-Swansea angol másodosztályú focimeccs 14.00 - M4 SPORT+: FTC-BVSC magyar bajnoki női vízilabdameccs 14.00 - DIGISPORT 3 (szlovák): Getafe-Cádiz LaLiga-focimeccs 14.45 - M4 SPORT: MTKBudafok magyar bajnoki focimeccs 15.15 - SPORT 1 (cseh): Växjö- Fäijestad svéd bajnoki hokimeccs 15.15 - STV 2: AS Trencín-MSK Zilina foci Fortuna Liga-meccs 15.30 - EUROSPORT 1: Baszk kerékpáros-körverseny 15.30 - DIGISPORT 1 (szlovák): Bayern München-Union Berlin német bajnoki focimeccs 15.30 - DIGISPORT 2 (szlovák): Werder-RB Leipzig német bajnoki focimeccs 15.30 - EUROSPORT 2: Formula-E, 1. futam, Róma 15.45 - M4 SPORT+: Pénzügyőr- Kaposvár magyar bajnoki férfiröplabda-döntő, 3. meccs 16.00 - ORANGE SPORT: Ostrava-Opava cseh bajnoki focimeccs 16.00 - SPORT 2 (cseh): CSZKA Moszkva-Szentpétervár hoki KHL- meccs 16.00 - PREMIER SPORT: Liverpool-Aston Villa angol bajnoki focimeccs 16.10 - DIGISPORT 3 (szlovák): Bilbao-Alavés LaLiga-focimeccs 17.00 - M4 SPORT: Fehérvár- Újpest magyar bajnoki focimeccs 17.00 - NOVA SPORT 1: Strasbourg-PSG Ligue 1-focimeccs 17.45 - M4 SPORT+: Brassó- Csíkszereda magyar bajnoki hokidöntő, 7. meccs 18.00 - DIGISPORT 2 (szlovák): Parma-AC Milan olasz bajnoki focimeccs 18.00-ORANGE SPORT: Slovácko-Liberec cseh bajnoki focimeccs 18.00 - SPORT 1 (cseh): Galatasaray-Karagümrük török bajnoki focimeccs 18.15 - ARENA SPORT 1: Lugano-Lausanne svájci bajnoki focimeccs 18.30 - DIGISPORT 1 (szlovák): Stuttgart-Dortmund német bajnoki focimeccs 18.30 - DIGISPORT 3 (szlovák): Eibar-Levante spanyol bajnoki focimeccs 18.30 - PREMIER SPORT: Crystal Palace-Chelsea angol bajnoki focimeccs 19.00 - STV 2: Charlestoni női tenisztorna 19.30 - M4 SPORT: FTC-Puskás Akadémia NBI-es focimeccs 20.05 - NOVA SPORT 1: Dallas- Florida hoki NHL-meccs 20.45 - M4 SPORT+: UVSE-Dunaújváros magyar bajnoki női vízilabdameccs 20.45 - DIGISPORT 2 (szlovák): Udinese-Torino Serie A-focimeccs 21.00 - DIGISPORT 1 (szlovák): Real Madrid-Barcelona spanyol bajnoki focimeccs 21.00 - NOVA SPORT 2: Montpellier-Marseille francia bajnoki focimeccs 21.00 - PREMIER SPORT: Vettori-Holland UFC küzdősport 2.05 (vasárnap)-NOVA SPORT 2: Brooklyn-LA Lakers kosárlabda NBA-meccs 4.05 (vasárnap) - NOVA SPORT 1: Calgary-Vancouver hoki NHL- meccs Vasárnap 12.15 - M4 SPORT: DVSCNyíregyháza magyar másodosztályú focimeccs 12.15 - ARENA SPORT 1: Utrecht-Feyenoord holland bajnoki focimeccs 12.30 - EUROSPORT 1: Formula-E, 2. futam, Róma 12.30 - DIGISPORT 3 (szlovák): Intemazionale-Cagliari olasz bajnoki focimeccs 12.55 - PREMIER SPORT: Bumley-Newcastle angol bajnoki focimeccs 12.55 - NOVA SPORT 2: Rennes- Nantes francia bajnoki focimeccs 13.30 - DIGISPORT 1 (szlovák): Würzburger-Nürnberg német másodosztályú focimeccs 14.00 - ORANGE SPORT 1: Trinec-Mladá Boleslav cseh bajnoki hoki elődöntő 14.00 - M4 SPORT+: Sepsiszentgyörgy-FCSB román bajnoki focimeccs 14.00 - DIGISPORT 2 (szlovák): Villareal-Osasuna spanyol bajnoki fnritnpí'í's 14.00 - EUROSPORT 2: Marbellai férfitenisztoma, döntő 14.00 — SPORT 2 (cseh): Rosztov- Kristiansand női kézilabda BL-meccs 14.30 - M4 SPORT: Diósgyőr- Paks magyar bajnoki focimeccs 14.30-ARENA SPORT 1: Venlo- PSV holland bajnoki focimeccs 15.00 - NOVA SPORT 2: St. Étienne-Bordeaux francia bajnoki focimeccs 15.00 - DIGISPORT 3 (szlovák): Juventus-Genoa olasz bajnoki focimeCCS 15.00 - PREMIER SPORT: West Ham-Leicester angol bajnoki focimeccs 15.00 - SPORT 1 (cseh): Leksand- Örebro svéd bajnoki hokimeccs 15.30 - DIGISPORT 1 (szlovák): Schalke-Augsburg német bajnoki fnnmpprc 16.00 - ARENA SPORT 2: Vaduz- Sion svájci bajnoki focimeccs 16.00 - EUROSPORT 2: Montecarlói férfitenisztoma, döntő 16.00 - SPORT 2 (cseh): Kazany- Omszk hoki KHL-meccs 16.00 - M4 SPORT+, ORANGE SPORT 2: DAC-Slovan foci Fortuna Liga-meccs 16.10 - DIGISPORT 2 (szlovák): Valencia-Sociedad spanyol bajnoki focimeccs 16.40 - CT SPORT: Sparta Praha- Liberec cseh bajnoki hokimeccs 16.45 - ARENA SPORT 1: Waalwijk-Ajax holland bajnoki focimeccs 17.00 - ORANGE SPORT 2: Sparta Praha-Liberec cseh bajnoki hoki elődöntő 17.00 - M4 SPORT: ZTE-Honvéd magyar bajnoki focimeccs 17.00 - NOVA SPORT 2: Monaco- Dijon francia bajnoki focimeccs 17.30 - PREMIER SPORT: Tottenham-Manchester United angol bajnoki focimeccs 18.00 - M4 SPORT+: Veszprém- Balatonfured férfikézilabda Magyar Kupa-elődöntő 18.00 - SPORT 1 (cseh): Erzurumspor-Besiktas török bajnoki focimeccs 18.00 - ORANGE SPORT 1: Slavia Praha-Sparta Praha cseh bajnoki focimeccs 18.00 - DIGISPORT 3 (szlovák): AS Roma-Bologna olasz bajnoki focimeccs 18.00 - DIGISPORT 1 (szlovák): Köln-Mainz német bajnoki focimcccs 18.30 - DIGISPORT 2 (szlovák): Valladolid-Granada spanyol bajnoki focimeccs 19.00 - STV 2: Charlestoni női tenisztorna, döntő 19.30 - M4 SPORT: Kosárlabda, férfi Magyar Kupa, döntő 20.00 - PREMIER SPORT: Sheffield-Arsenal angol bajnoki focimeccs 20.15 - M4 SPORT+: Veszprémi KKFT-Szeged férfikézilabda Magyar Kupa-elődöntő 20.45 - DIGISPORT 2 (szlovák): Fiorentina-Atalanta olasz bajnoki fnnmpppQ 21.00 - DIGISPORT 1 (szlovák): Betis-Atlético Madrid spanyol bajnoki focimeccs 21.05 - NOVA SPORT 2: Denver- Boston kosárlabda NBA-meccs 2.05 (hétfő) - NOVA SPORT 1: Nashville-Dallas hoki NHL-meccs