Új Szó, 2021. április (74. évfolyam, 76-99. szám)

2021-04-10 / 82. szám

www.ujszo.com SZALON ■ 2021. ÁPRILIS 10. 33 M egvallom nektek, ba­rátaim, hogy a pan­­démia magányától sokáig belső rette­gés fogott el, lelkem körülölelte konstans hiányotok, a betölteden űr, amit egy éven át nélkületek kellett elviselnem, ural­ma alá vont e megzabolázhatadan vírus okozta karanténdepresszió, amit csak a lakosság nagy részé­nek beadott oltás megnyugtató jelenléte, továbbá az e borzadályt legyőző személyek testében kiala­kult biológiai ellenanyag volt képes valamelyest enyhíteni, és e lelki be­tegség totális elmúlását, ezenfelül az örökkévalóságnak tűnő rettenetes hónapokat immáron az orvosaink által tudományos igazoltsággal létrejött nyájimmunitás biztonsá­ga és a lockdown feloldása, azaz a szórakozóhelyek kinyitását is je­lentő első tavaszi nap mulasztotta el végérvényesen, amelynek csodá­latos, felülmúlhatadan reggelét a gondozott és tűpontos kéziratokkal rendelkező, végeérhetedennek tűnő mondatokban fogalmazó, utánoz­­hatadan géniusz, Tálamon Alfonz barátairól elnevezett őorkopf nevű kiskocsmájában töltök whiskykóla meghitt társaságában, illetve olcsó cigaretta penetráns dohányfüst­jének lélegzetelállító félhomályá­ban, és stilizált novellafiizéreket olvasgatva várlak titeket, hogy ideérjetek, remélve, hogy végre-va­­lahára újra együtt fogyaszthatunk valamit pont úgy, mint azokban a hónapokkal ezelőtti bensőséges pillanatokban, amikor még egymás társaságának önfeledten örülve ví­gan snapszerezhettünk, kérhettük a feleseket ládaszámra, és hangos huj­­jogatások, spicces álkonflíktusok, valamint a teljesen illuminált vagy félrészeg állapotok súlytalan válta­kozásának kesernyés mámorában szabadon mondhattuk azt, hogy még egy sört szeretnénk, ha pedig a pultosnő mutatóujját fenyegetően az ég felé emelve imitált szigorúság­ba ágyazott negédes hanglejtéssel, valósággal megátalkodott boszor­kaként, mint szikrát szórta ránk tá­vozásra felszólító, többször is meg­ismételt, átkozott intelmeit, mely szerint ma este már ez lesz az utolsó alkalmunk a fogyasztásra, mert el­jött a soha-nem-várt záróra ideje, mi, kellemeden borgőzt lehelve a dohányfüstös szürkületbe, a kikért sör helyett finom, szarkasztikus hu­morral válaszolhattuk azt, hogy ha tényleg képes vagy most, ebben az eufórikus-mámoros pillanatban be­zárni, baszd meg, akkor egy sör he­lyett inkább még huszonnyolc ab­­szintot hozz ki nekünk légy szíves. Titeket is várlak ide, a nyitás első napjának örömteli helyszínére, a monumentális mondatmonstru­mokat kisujjból kirázó Tálamon Alfonz őorkopf nevű kocsmájába, kedves focistatársaim, akikkel már több mint két éve rúgom és rúgtam a bőrt egészen addig, amíg e megál­­líthatadannak tűnő aljadék vírus, a koronanyavalya miatt el nem vették tőlünk a labdán kívüli egyedenegy gyermekjátékunkat és örömünket, a bölcsész B-liga kispályás amatőr­bajnokságát, amelynek színvonalas mérkőzésein mindig is el-elnéztétek nekem, hogy nemcsak gólképtelen, de tulajdonképpen passz-, csel-, szerelés- és fütásképtelen, azaz min­den vonatkozásában labdarúgás­képtelen vagyok, és akiről ti is tud­játok jól, hogy rendelkezem annyi öniróniával és önreflexióval, hogy olykor-olykor, ha szoros a meccs, tehetségtelenségem teljes tudatában és a közös szent cél érdekében, a cse­repad meghitt biztonságát választva önként vonulok le a pályáról, mivel egy kiélezett párharcban örökösen Plonicky Tamás Barátaimnak, T egy koronavírus-járvány utáni kocsmából fennálló futballinkompetenciám és konstans lábtechnikai analfabetiz­musom egyértelműen jelentheti azt a különbséget, amelynek köszönhe­tően mi mindannyian értékes pon­tokat veszíthetünk. Ma, a teljes feloldás és nyitás megismételheteden, boldogsággal teli legelső napján, e fényes tavaszi reggelen a whiskykóla, az ízes ciga­­rettapöfékelések és stilizált novella­­füzérek mellé, e mesteri szövegeket kreáló Tálamon Alfonz barátairól elnevezett Aorkopf nevű kocsmá­jában ülve, téged is várlak ide te w Stilizált novellafiizéreket olvasgatva várlak titeket, hogy ideérjetek, remélve, hogy végre-valahára újra együttfogyaszthatunk. örök huszonhárom éves Surmina Surma, aki végzős egyetemistaként elmondásod szerint a Zoom nevű alkalmazáson megtartott első bio­lógiaórádon úgy prezentáltad a té­ged vezető tanár által egyértelműen releváns tananyagként feltüntetett légzést, hogy bekapcsolva a kame­rát előbb, ahogy illik, „Jó napot!” szavaiddal üdvözölted az újdonság erejében és lógásban bizakodó zsen­ge korú hallgatóságot, majd min­denfajta begyakorolt vagy erőltetett pedagógusi allűr nélkül hirtelen azt mondtad, hogy „nesze nektek leve­gővétel!”, és a tanulóid legnagyobb meglepetésére egyszerűen csak teleszívtad a tüdődet és ihletetten belefiíjtál egy hatalmasat a mikro­fonba, ezután pedig megköszönted a figyelmet, majd angolosan lelép­ve, azaz kilépve a programból ott­hagytad az időlegesen elnémított, érteden és humortalan diáksereget; ha azonban ez még nem lett volna elég, állításod szerint, e vad ödeted, ugyanezen módszer alapján tartot­tad meg táplálkozásórádat is, azaz pedagógiai célzattal a bekapcsolt kamera előtt, diákjaid jelenlétében, egyenes adásban direkt hangosan csámcsogva zabáltál valami szán­dékosan spenótszínű hányadékot, közben pedig performanszjelleggel olyan diadalittasakat böfögtél, hogy a veled nagyjából egykorú nebuló­id rekordsebességgel pattantak fel jegyzetfuzetükből azért, mert tud­ták jól, hogy ilyen biológiai csodát még ők sem láttak soha, és bár fogalmam sincs arról, hogy e gya­korlat-központúságában megingat­­hatadan oktatási elveidet ismerve milyen fondorlatos pedagógiai módszertannal próbálod meg ki­vitelezni a következő kezdőtanári jelenésedet, amelyen a szaporodást kell tanulóid számára prezentál­nod, mégis mindannyian tisztában vagyunk a ténnyel, hogy egyértel­műen erre a pályára születtél, mert már fiatal korod ellenére is felfog­tad, hogy a koronavírus-járvány időszakában lévő online Zoom al­kalmazáson tartott oktatást mind a szülők, mind a tanárok, mind a di­ákok csak szarkasztikus poénokba elegyített nettó telibeszaromsággal tudják ténylegesen elviselni és ko­molyan venni. Te is gyere, kedves Sumák Sumákovics barátom, ide a felsza­badulás legelső napján megnyi­tott szórakozóhelyek egyikébe, a lekopírozhatatlan, bravúros toll­forgató Tálamon Alfonz Aorkopf nevű kiskocsmájába, hiszen nem messze vagyok az új lakóhelyed­től, whiskykólát szürcsölgetek, stilizált novellafüzéreket olvasva cigarettákat szívok, és várlak téged ezen a történelmi, csodás, tavaszi reggelen, azon lamentálva, hogy e undorító vírusidőszakban, emlék­szem, úgy múlattam veled az időt, hogy kétdimenziós online gomb­­focijátékban nap mint nap, estéről estére szénné aláztuk magunkat szétgyúrt ujjú, vérprofi külföldi tizenévesek ellen, és méltóságunk örökös elvesztése során, kellően elborzadva önmagunktól, mind­ketten azt az egyszerű, megcáfol­­hatadan következtetést vontuk le, hogy bármennyire végeérhetet­lennek tűnt is ez az immáron az introvertáltaknak is ólomsúlyúvá nehezedett borzalomidőszak, a téli pandémia alatt kellően meg­­pocakosodott fiatal bölcsész-ál­­értelmiségének két tagja, te meg én, olyannyira mélyre süllyedtünk az önszórakoztatás posványában, hogy a lockdown bezártságának unalmas, hosszú, hideg estéin szu­perszonikus internettel rendelkező újgazdag, alapiskolás, unatkozó külföldi taknyosok kétdimenziós online gombfocijátékba rúgott, számunkra behozhatatlan hátrányt jelentő megpattanós-kapufás gól­jaitól asztalt csapkodva, tajtékzott dühhel, minősíthetetlen stílusban, nyálfröcsögve kurvaanyáztunk. Mára azonban ez is véget ért, barátaim, hála az emberiséget vé­delme alá vonó nyájimmunitásnak, a belénk oltott vakcina legyőzhetet­lenségének, a lehengerlő orvostu­dománynak, aminek köszönhetően beindult az oktatás, a színház, a mozi, a szórakozóhelyek, egyszó­val az élet, és újra csak itt ülhetek e fergeteges lázadó, Tálamon Al­fonz barátairól elnevezett Aorkopf nevű kiskocsmájában, és titeket, mindannyiótokat, természetesen beleértve a meg nem említetteket is, whiskykólát kortyolgatva, finom cigarettát szívva és stilizált novella­füzéreket olvasgatva várlak abban a tudatban, hogy már közeledtek, hogy hála istennek jöttök, hogy bármennyire nehéz volt is ez az egy év, végre-valahára találkozunk, és már tényleg csak rövid idő kérdése, és újra együtt lehetünk, immáron örökké, végérvényesen... Orbán Ottó A walesi pártok (Bökversben bőr alá adható hah-sajtó injekció) Vérvád király, a gólkirály elvan taplón, kován: „Most látod", úgymond, „mennyit ér a szürkeállomány!" „Nem kell ide ész, csak pár csenevész újságíró nyafog, hogy áj de fáj a néma száj, mit vaskezünk befog?" „Felség, hű ajkunk zárva van, s fülünk is jobb, ha zúg, csiklandja hír bár számtalan, mind jól fésült s hazug." „Felség, tán mégsem ártana egypár valódi hír, a hír ravasz természete, hogy némely sebre ír!" „Meglátom én", s parancsot ád király: „Rablómesét!" „S kit kedvelünk, hű alfelünk, verj le még pár vesét!" Vérvád király, a gólkirály cselez és csúcsra tart, van nála (náluk) tőr s kanál: „Szúrj, és kavard a szart!" Mondjahameri a bár neve, hol csapnak este bált, Mondjahameriben Teri, az éteri élteti a királyt. „Kinek mi jár, erély, irály, lelkendező sorok, s meglátja kend, lesz házirend és megfúrt műsorok." S Vérvád király, a gólkirály vágtat fakó lován, s amerre tűz, mindenkit űz, mint őrült ottomán. „Ha-ha, mi zúg? Mily éji had? Mi ez a záptojás? Felköltetem titkáromat, ő is paranoiás!" „Ha-ha, huhog, zokog, sivít, de én tudom, ki ő, fülembe zúgja átkait a kormányszóvivő!" És dob dong, réz kong, húr vonít, nem adja egy alább, míg dalt szerez s táncot tanít Lord Botfül és Faláb. (1993) ö *

Next

/
Thumbnails
Contents