Új Szó, 2021. március (74. évfolyam, 49-75. szám)
2021-03-29 / 73. szám
WWW.ujszo.com I 2021. március 29. RÉGIÓ I 3 Új könyveket kapnak a gyerekek TORNYAI BIANKA Hetven új könyvvel bővül a farkasdi óvoda könyvállománya Az oktatási minisztérium pályázatán jelentős összeget nyert a vágsellyei alapiskola és a farkasdi óvoda. A támogatást könyvekre költik. mmmiamm* Az oktatási minisztérium Szívesen olvasunk (Cítame radi) pályázatán 800 eurót nyert a vágsellyei Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda. Hamar Mónika igazgató lapunknak elmondta, még 2020 végén írta ki a szaktárca a pályázatot a kultúra támogatása és az olvasási készség javításacéljából. Másodszorra sikerült „A pályázat első körében közel háromezer kérvény érkezett a minisztériumba. Mi akkor nem voltunk sikeresek, de mivel meghirdették a második fordulót, amelyben az első körben sikertelen résztvevők pályázatát bírálták felül, így mégis bejutottunk. Az egyik könyvkereskedőnél már meg is rendeltük a magyar, szlovák és angol nyelvű könyveket, amelyekkel az iskolai könyvtárt fogjuk bővíteni. A szaktárca ajánlott bizonyos köteteket, de magunk választhattuk ki a forgalmazót és a könyveket is. A válogatáskor próbáltuk elsősorban a szlovák kortárs irodalmat előtérbe helyezni, de enciklopédiákat, szótárakat is választottunk” - részletezte Hamar Mónika. Az iskolában az egyik tanteremben lévő galériában kapott helyet az iskolai könyvtár, amely nem a minisztérium által regisztrált könyvtár, de funkcióját teljes mértékben betölti. „Nagyjából ezer darabos a könyvállományunk. Vannak köztük nagyon régi kötetek is, de mindig igyekszünk újabb darabokat beszerezni. Egy ismeretlen felajánlótól kaptunk nagyon sok könyvet, tavaly pedig az Amazon vállalat támogatásával sikerült újabbakat vásárolni. A mostani támogatásból mintegy száz új kötetünk lesz. A könyvtár bővítésére csak így van lehetőségünk, mert az iskola költségvetéséből erre nem jut összeg” - mondta el az igazgató. Hozzátette, sok gyerek szívesen veszi kölcsön a könyveket, illetve a délutáni szakkörökön vagy a tanórákon is kihasználják ezt a lehetőséget, vagy addig is olvasgatnak, míg a buszra várnak. „Népszerű a Dobj el mindent és olvass! nevű aktivitásunk, amikor a tanulók a pedagógusok irányításával választanak olvasnivalót, majd beszámolnak egymásnak a könyvélményeikről. Noha a digitalizáció korszakát éljük, szerencsére elég nagy az igény a nyomtatott olvasmányok iránt” - tette hozzá Hamar Mónika, aki szerint az alsó tagozaton a rövid mesék, történetek népszerűek, a lányok körében a lányregények, a fiúknál a sport témájú könyvek, informatikai szótárak, sportenciklopédiák, de ami mindenki számára nagyon nyerő, azok az állatos könyvek. Az iskola a márciusi könyvhónap alkalmából felhívást írt ki a tanulóknak, mellyel a könyveket és . az olvasást szeretnék népszerűsíteni. A gyerekek négy kategóriában — a legjobb könyvajánló, a legszebb illusztráció, a legszebb könyvborító és a kedvenc könyvből kiválasztott szereplő eszköze, tárgya, öltözéke - versenghetnek március végéig. Az alsó és felső tagozatosokat külön értékelik, a legügyesebbek könyvjutalmat kapnak. Mesekuckó készül A farkasdi óvoda szintén az oktatási minisztérium pályázatán lett sikeres, mégpedig az Okos játék (Műdre hranie) pályázaton. „Az olvasáselőkészítésre 500 euró támogatást kaptunk. Régóta szerettem volna mesekuckót kialakítani az óvoda ki nem használt folyosóján, és nagy örömömre most ez megvalósulhat” - mondta el Pál Melinda, a farkasdi Alapiskola és Óvoda óvodáért felelős igazgatóhelyettese. Jórészt enciklo(A farkasdi óvoda felvétele) pédiákat és lapozókat rendelt a gyerekeknek, hiszen a mesekönyvekből sok van az intézményben. „Mivel ők még nem tudnak olvasni, ezért nekik a képek, illusztrációk a fontosak, hogy azokat nézegetve, azokról mesélve fejleszteni tudják a szókincsüket, kommunikációs készségüket. Ehhez lesz nagy segítségünkre az a hetven könyv, amelyet elhelyezhetünk a kuckóban. Sikerült nagyon szép könyveket találni különféle ismeretteijesztő témakörben, a világűrtől kezdve az emberi testen át a természeti környezetig, amelyek mind az óvodai oktatáshoz kapcsolódnak” - fejtette ki Pál Melinda. A mesekuckó a támogatásnak köszönhetően önerőből megvalósulhat az óvodában. Az igazgatóhelyettes hozzátette, már megvannak a molitan kockák, a könyvespolc és minden eszköz a megvalósításhoz. Amint megérkeznek a könyvek, teljes lesz a kuckó, amelyben nemcsak könyveket lehet majd lapozni, hanem bábozni vagy játszani is. L Csak húsvét után tudják megnyitni az oltóközpontot RIMASZOMBAT Eredetileg március 12-én nyitották volna meg, jelenleg azonban úgy tűnik, hogy csak a húsvéti ünnepek után nyílhat meg az oltóközpont Rimaszombatban. Az oltóközpontot a rimaszombati Kereskedelmi Akadémia tornatermében alakítják ki, ám a tervezettnél jóval később nyitják meg - tájékoztatott Lenka Stepáneková, Besztercebánya megye szóvivője. A március 12-re tervezett nyitást szervezési okok miatt március 25-re halasztották. Sajnos ezt az időpontot sem sikerült tartaniuk. Stepáneková szerint ennek oka a vakcinahiány. „Az oltóközpontban már mindent előkészítettünk, a vakcinák hiánya miatt azonban egyelőre nem nyithatjuk meg. Március második felében az egészségügyi minisztérium 1600 darabbal csökkentette az ígért vakcinaszállítmányt. Nincs értelme megnyitni az oltóközpontot, ha nincs mivel oltani” - közölte a szóvivő. Áprilisban a megye újabb vakcinaszállítmányt vár, így remélik, hogy húsvét után már megnyílhat az oltóközpont. Ha lesz konkrét időpont, arról tájékoztatni fogják a lakosságot - mondta Stepáneková. Besztercebánya megye oltóközpontjaiban március 21-ig 14 513 személyt oltottak be a Covid-19 betegség ellen. Jelenleg négy központ működik: Besztercebányán, Breznóbányán, Losoncon és Zólyomban. Amennyiben lesz elegendő vakcina, húsvét után ezekhez csatlakozik majd a rimaszombati, a nagyrőcei és a garamszentkereszti oltóközpont. A megyében az AstraZeneca vakcinájával oltanak. (tasr, hn) RÖVIDEN Kerekesszék és szociális taxi Érsekújvár. Az érsekújvári önkormányzat felajánlotta segítségét azoknak az idős, magányos vagy mozgásszervi problémákkal küzdő lakosoknak, akik nem tudnak egyedül regisztrálni a koronavírus elleni védőoltásra, és gondjuk van az oltópontra utazással. A városháza kerekesszéket ajánlott fel a mozgásszervi panaszokkal küzdő idős lakosok számára, és előzetes egyeztetés alapján a városi szociális taxival szállítja el őket az oltásra. „Az érsekújvári önkormányzat készen áll arra, hogy a lakosok egyéni kéréseit teljesítse, mint ahogy ezt nemrég egy 92 éves érsekújvári hölgy esetében tette. A hölgy lányának kétségei voltak afelől, regisztrálja-e az édesanyját az oltásra, mivel a néni mozgása már korlátozott” - olvasható az önkormányzati honlapon. A szociális taxi berendezése lehetővé teszi a kerekesszéken ülő idősek szállítását, a szolgáltatás iránt érdeklődők munkanapokon 8 és 16 óra között hívhatják a 0908/177 744- es telefonszámot, hogy a városi hivatal alkalmazottaival egyeztessenek a szociális taxi igénybevételéről. (száz) Nem lesznek lovas járőrök Pozsonyban Pozsony. A városi rendőrség hatékonyságának növelése érdekében eltűnnek a lovas járőrök a fővárosi utcákról. A cél az, hogy minél többen legyenek kint az utcákon. Gazdasági, biztonsági és hatékonysági szempontokat is figyelembe vettek a szervezet struktúrájának átalakításánál, és arra jutottak, hogy leépítik a lovas járőröket. Az öt lóból háromnak negatív az állatorvosi igazolása. A képviselők elé terjesztett anyagban arra is rámutattak, hogy az autós járőrök kétszer annyi időt tudnak terepen tölteni, mint azok, akik négylábúakkal veszik be a várost: egy 12 órás műszak alatt a lovasrendőr legfeljebb kétszer 3 órát, míg autóban ülő társa 11 órátjárőrözhet. Az átalakítással tehát ugyanennyi ember kétszer annyi időben felügyelheti a fővárosi utcák biztonságát. A Fővárosi Állatkert a Városi Erdőkkel együttműködve pihenőövezetet nyitna a lovas rendőrség által használt területen. A lovakról is az állatkert gondoskodik ajövőben. A lovas járőrök maradnak a városi rendőrség kötelékében, kutyákkal fognak foglalkozni. (béva) FIGYELEM: A NÉPSZÁMLÁLÁSON VALÓ RÉSZVÉTEL KÖTELEZŐ! A kérdőívet online lehet kitölteni! március 31-jg^ Az idősebbek bátran kérjék a fiatalok segítséget. Fontos, hogy a magyarok magyar nemzetiségüket csak az első helyen jelöljek. Ezen az eredményen múlik kultúránk fenntartása, iskoláink jövője és jogaink biztosítása. NEPSZAMLALAS.SK DP210172