Új Szó, 2021. március (74. évfolyam, 49-75. szám)
2021-03-27 / 72. szám
Í16 SZALON ■ 2021. MÁRCIUS 27. www.ujszo.com Apokalipszis a telefonban Az Apple TV+ újra feltalálta a hangjátékot a Hívások című sorozatával, és beköltöztette a tévéképernyőkre. M ielőtt teljesen leborulnánk az előtt, milyen eredeti koncepcióval rukkoltak elő az Apple TV+ kreatívjai, gyorsan szögezzük le, hogy a Hívások egy francia sorozat angol nyelvű újrafeldolgozása, de mivel a világ nagy részén az eredeti sorozat ismereden volt, így keveset nyom a latban, amikor a remakejéről beszélünk. A szériát a Gonosz halott újrázását és a Vaksötét című elképesztően feszült thrillert jegyző Fede Alvarez rendezte, akinek már amúgy is van gyakorlata abban, hogy különböző módokon korlátozza az alkotói szabadságát: a Gonosz halott-remake például egyeden erdei házban játszódott, és a Vaksötét játékidejének nagy részében is egyeden épület jelentette a fő helyszínt, de ő képes volt kiaknázni az ebben rejlő lehetőségeket. A Hívások kilenc darab epizódból áll, melyek közül a legrövidebb tizenkét-, a leghosszabb pedig húszperces. Minden egyes rész két-háromnégy karakter telefonhívásának vagy telefonhívásainak története. A szereplőket sosem látjuk, csak a hangjukat halljuk. Akkor miért kell ehhez tévé? - kérdezheti joggal a kedves olvasó. Leginkább azért, mert a hívások sokszor - szándékosan - rossz hangminőségűek, ezért a dialógusok követéséhez szükség van a feliratokra is, másrészt pedig azért, mert közben olyan képeket láthatunk, melyek egy számítógép képernyőkímélő grafikáira emlékeztetnek, csak ezek a maguk módján próbálják lekövemi a hanghullámok váltakozását is, vagy akár azt, hogy az egyes szereplők milyen távol kerülnek egymástól, vagy épp milyen közel kerülnek egymáshoz beszélgetés közben. Nem mondom azt, hogy enélkül nem működne a sorozat, de kétségkívül ad hozzá némi vizuális élményt. Első blikkre könnyen tűnhet úgy, hogy az epizódokat (olyan kiváló színészek kölcsönzik a hangjukat hozzá, mint Rosario Dawson, Pedro Pascal, Lily Collins vagy Aaron Taylor-Johnson) csupán az köd össze egymással, hogy mindegyik valamilyen rémisztő, természetfölötti esethez köthető, és teli vannak rejtélyekkel, de úgy a negyedikötödik epizód környékén már leesik az embernek, hogy ezek nem random horrortörténetek, hanem van mögöttük egy összekötő elem: egy furcsa apokalipszis rajzolódik ki előttünk a hívások alapján, amiben emberek a jövőből a múltba vagy a múltból a jövőbe tudnak telefonálni, és ezzel olyan események sorát indítják el, ami könnyen a világvégéhez vezethet. Ennél többet vétek lenne elárulni a Hívások cselekményéről, így csak annyit mondok, hogy jellemzően azok az epizódok működnek jobban, melyek önállóbbak, és nem azzal foglalkoznak, hogy összekössék a szálakat a néző fejében. Fede Alvarez nagyon ügyes abban, hogy úgy rémisszen halálra, hogy valójában semmit sem láthatunk, csak a szóbeli leírások alapján a képzeletünkre hagyatkozhatunk. A Hívások kissé váltakozó színvonalú, de van annyira profi, hogy rosszá sose váljon, és pont olyan hoszszú, hogy unalmassá se. Izgalmas kísérlet és nagyjából olyan élmény, mint elolvasni pár jópofa, rövid horrornovellát. Tóth Csaba SOROZATDARÁLÓ DIGITÁLIS EMLÉKEZET Sorozatunkban a Fórum Kisebbségkutató Intézet digitalisemlekezet.eu oldaláról közlünk egy-egy képet és a képhez írt szöveget. A projekt, a digitalisemlekezet.eu célja az, hogy archív fotók által mutassa be a felvidéki magyar közösség elmúlt 100 évét. Az oldalon jelenleg több mint 17 ezer fénykép található. Újabb fotókat az alábbi címen lehet felajánlani: info@digitalisemlekezet.eu Ballagási ünnepség Nagyölveden ezt a képet a mostani mo/ j dern időkben fotózná valaki, JL V'V- természetesen mi mással, mint okostelefonnal, és lenne kompozícióérzéke, akkor valószínűleg levágná a tetejéről a Mengyelejev-táblázatot és Gustáv Husák belógó portréját. Márpedig ezek fontos részletek, hiszen elárulják, hogy az ünnepség valószínűleg a kémiateremben zajlott. Erről tanúskodnak a masszív padok (a mi kémiatermünkben is ilyenek voltak), továbbá a feldíszített tábla látványát rontó csaptelep, amit a mostani fotós bizonyára gondosan kiretusálna. Husák fél fejének kétharmada pedig arról árulkodik, hogy az 1975 utáni időszakban járunk, mert ő ekkortól volt köztársasági elnök egészen 1989-ig. Viszont a bal oldali fiú frizurája, a tanárnő ruhájának mintája, szabása és főleg a gallérja, valamint a lányok hátán feszülő ruhák szűk karkivágása és maga a ruhafeszülés a hetvenes évek második felének divatját idézik. S valóban. Ez a kép 1978-ban készült. Rémlik, hogy én is akkor érettségiztem. Ünnepélyes pillanatok tanúi vagyunk. Fák, virágok, fény, dalolja Zalatnay Sarolta, kicsit korábbi, 1971-es slágerében, de akkoriban lassabban telt az idő, a slágerek is tovább éltek, mint most. A képen virágok és fény, a fák kinn rekedtek, de nem sokáig, men az ünnepi beszéd után a diákok - szép szokásként - bizonyára kiballagtak az udvarra, ahol büszke és meghatott embersereg várta őket. Pontosabban szép magyar szokásként, mert a szlovák iskolákban a búcsúzásnak ezt a méltóságteljes és elegáns módját nem ismerték, s nem ismerik most sem. Mindig nagy feltűnést keltett, amikor a Duna utcai magyar ballagok énekszóval végigvonultak Pozsony belvárosán, hogy a Mihály kapu alatti egykori Magyar Könyvesbolt kirakatában kiállított tablójukat szemügyre vegyék. A bámészkodók nemegyszer meg is tapsolták őket. Van a képnek egy érdekes geometriája. A sok szögletes formát — tábla, ajtó, nagy sötét kaszni a bal oldalon, két kis sötét folt az ajtó felőli falon - megbontják a kerek fiatal fejek. Beleértve a tanárnőét, aki maga is biztosan fiatal, csak a hajviselete olyan öreges, de akkor menő volt ez a bukósisak fazon. A diákfejek mintha egy kotta hangjegyei lennének a bal alsó sarok felől kifeszített szalagokon. Mintha vándormadarak ülnének a villanypózna drótjain. Azok ők, fészküket elhagyó fiókák. Elmennek, elmennek, vándorútra mennek, de hogy ez mit jelent, majd csak út közben fogják igazából megtudni. Az iskola búcsúzik tőlük. A tábla felirata mintha Bralenből készült volna. Ez is a kor egyik jellegzetessége. Apró, színes műanyag gömböcskék, a Slovnaft vegyi üzem melléktermékei, amikből a tepsiben mozaikszerűen képeket volt szokás kirakni, aztán a forró sütőben a gömböcskék egymásba olvadtak, és összeállt a csendélet. Minden retró. Szívmelengetően és biztatóan, hiszen ez az ifjúság kora. „Gyönyörű, ha az ember célba lát, s el is éri azt tűzön-vízen át!” Vajon hánynak sikerült ez közülü(n)k? Lampl Zsuzsanna
