Új Szó, 2021. március (74. évfolyam, 49-75. szám)
2021-03-25 / 70. szám
így indítanák újra az európai turizmust 2021. március 25., csütörtök, 14. évfolyam, 12. szám Szlovákia a hatodik legfenntarthatóbb úti cél Ék Euromo-/% __ nitor nem-Lj r~W zetközi /^ M piackutató JL \ * J vállalat 99 országot rangsorolt a fenntartható turizmus szempontjából a 2020-as teljesítménye alapján. Svédország végzett az élen, Szlovákia lett a hatodik. A koronavírus-járvány terjedése miatt bevezetett utazási tilalmak, korlátozások és új egészségügyi protokollok továbbra is kihívásokat jelentenek a turisztikai szakmának, ugyanakkor a korábban komoly problémákat okozó tömegturizmus jelensége most legalább háttérbe került - olvasható az Euromonitor elemzésében. Az előrejelzések szerint a társadalmi és környezeti értékek, a fenntarthatóság egyre inkább előtérbe kerülnek majd a jövőben 4 Az első 20 helyre az értékelés alapján kizárólag európai országok kerültek (Fotók: Shuttersock) és az új turisztikai stratégiák középpontjává válnak. Éppen ezért, az Euromonitor éves fenntarthatósági indexének a célja az, hogy segítsen a desztinációknak fenntarthatóbb és célorientáltabb turisztikai modellekre váltani. Minden országot a fenntartható turizmust alkotó hét kulcsfontosságú pilléren keresztül elemeztek. A kutatás során vizsgálták többek között a fenntarthatóság iránti igényt az adott országokban, de a környezetvédelmi, szociális, gazdasági és kockázati szempontok is sokat számítottak a besorolásnál. Ezen kívül az országban elérhető szállások és közlekedés fenntarthatóságát is rangsorolták. Az első 20 helyre az értékelés alapján kizárólag európai országok kerültek. Svédország áll az élen, Finnország, Ausztria, Észtország és Norvégia pedig szorosan követi. Ausztria mellett Szlovákia is a top 10 ország között végzett, a hatodik helyen. Magyarország a 27. helyen áll. (Turizmus) Ezek az országok már várják a turistákat Bár hazánkból még tilos a szabadidős utazás, vannak országok, vállalatok, amelyek már az újranyitást, újraindulást tervezik - hogy ne maradjon el az idei nyári szezon. A lista egyre bővül, ha nem történik valami változás, és az oltás is felpörög, akkor nyáron újra útra kelhetünk - addig pedig nem marad más, mint a tervezés, ödetelés. Görögország Május 14-én nyit Görögország a turisták előtt. A görög turisztikai miniszter, Harry Theoharis bejelentette, hogy országa május 14- én megnyitja a határait a turisták előtt: a koronavírus ellen beoltott, valamint a negatív teszteredményt produkáló külföldiek beléphetnek Görögországba. Minden olyan turistát szeretettel fogadunk, aki vagy megkapta a vakcinát, vagy rendelkezik antitestekkel vagy negatív a koronavírustesztje. A turistákat ugyanakkor véletlenszerűen tesztelni is fogják - magyarázta a miniszter. Azt ugyanakkor nem részletezte, hogy az orosz és a kínai vakcinával beoltottakra is vonatkozik-e a nyitás. A bejelentés után a görög szállodák iránt drasztikusan megnőtt az érdeklődés: vannak olyan hotelek, amelyek már a kapacitásaik 70%-át megtöltötték májusra és júniusra. Izland Izlandra is korlátozás nélkül beléphetnek az uniós vakcinával oltottak. A kormány bejelentette, hogy március 18-ától minden koronavírus ellen beoltott személy szabadon beléphet az országba, nem kell sem teszteltetnie, sem karanténba vonulnia. A rendelkezés a világ bármely országából érkező személyre érvényes, eddig csak az Európai Unió és az Európai Gazdasági Közösség állampolgárai élhettek a könnyített beléptetés lehetőségével. Az izlandi hatóságok minden olyan oltásra vonatkozó igazolást elfogadnak, amelyet az Európai Gyógyszerügynökség, illetve a WHO jóváhagyott, vagyis jelenleg sem a kínai, sem az orosz vakcináról szóló igazolást nem fogadják el. Amennyiben valaki korábban átesett a koronavírusfertőzésen, és erről rendelkezik a megfelelő igazolással, akkor ő is szabadon beléphet Izlandra. Mallorca Mallorca is nyit. A német kormány néhány nappal ezelőtt levette Mallorcát a kockázatos úti célok listájáról, ami azt jelenti, hogy a szigetről visszatérőknek már nem kell 14 napos karanténba vonulniuk. A hírre a TŰI, az FTI és az Alltours, ill. több légitársaság, köztük a Eurowings, a Lufthansa és a Ryanair is megsokszorozta kínálatát. A turisták felkészülhetnek rá, hogy nem azt a szigetet fogják látni, mint a korlátozások előtt. A valaha még az előszezonban is élettel telt nyaralóhelyen ma lezárt éttermek és üzletek uralják a képet, mindenhol szigorú járványügyi intézkedések vannak érvényben, és érezhetően nőtt a szegénység. Az ideérkezőknek hosszú időre, valószínűleg még ezen a nyáron is le kell mondaniuk a zajos partikról és a kellemes tengerparti vacsorákról. Az éttermekben és a kávézókban csak arra az időre vehetik le a maszkot, amíg bekapnak egy falatot vagy kortyolnak egyet az italukból, a vendéglátóhelyek 17 órakor bezárnak, 22 órától pedig kijárási tilalom van érvényben. Sok turisztikai szakember abban reménykedik, hogy a járvány elvonultával nem a két évvel ezelőtti állapot áll majd vissza, hanem egy sokkal harmonikusabb. Kevesebb tömegturizmust és több igényes utazót szeremének az egész évre elosztva. Ehhez viszont radikális változtatásokra lenne szükség. Thaiföld A koronavírus-járványt sikeresen kezelő délkelet-ázsiai ország fokozatosan megnyitja határait a külföldi turisták előtt. A kedvező járványügyi helyzetet kihasználva bejelentették, hogy immár újra várják Thaiföldön a külföldi turistákat. Akár néhány nap alatt elintézhetők azok a formaságok, amelyek után bárki újra élvezheti a napsütést valamelyik thai üdülőhelyen. Az utazókat ún. Escape-csomagok foglalására biztatják: ezek tartalmazzák a 7, illetve 10 napos (oltottak részére 7 nap, negatív teszttel rendelkezőknek 10 nap) kötelező szállodai karanténelhelyezést, majd A bejelentés után a görög szállodák iránt drasztikusan megnőtt az érdeklődés. ezt követően egy 10-20 napos üdülést az ország különböző részein. Maximum 45 napos tartózkodás esetén vízumra sincs szükség, Covid-19-biztosításra viszont igen, a repjegyfoglalás visszaigazolása után már csak egy friss negatív koronavírusteszt-eredmény kefl, és az illető indulhat is a repülőtérre. Az a terv, hogy szeptemberre a lakosság nagy részét beoltsák. Október 1-jétől a beoltott turisták számára előírt karanténkötelezettséget is eltörlik. Phuketen jelenleg a szállodáknak a 30 százaléka üzemel. A turisták elmaradása miatt látványos a természet újjáéledése, 30 éve nem látott óriásteknősök tűntek fel például a sziget partjainál. Luxushajók Idén nyáron a hajózni vágyók végre felválthatják virtuális élményeiket a régen várt nyaralással, és hajózhatnak a Bahamákon és Mexikó partjainál a Royal Caribbean International hajójának fedélzetén. A nemzetközi hajótársaság bejelentette nyári újraindulását, melynek során júniusban új, hétéjszakás utakra indul az Adventure of the Seas Nassauból, a Bahamákról. Az új útvonalak augusztus végéig indulnak, beoltott személyzettel, és azon felnőttek részére elérhetők, akik mindkét oltást megkapták a Covid-19 ellen, valamint azon 18 év alattiak részére, akik rendelkeznek negatív teszttel. A Celebrity Cruises is bejelentette visszatérését. A hajótársaság elnökvezérigazgatója, Lisa Lutoff-Perlo megerősítette, hogy a nemrégiben teljesen felújított Celebrity Millennium, az 500 millió dolláros modernizációs program zászlóshajója, St. Maarten kikötőjéből indul útjaira június 5-től. A hajóútra március 25-től lehet jegyet váltani az augusztusig tartó szezon 7 éjszakás útjaira, a Karib-tenger legkedveltebb szigeteire. A hajó teljes személyzete be lesz oltva, és a hajóúton csak teljesen beoltott felnőttek vehemek részt. A 18 év alatti gyermekeknek 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel kell rendelkezni a hajóra szálláskor. (Szabó Laci, Turizmus) 1