Új Szó, 2021. március (74. évfolyam, 49-75. szám)
2021-03-24 / 69. szám
www.ujszo.com | 2021. március 24. SPORT 117 Vlhová: A következő idény más lesz OROSKY TAMÁS Bármennyire nem szereti a médiaszereplést, most szívesen körbevonatozta volna az országot a kristályglóbusszal. Petra Vlhová 25 évesen a világ legjobb sízője lett. Benyomásairól, érzéseiről, terveiről tegnap beszélt a sajtó képviselőinek. Családi sajtótájékoztató a pozsonyi vár egyik dísztermében. Aki nem ismeri az alpesi síző Petra Vlhovát és csapatát, azthihetné, egy jól eleresztett világsztárról van szó. Holott a hivatalosan is a világ legjobb női sízőjévé koronázott 25 éves sportoló, a világkupa-sorozat nagy kristályglóbuszának újdonsült tulajdonosa ugyanaz a liptói lány maradt, aki mindig is volt, annak minden jellemzőjével. Például azzal, hogy elsősorban családjára támaszkodik, a tegnap is a díszes asztalnál helyet foglaló szüleire és bátyjára annak párjával. Nekik a nem kis anyagi áldozatért is hálás, mivel - az ünneprontás legkisebb szándéka nélkül - ismét kénytelen volt leszögezni, hogy Szlovákiában ilyen és ehhez hasonló sportokba csak minimális támogatás érkezik. „Sajnos, nálunk nem elég a tehetség a sikerhez” - mondta Vlhová, hozzátéve, csodaszámba megy az eredménye a feltételeit ismerve. Míg például az osztrákok 22 tagú háttérstábbal támogatják versenyzőiket, Vlhová teamjét hatan alkotják... Persze a tegnapi médiaesemény alapvetően kellemes hangulatban telt, a mindig komoly Vlhová háromszor is alkalmat adott a fotósoknak arra, hogy szívből jövő mosollyal az arcán örökítsék meg a kristályglóbusz mögött farmerben és sportos pulcsiban ülve. „Szombaton minden gyorsan történt: egyrészt elveszítettem a műlesiklás kis kristályglóbuszát, amit sajnáltam. De ahogy múlt az idő, tudatosítottam,' Vlhovának nem kell kristálygömbbe néznie, az új szezonban az olimpia a fő cél mit értem el, ami ennél sokkal többet ér - elevenítette fel a lenzerheidei vk-döntőt Vlhová. - Természetesen gratuláltak a riválisok, de nem azonnal, talán aludniuk is kellett egyet a csalódásra.” Pedig arra már a szezon elején felkészülhettek, hogy részük lesz benne, Vlhová remekül, három győzelemmel és egy harmadik hellyel nyitott. „De egy sportoló nem lehet folyamatosan a csúcson, jönnek hullámvölgyek. Olyankor viszont ott a csapata, amelyik nem engedi elcsüggedni - mondta a szlovák síző, külön is kiemelve az edző, Livio Magoni szerepét. - Állandóan hangsúlyozta, hogy küzdjek, menj ek, akkor is, ha rosszul sízek, ha nem olyan eredményeket érek el, amilyeneket elterveztünk. Hogy ki kell tartani a legvégéig, még ha csak egyenként is gyűjtögetném az összetettben a pontokat.” Az olasz szakember - aki annak idején a szlovén Tina Mázéból is vkgyőztest faragott, és aki a felröppent híresztelések ellenére kitölti még egy évig szóló szerződését - volt az, aki Vlhovának óriási terhelést irányzott elő. 36 versenyen állt rajthoz, a csapatversenyeken kívül egyetlen egyéni számot hagyott csak ki (a lesiklást Cortina d'Ampezzóban). „Sokszor hallgattuk, hogy minek ilyen sűrű program, hogy túlzottan fáradt vagyok miatta, hogy lassítanom kellene. De mi a szezon előtt eldöntöttük, hogy a teljes idényt abszolváljuk. Egyikünk sem gondolta volna, hogy ennyire rettentően kemény lesz, de nagy harcos vagyok. És meglett az eredménye. Tíz évvel ezelőtt még azt mondtam volna, hogy ez lehetetlen, nem reális a mi körülményeink között” - jegyezte meg Vlhová. Megismételni mindezt viszont valóban szürreális lenne, amit köntörfalazás nélkül Vlhová is elismert, mondván, mind fizikálisán, mind mentálisan maximálisan kimerült. „Tervezek elmenni Jasnára, hogy a glóbusszal fényképezkedjek, mert nem biztos, hogy még lesz ilyen alkalmam. Ha most kellene őszintén nyilatkoznom arról, meg tudnám-e ezt így ismételni, akkor a válasz, hogy nem. Muszáj könnyíteni a szezonon, mert ha még egy ugyanilyet abszolválnék, akkor egy év múlva ilyenkor visszavonulnék. Mindent feláldoztam ebben az idényben a sikerért. Lehet, hogy egyszer a jövőben még meghúzok valami hasonlót, de biztosan nem most.” Bár a válaszból egyértelmű volt, Vlhová egy újabb újságírói kérdésre is megerősítette, hogy a következő idénye más lesz: „Biztosan nem mellőzöm teljesen a lesiklást sem, de a technikás számokra fogok összpontosítani. A fő cél pedig a pekingi olimpia lesz.” Addig pedig először is a pihenésé a főszerep. „Legszívesebben egy hónapig nem csinálnék semmit, de sejtem, hogy fog rám nézni Livio, ha ezzel állítok neki... Hosszasan nem fogok játszani a glóbusszal, mert hétkilós, a hazafele úton is csak kicsit ringattam a karomban. Azt viszont nagyon sajnálom a nagyszerű szurkolók miatt, hogy a járvány meghiúsította a vonatos ünneplést, vasúton, több megállóval terveztünk hazamenni Liptóra” - tette hozzá Vlhová. Geráék megtizedelve várják az U21-es foci-Eb-t Ma (21.00) a magyar U21-es labdarúgó-válogatott Németország ellen kezdi meg a magyar-szlovén közös rendezésű korosztályos labdarúgó-Eurépabajnokságot. A 12-ről 16 csapatosra bővített tornát eredetileg egyben, júniusban rendezték volna, de a világjárvány okozta halasztások miatt sűrűvé vált az idei versenynaptár, ezért a csoportkört szerdától jövő szerdáig rendezik meg, majd a kieséses szakaszra május 31. és június 6. között kerül sor. Gera Zoltán szövetségi kapitány csapata rendkívül nehéz csoportba került a decemberi sorsoláson, mivel a románok mellett a németekkel és a hollandokkal játszik a negyeddöntőt érő első két helyért az A csoportban. A szakember kerethirdetését alaposan megnehezítette a koronavírusjárvány, mivel három játékosa az utolsó pillanatban dőlt ki, további kettőre pedig gyógyulását követően elővigyázatosságból nem számít. A magyarok programja ► Szerda, 21.00: Magyarország-Németország ► Szombat, 18.00: Magyarország-Románia ► Kedd, 18.00: Hollandia-Magyarország Később még kapusposzton is cserélnie kellett, méghozzá a csapatkapitány Demjén Patrik koronavírusos megbetegedése miatt, ráadásul ifj. Dárdai Pál és Zsóri Dániel is megsérült, így Gera összesen nyolc futballistáját vesztette el. A négy csoportból az első két-két helyezett jut a negyeddöntőbe. Magyarországon Gyirmót, Székesfehérvár, Szombathely és a kispesti Bozsik Aréna lesz a helyszín. Ä finálét a szlovén fővárosban rendezik. (MTI, MLSZ) SPORTATV-BEN 9.55 és 18.25 - EUROSPORT 1, ŐT SPORT: Műkorcsolya-vb, Stockholm 14.00 és 20.00 - NOVA SPORT 2: Sznúker, Tour Championship 15.00 - SPORT 1 (cseh): Kosice- Nové Zámky jégkorong Tipos Extraliga-rájátszás, selejtező 15.15 - EUROSPORT 1: Kerékpáros katalán körverseny 16.00 - CT SPORT: Olomouc- Sparta Praha cseh bajnoki hokimeccs 16.00 - EUROSPORT 2: Miami férfiténisztoma 16.00 - DIGISPORT 1 (magyar): Miami női tenisztorna 16.30 - M4 SPORT: Magyarország-Hollandia női vízilabda felkészülési mérkőzés 17.00 - STV 2: Trencín-Banská Bystrica jégkorong Tipos Extraliga-rájátszás, selejtező 17.25 - NOVA SPORT 1: Finn bajnoki floorballmeccs 17.45 - SPORT 1 (magyar), SPORT 2 (cseh): Törökország- Hollandia labdarúgó-vb-selejtező 17.45 - CT SPORT: Csehország- Olaszország labdarúgó U21-es Ebmeccs 17.45 - SPORT 1 (cseh): Katar- Luxemburg labdarúgó-vb-selejtező 18.00 - NOVA SPORT 2: Riga- San Pablo Burgos kosárlabda BL- meccs 18.00 - M4 SPORT: Szlovénia- Spanyolország labdarúgó U21-es Eb-meccs 20.45 — STV 1: Ciprus—Szlovákia labdarúgó-vb-selejtező 20.45 - ÉT SPORT: Észtország- Csehország labdarúgó-vb-selejtező 20.45 - SPORT 1 (magyar), SPORT 2 (cseh): Franciaország- Ukrajna labdarúgó-vb-selejtező 20.45 - SPORT 2 (magyar), SPORT 1 (cseh): Portugália- Azerbajdzsán foci-vb-selejtező 21.00 - M4 SPORT: Magyarország-Németország labdarúgó U21-es Eb-meccs 22.05 - NOVA SPORT 1: Ottawa-Calgary jégkorong NHL- meccs 0.35 (csütörtök) - NOVA SPORT 2: Montreal-Edmonton jégkorong NHL-meccs Négyen a playoffért Míg a jégkorong Tipos Extraliga első hat csapat automatikusan bejutott a negyeddöntőbe, a 7-10. helyezettek a ma rajtoló, három győzelemig tartó selejtezőben fognak megküzdeni a playoffért. Az érsekújváriakra azok a kassaiak várnak, akiket az alapszakasz utolsó fordulójában legyőztek (4:3 h. u.). Korábban egy győzelem mellett (3:1) kétszer a keletiek nyertek (1:0, 4:3 ráv. u.). A másik ágon a trencséniek és a besztercebányaiak csapnak össze. Az érsekújváriak csapatától hétfőn távozott a 18 éves kanadai tehetség, Brandt Clarke, aki eredetileg a szezon végéig maradt volna, de behívták az U 18-as kanadai válogatottba, és így már nem tér vissza a csapathoz. (TASR) SPORTMENÜ ■ Labdarúgás VB-SELEJTEZOK, 1. forduló, A csoport - 20.45: Portugál ia-Azerbajdzsán; Szerbia-lrország. D csoport - 20.45: Finnország-Bosznia-Hercegovina, Franciaország-Ukrajna. E csoport - 20.45: Észtország-Csehország (Lublin), Belgium-Wales. G csoport - 18.00: Törökország-Hollandia; 20.45: Gibraltár-Norvégia, Lettország-Montenegró. H csoport - 20.45: Ciprus-Szlovákia, Málta-Oroszország, Szlovénia-Horvátország. SLOVNAFT CUP, 4. forduló (a továbbjutás egy mérkőzésen dől el) -15.00: Michalovce-FC Kosice, Dubnica rW.-Podbrezová. ■ Jégkorong TIPOS EXTRALIGA, a playoffba jutásért (a párharcok az egyik tél harmadik győzelméig tartanak) - 15.00: Kosice-Nové Zámky: 17.00: Trencín-Banská Bystrica. ■ Kézilabda FÉRFI NIKÉ EXTRALIGA, 13. forduló, pótolt mérkőzés - 18.00: SKP Bratislava-Povazská Bystrica. NŐI MOL LIGA, 23. forduló -15.00: Pisek-Zlín: 17.00: Poruba-PIzefí. ■ Kosárlabda FÉRFI NIKÉ EXTRALIGA, 38. forduló -18.00: Spiáskí Rytieri-Patrioti Levice, Svit-Handlová, Inter Bratislava- Lucenec. NŐI NIKÉ EXTRALIGA, negyeddöntő (a párharcok az egyik fél második győzelméig tartanak) - 17.00: Ruzomberok-Spiéská Nová Vés, Young Angles Koäice- Poprad; 18.00: Pieőfanské Íajky-UMB Banská Bystrica: 19.00: Samorín-SKP Banská Bystrica. ■ Röplabda FÉRFIEXTRALIGA, elődöntő - 18.00: Rieker UJS Komárno-PreSov (az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása 1:0). Az 5-7. helyért, 5. forduló - 17.00: Svidnik-VKP Bratislava. NŐI EXTRALIGA, elődöntő -17.00: Pezinok-UKF Nitra (az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása 1:0:18.00: Nővé Mesto n/V.-Slávia ELI Bratislava (0:1). Az 5-7. helyért, 2. forduló-18.00: Trnava-Brusno. EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás SLOVNAFT CUP, 4. forduló: Samorín-Komárno 1:4. ■ Jégkorong NHL: Columbus-Carolina 0:3, NY Rangers-Buffalo 5:3, Ottawa-Calgary 2:1, Philadelphla-NY Islanders 1:2 - hosszabbítás után, Minnesota-Anaheim 2:1, Arizona- Colorado 1:5, Vancouver-Winnipeg 0:4, Vegas-St. Louis 5:1, San Jose-Los Angeles 2:1. ■ Kosárlabda FÉRFI NIKÉ EXTRALIGA, 37. forduló: Lucenec- Prievidza 97:90 (51:39), legeredményesebbek: Brown 24, Rozánek 15, ill. Sitton 32, Bjeletic 18. NBA: Cleveland-Sacramento 105:119, Minnesota- Oklahoma 103:112, San Antonio-Charlotte 97:100, Houston-Toronto 117:99, Chicago-Utah 95:120, Memphis-Boston 132:126 - hosszabbítás után, Milwaukee- Indiana 140:113, LA Clippers-Atlanta 119:110. ■ Sportfogadás KENŐ - hétfő: 1,2,3,7,11,16,17,19,21,22,25,27, 34,52,54,62,65,67,71,76. Kenő Plusz-szám: 67. KENŐ JOKER - hétfő: 800768. Nyeremények: 1. díj: 6600 euró (1); 2. díj: nincs nyertes; 3. dij: 150 euró (1); 4. díj: 30 euró (19); 5. díj: 2,50 euró (84); 6. díj: 0,50 euró (1000).