Új Szó, 2021. március (74. évfolyam, 49-75. szám)

2021-03-23 / 68. szám

www.ujszo.com I 2021. március 23. KULTÚRA 113 Hatalmas csúszások a filmiparban Van olyan nagy költségvetésű film, amelynek bemutatója az eredeti tervekhez képest másfél évet késik JUHÁSZ KATALIN Ha a járvány is engedi, idán legalább másfél évnyi filmter­més fog ránk zúdulni a mozik­ban. Ha nem engedi, akkor pedig ott vannak a streaming­­szolgáltatók, amelyeknél egyre több nagy cím landol. Összeszedtük az általunk legjobban várt, illetve legtöb­bet csúszó alkotások módo­sított premierdátumait. Persze időközben még bármi vál­tozhat, a pandémia miatt továbbra sincs kőbe vésve egyetlen filmbe­mutató sem. Fekete Özvegy Tavaly májusban kellett volna beülnünk a moziba a Fekete Öz­vegy (Black Widow) című sci-fi akciófilmre, melynek Scarlett Jo­hansson alakítja a főszerepét. Az új dátum meglehetős optimizmusról árulkodik: 2021. május 7. A Marvel­­filmekből ismert, veszélyes és dö­gös ex-KGB-ügynök bosszúálló sokak szerint már rég külön filmet érdemelt volna. A kémthrillert a Marvel Studios gyártotta, a Walt Disney Pictures forgalmazza, és Cate Shortland rendezte. Érdekes­sége, hogy nagyrészt Budapesten forgott, úgyhogy, lehet majd verse­nyezni, ki hány helyszínt ismer fel. Ezzel egyébként elindul a Marvel­­univerzum úgynevezett negyedik fázisa, ami kétségkívül meghatá­rozza majd a következő évek mozis felhozatalát. A történetről nem sokat tudni, de sejthető, hogy kapunk némi képet arról, hogyan lett Natasha Roman­­offból az, aki. Miközben a Bosszú­állók világa is tovább gazdagodik, itt például azzal, hogy mit csinált Ro­manoff a Polgárháború és a Végte­len háború között eltelt időben. Nincs idő meghalni A James Bond-filmszéria hu­szonötödik részében Daniel Craig ötödik és egyben utolsó alkalommal térne vissza Bondként, ha végre te­hetné. A Nincs idő meghalni (No Ti­me to Die) volt az első hollywoodi blockbuster, amelynek premieijét elsodorta a járvány tavaly tavasszal. Először áprilisról novemberre tolták a bemutatót, majd az őszi második hullámot látva újra átették, ezúttal 2021. április 2-re. Nemrég azonban kiderült, hogy ismét halasztás jön, az új dátum: 2021. október 8., és csak remélni tudjuk, hogy addigra már tényleg lehet majd normálisan mo­ziba járni. Billie Éilish pár napja ka­pott Grammy-díjat a film betétdalá­ért, ami egy új korosztályt, a tizen­éveseket is becsábíthat a mozikba. Iparági berkeken belül nem lepett meg senkit az újabb csúszás, hiszen a Nincs idő meghalni 250 millió dol­lár fölötti költségvetéssel készült, amit képtelenség visszahozni olyan­kor, amikor a mozik zárva tartanak. Már maga a forgatás is hányattatott volt, rendezőcserékkel (végül Cary Joji Fukunaga maradt) és belső vi­tákkal, ám úgy tűnik, a film bemuta­tása még ennél is nagyobb kihívás. West Side Story Steven Spielberg gyermekkori ál­ma volt egy Broadway-klasszikus, a West Side Story újraforgatása. A két ellenséges New York-i banda egy­másba szerető két tagjának története tavaly karácsonykor ríkatott volna meg bennünket, ám csak idén de­cember 7-én kerül a mozikba. A ro­mantikus sztori és a remek dalok mellett főleg azért várjuk, mert a Pu­erto Ricó-i lány, Maria szerepére mindenki megdöbbenésére egy tel­jesen ismeretlen 17 éves lányt, bi­zonyos Rachel Zeglert választott a rendező. Feltűnik benne az eredeti verzió Anitája, Rita Moreno is, akit a West Side Storyban ismert meg a Daniel Graig még nem tudott elbúcsúzni 007-es ügynökként (Fotó: mgm) világ. Az sem mellékes, hogy az 1961-es musical 10 Oscart kapott. A Spielberg-film forgatókönyvét a Pulitzer-díjas Tony Kushner írta, akit több évtizedes barátság és mun­kakapcsolat fűz a rendezőhöz: a Münchenen és a Lincolnon is együtt dolgoztak. Szellemirtók - Utóélet Talán a legszebb vásznon kívüli sztori a Szellemirtók - Utóélet (Ghostbusters: Afterlife) története. Az eredeti kultfilm rendezőjének fia, Jason Reitman rendezte a folytatást, az édesapa, Ivan Reitman állítólag sírt örömében, amikor januárban le­vetítette neki. A nagyközönség ta­valy júliusban láthatta volna, ha a járvány miatt nem csúszik a forga­tás. Az új dátum november 11., re­méljük a legjobbakat. A léc magasan van: az 1984-es Szellemirtók teljesen váratlanul aratott világsikert, a rendező mellett a parádés színészi játéknak is kö­szönhetően. Az eredeti kulcsszerep­lők közül Bill Murray, Dan Aykroyd és Emié Hudson vállalta a felkérést, hogy újabb gonosz szellemekkel birkózzon meg a folytatásban. A 43 éves Jason Reitman, aki a forgató­könyvírók egyike is volt, egy inter­júban elmondta, hogy igyekezett fé­lelmetes filmet csinálni, de a humort sem hagyta ki belőle. Ivan Reitman egyébként 1989-ben leforgatott egy folytatást is, amelyben fia gyerek­ként apróbb szerepet is kapott. Jason később sokat dolgozott apjával, Egek ura című, Oscar-jelölt filmjé­nek például Ivan Reitman volt az egyik producere. Dűne A Dűne (Dune) tavaly december 20-án érkezett volna, ám csak idén október 21-én érkezik. Ez a projekt már azzal beírta magát a filmtörté­netbe, hogy az adaptálására tett első kísérlet monumentális kudarcba fulladt a 70-es években, mielőtt még a forgatásra sor kerülhetett volna. Aztán jött David Lynch rendkívül megosztó feldolgozása, végül ko­runk egyik sztárrendezője, Denis Villeneuve nyúlt hozzá Frank Her­bert elátkozott sci-fi klasszikusához. Meggyőző sztárgárdát toborzott (Timothée Chalamet, Rebecca Fer­guson, Jason Momoa, Zendaya, Ja­vier Bardem), de a siker inkább azon fog múlni, mennyire tudta megte­remteni az egyszerre futurisztikus és archaikus világot. Villeneuve állítja, hogy a Dűne az eddigi legjobb mun­kája, így a várakozások minden szempontból hatalmasak. Ezt a fil­met is Magyarországon forgatták, de a Fekete Özveggyel ellentétben itt senki ne reménykedjen abban, hogy felismer konkrét helyszíneket. A Warner Bros. úgy döntött, párhuza­mosan mutatja be a filmet a mozik­ban és az HBO Maxon, amiért a ren­dező alaposan berágott a stúdióra. Szerinte ugyanis a Dűne a mozivá­szonra készült, és ott is kell megis­merkedni vele. Egy korábbi jelenben Az At Home Gallery is megnyitotta idei első kiállítását - a járványügyi intézkedésekhez igazodva egyelőre online követhető. Somorja. Vida Simon és Jack Stanley kanadai művészek eredeti elképzelése, hogy az At Home Gal­lery terében, vagyis a somoijai zsi­nagógában hozzanak létre hely speci­fikus alkotást. De mivel jelenleg nem tudnak Szlovákiába utazni, online térben, videóban valósították meg projektjüket, az Elragadtatva: egy korábbi jelenben című kiállításukat. A videón improvizációs módszer­rel két alak alkot együtt egy üres tér­ben (eredetileg élő alkotás lett volna a zsinagóga kiállítóterében). Az alko­tás megosztott: a lány rajzol, a fiú pe­dig a rajz alakulását követve dönté­seket hoz. A lány egy nagy papírlap előtt térdepelve rajzol folyamatosan, különféle alakúvá, felületűvé és élűvé formált szénnel rója az ábrákat: kar­col, satíroz, képtörténeteket formál. A fiú figyel, követi a rajzolt helyzetek alakulását, jegyzetel, és időnként be­avatkozik, amikor úgy tűnik, a rajz egész vizuális történetté kerekedik. A rajzolt valóság részletei a döntései alapján eltűnnek, módosulnak, ki-Az eltűnő-születő rajz (At Home Gallery) egészülnek. A korábbi jelenetek más értékelés-értelmezés, látásmód sze­rint variálódnak. Az effajta improvizációs rajzolás - amely egyelten papírlapon történik, miközben eltűnnek és újraformálód­nak tartalomrészletek - a múlandó­ság követésével arra ösztönzi a nézőt, hogy erős koncentrációval ragadja meg a képalkotás folyamatát. Tegye ezt azért, hogy emlékezetében rög­züljenek az eltűnő jelek és részletek, s összefüggéseiben láthassa a koráb­bijelenből születő valóságot. (tébé) Megújult a nagy keleti utazó weboldala Megújult weboldallal jelent­kezik a Vámbéry Polgári Társu­lás - tudatta sajtóhírben a társu­lás. A honlap hatalmas és részle­tes adatbázissá bővült, amely a nagy keletkutató, Vámbéry Ár­min életművének minden szeletét felöleli. Múlt és jelen találkozik a megújult felületen, a témában je­lenleg fellelhető összes kiad­vánnyal, eseménnyel, dokumen­tumokkal. Az oldalon megtalál­ható a Kelet szakértőjének élet­rajza, a Vámbéry szellemi hagya­tékát őrző polgári társulás esemé­nyei és a Vámbéry Tudományos Kollégium bemutatása. Elérhető továbbá a Vámbéry Virtuális Könyvtár is, benne megtalálható az életműsorozat, a Vámbéry Nemzetközi Konferencia elő­adásaiból megjelent kötetek, a Vámbéry Irodalmi Kávéház programjaiban szereplő művé­szek és tudósok írásaiból megje­lent antológiák, valamint a teljes Vámbéry publikációs jegyzék is. A www.vambery.sk címen megtalálható megújult honlap a látogatók számára könnyű eliga­zodást nyújt az adatbázisban, (k) RÖVIDEN Ingyenes online János vitéz Budapest. A János vitéz című daljátékkal készül a Budapesti Operettszínház az idei színházi vi­lágnapra, mely második alkalom­mal járványügyi zárás alatt valósul meg - adta hírül közleményben a teátrum. Az Operettszínház ezzel a produkcióval szeretné közel hozni nézőihez a színházi élményt ezen a különleges napon. Március 27-én 19.30-tól a színház Youtube-csa­­tomáján ingyenes online előadás­ként lesz látható a János vitéz. Bo­­zsik Yvette rendezésében egy igazi Petőfi-mesevilág tárul a néző elé - áll a színház közleményében. (k) A forgatókönyvírók céhének fődíjai New York. Az eredeti forgató­­könyvek kategóriájában az ígéretes fiatal nő című film, az adaptált for­gatókönyvek mezőnyében pedig a Borat utólagos mozifilm című ko­média nyerte el az Amerikai For­gatókönyvírók Céhének (WGA) díját, amelyet vasárnap este adtak át egy virtuális, előre felvett cere­mónia keretében. Emerald Fennell thrilleije, az ígéretes fiatal nő A chicagói 7-ek tárgyalását, a Sound of Métáit, a Judas and the Black Messiah-t és a Palm Springset ma­ga mögé utasítva diadalmaskodott a kategóriában. A Sacha Baron Cohen mellett nyolc másik író által jegyzett és részben improvizált Borat utólagos mozifilm című víg­játék pedig a Ma Rainey - A blues nagyasszonya, A kapitány külde­tése, a One Night in Miami és A fehér tigris című produkciók elől hozta el a díjat. (MTI) A közönség március 25-től szavazhat Budapest. Március 25-től lehet szavazni a Libri idei irodalmi kö­zönségdíjasára. A közönség a 10 döntős mű közül választhat, ame­lyeket 156 könyvből választott ki a Libri által felkért 212 tagú szakmai csapat. A közönség május 2-ig ad­hatja le voksát a Libri weboldalán. A könyves cég 2016-ban alapította meg a Libri irodalmi díjat és az ehhez kapcsolódó Libri irodalmi közönségdíjat, az elismerésekkel az előző év legjobb magyar szép­­irodalmi könyveit díjazzák. (MTI, k)

Next

/
Thumbnails
Contents