Új Szó, 2021. március (74. évfolyam, 49-75. szám)
2021-03-23 / 68. szám
www.ujszo.com | 2021. március 23. KOZELET I 3 Tovább bonyolódik a koalíciós válság: egyre több a feltétel és a követelés CZÍMER GÁBOR Pozsony. Igor Matovií (OLaNO) miniszterelnök vasárnap este bejelentette, milyen feltételek mellett hajlandó távozni a kormányfői tisztségből. Elsősorban az SaS-től és a Za ludítél követel áldozatokat. Richard Sulik, az SaS elnöke tegnap elmondta, a miniszterelnök követelésének megfelelően ő lemond a tárcavezetői tisztségéről, de cserébe azt válj a, hogy Matovic is távozzon a kormányfői székből. Sulik szerint már hónapok óta mindenki láthatja, hogy Matovic nem alkalmas a kabinet irányítására. Úgy látja, a kormányfő mindenkivel összeveszett, amire pedig az egész ország ráfizet. Sulik szerint Matovic cselekedetei mögött a személyes bosszú áll. Ha a miniszterelnök szerdáig nem távozik, az SaS miniszterei lemondanak. Sulik megismételte, hogy pártja elutasítja az előrehozott parlamenti választást, szerinte ugyanis az csak rosszabbra fordítaná a helyzetet. Cigániková Az SaS elnöke csak akkor hajlandó tárgyalni Jana Bittó Cigánikovának (SaS), a parlament egészségügyi bizottságának a tisztségből való menesztéséről, ha pártja cserébe egy másik parlamenti testület vezetését kapná meg. Matovic egyik feltétele pont az volt, hogy a képviseIgor Matovié (OLaNO) miniszterelnök Mária Kolfková (Za liidí) igazságügyi miniszter menesztését is követeli, holott a szakértők és a kormány képviselői is őt tartják a kabinet legjobb miniszterének. Kolíková ma akarja bejelenteni, milyen döntést hozott ez ügyben. (TASR-feivétei) lőnő távozzon a parlament egészségügyi bizottságának elnöki posztjáról. Bittó Cigániková pártja sajtótájékoztatóján azonban azt mondta, nem tervez lemondani. Kolíková és Seliga Az SaS vezetője kiállt a Za l’udí által jelölt igazságügyi miniszter, Mária Kolíková mellett, aki szerinte a kormány legjobban teljesítő tárcavezetője. A kormányfő vasárnap ugyanis arról is beszélt, „elfogadja” Mária Kolíková (Za l’udí) igazságügyi miniszter távozását és Juraj Seliga (Za l’udí) lemondását is a parlament alelnöki posztjáról. A miniszterelnök egyben arra is utalt, hogy Kolíková államtitkárként dolgozott az előző kormány idején, így szerinte politikai kötődése van Robert Ficóhoz, a Smer vezetőjéhez és Peter Pellegrinihez, a Hlas elnökéhez. Seliga napokkal ezelőtt valóban olyan szellemben nyilatkozott, mi szerint nincs a székéhez kötve és hajlandó lemondani, ha a helyzet ezt követeli. Kolíková azonban nem mondta ki, hogy felajánlaná a távozását, csak arról beszélt, ha Matovic marad a miniszterelnök, ő biztosan nem lesz tovább igazságügyi miniszter. A Za l’udí vezetői is úgy nyilatkoztak, kitartanak az általuk jelölt Kolíková igazságügyi miniszter és Juraj Seliga, a parlament alelnöke mellett. Ugyanakkor tudomásul vették, hogy Igor Matovic (OEaNO) a két említett tisztviselő távozását is feltételéül szabta annak, hogy lemondjon a miniszterelnöki tisztségről. „Kötelességünk megoldásokat keresni annak érdekében, hogy mielőbb meg tudjuk oldani Szlovákia valódi problémáit, mint például a járvány, a rossz egészségügyi ellátás, a hatékony oltás, a vállalkozók támogatása, valamint a korrupció elleni küzdelem” - jelentette ki tegnap Veronika Remisová, a Za l’udí vezetője, hozzátéve: „A Za l’udí mindent megtesz azért, hogy a miniszterelnök leváltása után a jelenlegi négypárti koalíció tovább tudja folytatni a kormányzást.” Remisová azt szeretné, ha tovább tárgyalnának a koalíciós válság megoldásáról, a miniszterelnök által támasztott feltételeket pedig az ő tárgyalási alapjának tekinti. Az OEaNO röviddel lapzártánk előtt adott ki egy sajtóközleményt, amelyben azt írják, a miniszterelnök a napokban megbeszélésre hívja Sulíkot, hogy megvitassák a kormány további átalakítását. Ugyanúgy a Za l’udí párttal is egyeztetni fognak. Idén is elmaradnak az érettségi vizsgák Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter szerint, ha a diák nem lesz elégedett az érettségi értékelésével, amely az adott tantárgyból elért eredményének átlaga lesz, akkor kérhet klasszikus, szóbeli érettségi vizsgát (TASR-feivétei) FINTAMÁRK A rossz járványhelyzet miatt idén is elmarad az írásbeli és a szóbeli érettségi a középiskolákban, jelentette be Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi miniszter. A középiskolák végzőseinek értékelése a tavalyihoz hasonló módszerrel zajlik majd. Az érettségi értékelést a végzősök jegyátlaguk alapján kapják majd meg - közölte a miniszter hétfőn. Az érdemjegyet az egyes tantárgyakból és tantárgycsoportokból az év végi osztályzatok, illetve az utolsó két évfolyam félévi osztályzatai alapján számolják majd ki - mindez a négy- és ötéves tanulmányi programokra vonatkozik, a nyolcosztályos gimnáziumok esetén nem mind a nyolc évet, csak az utolsó négyet veszik majd figyelembe. Az iskolaigazgatóknak május 3-ig kell megállapítaniuk az összes tantárgyat, melyeknek értékelését figyelembe veszik, és a rokontárgyakat is - ezek elsősorban különböző szemináriumok vagy gyakorlati tárgyak. Mindez a négy kötelező érettségi tantárgyra vonatkozik majd. Az ötödik, illetve minden további választható érettségi tantárgyból lesz majd szóbeli vizsga - azt, hogy erre igényük van, április végéig jelezhetik a diákok. Ez elsősorban a magyar iskolákra vonatkozhat majd: itt ugyanis a magyar, a szlovák és az idegen nyelvi érettségi mellett sok diáknak további érettségi tantárgyakat kell felvennie a főiskolai felvételihez. Szóbeli vizsgát kell tenni azokból a tantárgyakból is, melyekből a diák nem kapott érdemjegyet, csupán „abszolválta” értékelést kapott. A diákok legkésőbb május 19-én kapják meg érettségi értékelésüket. Amennyiben a végzős diák javítani szeretne, kérhet klasszikus, szóbeli érettségi vizsgát - ezekre, és a kötelező tantárgyakon felüli szóbelikre május 31-től kerülhet sor. Gröhling a sajtótájékoztatón elmondta: az érettségi vizsgákkal kapcsolatos döntés végleges, annak ellenére, hogy viszonylag korán született - ennek oka pedig nemcsak a járványhelyzet, hanem a kormányválság is szerepet játszik, hiszen Gröhling nem tudja, meddig vezeti még a tárcát. „Stabilizálni akartuk a helyzetet a következő hetekre” - mondta a miniszter. Kijelentette, ő maga ugyanis tartja magát az SaS által szabott feltételekhez, és lemond, amennyiben erre szükség lesz. „Nem tudjuk, mi történhet majd az elkövetkező napokban” - tette hozzá Gröhling. A miniszter azt is elmondta, hogy bár az érettségikkel kapcsolatos döntést meghozták, a középiskolai felvételikkel kapcsolatban még nem tudják, mi történik majd. Erről a minisztérium az elkövetkező hetekben dönt, céljuk az lesz, hogy kiszűrjenek „számos lehetséges apró hibát”. Tavaly nem került sor a középiskolai felvételikre, a diákokat előmenetelük alapján vették fel a középfokú intézményekbe - a minisztérium akkor különböző képleteket dolgozott ki, melyek alapján az iskolák pontozták az egyes tantárgyakat. Andruskó Imre, a komáromi Se: lye János Gimnázium igazgatója lapunknak azt mondta, várható volt a döntés az érettségi eltörléséről, ; benne volt a levegőben, de kicsit korainak tartja. Hozzátette: abban is ; érez ellentmondást, hogy míg a végzősök jelen pillanatban járhatnak iskolába, a szóbeli érettségi lebonyolítása ennek ellenére is meg: oldhatatlanná vált. Azzal kapcsolatban, hogy tavaly hogyan zajlottak tavaly — hasonló : körülmények közt - az érettségik, az igazgató elmondta: az elmúlt tanévben 120 végzős diákjuk volt, és mindössze két eset volt, mikor a tanuló elégedetlen volt a tantárgyi átlag alapján kiszámolt jegyével, és szóbeli érettségit kért. Plusz érettségi tárgyat 100 tanuló vett fel, végül a visszamondások után 65 diák szóbe; lizett ezekből. Andruskó Imre megjegyezte, a : helyzetben annyi a pozitívum, hogy a minisztérium követhető menet■ rendet vázolt fel az érettségi vizsgák lebonyolításával kapcsolatban. Hozzátette azonban, hogy a jelenlegi helyzet komoly nyomot hagy a ; tanárokon és a diákokon is - a vég: zősök életéből kulcsfontosságú momentumok maradnak ki a jár; ványhelyzet miatt, a szóbeli érett: ségin felül a szalagavató és a bal: lagás is. „Ezek a pillanatok pedig nem visszahozhatok” - mondta az : igazgató, aki hozzátette: a diákok ugyanakkor megértik a helyzetet, és : felelősségteljesen viselkednek.