Új Szó, 2021. március (74. évfolyam, 49-75. szám)

2021-03-18 / 64. szám

www.ujszo.com | 2021. március 18. RÉGIÓ Áthelyezték volna az építésre váró sportcsarnokot Dunaszerdahelyen I 5 KISS BARTALOS ÉVA Két hónappal a terv jóváha­gyása után újra a szabadidő­parkba tervezett sportcsar­nokról tárgyalt volna az önkor­mányzat. Felmerült, hogy a kiszemelt zöldterület helyett az egykori amfiteátrum helyón ópülhetne meg az Aróna DSZ, végül azonban nem került terítókre a javaslat. DUNASZERDAHELY A képviselők januárban támogat­ták a háromezer-ötszáz fo befoga­dására alkalmas rendezvény- és sportcsarnok megépítését, amelyre még 2019-ben kapott állami támo­gatást a város. Az új csarnok meg­építését a HC DAC kézilabdacsapat sikere is indokolja. Két hónapja hosszú vita előzte meg a jóváha­gyást, ugyanis a meglévő csarnok mellett, a zöldterület kárára épülne meg az új központ. A rendelet elfo­gadása után aláírásgyűjtés is indult, eddig több mint ezren kérték, hogy a fás terület ne legyen a beruházás ál­dozata. A hétvégén azonban új le­hetőség is felmerült. Új lehetőség Ahhoz, hogy az új csarnokban nemzetközi tornákat is rendezhesse­nek, fontos az edzőpályákkal való összeköttetés - ez determinálja az aréna elhelyezését. Hájos Zoltán polgármester azonban a hétvégén a közösségi portálon felvetette, hogy a város megvehetné a fás rész melletti, az egykori amfiteátrum alatti terüle­tet, és itt építhetnék meg az új csar­nokot, ezzel megóvva a zöldterüle­tet. A polgármester egy hozzászólás­ban közölte, hogy az eladó közel 780 ezer euróért válna meg a telektől. Há­jos felvetette, hogy a képviselők ked­di ülésükön megváltoztathatnák a korábbi határozatukat, a nyilvános­ság véleményét kérte. A hozzászólók többsége a zöldterület megóvását szorgalmazta, sokan viszont úgy gondolták, hogy a régi sportcsarnok helyén kellene felépíteni az újat, csakhogy a terv nem ezzel számol. Hiányos meghívó Kedden tárgyalt a város önkor­mányzata, és a tervek szerint az új arénáról szóló anyagot is beteijesz­­tették volna a képviselők elé. Antal Ágota képviselő hívta fel a figyelmet arra, hogy a javaslat nem található a képviselőknek elküldött anyagok között, és mivel nem tudtak rá felké­szülni, nem is dönthetnek róla. A tes­tület nagyszámú tartózkodással el­utasította a javaslatot, így nem tár­gyaltak a sportcsarnok áthelyezésé­ről. A polgármester szerint elszabo­tálták a tárgyalást, a város ugyanis feltöltötte az anyagokat az internetes felületre. „Fel volt töltve az anyag, igazolásunk is van erről. Mostantól minden egyes ülésre igazolással ér­kezek majd azért, hogy ne fordulhas­son elő, hogy valaki elszabotálja a tárgyalási pontok valamelyikét. A képviselők többségének az volt az érdeke, hogy ne nyissák meg a témát, és ne kelljen konfrontálódniuk, mert kényelmetlen lenne” - nyilatkozta Hájos, aki úgy gondolta, valaki azért is távol maradt az ülésről, hogy ne kelljen állást foglalni a kérdésben. „Január 12-én született egy majdnem egyhangú döntés, amely egyértel­művé tette, hogy az építendő rendez­vény- és sportcsarnok a meglévő mellé kerül. Ez a határozat érvény­ben van, a módositási kísérlet nem volt sikeres” - nyilatkozta lapunknak Horváth Zoltán. Cseberből vederbe A HelloSzerdahely Polgári Társu­lás ezer aláírást gyűjtött össze a zöld­terület további zsugorítása ellen, az áthelyezés azonban szerintük nem megoldás. „Cseberből vederbe ke­rülnénk. Túl nagy áldozat néhány száz méterrel arrébb venni 770 ezer euróért egy telket, ami egyébként szintén zöldterület, és ha ott épülne meg a csarnok, akkor már nem felel­ne meg a nemzetközi szabályoknak” - nyilatkozta Miske Tamás, a társu­lás alapító tagja. Szerintük a legide­álisabb az lenne, ha a város szélén építenék meg a csarnokot, egy sport­­centrumot létrehozva ezzel. Á másik lehetőség a műjégpálya helyén fel­építeni a létesítményt, így összeköt­hetnék a régivel. „Erre azt a választ kaptuk, hogy ott kicsi a hely. A petí­ciónk célja az volt, hogy rámutas­sunk, szerintünk nem fontos a város­nak a zöldterület, hanem az, hogy minden be legyen építve, el legyen adva. Az építés és fejlődés megállít­hatatlan, de máshogy is lehet építkezni” - jegyezte meg Miske. Zöld javaslatok A társulás tagjai egyeztettek Hor­váth Zoltánnal, mindkét fél úgy gon­dolja, hogy konstruktív volt a meg­beszélés. Á HelloSzerdahely több ja­vaslatot is megfogalmazott, amely­nek köszönhetően kömyezetbará­­tabb lehet a projekt. „Az egyik leg­fontosabb, hogy ha a tervezett helyén építik fel a csarnokot, akkor legyen zöld tetős. A kivágott fákat nem lehet átültetni úgy, ahogy elképzelte az önkormányzat, nem ismerünk olyan technikát, amellyel át lehet helyezni egy fát, hogy az tovább zöldüljön. Azt kértük, hogy a közelben ültessenek ki új fákat, és minőségi csemetéket, ne száraz karókat szurkáljanak le, amik csak pár hónapot bírnak ki” - sorolta ajavaslataikat Miske Tamás. Horváth Zoltán azt mondta, fog­lalkoznak a javaslatokkal. „Köze­lebb kerültünk egymáshoz a tárgya­láson. A dendrológiai vizsgálat sze­rint 50-60 olyan egészséges fa van a ligetben, amit majd pótolni kell” - közölte a képviselő, majd hozzátette, hogy jelenleg az aréna építéséhez szükséges dokumentáció előkészíté­sénél tartanak. A panaszt ellenőrzés követte Az orvosi kamara szerint nem kizárt, hogy az ellenőrzés jogellenes volt (TASR-iiiusztrációs felvétel) NÉMETI RÓBERT Kassa megye közbenjárásával az állami rendőrség március első hetében ellenőrzést tar­tott a megye területén működő háziorvosoknál. Túlnyomó többségük az előírásoknak megfelelően és az érvényben lévő rendelési időt betartva fogadja a betegeket. KASSA Kassa megye tájékoztatása sze­rint a rendőrök által begyűjtött ada­tok alapján az elmúlt időszakban összesen 339 ellenőrzést végeztek el, a megye valamennyi háziorvosát meglátogatták a rendelőjében. A felmérés szerint a felkeresett orvo­sok 96,5%-a az előírásoknak meg­felelően és a rendelési órákat betart­va dolgozik. A rendelőkből hiányzó orvosok 2,6%-a előre bejelentett szabadságon volt, de ettől függetle­nül nyitva volt a rendelő, a pácien­seket egy másik orvos, egy helyet­tesítő látta el. Az ellenőrzött orvo­sok 0,3%-a a koronavírus-fertőzés miatt házi karanténban volt, 0,6%-uk pedig ismeretlen okok miatt máshol tartózkodott. „Az ellenőrzéseket nem a megyei önkormányzat kérvé­nyezte, mi pusztán együttműköd­tünk a rendőrséggel és átadtuk az ál­taluk igényelt információkat. Meg kell említeni, hogy az ellenőrzések­re a megelőzés céljából került sor. A rendőrség azt az információt szeret­te volna alátámasztani vagy épp megcáfolni, mely szerint a megyé­ben dolgozó háziorvosok többsége úgy dolgozik, ahogy épp kedve tart­ja. Tiszteletben tartjuk a munkáju­kat, és tudjuk, hogy a járványhely­zet miatt kimondottan nagy teher nehezedik rájuk, nem meglepő szá­munkra, hogy képtelenség párhuza­mosan kivizsgálni a pácienseket a rendelőben és válaszolni a telefonos megkeresésekre”- közölte a sajtó képviselőivel René Hako, a megyei önkormányzat orvosa. Mint kide­rült, a rendőrségi ellenőrzésre azért került sor, mert a Kassai Kerületi Já­rási Hivatal válságstábjának leg­utóbbi ülésén kiderült, a 155-ös se­gélyhívó számon többen azért tettek panaszt, mert nem tudták telefonon elérni a kezelőorvosukat. A Szlovák Orvosi Kamara (SLK) ferde szem­mel néz az ellenőrzésekre, szerintük megalázó volt, amit a rendőrség az orvosokkal tett. RÖVIDEN Lólegeztetőgópet kapott a kórház Rimaszombat. Lélegeztetőgé­pet kapott a Svet zdravia háló­zathoz tartozó rimaszombati kórház a magyar kormánytól. A lélegeztetőgép egyike annak a 17-nek, melyekkel Magyaror­szág kormánya a határon túli magyar közösségeket akarja se­gíteni Dél-Szlovákiában. Ä kórház igazgatója, Richard Hruby köszönetét mondott a gesztusért. A gömöri és nógrádi régióban a rozsnyói, a nagyrő­­cei, a losonci és a nagykürtösi kórházak is kapnak a magyar lélegeztetőgépekből. (hn, tasr) A jelenlegi mellett, a fás területen épül meg az új sportcsarnok (A szerző felvétele) ;

Next

/
Thumbnails
Contents