Új Szó, 2021. március (74. évfolyam, 49-75. szám)

2021-03-17 / 63. szám

www.ujszo.com | 2021. március 17. RÉGIÓ I 5 Párkányban és Vágsellyén is nyitnának oltópontot Áprilisban több oltópontot nyithatnak Nyitra megyében (Somogyi Tibor felvétele) BUCHLOVICS PÉTER A már most is működő oltó­pontok mellett járásonként két helyen lenne tömeges oltás Nyitra megyében. Ezért szorgalmazzák, hogy Vágsellyén és Párkányban is legyen oltépont. Esélyes, hogy Gútán és Zselízen is lesz ilyen pont. EETMU’I Nyitra megye hétfői, március 15- ei önkormányzati ülésén a képvi­selők a koronavírus elleni tömeges oltási tervről is tárgyaltak. Ennek értelmében két alapelvet fogadtak el. Az egyik, hogy minél közelebb kell vinni a lakossághoz az oltó­pontokat, a másik, hogy a már meg­lévő oltópontok mellett minden olyan helyen oltópontokat kell nyitni, ahol erre megvan a fogadó­­készség és adottak a szakmai, sze­mélyzeti és műszaki feltételek - tá­jékoztatta lapunkat Farkas Iván, az MKP megyei képviselője. Farkas hozzátette: a képviselők kivétel nélkül, egységesen megszavazták az oltópontok hálózatának bővíté­sét, és feladatul adták a megyei hi­vatalnak, hogy a március 29-i ülés­re ennek értelmében dolgozza ki a részletes javaslatot. Értesüléseink szerint Nyitra megyében a már működők mellett járásonként két oltópont létesülne. Első körben Párkányban és Vágsellyén, ahol a megye saját rendelőintézeteket tart fenn. Oltópontot szorgalmaznak Gútára, ahol szintén megvan a szakmai, műszaki háttér és Zselízre is, ahol a rendelőintézet a város tu­lajdonában van. A kórház is segítene „Várható, hogy áprilisra nagy mennyiségű oltóanyag halmozódik fel. Ez is indokolja, hogy minél szé­lesebb körben, minél több helyen és a lakóhelyükhöz közel oltsák be az embereket. A már létezők mellett a járási székhelyeken is létesüljenek további oltópontok. A komáromi kórház például felajánlotta, hogy minden olyan településen, ahol fenntartójuk, az AGEL Rt. kórházat működtet, ott további oltópontot nyitnának. Az ülésen azzal is érvel­tem, hogy Párkány és vonzáskörzete földrajzi helyzetéből adódóan a leg­távolabb fekszik a mostani oltópon­toktól, esetenként 50-70 kilométer­re, itt mindenképp indokolt, hogy le­gyen. Vágsellyére azért kell, mert járási székhely. Zselízre is jó lenne ilyen pont, mert a Lévai járás szintén nagy területen fekszik, Léva és Ipolyság közt szintén indokolt egy oltópont létesítése” - részletezte Farkas Iván. Párkány készen áll A megyei fenntartású Párkányi Rendelőintézet már most számol az­zal, hogy oltópontot létesít. „Fel va­gyunk készülve, gondoskodni tu­dunk a személyzetről és a műszaki feltételekről. Mivel tömegekről van szó, ezért hétvégéken oltanánk, mert az orvosok, nővérek hét közben a rendelőkben dolgoznak. Ez más, nagy oltópontokon is így működik”- reagált az Új Szó érdeklődésére Czékus András igazgató. Felveté­sünkre, hogy bizonyos oltóanyagok tárolásához, kezeléséhez speciális körülményeket kell garantálni, az igazgató kifejtette, csak a Pfízer­­vakcina igényel komolyabb, költsé­gesebb bánásmódot, de ezt csak a nagy oltópontokon és az egyetemi klinikákon, nagyobb kórházakban használják. A többi oltóanyag bead­ható Párkányban is. Czékus András a március végi megyei döntés utánra ígért részletesebb tájékoztatást. Hétfőtől kellene működnie annak az új rezervációs rendszernek, amely egyszerűsíti az oltásra való bejelent­kezést, az elektronikus váróterem legkorábban, a hét végén indulhat be. RÖVIDEN Somorja is segíti a kórházat Somorja. Az elmúlt hetekben több adományt is kapott a duna­­szerdahelyi kórház, Csiliznyárad és Kulcsod önkormányzata, va­lamint a magyar kormány is lég­zéssegítő gépet ajándékozott az intézménynek. Somoija vezetése is kapcsolatba lépett Bock Sylvi­­ával, a kórház igazgatójával. Az önkormányzat honlapján arról tájékoztattak, hogy Somoija is lélegeztetőgéppel segítette volna ki a kórházat, végül azonban úgy döntöttek, hogy ehelyett kilenc­ezer euró értékben tíz automati­kus infúzióadagolót ajándékoz­nak az intézménynek. (béva) Két kocsma is nyitva volt Dunaszordahely. A korlátozá­sok betartását ellenőrző rendőrök két olyan kocsmát is találtak a Dunaszerdahelyi járásban, ame­lyek „titokban” nyitva voltak. Nagymegyeren a rendőrök arra lettek figyelmesek, hogy egy férfi távozik az egyik kocsma hátsó bejáratán, őt további két személy is követte. A vendégeket a pincémő engedte be, mindhár­man alkoholt fogyasztottak. A három férfi pénzbírságot kapott, a tulajdonosról a Közegészség­­ügyi Hivatal dönt. Dunaszerda­­helyen a rendőrök egy előzetes bejelentés alapján mentek ellen­őrizni egy kocsmát. A bejelentő 4 embert látott a kocsmában. Mint kiderült, a tulajdonoson és fián kívül még 2 személy tartózkodott a helyiségben. Három személyt a helyszínen megbírságoltak, a tu­lajdonost a Közegészségügyi Hivatal vonja felelősségre. (ú) Nincs telt ház a galántai kórházban Gyűjtsük össze a szemetet séta közben TORNYAI BIANKA Közel 3200 személyt oltottak be a galántai kórházban a hétvégéig. A Covid-osztályon a férőhelyek csaknem 70 százaléka foglalt jelenleg. HTTTTTn A Svet zdravia kórházcsoporthoz tartozó galántai Szent Lukács Kór­házban jelenleg 88 pácienst ápolnak a Covid-19-betegséggel összefüg­gésben. Közülük 12 páciens kap mesterséges lélegeztetést, 76 pedig oxigénterápiában részesül. A koro­navírussal fertőzött betegek számára összesen 132 férőhely áll rendelke­zésre. A galántai intézmény január 7- től működik kizárólag Covid-kór­­házként. Egy hónappal ezelőtt ad­tunk hírt arról, hogy a Svet zdravia több intézményében, így a galántai­­ban is telítődtek a férőhelyek. Ahogy a mostani adatokból kitűnik, azóta kevesebb a kórházban ápolt korona­vírussal fertőzött betegek száma. Az intézmény épületében működő oltó­központban az AstraZeneca vakci­náját 500-an kapták meg. A Pfizer/ Egészségügyisek jelentkezését várják BioNtech oltóanyagával 3163 sze­mélyt oltottak be egyszer, a második adagot 2627 személy kapta meg március 13-ig. Nagyszombat megye válj a azoknak az orvosoknak és nő­véreknek a jelentkezését, akik be­kapcsolódnának az oltásba. „Felté­telezhetően minden hétvégén lesz majd oltás egészen június végéig. Amennyiben elegendő számú orvos (Somogyi Tibor felvétele) és nővér kapcsolódik be az oltásba, jelentősen csökken a munkavégzé­sük gyakorisága” - áll a megye fel­hívásában. Az érdeklődők a chalupkovajana @tmava-vuc.sk, a magalova.slavka @tmava-vuc.sk e-mail-címeken je­lentkezhetnek, hogy ezzel segítsék az oltás szervezését végző megyei ön­­kormányzat munkáját. SOMOGYI KATALIN „Tegyük tisztába a Csallóközt!” - ezzel a felhívással fordult a Du­­navit Polgári Társulás a nyilvános­sághoz. A tavasz közeledtével szinte mindenhol, de elsősorban az utak mentén, az árokparton, akanáli-sok mentén szemétkupacokra bukka­nunk. A Dunavit Polgári Társulás ezért egy játékra hívja mindazokat, akiknek szívügyük a természet és akiknek fontos, hogy lakóhelyük környéke tiszta és hulladékmentes legyen. „Nem az a megoldás, hogy pár lelkes, a természetet szerető ember összeszedi a mások által szétdobált szemetet, de addig is, amíg a probléma megoldásán dol­gozunk, nem nézhetjük tétlenül, hogy környezetünket ellepje és tönkretegye a szemét”-jelentette ki a közösségi média oldalán a társu­lás. A napokban elindítottak egy já­tékot, amelybe bárki bekapcsolód­hat, összekapcsolva a a kellemeset a hasznos időtöltéssel. Mivel a ki­járási tilalom alól kivételt képez a természetjárás, a polgári társulás minden természetkedvelő és annak szépségeit értékelő embert arra in­vitál, hogy mostantól egy szeme­teszsákkal járják a természetet, és jártukban-keltükben gyűjtsék össze az eldobált szemetet. A teli zsákok­ról és önmagukról készített fotókat pedig töltsék fel a Dunavit közös­ségi oldalára, így másokat is ösz­tönözzenek a hasonló tevékeny­ségre. Mindenkit arra kémek, ne hagyják figyelmen kívül a higiéniai előírásokat, viseljenek maszkot és kesztyűt. Az sem mellékes, hogy az így összegyűjtött hulladékot meg­felelően semlegesítsék, hogy le­gyen értelme a takarításnak. Egy egészséges séta, egy zsáknyi összegyűjtött szemét és máris sokat tettünk magunkért, és még többet a környezetünkért. (Somogyi Tibor illusztrációs felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents