Új Szó, 2021. március (74. évfolyam, 49-75. szám)
2021-03-16 / 62. szám
KÖZÉLET www.ujszo.com I 2021. március 16. 3 A szlovák vakcinaprogramban részt vevő magyarok nyilatkoznak az oltásról NAGYROLAND Pozsony. Már több mint két hónapja zajlik az egészségügyi minisztérium vakcinakampánya, amelyhez a szlovákiai magyar kisebbség képviselői is csatlakoztak. Arról kérdeztük őket, miért döntöttek így, illetve milyen eredményt várnak el a vakcinaprogramtél. Az egészségügyi minisztérium január elején indította útjára a szlovákiai vakcinakampányt, amelybe jelentős közéleti személyiségek, hírességek és sportolók is beszálltak. A tárca folyamatosan bővítette a népszerűsítő programot, februárban pedig már arról számolt be, hogy a nemzeti kisebbségek képviselői is csatlakoztak a kampányhoz. Ennek megfelelően a nyilatkozataik szlovákul, valamint kisebbségi nyelven is elérhetőek a www.slovenskoproticovidu.sk nevű honlapon. A Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) az utóbbi hónapokban folyamatosan szondázta a közvéleményt azzal kapcsolatban, hogyan viszonyulnak az emberek a vakcinához, illetve hajlandóak-e lennének beoltatni magukat. A legutóbbi felmérésük alapján úgy tűnik, hogy egyre inkább nő a hajlandóság: a megkérdezettek közel 40 százaléka mondta azt, hogy biztosan beadatja az oltóanyagot (legutoljára tavaly áprilisban volt ekkora az oltási kedv). A válaszadók további 25 százaléka bizonytalan, nem tudta eldönteni, hogy beadatná-e a vakcinát, vagy sem. Az oltási kampány éppen ezt a réteget célozza meg. Azt pontosan nem lehet meghatározni, hogy az oltási hajlandóság növekedésében mekkora szerepe volt a kampánynak, a felmérés készítésében részt vevő Seesame ügynökség munkatársa, Michaela Benedigová, úgy gondolja, minél több ember osztja meg pozitív tapasztalatait az oltással kapcsolatban, annál többekben oszlik el a félelem. A legfrissebb adatok szerint eddig 417 395 embert oltottak be Szlovákiában, közülük 216 420 kapta meg már a második dózist is. Ami az átoltottság területi eloszlását illeti, nem figyelhető meg nagy eltérés az egyes megyék között, tehát a magyarlakta régiókban is szinte ugyanolyan tempóban zajlik a vakcinázás, mint az ország többi részében. Nemrégiben beszámoltunk arról, hogy ha minden a tervek szerint halad, akkor Szlovákiában augusztus végére meglehet a kellő mennyiségű vakcina ahhoz, hogy a lakosság 70 százaléka be legyen oltva. Más kérdés, hogy a szállítmányok időben megérkeznek-e. Ez azonban nemcsak a tárcán múlik, hiszen az ország lakosságának átoltottsága értelemszerűen attól is függ, mennyien hajlandók beadatni a vakcinát. S bár igaz, hogy a hajlandóság nő, a megkérdezettek egyharmada még mindig egyértelműen elutasította az oltóanyagot. Felkerestük az oltási programban részt vevő szlovákiai magyarokat, és arról kérdeztük őket, miért szálltak be a vakcinakampányba, illetve milyen eredményeket várnak tőle. Bárdos Judit A színésznő meg van győződve arról, hogy nincs értelme félni a vakcinától. Éppen ellenkezőleg, úgy gondolja, hogy az oltás életeket menthet, és erre van szükség ahhoz, hogy a hétköznapjaink végre visszatérhessenek a normális kerékvágásba. „Alig várom, hogy újra szabadon mehessek moziba, színházba vagy koncertekre” - mondta a színésznő. Azzal kapcsolatban, hogy miért csatlakozott a vakcinaprogramhoz, Bárdos Judit azt mondta, ha már csak egyetlenegy embert is sikerül meggyőznie az oltás beadatásáról, akkor már megérte neki. „Megszólítottak, én pedig egyszerűen elvállaltam, mivel úgy gondolom, hogy a védőoltás segíthet újra emberközeli életet élni” - tette hozzá. Hógli Dusán Az Ifjú Szivek Táncszínház művészeti igazgatója saját bevallása szerint azért is vállalta el a részvé-Hanesz Angelika pedagógus (Németi Róbert felvétele) : Bárdos J udit színésznő (Somogyi Tibor felvételei) telt, mert úgy értesült, hogy a szlovákiai magyarok körében kifejezetten nagy az elutasítás az oltással Hégli Dusán, az^ Ifjú Szivek Táncszínház művészeti igazgatója kapcsolatban (a Focus ügynökség februári felmérése például arra mutatott rá, hogy az MKP választói közül 26,2 százalék adatná be az oltást, míg 28,5 százalék inkább elutasítaná - szerk. megj.). „Számos oka lehet annak, hogy a szlovákiai magyarok miért olyan elutasítóak. Talán sok magyar nyelvű összeesküvéselmélet terjed a világhálón. Mindenesetre úgy gondoltam, hozzájárulhatok ahhoz, hogy megértessük az emberekkel: talán nem ez a legjobb út, de jelenleg ez az egyetlen járható” - vélekedett Hégli. A kampánnyal kapcsolatban azt mondta: nem gondolja, hogy a közéleti személyek nyilatkozata miatt tízezrek fognak szaladni az oltásra, de az a tapasztalata, hogy bizonyos mikroközösségekben igenis lehet hatni az emberekre. „Vannak ismerőseim, akik bizonytalanok voltak, de miután megtudták, hogy jómagam is beoltatom magam, már jobban hajlottak a vakcina felé” — mesélte a Szivek művészeti igazgatója. Megjegyezte: a kampányt azért is tartja fontosnak, mert a közösségi média tele van álhírekkel és félinformációkkal, így most különösen fontos, hogy az emberek olyan személyektől tájékozódjanak, akiknek megvan a hitelessége. Hanesz Angelika A pedagógus úgy fogalmazott, a koronavírus miatti korlátozások szinte mindannyiunk életére kihatnak, ezért csak közösen tudunk ellene védekezni. „A sok információ között nehéz eligazodni. Én bízom a tudományban és az orvosok szakmai véleményében. Oltásokkal már sok járványt sikerült visszaszorítani a múltban is, hiszek benne, hogy ez most is sikerül. Véleményemmel támogatom a szakemberek álláspontját és egyben szeretném megköszönni az orvosok és egészségügyi dolgozók áldozatos munkáját” — mondta az oktató. Hozzátette, örömmel fogadta, hogy a tanárok elsőbbséget kaptak az oltási programban, hiszen ez is kifejezi a társadalomban betöltött szerepüket. Emellett megjegyezte: az oltásnak szerencsére nála nem voltak semmilyen mellékhatásai, de a közösségi médiában található hozzászólásoktól lassacskán „kiütést kap”. Később vezetik be az oltásra való - bejelentkezést egyszerűsítő rendszert ÖSSZEFOGLALÓ Tegnap estétől kellett volna működnie annak az új rezervációs rendszernek, amely egyszerűsíti az oltásra való bejelentkezést, az új, úgynevezett elektronikus váróterem csak a hát végétől indul be. Pozsony. Róbert Suja, az Egészségügyi Információk Nemzeti Központjának (NCZI) igazgatója szerint nem lenne értelme korábban elindítani az alkalmazást, mivel jelenleg nincs szabad oltási időpont. Az elektronikus váróteremmel akarják elejét venni az előzködésnek, és annak, hogy harcolni kelljen az oltási időpontokért. Az új kérdőív egyelőre négy, az egészségügyi minisztérium rendelete által meghatározott csoport számára lesz elérhető, többek között a 60 évnél idősebbek és az egészségügyi dolgozók számára. A regisztrációt követően, legkésőbb két nappal a védőoltás beadása előtt értesíteni kell az érdeklődőt az oltás időpontjáról. Az az elvárás, hogy a rendszer óránként 750 000 regisztrációval is képes legyen megbirkózni. Az elektronikus váróterembe való bejelentkezés több lépésből áll. Az oltásra jogosult érdeklődő először kiválasztja a megfelelő kategóriát. Ezután kitölti a személyes adatait (név, személyi szám, cím, telefonszám). Végül kiválaszthatja azt is, hol szeretné beoltatni magát. Nem kell feltétlenül az állandó lakhelyéhez közeli oltóközpontot megadnia, ráadásul több helyszínt is választhat. Ezt követően az alkalmazásban megjelennek a szabad oltási helyek. Ha nincsenek ilyenek, az érdeklődő várólistára kerül. A rendszer minden regisztráció után generál majd egy PIN- kódot, amelyet a jelentkező SMS-ben vagy e-mailben fog megkapni. A várólistára került jelentkező a regisztráció után is módosíthatja az adatait, vagy vissza is vonhatja a regisztrációt. A kiválasztott oltóközpont pedig elhalaszthatja az oltást, ha a jelentkező nem tud eljönni, például mert megbetegedett. A központnak ezt legalább 24 órával előre jelezni kell. Egyébként az Állami Gyógyszerellenőrző Intézet (SÚKL) tegnap közölte: továbbra is javasolja az AstraZeneca vakcinájával való oltást, a vakcina pozitívumai ugyanis felülmúlják esetleges negatív hatásait. (TASR, dp) RÖVIDEN Magyar pártok: egyre távolabb a parlament Pozsony. Már a parlamentbejutáshoz szükséges 5 százaléktól is jó messze vannak az összefogásról vitázó magyar pártok. Az AKO közvélemény-kutató ügynökség felmérésében a legjobb eredményt az MKP érte el, ám ez is csak 1,1 százalékot jelent. A többi párt és mozgalom a szavazatok 1 %-át sem szerezné meg. A válaszadók csupán 0,8%-a szavazna a Hídra, 0,2 százalékuk pedig az MKÖ-re, illetve a Magyar Fórumra. Az AKO felmérése szerint egyébként márciusban a Hlas nyerné a választást 24,9 százalékkal. A második helyen az SaS (14,3%), a harmadikon pedig az OEaNO mozgalom (13,1%) végezne. A parlamentbe bejutna még a Smer (8,7%), a Progresszív Szlovákia (8%), a Sme rodina (5,9%) és a KDH is (5,2%). A parlamenten kívül rekedne a Za l’udí (4,3%), az ESNS (4,3%), az SNS (3%), a Dobrá vofba (2,8%) és a Vlasf (2,3%). (TASR) Jankovská mógis rács mögött marad Pozsony. Monika Jankovská volt igazságügyi államtitkár ismét előzetes letartóztatásba kerül. A Nagyszombati Kerületi Bíróság hétfőn semmissé nyilvánította a Trencséni Járási Bíróság határozatát, melynek értelmében a terhelt szabadlábon védekezhetett volna a Fatima bár ügyében, amelyben zsarolással gyanúsítják. A kerületi bíróság szenátusa helyt adott az ügyész fellebbezésének, az ítélet jogerős. Jankovskát március elején helyezte szabadlábra a Legfelsőbb Bíróság, a rendőrség viszont a Fatima-ügy miatt azonnal letartóztatta. (TASR)