Új Szó, 2021. március (74. évfolyam, 49-75. szám)

2021-03-12 / 59. szám

KÖZÉLET Vége a kormányválságnak, az OEaNO feláldozta az egészségügyi minisztert Marek Krajőí egészségügyi miniszter tegnap könnyes szemmel búcsúzott, bár a tárca éléről csak később, az új mi­niszter „betanítása" után távozik (TASR-feivétei) CZÍMER GÁBOR Pozsony. Igor Matoviö (OLaNO) kormányfő szerint a napokban kirobbant koalíciós válság során nagyon közel álltak hozzá, hogy szétessen a kormány. Az SaS és a Za l'udí a kabinet átalakítását, személycseréket követelt, Matovié és Marek Krajéí (OLaNO) lemondását akarták elérni, végül az utóbbi tegnap bejelentette távozását. A miniszterelnök azt szerette vol­na, ha Krajcí lemondását követően távoztak volna azok a kormányta­gok is, akik ellenezték a szigorú jár­ványügyi intézkedéseket, de az SaS ezzel nem értett egyet és azzal fe­nyegetett, hogy kilép a koalícióból. „Mivel a Za l’udí pedig olyan álla­potban van, amilyenben, ez gyakor­latilag a kormány bukását jelentette volna” — mondta tegnap délutáni sajtótájékoztatóján Matovic. A kor­mányfő egyben idézte Mária Kolí­­ková (Za l’udí) igazságügyi minisz­tert, aki azt mondta neki, Krajcí me­nesztése emberileg nem jó, de poli­tikailag helyes. Matovié szerint Krajcí leváltása ezzel együtt er­kölcstelen. Michal Sipos, az OEaNO parlamenti frakcióvezetője Krajcí menesztése kapcsán pedig arról be­szélt, elvárják, hogy a többi kor­mánypárt is önkritikát gyakoroljon. Hozzátette, az egészségügyi tárca következő vezetőjét is az OEaNO jelöli majd. Ki lesz az utód? A hnonline.sk portál információi szerint Krajcít a tárca élén Marcel Klimek, a pénzügyminisztérium ál­lamtitkára váltja, ezt az értesülést azonban lapzártánkig más nem erő­sítette meg. A Denník N információi szerint Krajcí érvényesíti a parla­menti mandátumát, és visszaülhet a törvényhozásba. Itt az egészségügyi bizottságot vezetheti majd, amely­­nekjelenleg az SaS-es Jana Bittó Ci­­gániková az elnöke. A koalíciós vezetőknek sikerült megállapodniuk abban, hogy foly­tatják a közös kormányzást. Az egészségügyi miniszter távozásán túli részleteket egy közös sajtótájé­koztatón tervezték bejelenteni, amelyre azonban lapzártánkig nem került sor. Memorandum is lesz Richard Sulik az SaS országos ta­nácsának tegnapi ülése után el­mondta, a megállapodás része a „Jó kormányzás memoranduma”, amelynek a betartása lesz az alap­­feltétele annak, hogy a pártja a koa­líció tagja maradjon. A memoran­dum szövegét Sulik elmondása sze­rint Kolíková igazságügyi miniszter fogja megfogalmazni. Sulik meg­erősítette, hogy a koalíciós partne­rek már szerdán megegyeztek. Hoz­zátette, „nagyon jó” megállapodás született, bizonyos részleteken a tegnapi nap folyamán még finomí­tottak. Az SaS elégedett a fejlemé­nyekkel. „Richard Sulik bízik ben­ne, hogy Igor Matoviccsal megtalál­ták a módját annak, hogyan visel­kedjenek és kommunikáljanak egy­mással, betartva az egyezségeket. A múltbéli támadásokra már nem fo­gunk reagálni, mert az nem lenne hasznos a jövőbeni közös kormány­zás szempontjából, olyan időszak­ban, amikor az állampolgároknak békére és az állam támogatására van szükségük” - áll az SaS közlemé­nyében. A pártelnök az újságírók­nak elmondta, szerdán csaknem két órán át tárgyalt négyszemközt Matoviccsal. Boris Kollár, a parlament és a Sme rodina elnöke az Expres rádió közéleti műsorában tegnap kora dél­után kijelentette, a kormányválság véget ért. Hozzátette: minden koa­líciós partner kapott is, veszített is valamit. Szigorúbb szabályok az üzletláncoknak MOLNÁR IVÁN Az üzletláncok működését szabályozó törvény kormánypártok által tervezett legújabb módosításai az üzleteket, a gyártókat és a vásárlókat is hátrányosan érinthetik - állítják a Kereskedelmi Szövetség (ZO) és a Modern Kereskedelem Szlovákiai Szövetségének (SAMO) a képviselői. Pozsony. Az üzletláncok megre­­gulázása érdekében hozott törvény egyes vitatott rendelkezései miatt az Európai Bizottság korábban kötele­­zettségszegési eljárást indított Szlo­vákia ellen. Hogy helyrehozzák az előző kormány ballépéseit, az OEaNO és az SaS képviselői mó­dosító javaslatokkal rukkoltak elő. „A két jelenlegi kormánypárt koráb­ban az ellenzéki padsorokból még keményen bírálta az előző kabinet által elfogadott szabályozást, és az Alkotmánybírósághoz fordultak jogorvoslatért, kormányra kerülve pedig most olyan javaslatokkal ruk­koltak elő, amelyek szerintük javít­hatnak a helyzeten. Ennek azonban az ellenkezője történik, az OEaNO és az SaS javaslatai nem hogy nem se­gítenek, hanem még rontanak is a helyzeten” - állítja a legnagyobb üz­letláncokat (Billa, dm, Kaufland, Lidi, Metro, Temo, Tesco) tömörítő SAMO elnöke, Martin Krajcovic. Szerinte a parlamentben már máso­dik olvasatba utalt szabályozás olyan szigorításokat tartalmaz, amelyek egyes szlovákiai gyártók likvidálá­sához vezethetnek. Tervgazdálkodás „Abszurd dolognak tartjuk, és teljesen sokkolt bennünket, hogy ugyanazok a politikai pártok, ame­lyek korábban felhívták a figyelmet az előző kormány által elkövetett túlkapásokra, a jogszabály által okozott károkra és az alkotmányel­lenességére, most - ahelyett, hogy felszámolnák az értelmetlen szabá­lyokat - olyan javaslatokkal rukkol­nak elő, amelyek maradandó káro­kat okozhatnak a kereskedelemben” - mondta el Krajcovic. Szerinte a legvitatottabb javaslat az üzletlán­cok saját márkás termékeit érinti, vagyis azokat, amelyeken az üzlet­láncok a saját védjegyüket tüntetik fel. A kormánypártok javaslata sze­rint a kereskedőket arra köteleznék, hogy egy évre előre szerződésben határozzák meg, milyen mennyiségű terméket vesznek át az adott szlo­vákiai gyártótól saját márkás ter­mékként. „Ez gyakorlatilag kivite­lezhetetlen, és visszatérést jelent a szocialista tervgazdasághoz. A ja­vaslat kidolgozói valószínűleg azt a célt tűzték ki célul, hogy visszafog­ják a saját márkás termékeket, ezzel azonban csak azt érik majd el, hogy az üzletek a külföldi gyártókat szó­lítják meg, vagyis még kevesebb ha­zai termék lesz a szlovákiai üzletek­ben” - tette hozzá Krajcovic. Harc a lógóért A saját márkás termékeket érinti az a kitétel is, hogy ha a gyártó ra­gaszkodik hozzá, akkor az ő lógóját is hasonló méretben kell majd fel­tüntetni a saját márkás terméken, mint az azt forgalomba hozó üzlet­láncét. „Ez teljesen értelmetlenné teszi a saját márkás termékekkel kapcsolatos szabályokat” - vallja Krajcovic. A saját márkás termék lényege épp az, hogy a beszállító nem tünteti fel a saját emblémáját a csomagoláson, legfeljebb a saját cégnevét, de azt is olyan kicsi betűmérettel, hogy a vásárló által csak célzott figyelemmel legyen olvasható. Ennek következtében a vásárló a terméket a kereskedő ter­mékének véli, vagyis a nagy előnye az „egyedi” kialakítású márkákkal szemben, hogy a fogyasztó már is­meri a saját márkákat, tehát az új sa­ját márkás termék fajlagos reklám­­költsége is kisebb. Vonják vissza! „Ez egy szlovákellenes módosí­tásjavaslat, amely olyan változáso­kat hozna, amelyek miatt egyes gyártók végleg lehúzhatnák a rolót” - állítja Martin Katriak, a Kereske­delmi Szövetség elnöke, aki szerint a szakmai szervezetükbe tömörült kereskedők jelenleg az élelmiszer­­ipari termékek 70 százalékát szlo­vákiai gyártóktól szerzik be. A ke­reskedők szakmai szervezetei ezért arra kérik a kormánypártokat, hogy az említett javaslatokat vonják vissza, a földművelésügyi tárca pe­dig egy olyan javaslatot dolgozzon ki, amely az uniós szabályozásnak is megfelel, és a hazai gyártókat, ke­reskedőket sem érinti hátrányosan. Martin Katriak, a Kereskedelmi Szövetség elnöke (balra) és Martin Krajőoviő, a legnagyobb üzletláncokattömörítő SA­MO elnöke (TASR-felvétel)

Next

/
Thumbnails
Contents