Új Szó, 2021. február (74. évfolyam, 25-48. szám)

2021-02-04 / 28. szám

2 I KÖZÉLET 2021. február 4. | www.ujszo.com Több pénz a munkahelyek megvédésére ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Elsős«gály++ névvel meghosszabbítják és kibővítik a munkáltatók és önálló tevékenységet folytatók számára létrehozott, a munkahelyek megtartását célzó segélyprogramot, amire a kormány is rábólintott. A kormány által elfogadott új szabályok szerint az Elsősegély++ (Prvá pomoc++) projektből szár­mazó támogatásokat az erre jogo­sultak június 30-ig vehetik igény­be. A módosító javaslatot a jár­ványügyi helyzet kedvezőtlen ala­kulása miatt terjesztette elő a mun­kaügyi tárca, az új feltételek pedig már a februárra benyújtott kérvé­nyekre is vonatkoznak. Kibővítik az igénylők körét is, így már az önálló kereseti tevékenységet folytatók is élhetnek a támogatásokkal, míg er­re eddig csak azok voltak jogosul­tak, akik vállalkozást alapítottak. Nagyobb támogatások Magasabbak lesznek a hozzájá­rulások is. A cégek a február elseje előtt felvett alkalmazottaikra is igényelhetnek bértámogatást. A tá­mogatás összege a bevételek csök­kenésétől függ majd. A legalacso­nyabb támogatás összege 270-ről havi 330 euróra nő. Milan Krajniak munkaügyi miniszter szerint azok­nak, akiknek a bevételei több mint RÖVIDEN Jozef Brhel a pszichiátrián Pozsony. Jozef Brhel oligarchát tegnap a pozsonyi Ruzinov vá­rosrész kórházának pszichiátriá­jára szállították, miután kedden a rendőrség letartóztatta és hat órán keresztül kihallgatta. Lapértesü­lések szerint pszichikai problé­mákkal küszködött. Brhelt a Vámszedő (Mytnik) akció kere­tében tartóztatták le Frantisek Imreczével, az adóhatóság egy­kori vezetőjével együtt. Közbe­szerzés manipulációjával gya­núsítják Őket. (Marklza, Pluska, TASR) Az egyalkalmazottrafolyósítotttámogatás továbbra is legfeljebb 1100 euró lehet (TAsn-feivétei) 80 százalékkal csökkentek, a ma­ximális támogatás összege az ed­digi havi 810-ről 870 euróra nő. Az 1, a 3A és 3B intézkedések eseté­ben az eddigi 80 százalék helyett a bérköltségek 100 százalékát állja az állam azon munkáltatók számára, akik a rendkívül helyzet idején nem bocsátják el az alkalmazottaikat. Az egy alkalmazottra folyósított tá­mogatás azonban továbbra is leg­feljebb 1100 euró lehet. A kiemelt egyéni kereső tevékenységet foly­tatók és az egyszemélyes kft.-k ha­vi 315 euró helyett mostantól 360 euróhoz juthatnak hozzá. A mun­kaügyi tárca szerint az új szabá­lyokról részletesen a www.poma­­hameludom.sk honlapon tájékoz­tatják majd a támogatások iránt ér­deklődőket. Egyszerűbb igénylés „A járvány miatt a kis és közepes cégek alkalmazottai vannak a leg­nagyobb veszélyben. A támogatás már eddig is az alkalmazottak har­madát érintette, akiknek épp az ál­lami hozzájárulásnak köszönhetően van még munkájuk” - mondta el Krajniak, aki szerint a kormány által elfogadott új szabályokra még az Európai Bizottságnak is rá kell bó­lintania. A miniszter szerint egyszerűsítenek a támogatások el­fogadásán is, szerinte ugyanis ren­geteg panasz érkezett hozzájuk, hogy a támogatások kifizetése rend­kívül hosszadalmas. Eduard Heger pénzügyminiszter szerint az új sza­bályok az állam számára havi 40 millió eurós többletkiadást jelente­nek majd. Az Elsősegély projektre a 2020 márciusa és 2021 júniusa kö­zött fordított összeg így eléri az 1,667 milliárd eurót. Többre lesz szükség A cégek alapjaiban véve támogat­ják a kormány elképzeléseit. „Örü­lünk, hogy a kormány figyelembe vette a megjegyzéseinket, és kibő­víti a támogatási programot, ami a jelenlegi helyzetben megmentheti a szlovák gazdaságot” - nyilatkozta Tibor Gregor, a legnagyobb szlová­kiai vállalatokat tömörítő Klub 500 ügyvezető igazgatója. A kormány képviselői a múlt héten a Szlovák Kiskereskedők Kezdeményezésével (ISKM) is tárgyaltak a támogatá­sokról. „Reményeink szerint a most elfogadott szabályok is hozzájárul­nak a cégek stabilizációjához, ugyanakkor ez még mindig nem ele­gendő” - állítja Daniel Krakovsky, az ISKM elnöke. Krakovsky emlé­keztetett Heger azon ígéretére is, hogy a kormány a bérleti díjakkal kapcsolatos hozzájárulás helyett a fix költségekre nyújt majd támoga­tást. „Példaként a hitelkamatokra, a lízingszerződésekre, az energia­­költségekre fordított összegek em­líthetők. Ha ezeket nem fedezzük, a támogatási programnak nem lesz sok értelme, hiszen nem lesz kinek fo­lyósítani a pénzt” - figyelmeztet Krakovsky. (mi, TASR) Sokan csalnak az adóbónusszal MOLNÁR IVÁN Szigorúbb ellenőrzéseket tervez a gyermekek után érvényesíthető adébénusszal kapcsolatban a központi adó- és vámhivatal, amely szerint rengetegen élnek vissza ezzel a lehetőséggel, ami jelentős károkat okoz az államkasszának. Pozsony. „A 2018-as adatokat vizsgálva a hivatalunk kiderítette, hogy csak a vizsgált évben 7320 szü­lő adta be az igényét jogosulatlanul a gyermekek után érvényesíthető adó­­bónuszra, amivel az államnak csak­nem 1,6 millió eurós kárt okoztak” - nyilatkozta lapunknak Martina Ry­banská, a központi adó- és vámhiva­tal szóvivője. A gyermekek után járó adóbónuszt először abban a hónap­ban lehet kérni, amikor a gyermek megszületik, és legfeljebb a gyermek 25 éves koráig jár. Az egyik legfon­tosabb feltétel, hogy az adóbónuszt egyszerre csak az egyik szülő igé­nyelheti. „Ezt azonban sokan nem tudják, vagy szándékosan csalnak. Az adataink szerint ugyanis 2018-ban A gyermekek után járó adóbónuszt csak az egyik szülő igényelheti (Felvétel: TASR) 3826 esetben mindkét szülő igénybe vette az adóbónuszt, ami az államnak 821 ezer eurós többletkiadást jelen­tett” - tette hozzá Rybanská. Csak­nem 3500 esetben ugyan csak az egyik szülő igényelte a bonuszt, ezt azonban több munkáltatónál is meg­tette, vagy nagyobb összegre tartott igényt a kelleténél, amivel mintegy 760 ezer eurós veszteséget okoztak az államnak. Rybanská szerint ezért ar­ra kérik az adózókat, hogy idén az ed­diginél is jobban ügyeljenek az adó­bónusszal kapcsolatos szabályok be­tartására, mert ezt még szigorúbban ellenőrzik majd. Ziga cégében razziázott a NAKA AzMKP a kormányt bírálta Pozsony. Az MKP elnöke, For­ró Krisztián több polgármester­rel folytatott egyeztetés után tegnap arról beszélt, a kor­mánynak a koronavírus­­járvánnyal kapcsolatos kom­munikációja nem mindig kö­vetkezetes. „Túlságosan gyak­ran és nem feltétlenül követke­zetesen történik az irányváltás”- mondta. Az MKP elnöke sze­rint az is problémát jelent, hogy a korlátozásokat az állam nem ellenőrzi megfelelően. „A cél­irányos tesztelés lehet az, ami segíthet” -tette hozzá Forró. Példaként pedig azt említette, hogy az iskolák megnyitásakor lehetne tesztelni. Arról is be­szélt, hogy az FFP2-es maszkok ÁFA-mentesítését látszatmeg­oldásnak tartják. Azt azonban üdvözölnék, ha az állam ingye­nes védőmaszkokat biztosítana a nyugdíjasok számára. (czg) ÖSSZEFOGLALÓ Peter 2iga, az egykori smeres gazdasági miniszter családi vállalkozásának pozsonyi székhelyén is razziázott a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA), de a Szálfa (Drevo) névre keresztelt akcié során országszerte lecsapott a rendőrség. 2iga jelenleg a Peter Pellegrini vezette Hlas parlamenti képviselője. Pozsony. Tegnap reggel a sajtó számolt be róla, hogy a pozsonyi Aston Hotelben, a Ziga vállalkozá­sának, a Taper cégnek a székhelyén tartott razziát a NAKA. Maros Stano, Ziga asszisztense a TASR-nek úgy nyilatkozott, a kép-Peter Ziga a Smer színeiben volt elő­ször környezetvédelmi, majd gazda­sági miniszter (TASR-felvétel) viselő jelenleg otthoni karanténban van, miután kapcsolatba került egy koronavírus-fertőzött személlyel, és jelenleg a PCR-teszt eredményét várja. „Régen köztudott, hogy 2006- tól, amióta belépett a politikába, nem ő irányítja a Tápért. Ezenkívül a vállalat hosszú ideje együttmű­ködik a rendőrséggel, mivel a cég maga is csalás áldozatává vált. Az állammal szembeni összes köteles­ségét teljesíti a vállalkozás, amit több ellenőrzés eredménye is bizo­nyít” - mondta Stano. A Taper cég 2006-tól kezdődően fokozatosan az ország legnagyobb faanyag-kereskedőjévé vált. A cég 2017-ben került a sajtó figyelmé­nek központjába, amikor kiderült, az állami ellenőrzés hibákat talált a könyvelésében. A céggel kapcso­latos legnagyobb ügyet 2018-ban a Trend hetilap tárta fel, amely kö­zölte annak az adóellenőrzésnek az eredményét, amely alapján a válla­latot több százezer euróra büntet­ték. Az adóhatóság szerint ugyanis a cég fiktív módon adott el faanya­got Csehországba, majd pedig visszaigényelte az áfát. Az ügyet azonban Dusán Kovácik egykori speciális ügyész felügyelte, aki vé­gül leállította az eljárást. Kovácik egyébként azóta már bűnszövet­kezettel való együttműködés miatt vizsgálati fogságban van. A Taper cégnek akkor kezdtek el meredeken nőni a bevételei, amikor Ziga még smeres színekben környezetvédel­mi, majd 2016 és 2020 között gaz­dasági miniszter lett. Az Aktuality információ szerint a vállalat közvetítőkön keresztül az Szlovák Állami Erdővállalat által kitermelt fával kereskedett. (TASR, aktuality.sk, czg)

Next

/
Thumbnails
Contents